Ismét szoborpályázatot hirdet a Káli Art Inn

A Káli ArtPark 2021-ben kortársszobor-parkot hozott létre a Balaton-felvidéken, Köveskálon. Az első év sikeres pályázata után ismét kiírták a szobrászoknak szóló felhívást, amelyre január 31-ig lehet jelentkezni.

A park minden évben új kiállítást rendez, amely csaknem egész évben ingyen látogatható. A kiállításra pályázat útján lehet bekerülni. A pályázatot szakmai zsűri bírálja el minden évben. A nyertes pályamunka a pályázati kiírásnak megfelelő feltételekkel megvásárlásra kerül.

Kiíró:

Káli Art Kft
Kapcsolattartó: Tóth Pál Sándor
Telefonszám: 06 70 360 2253
Email cím: [email protected]

A pályázat célja és tárgya:

A Káli Art Inn kft. elkötelezett a kortárs művészet iránt. Ezért hiánypótló módon 2021-ben szoborparkot hozott létre a Balaton-felvidéken, Köveskálon, melyhez szobrászok számára éves rendszerességgel nyílt pályázatot hirdet. A Balaton-felvidék térsége nyitott és befogadó a kortárs képzőművészet iránt, melyet számtalan projekt és kezdeményezés bizonyított már eddig is. Azonban a kortárs szobrászat megjelenése mostanáig váratott magára, éppen ezért a Káli Art Inn elhatározta, hogy lehetőséget biztosít kortárs szobrászművészek számára is a megjelenéshez. Az évente kiírt pályázatot a pályázati anyag shortlistjéből összeállított kiállítás kíséri, amely csaknem egész évben látogatható.

A pályázat jellege:

A pályázat nyilvános képzőművészeti pályázat, melyre kreatív, kültéri kortárs alkotásokat várunk közepes és nagy méretben.
Korábbi pályázók ismét pályázhatnak.

A nyertes pályaművet a Káli ArtPark fix áron megvásárolja, melynek összege: 1 000 000 Ft készpénz + 500.000 Ft értékű üdülési utalvány a Káli Art Innben.

T4cf5052 resize

Forrás: kaliartpark.hu

A jelentkezés feltételei:

Azok jelentkezését várjuk:
- akinek a pályázatra benyújtott alkotása már elkészült és szállítható állapotban van,
- aki azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadja,
- aki a pályázatot határidőre benyújtja (a határidő után hiánypótlásra nincs lehetőség!)

A pályázat menete:

A pályázat határideje: 2022. január 31.
A pályaművek benyújtásának módja: online, itt: pályázati adatlap
Zsűrizés és shortlist összeállítása: 2022.február
Shortlist kihirdetése: 2022. február
Kiállítás megszervezése: 2021. május–október
Megnyitó, díjátadó: 2022. május

A zsűri és a zsűrizés:

A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el. A zsűri tagjai:

Topor Tünde, Artmagazin, főszerkesztő
Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője
Szabó Ádám szobrászművész, egyetemi docens
Cseh Lili képzőművész
Tóth Pál Sándor, art consultant, gyűjteménykezelő
Molnár Júlia és Héjja Róbert, Káli Art Inn Kft.

A zsűri többségi szavazással hozza döntését, munkája nem nyilvános.
A szakmai bíráló bizottság döntése végleges.

Fészek interaktív fényinstalláció- 2021 Installáció_ SZTOJÁNOVITS Andrea Zene_ ÁLMOS Gergely _ mïus Külön köszönet_ SKORÓ Balázs- SZENDEFF Dániel -fotó_ Czeglédi Zsolt-.jpeg
Kiállítás és programsorozat a Káli-medencében

Hétvégén startol a Klara and the Sun című kiállítás és programsorozat Szentbékkállán, ami a Pegazus és a violuk projects közös szervezésében valósul meg.

unnamed.jpg
Szoborpályázatot hirdet a Káli Art Inn

A Káli Art Inn Kft. kortárs szoborpark létrehozását tervezi a Balaton-felvidéken, Köveskálon.