KÖRKÉP – Winston Churchill mint festő

A londoni Christie's árverésén kalapács alá kerülnek Winston Churchill festményei. Az egykori brit miniszterelnököt elsősorban nem festőként tartjuk számon, most azonban több festménye is előtérbe került.

A Christie's június 1. és 16. között Londonban megrendezett Churchill and His Artistic Allies (Churchill és művészeti szövetségesei) című árverési kiállításán az államfő több képét is bemutatják. Az egykori brit miniszterelnök tizenegy alkotása mellett Sir John Lavery, Sir William Nicholson és Walter Richard Sickert művei is láthatók lesznek – e három művész volt a legnagyobb hatással Churchill festői fejlődésére. 

Az aukció egyik képét, a The Atlas Mountains from Marrakech (Az Atlasz hegység Marrákesből, 1949 körül) című festményt eredetileg Antonio Giraudier, egy Oxfordban tanult kubai üzletember kapta ajándékba Churchilltől, akivel 1946-ban barátkozott össze. A Christie's szerint Giraudier később több mint húsz éven át szállított kubai szivarokat Churchillnek ingyen. Giraudier 1993-ban 32 ezer fontért (több mint 13 millió forint) adta el a festményt a Christie'snél. Két évvel később a jelenlegi tulajdonos, egy európai magángyűjtő meg nem nevezett összegért vásárolta meg a művet. Az alkotást 2 millió fontra (több mint 823 millió forint) becsülik.

Churchill marrakesh

Winston Churchill: The Atlas Mountains from Marrakech (Az Atlasz hegység Marrákesből), 1949 körül. A Christie's jóvoltából

„Churchill több mint ötszáz olajfestményt alkotott, és a marrákesi festmények a kedvencei közé tartoztak” – nyilatkozta Nick Orchard, a Christie's modern brit művészetért felelős vezetője. A sorozat egy másik festménye, a Tower of the Koutoubia Mosque (A Koutoubia mecset tornya) című kép 8,3 millió fontért (több mint 3,3 milliárd forint) kelt el a Christie's londoni árverésén 2020 márciusában, szemben az 1,5–2,5 millió font (609 millió és egymilliárd forint) közötti előzetes becsléssel. Az akkor Angelina Jolie színésznő által felajánlott festményt eredetileg Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kapta Churchilltől ajándékba.

A festmény története egészen 1943-ig nyúlik vissza, amikor januárban a második világháború fordulóponthoz érkezik. Casablancában két politikai óriás, Winston Churchill brit miniszterelnök (1874–1965) és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök (1882–1945) találkozik, hogy megvitassák a szövetségesek jövőbeli stratégiáját. Tíz nap kemény tárgyalás után úgy döntenek, hogy Németország, Olaszország és Japán feltétel nélkül kapitulál. A náci Németország elleni küzdelemben Nagy-Britannia az amerikai szövetség erejére támaszkodik. Roosevelt szívesen visszatérne az Egyesült Államokba, de Churchill meggyőzi, hogy maradjon még egy napot Marokkóban, és tegye meg a százötven mérföldes utat Marrákesbe. „Nem utazhatsz ennyit Észak-Afrikáig anélkül, hogy Marrákest ne látnád” – mondja. „Ott kell lennem veled, amikor meglátod a naplementét az Atlasz hegységben.” A két államférfi a város szélén lévő Villa Taylorban száll meg, és annak ötemeletes tornyából nézik, ahogy a nap lenyugszik a hófödte hegyek fölött.

Nick Orchard szerint Rooseveltet lenyűgözte a jelenet. „Ez egy hihetetlenül megrendítő pillanat” – mondja. Napokkal később az amerikaiak végrehajtották első légicsapásukat Németország ellen. Miután az amerikai küldöttség elutazott, Churchill még egy napot maradt a villában, és megragadta az alkalmat, hogy megfesse az Atlasz által keretezett Koutoubia mecset látványát. A művet ezután elküldte Rooseveltnek, ajándékként a január 30-i születésnapjára.

