Veszélyben Munch Sikolya

Kutatók felfedezték, hogy az oslói Munch Museum látogatói akaratlanul is komoly kárt tesznek Munch Sikoly című képében azáltal, hogy túl sokan és túl sokat lélegeznek rá. Úgy tűnik, hogy ahogy most sokunknak, a képnek is szüksége van egy kis távolságtartásra.

Munch 1910-es képének állapota sokat romlott és ennek egyik legvalószínűbb oka, hogy az érdeklődőkkel zsúfolt kiállítótér hatással van a festék anyagára. Pontosan hogyan? Amikor az emberek lélegeznek, akkor nedvességet termelnek, ami klorid-kiválasztódást okoz – nyilatkozta Koen Janssens, a University of Antwerp professzora. Éppen ezért olyan fontos, hogy a festmények még megfigyelhető távolságban, de a látogatók közvetlen leheletétől megóvva legyenek kiállítva a világ múzeumaiban.

Merlin 167227566 96888225 c5c0 4d04 aba8 e77fa684f5d5 superjumbo 1024x765

Forrás: news.artnet.com

A festmény állapotromlásának okát akkor kezdték el kutatni, amikor a múzeum kurátorai észrevették, hogy a festmény egén és a kiáltó alakon eredetileg sárgásra festett részletek fehéresre halványultak. Mára egy nemzetközi szakértőkből álló tudományos konzorcium megállapította a változás okát. Kiderült, hogy Munch egy nem tiszta kadmiumsárga festéket használt, ami akár alacsony páratartalom mellett is halványulhat és pelyhesedhet. Annak ellenére, hogy eredetileg azt gondolták, hogy a festmény az azt érő fénytől károsodik, kiderült, hogy ez a felfedezett anyag különösen érzékeny a levegőre. A felfedezést nagyban segítette az, hogy Munch készletéből fennmaradt néhány tubus a kadmiumsárga festékből és ezek szintén a múzeum gyűjteményében vannak – így a festményre felvitt festék mellett magát az alapanyagot is tudták elemezni a szakértők. A jelenlegi vezető elmélet az, hogy a festéket a pigment előállításához használt kémiai reakció során kloridvegyületekkel szennyezték.

Munch 1893 és 1910 között négy verziót készített el a Sikolyból – ezek közül kettő pasztellkép, kettő pedig fesmény, valamint van egy litográfia is. A két festett verziót korábban ellopták – az oslói National Galleryben őrzött 1893-as verziót 1994-ben, míg a Munch Museum tulajdonában lévő képet 2004-ben – azonban mindkét festmény később meg is került. 

 Forrás: news.artnet.com