Az új kiállítás a francia művész vidámabb műveit sorakoztatja fel a múzeum gyűjteményéből, amelyekhez kölcsönzések is csatlakoznak a világ minden tájáról.

A londoni National Gallery első alkalommal rendez kiállítást Nicolas Poussinnek, a francia barokk és neoklasszicizmus 17. századi mesterének, és Poussin táncot és bacchanáliát ábrázoló festményeinek kevés, ám annál jelentősebb műcsoportjára összpontosít – ami szokatlan lépés, tekintve, hogy a művész az ünnepélyesség és a szigor képviselőjeként ismert. „Pont erre van szükségünk a világjárvány után” – nyilatkozta a kiállítás kurátora, Francesca Whitlum-Cooper.

Whitlum-Cooper lelkes hirdetője Poussinnek, és „rémisztőnek” tartja, hogy a művész utolsó nagyszabású brit kiállítása több mint negyedszázaddal ezelőtt, 1995-ben volt a Royal Academy of Arts-ban. Azt mondja, hogy a Los Angeles-i Getty Centerrel közösen szervezett új kiállítás fő mozgatórugója az, hogy „a Louvre után nekünk van a világ legnagyobb Poussin-festménygyűjteményünk”. Ez azonban a legtöbb ember számára, aki ellátogat a National Gallerybe, nem tűnik fel azonnal. „Amikor hat évvel ezelőtt csatlakoztam a galériához, a Poussin-művek egy eldugott sarokban rejtőztek. Nem éreztem úgy, hogy ezek olyan képek lennének, amelyeket az emberek keresnének.”

A Poussin and the Dance (Poussin és a tánc) című kiállítás nyilvánvaló célja, hogy a figyelmet a vidámabb, érzékibb művekre irányítsa, amelyeket Poussin viszonylag korán, 1624-es Rómába költözése után kezdett el készíteni. Ezek között olyan, a múzeum birtokában lévő festmények is szerepelnek, mint Az aranyborjú imádása (1633–34) és A pán diadala (1636), valamint olyan kölcsönzött művek, mint a Tánc az idő muzsikájára (1634–36 körül) a Wallace Collectionből, a Bacchus és Ariadné (1636–38) a Museo del Pradóból és a Bacchus diadala (1635–36) a Kansas City-i Nelson-Atkins Museum of Artból.

Ezek a bacchanáliák egyértelműen Poussin antik frízek és szobrok iránti megszállott érdeklődéséből fakadnak – komor vallási és történelmi festményeihez hasonlóan. Whitlum-Cooper megpróbálja megdönteni azt a hiedelmet, mely szerint „még a művészettörténészek körében is félelem, hogy a képek megértéséhez borzasztóan sok háttértudás szükséges”. „Ezért olyan vonzó a táncot vizsgálni, mert valamilyen módon, formában mindannyian megérthetjük a térben való mozgás gondolatát” – mondta Whitlum-Cooper. „Remélhetőleg ez ráébreszti az embereket arra, hogy valójában nem kell ismerni az egész történelmet, a keresztény liturgiát és minden mást ahhoz, hogy élvezhessük Poussin műveit.”

Forrás: theartnewspaper.com