Chruchill koutoubia mosque

Winston Churchill: Tower of the Koutoubia Mosque (A Koutoubia mecset tornya), 1943. A Christie's jóvoltából
 

Egy másik festmény, a Chartwell Landscape with Sheep (Chartwelli tájkép bárányokkal, 1946 körül) egyike annak a mindössze négy ismert műnek, amely a chartwelli otthonából nyíló kilátást ábrázolja – az államfő több mint negyven évig lakott ott. A további három mű a National Trust és a Churchill család gyűjteményében maradt. Ez a festmény is szerepel a kiállításon, de egy másik aukción kerül kalapács alá: a Christie's 20. és 21. századi műveket felsorakoztató árverésén június 30-án. A Chartwell Landscape with Sheep becsült értéke 2 és 3 millió font (több mint 813 millió és 1,2 milliárd forint) között mozog.

Nem meglepő, hogy Churchillnek kevés ideje maradt a művészetre. Egy politikus számára, aki negyvenes éveiben kezdett el festeni, hogy megmeneküljön a depressziótól, ez különösen nehéz lehetett. „Ez volt számára az abszolút szenvedély, és saját kedvéért csinálta. Soha nem adott el egy műalkotást sem, de néha odaajándékozta a barátainak és a családjának” – mondja Orchard. Amikor 1965-ben meghalt, a mintegy ötszáz festménye közül sok még mindig a hagyatékában volt.

Churchill landscape sheep

Winston Churchill: Chartwell Landscape with Sheep (Chartwelli tájkép bárányokkal), 1946. A Christie's jóvoltából

 

 

Források: barrons.com, christies.com

magritte-christies.jpg
KÖRKÉP – Max Ernst, René Magritte és Joan Miró

A tavalyi év kihívásokkal teli légköre, az aukciósházak bevételeinek visszaesése nem adott túl sok okot a bizakodásra – azonban a 2021-es évet mégis az optimizmus lengi körül. A Christie’s két márciusra kihirdetett árverésén is jelentős érdeklődésre számítanak. Most az egyik ilyen aukciós anyag – amely a szürrealizmus nagy alakjainak műveit kínálja eladásra – három alkotásával foglalkozunk: Max Ernst, René Magritte és Joan Miró egy-egy művével.

Lee-Miller-scaled-e1611858057901-1536x1216.jpg
KÖRKÉP – Man Ray és baráti köre

Man Ray utolsó asszisztense, Lucien Treillard magángyűjteménye kerül kalapács alá március 2-án a Christie's párizsi székházában. A kollekcióban a szürrealizmus nagy mesterének tárgyai, fotói, könyvei, kéziratai és litográfiái szerepelnek, amelyek nemcsak azért érdekesek, mert betekintést engednek Man Ray munkásságába, hanem mert baráti köre is feltérképezhető általuk.

Képernyőfotó 2021-02-04 - du. 8.55.06.jpg
KÖRKÉP – Van Gogh rajza egy ismeretlen lányról

Van Gogh rajzai sokszor háttérbe szorulnak festményei mellett, ám most a Christie’s londoni aukciójának egyik sztártétele éppen egy ilyen alkotás. A portré egy fiatal lányt ábrázol, akinek kiléte mind a mai napig ismeretlen. Most elmondjuk, mitől olyan különleges az alkotás, és miért is esélyes arra, hogy megdöntse a művész rekordját.

Christo_JeanneClaude_48HowardNY-Photo-by-Wolfgang-Volz-©-The-Estate-of-Christo-V.-Javacheff-1024x698.jpg
KÖRKÉP – Christo és Jeanne-Claude gyűjteménye

Ritkán fordul elő, hogy egy legendás művészházaspár személyes gyűjteménye kerül kalapács alá. A Sotheby’s februári aukcióján Christo és Jeanne-Claude kollekciójára lehet licitálni, ami nemcsak azért érdekes, mert a két alkotó érdeklődéséről és ízléséről tanúskodik, hanem mert olyan kapcsolati szálakat is felvázol, amelyekre eddig nem derült fény.

