A Horváth Művészeti Alapítvány idei szerzeményei

A Horváth Művészeti Alapítvány évente 5 000 000 forintot fordít a magyar kortárs képzőművészet támogatására. A hazai mecenatúrában kiemelkedőnek számító összegből szakmai grémium javaslata és döntése alapján vásárol műtárgyakat, támogat eseményeket, illetve egy éve újraindult a kortárs művészet értő közvetítését elősegítő szakújságírói díj is.

A Horváth Művészeti Alapítvány létrejötte óta csaknem száz kortárs képzőművészeti alkotást vásárolt éves rendszerességgel. Idén az alábbi alkotók egy-egy kiemelkedő alkotásával bővült az Alapítvány gyűjteménye: 

Barakonyi Szabolcs
Andreas Fogarasi
Fridvalszki Márk
Kis Róka Csaba
Szemző Zsófia
Trapp Dominika 


Az Alapítványról:

Horváth Béla a kortárs képzőművészet területén aktív szereplőkkel, Szűcs Attila festőművésszel, Petrányi Zsolttal és Szoboszlai Jánossal folytatott konzultációk után, 2004-ben hozta létre a Horváth Művészeti Alapítványt. A Horváth Alapítvány emblémája a Nefertiti teste című, Horváth Béla magántulajdonában lévő, a 2003-ban a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában bemutatott Kis Varsó-mű formáján alapul (a Kis Varsó velencei jelenlétének lehetővé tétele volt ugyanis az a mecenatúra, amely életre hívta a Horváth Béla Alapítványt). 

A Horváth Alapítvány missziója egy reprezentatív kortárs képzőművészeti gyűjtemény létrehozása, egyes, fontosnak ítélt alkotások megszületésének támogatása, valamint az elméleti és kritikai alkotótevékenység ösztönzése. 2015-től a Kuratórium új elnöke Petrányi Zsolt, új titkára Tóth Pál Sándor.



Nyitókép: Trapp Dominika: SZÜL. Fekszik MEGH., 2020. akvarellceruza, söralátét-karton, 75 x 100 cm. Fotó: Biró Dávid / a Trafó Galéria jóvoltából

full_006314.png
A Horváth Művészeti Alapítvány megduplázza művészeti díjainak összegét

A Horváth Művészeti Alapítvány megduplázza éves művészeti támogatásainak összegét, sőt, a művészeti kritikaírás ösztönzésére kritikai szakújságíró díjat hoz létre.

 

full_006471.png
Kihirdették a Horváth Művészeti Alapítvány kritikusi díjazottait

Idén májusbán jelentették be, hogy a Horváth Művészeti Alapítvány korábbi években nyújtott művészeti támogatásainak 2,5 millió forintos összegét az idei évtől az alapító jóvoltából 5 millió forintra emelik. Emellett a művészeti kritikaírás ösztönzésére 400 ezer forintos kritikai szakújságíró díjat hoznak létre, amely idei kiírástól kezdve minden évben szeptemberben kerül kiosztásra.