HETI POP – Visszatérnek Hollandiából az aranykincsek, hamis Warhol-művek sorozata, megújult Gio Ponti denveri múzeum épülete

A holland fellebbviteli bíróság kedden kihirdetett ítéletében megerősítette azt a korábbi határozatot, amely szerint az ukrán államnak kell visszaszolgáltatni azokat a műtárgyakat, köztük nagyértékű aranykincseket, amelyeket bő hét évvel ezelőtt egy holland múzeum kölcsönzött ki a Krím félsziget múzeumaiból, de a félsziget orosz elcsatolása miatt tulajdonjoguk vitatottá vált. A műkincseket öt ukrán – közöttük négy krími – múzeumtól 2014 elején kölcsönözte ki az amszterdami Allard Pierson Múzeum A Krím: a Fekete-tenger aranya és titkai című kiállításhoz. Oroszország 2014 tavaszán viszont bekebelezte a félszigetet, így a holland múzeum néhány nappal a kiállítás bezárása előtt döntött úgy, hogy nem adja vissza az értékes aranytárgyakból álló gyűjteményt. Az orosz fennhatóság alá került krími múzeumok többször emlékeztették a hollandokat szerződésben vállalt visszaszolgáltatási kötelezettségükre, de Kijev is magának követelte a tárgyakat mint állami tulajdont. A holland múzeum bírósághoz fordult a jogvita eldöntésére.

773x435 cmsv2 98cd714c ebbf 5435 ac42 12b00e70642e 6176824

Forrás: euronews.com

A Brooklynban tevékenykedő MSCHF művészeti kollektíva kétszázötven dollárért árul Andy Warhol műveket – a csavar a történetben azonban az, hogy az ezer darab mű csupán egyike eredeti. A művészek kétszázezer dollárért vásároltak meg egy 1954-es, Fairies című eredeti Warhol képet, amiről profi hamisítványokat készítettek, az így létrejött ezer mű pedig egységáron kerül eladásra. És hogy kihez kerül az eredeti? Ki tudja. Állításuk szerint már az MSCHF tagjai sem biztosak abban, hogy melyik tollrajz volt az, amit valójában Andy Warhol készített. A projekt során létrehozott másolatokat a kollektíva által megtervezett robotok segítségével állították elő, a papírokat pedig a legapróbb részletekig éppen olyanra öregítették és foltozták, mint az az eredeti illusztráción volt – az így létrejött sorozat pedig a Possible real copy of ‘Fairies’ by Andy Warhol (Andy Warhol Fairies című művének talán igazi hamisítványa) címet viseli. Hogyha a kollektíva az összes rajzot el tudja adni, akkor tízszeresen is vissza tudják hozni az eredeti mű megvásárlására fordított befektetést.

 

Megújult Denver Gio Ponti – akiről mi is írtunk a nyomtatott Artmagazinban – által tervezett művészeti múzeuma. A Denver Art Museum Machado Silvetti és a Fentress Architects által vezetett felújításának eredményét október 24-én mutatják be a nagyközönségnek. Az építészeti terek megújulása arra inspirálta a múzeum szakembereit, hogy teljesen átalakítsák az enciklopédikus jellegű gyűjteményi kiállítást. A hét emeletes épület felújítása annak ötvenedik évfordulóját ünnepli – érdekesség, hogy a Denver Art Museum volt az Egyesült Államok első sokemeletes művészeti intézménye.

A0ff55205b7864ec7c2578c17f018a1eed96a795 1699x1134

A múzeum és annak új előtere, forrás: theartnewspaper.com

Források: MTI, designboom.comtheartnewspaper.com

Screenshot 2020-03-19 at 13.19.04.png
KISKANÁLTÓL A NAGYVÁROSIG, AVAGY AZ OLASZ LE CORBUSIER

A 20. század meghatározó építészének és dizájnerének, Gio Pontinak (1891–1979) először rendeztek retrospektív kiállítást Franciaországban. A párizsi Musée des Arts Décoratifs-ban látható tárlat apropója az alkotó halálának negyvenedik évfordulója.