Emlékezés Dantére: online és offline kiállítások a költő halálának 700. évfordulójára

Az Uffizi Képtár hatalmas kiállítást szervez a 700 éve elhunyt költőnek Forlìban, sőt online elérhetővé teszi az Isteni színjáték illusztrációit.

A 2021-es év is jó néhány olyan évfordulóval kecsegtet, amik a művészeti közeget is megmozgatják. Például Dante Alighieri költő és filozófus halálának 700. évfordulója, akinek az Isteni színjáték című műve számos művészt inspirált – Sandro Botticellitől kezdve William Blake-en át egészen a kortárs brit művészig, Matthew Burrowsig. Az elbeszélő költemény – ami három helyszínen játszódik: a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom – 1320-ban jelent meg.

A kezdeményezés egyrészt Firenze, Dante szülőhelye, másrészt Forlì városa, ahová a költő 1302-ben menekült, szervezi – az Uffizi Képtár és a Cassa dei Risparmi di Forlì Alapítvány együttműködésének köszönhető a kiállítás. A Dante. La visione dell'arte (Dante. A művészet víziója) című tárlaton bemutatják Andrea del Castagno művészportréit, Jacopo Pontormo Paradicsomból való kiűzését (1535 körül) vagy éppen Michelangelo és Nicola Monti műveit. A terv szerint március 12. és július 4. között lesz látható a nagyszabású válogatás.

Ugyanakkor az Uffizi weboldalára is szerveztek egy online kiállítást. Az érdeklődők megtekinthetik az olasz manierista festő, Federico Zuccari által készített, az Isteni színjáték eredeti, 88 darabból álló illusztrációinak kiállítását, amik 1586 és 1588 között készültek – az egész gyűjtemény 1738-ban került az Uffizi gyűjteményébe.

„Ezeket a gyönyörű rajzokat eddig csak néhány kutató láthatta, és csak egy részük került a nyilvánosság elé, mindössze két alkalommal” – nyilatkozta Eike Schmidt, az Uffizi igazgatója, hozzátéve: „Ez az anyag nemcsak a kutatók számára lehet érdekes, hanem azoknak is, akik szenvedélyesen foglalkoznak Dante munkásságával és érdekeltek abban, hogy megismerjék – ahogy Alighieri mondja – az erény és a tudást övező ismereteket. "

1865-ben, Dante születésének 600. évfordulója alkalmából lehetett látni először egy válogatást a rajzokból Firenzében, majd több mint egy évszázaddal később, 1993-ban ismét kiállították egy részét Abruzzóban.

Az A riveder le stelle (Hogy újra lássa a csillagokat) című online kiállításon Zuccari összes illusztrációja elérhető nagy felbontásban, így amellett, hogy teljes egészében megnézhetők a művek, a kisebb részletekre is rá lehet nagyítani, meg lehet őket vizsgálni. Zuccari művei mellett egyelőre az eredeti, olasz nyelvű feliratok láthatók – és a honlapon található információk szerint már készül az angol fordítás is.  

10 i giganti. inferno 1024x783

Federico Zuccari: Inferno, Canto XXXI-XXXII. Az Uffizi Galleries jóvoltából

1 inferno la selva oscura

Federico Zuccari: Inferno, Canto I. Az Uffizi Galleries jóvoltából



Források: theartnewspaper.com, news.artnet.com

Screenshot 2020-02-24 at 9.32.19.png
A VITTORIALE SZÁRNYAS GÉNIUSZA

A Garda-tó melletti villák egyikébe vonult vissza extravagáns politikai kalandja, Fiume elfoglalása után az olaszok váteszköltője, Gabriele D’Annunzio. Szerepvállalásának problematikusságát most figyelmen kívül hagyjuk, csak azt nézzük, hogyan csapódott le az őt foglalkoztató eszmék rendszere saját lakókörnyezetének kialakításában.

full_004508.jpg
Legendás szörnyek a vérfagyasztótól a viccesig

Inkább vicces, mint hátborzongató a szörnyek keringője a nürnbergi Monster kiállítás sötét kabinetjeiben, ahol békésen megfér egymással a főúri ritkasággyűjteményekbe szánt, zsugorított tengeri rájából és egyéb állatmaradványokból összevarrt „sárkányfióka” és a hollywoodi filmipar tündöklő szépségű „vegetáriánus” vámpírja.

full_000633.jpg
Róma ringbe száll Dávidért

Firenze polgármestere kénytelen megküzdeni a több mint száz éve a város tulajdonát képező emblematikus műalkotásért, Michelangelo Dávidjáért, ugyanis a Kulturális Minisztérium kijelentette, hogy a márványszobor a központi kormányzathoz, azaz Rómához tartozik. Az Artdaily jelenti.