Bukaresti robotkurátor

A Bukarest Biennálé szervezői a nemzetközi művészeti program 2020-as kiadását elhalasztották két évvel későbbre – köszönhetően a koronavírus miatt kialakult helyzetnek. A 2022-ben megvalósuló esemény kurátora a bécsi székhelyű Spinnwerk stúdió által létrehozott és fejlesztett, a Jarvis nevet viselő mesterségesintelligencia-szoftver lett. A robot nevét a szuperhősök világából, Vasember komornyikjának karaktere után kapta.

A robot deep learning segítségével fogja elsajátítani a szükséges tudást kurátori döntéseinek meghozásához – egyetemek, galériák és művészeti központok adatbázisát szkennelve szerez majd információkat ahhoz, hogy kiválasszon olyan műalkotásokat, amik az adott biennálé tematikájába illeszkednek. Persze ez több szempontból is problémás – amellett, hogy ez kísérlet érdekében a szervezők leegyszerűsítik a kurátorok szerteágazó feladatait, a robot csak a nemzetközi véráramba bekerült, dokumentált alkotók munkái közül fog tudni válogatni, kis esélyt adva ezzel új művészeti praxisok felfedezésére és bemutatására.

Gettyimages 530088128 1024x683

Ben Russell, kurátor a Cygan nevű robottal, amit 1957-ben építettek, a londoni Science Museumban

A biennálé a szokásos, valós kiállítóterekben megvalósuló formája helyett 2022-ben virtuális térben fog zajlani – így bárki számára látogatható lesz, akiknek birtokában van egy VR headset. Emellett, azok számára, akik nem férnek hozzá a részvételhez szükséges technikának, Bukarestben és Bécsben a város több pontján VR bódékat állítanak fel a szervezők.

A robotkurátor alkalmazása többek között azért is érdekes kísérlet, mert a Replaced by Robot?! weboldal szerint – akik azt kutatják, a technika jelenlegi fejlődése szerint mely állások lesznek azok, ahol a humán erőforrásokat leghamarabb robotra cserélik – a kurátori szakma a 34. legbiztonságosabb hivatás, ha az ember attól tart, hogy robotok végzik el helyette a munkáját. A kurátorok robotizálására csupán 0,68 százalék esély van.

A 10. Bukarest Biennálé 2022. május 19. – július 17. között lesz megtekinthető. 

Forrás: news.artnet.com

full_000522.jpg
Bukarest–Budapest híd

A román kortárs színtér fenegyereke, Dumitru Gorzo pár évvel ezelőtt egy stencillel fújta tele Bukarest tűzfalait, amin Ceauşescu arca látható két angyalszárny és az „öt perc múlva itt vagyok” felirat társaságában. A megdöbbent bukarestiek és a tévéstábok együtt találgatták, ki kívánja vissza a másfél évtizeddel korábban kivégzett diktátort. A stencil egy szitanyomat-változata megtalálható Hunya Gábor műgyűjteményében, akárcsak Pinczehelyi Sándor híres sarló-kalapácsos vörös fotója (számítógépes nyomat formájában), Teodor Graur festménye a ládába került Lenin-szoborról vagy Nemes Csaba pár eredeti akvarellje, amik a 2006-os tüntetéseket feldolgozó animációjához készültek.

full_003990.jpg
Bukaresti szafari

A román kortárs képzőművészet nagyon jól szerepel a nemzetközi elit porondokon. Megnéztük Bukarestben, hogy mi a helyzet az alapokkal. Félbalkáni állapotok, jó perspektívával.
 
 
 

full_004960.png
Müncheni ebéd az Amorphic Robot Works tagjaival

A robotikus szobrokban, az új média installációkban és performanszokban rejlő művészi lehetőségek után kutató Chico MacMurtrie egy San Francisco-i rezidencia-program tanulságaiból inspirálódva 1991-ben alapította meg interdiszciplináris művész-kollektíváját az Amorphic Robot Works (ARW ) névvel.

full_004957.png
A brief lunch with the Amorphic Robot Works in Munich

Chico MacMurtrie - while exploring and investigating the endless artistic possibilities in robotic sculptures, new media installations and performances - founded the interdisciplinary artistic collective, the Amorphic Robot Works/ARW in 1991 inspired by a year-long residency in San Francisco.