letan.jpg
KÖRKÉP – Egy megszállott gyűjtögető kollekciója

A héten egy különleges aukciós anyag kerül terítékre, méghozzá Pierre Le-Tan illusztrátor és díszlettervező gyűjteménye, aki – munkájához hűen – rengeteg műalkotással és tárggyal vette körbe magát párizsi lakásában.

im-282282.jpeg
KÖRKÉP – Évindító aukciók

A tavalyi év káosza a művészeti piacot sem kerülte el: a gazdasági helyzet alakulása visszaszorította az eladásokat, a kiállítások mellett az aukciókat is át kellett költöztetni az online térbe. Az idei év azonban a bizakodásról szól, vásárok és árverések sorát tervezik megvalósítani az elkövetkező hónapokban. Mi is ebben bízunk, ezért útjára indítjuk új rovatunkat, amiben a műkereskedelem legfontosabb és legérdekesebb történéseit mutatjuk be – aukciós rekordokkal, méltatlanul ismeretlen művészek történeteivel vagy éppen meghökkentő adatokkal.

wong_lotus.jpg
KÖRKÉP – Feltörekvő művészek aukciója

A Phillips március 3-ai árverésén fiatal, feltörekvő tehetségek műveit vonultatja fel. Az eladásra szánt alkotások között szerepelnek az autodidakta festő, Matthew Wong művei is, aki néhány éve, fiatalon hunyt el, ám rövid ideig tartó pályafutása ellenére tavaly felkerült a legkeresettebb és legnagyobb forgalmat generáló kortárs művészek listájára.

talbot.jpeg
KÖRKÉP – A Sotheby’s évfordulós aukciója

Ötvenéves a Sotheby's fotográfiai részlege, amelyet egy grandiózus árveréssel ünnepel meg az aukciósház. A jubileum alkalmából ötven ikonikus fénykép kerül kalapács alá, méghozzá a valaha élt legbefolyásosabb fotósok munkáiból.

084N09398_8FN55.jpeg
KÖRKÉP – Női aukció

A Sotheby's az első kizárólag női művészek munkáit felsorakoztató aukciójára készül. Hogy mennyire jó ötlet elkülöníteni a női alkotókat, és hogy egyáltalán van-e létjogosultsága egy szegregált értékesítésnek 2021-ben – erről megoszlanak a vélemények. Mi most értékítélet helyett megnézünk néhány művet (és alkotóját), amik bekerültek a válogatásba, illetve felvázoljuk nagy vonalakban, miért is fontos a női művészek munkásságával foglalkozni a műkereskedelemben.

monet_sothebys.jpeg
KÖRKÉP – Monet vízililiomai

A nagy francia impresszionista festő, Claude Monet egyik kedvenc témája a vízililiom volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy kétszázötven vásznat festett kedvelt virágairól. Most egy ilyen alkotás kerül kalapács alá a Sotheby’s árverésén, amiért nem kis összegre, cirka 40–60 millió dollárra (12–18 milliárd forint) számít az aukciósház.

basquiat_christies.jpg
KÖRKÉP – A nagy Basquiat-boom

Tavaly, amikor már javában zajlott a pandémia, majdnem megdőlt Jean-Michel Basquiat saját rekordja egy több mint 100 millió dolláros vásárlással, s alig egy hónapja tarolt egy alkotása az ázsiai piacon is. Most két újabb műve kerül kalapács alá, méghozzá nem kevés összegért. Az sem kizárt, hogy újabb rekord születik...

25115530-mississippi-river-1960-1_article_2000x1769.jpeg
KÖRKÉP – Egy életre szóló barátság művész és orvos között

Yayoi Kusama az 1950-es években költözött Japánból New Yorkba, ekkor barátkozott össze dr. Teruo Hirose-zal. Az orvos, aki a művészet nagy hódolójaként gyakran pro bono kezelte művész betegeit, sokszínű gyűjteményt hozott össze praxisa során. Most egészen ritkán látható korai Kusama-művek kerültek ki a kollekcióból, amelyekre a Bonhams New York-i aukcióján lehetett licitálni.