KASSÁK KORTÁRS MŰVÉSZETI DÍJ 2025 – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Kassák kortárs művészeti díjra nyílt felhívás keretében olyan alkotói tervvel lehet pályázni, amely a huszadik századi avantgárd művészet jelenségeit, valamint az avantgárd mozgalmak által felvetett kérdéseket vizsgálja vagy korszerűen újraértelmezi. A pályázat új mű létrehozására és kiállítási tervére szól.
A Kassák kortárs művészeti díjat Dr. Argay István orvos és műgyűjtő mint alapító, és az MNMKK PIM – Kassák Múzeum mint intézményi együttműködő hozták létre 2022-ben kortárs képzőművészeti alkotások és projektek ösztönzésére. A kezdeményezéshez kiemelt patronálóként 2023-ban a Rechnitzer-gyűjtemény is csatlakozott. A projekt koordinátora az Interart Alapítvány.
A díj értéke
A díj összege bruttó 1,5 millió forint, amit a nyertes pályázó a mű létrehozására fordíthat, és amely felett szabadon rendelkezhet. A Kassák kortárs művészeti díj összege adóköteles jövedelem, melyet a hatályos jogszabályok szerinti levonásokkal az Interart Alapítvány fizet ki a pályázónak az alapító megbízásából.
A pályaművet a Kassák Múzeum mutatja be időszaki kiállítás keretében a díjátadót követő évben. Ennek költségeit az MNMKK PIM – Kassák Múzeum biztosítja a díj összegével egyenlő mértékben. A múzeum saját költségvetéséből az alábbi költségeket fedezi a nyertes pályázóval történő egyeztetés alapján: kurátori és kiállításszervezői feladatok, a kiállításhoz tartozó leporelló költségei (szövegszerkesztés, fordítás, grafikai tervezés, tördelés, nyomtatás), installációs és grafikai elemek tervezése és gyártása, kiállításépítés, műtárgyszállítás (a műteremből a múzeumba és vissza), műtárgybiztosítás, technikai eszközök biztosítása, a kiállítás üzemeltetése, valamint a kiállításhoz kapcsolódó programok szervezése és lebonyolítása.
A pályázók köre
A díjra 18. életévüket betöltött képzőművészek pályázhatnak kiállítás formájában megvalósítható pályaművel.
A pályázat benyújtásának módja
A pályázatokat kizárólag elektronikus formában lehet benyújtani a [email protected] e-mail címen. A pályázati anyagot egyben küldjék el e-mailben, mellékletként csatolva. A pályázati anyag összterjedelme nem haladhatja meg a 32 MB-ot. Azt ezt meghaladó terjedelmű, vagy fájlküldő szolgáltatással benyújtott pályázatokat nem tudják fogadni.
A pályázatok leadási határideje
2025. április 30., szerda éjfél.
Lebonyolítás
A beérkezett pályázatokról öttagú szakmai zsűri dönt.
A zsűri tagjai 2025-ben:
- Andrási Gábor művészettörténész
- Bán András művészettörténész
- Csatlós Judit muzeológus, kurátor, a Kassák Múzeum képviseletében
- Kertész László művészettörténész
- Seress Anna – Koltay Dorottya Szonja, a 2024. évi Kassák kortárs művészeti díj nyertesei (egy szavazat)
Az online beérkezett pályaművekből a zsűri kiválasztja a szűkített listára kerülő öt tervet. A szűkített listán szereplő pályázók személyesen (vagy indokolt esetben online platformon) mutatják be munkáikat a zsűrinek május 5-19. között. A zsűri a személyes prezentációk alapján választja ki a nyertest.
Határidők
- A pályázat benyújtásának határideje: 2025. április 30., szerda éjfél.
- A szűkített listára bejutott pályázatok kihirdetése: 2025. május 29.
- Díjátadó rendezvény: 2025. június 19. csütörtök, 18.00
A pályázatok elbírálására vonatkozó döntést, a szűkített listára bejutók névsorát a Kassák Múzeum weboldalán és közösségi média felületein tesszük közzé.
A nyertesnek a díjátadót követő évben, 2026-ban kell megvalósítania művét a Kassák Múzeumban rendezett időszaki kiállításon.
További részletes információk: https://kassakmuzeum.hu/hu/esemeny/palyazat/kassak-kortars-muveszeti-dij-2025-palyazati-felhivas
Valamint a pályázati felhívással kapcsolatos kérdéseket a [email protected] e-mail címen várják.
Kassák kortárs művészeti díj
Alapító: Dr. Argay István
Együttműködő partnerek:
- MNMKK PIM – Kassák Múzeum
- Interart Alapítvány
- Kassák Alapítvány
Kiemelt patronáló: Rechnitzer-gyűjtemény