Körei Sándor „konzervált” csendéletszobra nyerte a magánkezdeményezésből létrehozott szoborparkhoz kapcsolódó pályázat első díját, egymillió forintot.

Harmadik alkalommal hirdették ki a köveskáli Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat nyertesét és nyitották meg a szabadtéri Káli Art-Parkot.

A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt tizenöt pályamű október végéig tekinthető meg a Balatonfelvidék szellemiségét a modern igényekkel összehangoló gyümölcsfás, levendulás, fűszerkertes, biotavas környezetben.  

Az első évben még csak huszonhat, aztán negyven, 2022-ben pedig ötven pályázó jelentkezett a kiírásra. Mostanra körvonalazódott is a kialakulóban lévő szoborpark arculata, jellege: ha háromból lehet általánosítani, akkor úgy tűnik, a szobrászat új útjait kereső, határait feszegető, az adott környezettel interakcióba lépő, annak léptékeit tiszteletben tartó művek nyernek. 


Zsűri

A zsűri: Enzsöly Kinga, a tavalyi győztes, Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, Szabó Ádám szobrászművész, Tóth Pál Sándor, gyűjteménykezelő, Héjja Róbert, a Káli-medence turisztikai egyesület elnöke, és Molnár Júlia, a Káli Art Inn kft. ügyvezetője


Körei Sándor a Molnár Ani Galéria művésze, 2021-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén, 2022 óta Derkovits-ösztöndíjas. 

A csendéletműfaj három dimenzióba fordításának lehetőségeit vizsgálja, amikor frissen vágott virágokat és vázájukat zár üvegtárolóba, hogy aztán a negyedik dimenzió is szerepet kapjon, vagyis az idő is megkezdhesse munkáját, soha be nem fejezett művé alakítva mindazt a „szépséget”, amit egy friss virágcsokor tradicionálisan jelképez.  Hófehérkét zárták ilyen üvegkoporsóba, csak esetében jól végződött a történet. Itt a virágok hervadásának mindig más fázisával találkozik majd a látogató – attól függően, mikor jut el a Káli Art Inn szoborkertjébe. 


Körei

Az idei nyertes mű: Körei Sándor alkotása, fotó: Harangozó Ferenc


További információk: 

https://www.kaliartpark.hu/

https://www.facebook.com/kaliartpark

kálikover.jpg
Második alkalommal díjaztak alkotásokat a Káli Art-Park szoborkertjében

A Káli Art-Park a tavalyi év végén ismét pályázatot hirdetett kortárs magyar képzőművészek számára. Május negyedikén került sor a pályázat eredményhirdetésére, amelynek keretében a díjazott alkotásokkal immár második alkalommal nyílt meg a Káli Art-Park köveskáli szoborkertje.