Már tudjuk, hogy ki állít ki az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé Magyar Pavilonjában

Idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választották ki a Magyar Pavilon kurátorát és kiállítását.

A Velencei Biennálé vezetése 2020. május 18-án – a világjárvány miatt kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel – 2021-re halasztotta a 17. Velencei Építészeti Biennálé megrendezését. Ezzel szinkronban módosították az eredetileg 2021-re tervezett 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé időpontját is, amelyet 2022. április 23. és november 27. között fognak megrendezni. A kiállítás főkurátora Cecilia Alemani. A változásokat figyelembe véve a Ludwig Múzeum az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé kurátori megbízatására 2020. február 13-án kiírt pályázati felhívását az időpontok tekintetében szintén módosította.

A pályázati felhívásra összesen tizenöt pályázat érkezett be. A pályázók 2020. október 19-én, illetve december 7-én a Ludwig Múzeumban prezentáción mutatták be a zsűrinek a kiállítási tervüket. A pályázatra számos színvonalas és jól kidolgozott terv érkezett be. Tapasztalt kurátorok jelentős életművel rendelkező alkotókkal és fiatal feltörekvő művészek projektjeivel egyaránt jelentkeztek.

A zsűri a tizenöt érvényes pályázat közül Zsikla Mónika kurátor Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című anyagát nyilvánította a pályázat nyertesének. A pályázati anyag ide kattintva tekinthető meg.

A nyertes pályázat: 

Keresztes Zsófia a fiatal és már nemzetközi sikereket is felmutató magyar művészgeneráció egyik kiemelkedő képviselője. Alkotásaiban merészen átlépi és ugyanakkor ötvözi a művészeti ágak és stílusok határait. A pavilon terét egyetlen egészként kezelő, építészet, szobrászat és iparművészet határán mozgó, jellegzetesen női nézőpontú installációja önmagunk megismerésével és az emberi kapcsolatokkal foglakozik, és a képzelet tájain tesz belső utazást, melyhez többek között Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből merített inspirációt. Mozaikokkal borított, különös, amorf szobrai egyéniek és látványosak; művészete személyes, friss, aktuális. Formavilága egyszerre idézi a szürrealizmust és a századforduló organikus építészetét, de a 21. század technikai megoldásaival dolgozik, és saját korának problémáit és életérzését jeleníti meg. Tervezett nagyszabású, látványos installációja kitűnően használja ki a velencei Magyar Pavilon adottságait.
Külön üdvözölendő, hogy Keresztes Zsófia személyében hosszú idő után újra női kiállító lesz a Magyar Pavilonban. 

A pályázók neve és pályázatuk címe:

Paul Ardenne / Magyarósi Éva: Qana utolsó napjai
Bencze Péter / Brückner János: Your Truth (A te igazad)
Boros Lili / Győri Andrea Éva: Hely a pokoli izzadásra – Periférián lenni
Bojár Iván András / Gőbölyös Luca: Nincs itt semmi látnivaló
Domoszlai Orsolya / Fábry Tímea: Hullámzó ember(i)ség
El-Hassan Róza / Basquiat, tetováló művészek, szír gyerekrajzok: Autentikus
Erdősi Anikó / Huszár Andrea Magdolna: Keskeny ösvény
Kukla Krisztián / Szíj Kamilla: Lassú rajz
Adam Mazur / Puklus Péter: Mindnyájunknak el kell menni – A várfalvi Kossuth Lajos szobor újraállítása
Adam Mazur / Puklus Péter: Szerelem / Szeretet
Mucsi Emese / Ősz Gábor: Passive Movements
Peternák Miklós / Zics Brigitta: Kollektív ökológiák
Petró Zsuzska / Nemes Márton: Razzle Dazzle
Széplaky Gerda / Szűcs Attila: Kijárat a létezésbe
Zsikla Mónika / Keresztes Zsófia: Az álmok után: merek dacolni a károkkal 

A bírálóbizottság tagjai voltak:

Boros Géza művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Velencei Biennálé Irodája vezetője,
Dr. Fabényi Julia művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója (a zsűri elnöke),
Lovas Ilona képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja,
Sturcz János művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az 1999. évi Velencei Képzőművészeti Biennálé nemzeti biztosa,
Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész, a Budapest Galéria főosztályvezetője, a 2019. évi Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar kiállításának kurátora,
Szipőcs Krisztina művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szakmai igazgató-helyettese.




05velencei_epiteszeti_biennale_2018.jpeg
Mégsem lesz idén Velencei Építészeti Biennálé

A járványhelyzet miatt 2020 elején az év második felére halasztották az Építészeti Biennálét, de ma bejelentették a szervezők, hogy még később, csak 2021-ben tartják meg a seregszemlét.

Screenshot 2020-02-13 at 17.09.49.png
GÉPEK A FANTAZMAGÓRIÁN TÚL

Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennálén a Magyar Pavilonban Waliczky Tamás újmédia-művész munkái láthatók, aki olyan kamerákról készített képeket, amelyek sohasem léteztek. Lehívódtak a virtuális valóságból, hogy a „mi lett volna, ha?” történelmietlen kérdésére adjanak választ, legalábbis ami a látvány leképezésének történetét illeti. Nem véletlenül kértük, hogy minderről olyan szerző írjon, aki a spekulatív design kutatója.

full_005952.png
Kiemelés

Nyári utóízként az Artmagazin tematikus merítése – ha úgy tetszik kiemelése – következik a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé seregszemléjéből.