Kaszás Tamás az első TÓTalJOY díj nyertese

Tót Endre és a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) – Artpool Művészetkutató Központ 2021-ben díjat alapított kortárs képzőművészek számára. A 10 000 euró összdíjazású TÓTalJOY díjat kutatásalapú művészeti projektekkel pályázó művészek kaphatják. A díj idei, első nyertese Kaszás Tamás, akinek TÓTalJOY díjból megvalósítandó projektterve az Elveszett bölcsesség címet viseli.

A díj alapítója, a hetvenes évek vége óta Németországban, Kölnben élő Tót Endre képzőművész, hosszú ideje tervezte egy olyan támogatási forma létrehozását, amely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna szereplőit segíti. A művésszel hosszú évtizedek óta jó kapcsolatot ápoló Artpool Művészetkutató Központ örömmel fogadta be a díj gondolatát és szakmai támogatást nyújt az elképzelés megvalósításához.

A díj elnevezése Tót Endre 1970-es években elindított, és az öröm fogalmára épített konceptuális programjából ered. A korai öröm-darabok, illetve a TÓTálÖRÖMÖK sorozat minimalista akciói ma a kelet-európai konceptuális művészet legfontosabb művei közé tartoznak.

„Örömeim” a 70-es évek diktatórikus állapotának visszatükröződései. Az örömök abszurd eufóriájával válaszoltam a cenzúra, a bezártság és az élet minden területén érezhető elnyomásra, habár ez az elnyomás nagyon finom eszközökkel, szinte alig láthatóan működött. Nagyon indirekt módon reagáltam arra a korra, amelyben élnem kellett. Humorral, könnyeden és valahol filozófiával. 

16 tot endre orulok ha bamultok engem

Tót Endre: Joy Action, Budapest, 1996 © Szépművészeti Múzeum - Artpool Művészetkutató Központ

Az idén júliusban első alkalommal meghirdetett TÓTalJOY pályázatra huszonhét művész és művészcsoport pályázott, a kiírásnak és a díj célkitűzéseinek megfelelően művészeti kutatásra épülő projekttervekkel. A pályázatokat egy hattagú, hazai és nemzetközi tagokból álló zsűri bírálta el, amelynek tagjai 2021-ben Fehér Dávid (igazgató, KEMKI), Gróf Ferenc (képzőművész, Párizs), Kürti Emese (kutatási igazgató-helyettes, osztályvezető, KEMKI – Artpool Művészetkutató Központ), Lukács Nóra (kurátor, Berlin), Berenika Partum (kurátor, Ewa Partum és Tót Endre lánya, Berlin), Székely Katalin (kurátor, OFF-Biennále, Blinken OSA Archívum) voltak. Az elbírálás során előnyt élveztek azok a pályázatok, amelyek az Artpool archívumához és szellemiségéhez kapcsolódva reagáltak a kulturális kontextusok változásaira és a kortársi dilemmákra.

A zsűritagok egybehangzó véleménye szerint Kaszás Tamás Elveszett bölcsesség című projektje organikusan kapcsolódik az Artpool experimentális szellemiségéhez és a művész eddigi életútjához.

01 állókép a szívvel és értelemmel című kiállításhoz készült interjúvideóból 2021

Állókép a Szívvel és Értelemmel című kiállításhoz készült videó-interjúból. Trafó Galéria, 2021

Az archívum klasszikus funkcióit és elméleteit meghaladva, az együttműködés és a kortárs művészet eleven eszköztárával új szemléletet hoz az archívum életébe és működésmódjába. 

A döntéshozók kiemelték a pályázatok közül Katarina Šević Vihar az Archívumban című projektjét.

A TÓTalJOY tegnap zajlott díjátadóján Kaszás Tamás rövid előadás formában prezentálta nyertes és a következő egy évben megvalósuló projettervét, amelyben egy alternatív kartotékrendszer létrehozásával az Artpool gyűjteményének egy olyan keresztmetszetét tárja fel, mely a hagyományos művészettörténeti gondolkodás szempontjából marginális, de művészi szempontból annál izgalmasabb tudások és utópisztikus elképzelések tárházaként hasznosítja az itt őrzött művészeti dokumentumokat.

A díjátadóval párhuzamosan az Artpool egy válogatást mutat be Tót Endre a gyűjteményben található műveiből és művészeti tevékenységének dokumentumaiból Documents Make Me Glad/Mad/Sad címmel. Tót Endre és az Artpool kapcsolata hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Ennek a kapcsolatnak a legnyilvánvalóbb kortárs emlékműve az Artpool bejárata előtt elhelyezett Örülök, hogy itt álltam tábla, de az archívum a művész minden korszakából őriz műveket és dokumentumokat. Az első TÓTalJOY alkalmából ezekből az intimebb, a művészek közötti barátságot és megbecsülést felvillantó, az egyedi beavatkozást is magukon viselő művekből, dokumentumokból válogattunk. A kiállítás a dokumentálás és öndokumentálás, illetve a dokumentumok művészeti felhasználásának módozataiba ad betekintést.

Screenshot 2021-05-19 at 16.29.01.jpg
Az emberre veszélyes anyag és az ember által okozott veszély

A szorongás igazi 21. századi nehézség, a gyorsulónak tűnő idő, a párhuzamos csatornák és a miszlikre aprított részfeladatok gyermeke. A klímaszorongás pedig ennek a nehézségnek egy adott problémára összpontosuló formája, a klímakatasztrófa ellen tenni igyekvők sajátja. A tenni akarás és a folyamatos információéhség éltetik – mit csinálhatnánk jobban, mire érdemes figyelnünk, hogyan informáljunk másokat?

Screenshot 2021-10-13 at 12.05.08.jpg
Azonnal lefektetni az alapokat – egy ismeretlen mozdulat

Bár egy régóta alakuló, épülő kulturális jelenség – mostanra, mondhatni, művészeti zeitgeist – megjelenésének lehetünk tanúi 2008 óta, az elmúlt egy évben mégis szembeötlően nehezebb lett olyan kortárs képzőművészeti tárlatra ellátogatni, amelyet ne az egyre közeledő katasztrófa, az elkerülhetetlen apokalipszis vagy az eszkatologikus krach jóslatai és aggodalmai lengenének be.

Screenshot 2020-04-17 at 11.53.40.png
„Amikor Mathieu-t megismertem, egy olyan lökést kaptam, hogy oké, meg vagyok mentve”

A Szentendrei Képtárban volt látható annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók.

full_006501.png
„Ezt a periódusomat akkor egy kicsit intermezzónak éreztem”

Az acb Galéria olyan Tót Endre-festményeket mutat be legutóbbi kiállításán, amelyek több mint harminc éven át egy raktárban várták, hogy valaki újra felfedezze őket. Tót Endrével a változatos életmű egy időre elfeledett darabjairól, az informel festészet hatásáról és egy munka váratlan felbukkanásáról beszélgettünk.

full_000640.jpg
Festőélet Magyarországon 7. – „Ezért maga egy sapka pénzt fog fizetni”

Rettegtem, marad-e mondanivalója a Könyvhétre megjelentetett önéletrajza után (Örülök, ha egyik mondatot a másik után írhatom, Noran, Bp., 2009. 321 nagyméretű, illusztrált oldal), de mint mindig, szerencsére most is ömlött belőle a szó. Csak olyasmit kérdeztem, amit az önéletrajzában nem találtam.