Mit szimbolizálhat egy W betű?

Lezárult a Westend alkotói pályázata

HIRDETÉS

A Westend A kreativitás új hulláma címmel írt ki alkotói pályázatot novemberben, amelyre közel 300 pályamű érkezett. Az alkotóknak mindössze annyi volt a feladatuk, hogy a központ W emblémáját töltsék meg számukra releváns tartalommal. A beérkezett pályamunkák közül 40 – köztük a nyertes pályaművek – díszítik a bevásárlóközpont közösségi tereit december végéig.

A legtöbb pályamű a szerelem, szabadság, barátok, lehetőségek és szórakozás témakörében érkezett.

Különdíj 2

A rövid idő alatt közel 300 grafikai és plasztikus alkotás érkezett, amelyből a felkért zsűri többkörös elbírási fázisban választotta ki a nyerteseket. A beérkező pályaműveket a háromtagú bizottság, azaz Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Baranyai Júlia, az Avalanche Kreatív Ügynökség művészeti vezetője, Kovács Orsolya, a Westend marketingigazgatója, valamint a szponzori zsűri, az Yves Rocher, a Lindt és a Miniso bírálta el.

A nyerteseket a Westend két márkanagykövete, Nagy Kata és Szűcs Gergely jelentette be ebben a videóban.

A nyertesek a következők:

  1. helyezett: Seres Kitti – Összkép
  2. helyezett: Vári Zsófia – Amit mi itt csinálunk
  3. helyezett: Kovács Péter – Randi a Westendben

Yves Rocher különdíj: Gaál Martin – Westend

Miniso különdíj: Vantulek Zsanna – Szemszögek randevúja

Lindt különdíj: Szőke Zoltán – Szórakozás minden szinten

Az üzletközpont kíváncsi a látogatók véleményére is, így Közönségdíjat is hirdet majd a közösségi oldalán indított szavazás lezárta után. A legjobbnak ítélt alkotásokra 2020. december 6-ig lehet voksolni a Westend Facebook-oldalán.

Különdíj 3