Az olasz fotográfusduó, akik megörökítették a Szovjetunió építészeti örökségét

Két fotográfus, Roberto Conte és Stefano Perego bejárták Ázsia egykori szovjet területeit, hogy megörökítsék az ikonikus épületeket, illetve az azokon található mozaikképeket, muráliákat.

A fotósorozatban csupa olyan épület szerepel, amik az 1950-es évek és 1991 közötti időkben épültek, és amik egykoron a Szovjetunió, ma pedig Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán vagy Tádzsikisztán területén találhatók. Roberto Conte és Stefano Perego olasz fotósok különböző emlékművek, lakóépületek és egyéb nevezetességek megörökítése céljából utaztak a volt szovjet régiókba.

„Annak érdekében, hogy ezt az időszakot a lehető legkomplexebben adjuk vissza, sokféle építészeti tipológiát gyűjtöttünk össze” – mondta Conte és Perego a Dezeennek.

A fotósok azt is elmagyarázták, hogy az általuk vizsgált modernista épületek miként mutatják be a szovjet kultúra érdekeit, szemléletmódját. „Az építészet egyesíti az állam azon igényét, hogy olyan épületeket hozzon létre, amelyek összhangban állnak egy újfajta modern, szocialista városi élet gondolatával, valamint a helyi kultúrával és hagyományokkal, amelyek Moszkvából szemlélve meglehetősen távolinak, eltérőnek hatnak” – nyilatkozta a két fotós. 

„Közép-Ázsiában a szovjet modernista épületek hihetetlenül gazdag formakinccsel és gyakran szokatlan, kísérleti jellegű építési megoldásokkal és egyedi mintákkal rendelkeznek” – mondta Conte és Perego. Ilyen például a Kirgizisztán fővárosában, Biskekben található, 1976-os cirkusz, ahol egyszerre jelenik meg a nyers beton és a keleti kultúra színkavalkádja. „Ezek a példák határozottan eloszlatják a tévhitet, miszerint a szovjet épületek szürke dobozokra hasonlítanak” – mondták a fotósok.

Conte és Perego sorozatát Soviet Asia (Szovjet Ázsia) címmel adták ki.

Soviet asia photography series by roberto conte and stegano perego dezeen 2364 col 1

Lenin-emlékmű a Kazahsztáni Állami Akadémiai Orosz Színházban, Tadzsikisztánban

Soviet asia photography series by roberto conte and stegano perego dezeen 2364 col 6

Lakóépület-komplexum Kazahsztánban

Soviet asia photography series by roberto conte and stegano perego dezeen 2364 col 7

Az Állami Akadémiai Orosz Színház Kazahsztánban

Soviet asia photography series by roberto conte and stegano perego dezeen 2364 col 10

A Hotel Avesto épülete Tádzsikisztánban

Soviet asia photography series by roberto conte and stegano perego dezeen 2364 col 14

A Bishkek cirkusz Kirgizisztánban

 

Forrás: dezeen.com

Screenshot 2020-10-05 at 13.31.30.jpg
LOW-TECH AVANTGÁRD?

Átlósan rakott, vakolt téglafal, deszkafödém, két falréteg közötti homokszigetelés, szivattyú nélküli, gravitáción alapuló levegőkeringetési rendszer, fényesre polírozott, portaszító felületek és az alváskutatás mai eredményeinek is megfelelő hálótér. Egy nagy orosz építész háza.

Screenshot 2020-03-03 at 14.56.41.png
SALGÓTARJÁN, A KORTÁRS MŰEMLÉK

Az első OFF-Biennále Artmagazin-programja az volt, hogy Budapesten kívüli célpontot választottunk egyik cikkünk, Boros Géza Erdély Miklós-mozaikokkal foglalkozó írása nyomán. Akkor Miskolcra mentünk, ahol csodával határos módon megmaradt két mozaik, és ha már ott voltunk, megnéztük a város modern műemlékeit, például az építészeti gondolkodásban paradigmaváltást jelentő Kollektív Házat. Az ezt követő évben jött Dunaújváros egyiptizáló szocreáljával, például a Vasmű, lótuszvirágos oszlopfőivel – majd legutóbb a hazai brutalizmus-skanzennek számító Salgótarján. Egyik útitársunk építészettörténész, ő foglalja össze, mit is láttunk a szintén építészettörténész szerzőnk, Branczik Márta által összeállított túrán.

full_004911.jpg
Égbe emelt utcák, avagy a jóléti álom vége

Önkormányzati bérlakások beton lakótoronyban valahol London külvárosában. Csakhogy ami ötven évvel ezelőtt a város szélének számított, ma már a közepe. És ami valaha lélektelen óriáskaszárnyának tűnt a többség szemében, mára műemléki védettséget élvez, mint a modernista építészet különleges példája, esetleg művészeti megnyilvánulások kultikus színhelye. De mi egy épület? Csak a betonváz, vagy életmódfelhő, a benne lakók épületgenerálta közössége is? És mi köze mindennek a 007-es ügynökhöz?

full_005882.png
A beton illata

Az osztrák építészeti színtér legjelentősebb kiállítóhelyén Bécsben, az Architekturzentrum Wien-ben augusztus elejéig látható a háború utáni legizgalmasabb irányzatot, a brutalizmust bemutató kiállítás.

Screenshot 2020-11-30 at 21.27.51.jpg
A HETVENES ÉVEK MODERNIZMUSÁBÓL KIÚSZÓ ÓRIÁSHAL ESETE

Ha valakit érdekel, milyen út vezetett a szocializmus modern építészetétől az organikus épületekig, vagy ha tudni akarja, miről folyt a hetvenes évek leghevesebb építészeti vitája, az úgynevezett tulipán-vita, annak Paks, ma még, tanösvényként működik. Útitárs-szerzőnk az Artmagazin idei IBUSZútján Branczik Márta építészettörténész kiránduláson előadott verzióját saját kutatásai és asszociációi alapján alakította élménybeszámolóvá.