„Úgy szétnyirbálva, hogy úgy mondjam, szétkaszálva könyvet még nem láttam, mint ahogy az visszajött hozzám”

Interjú Lakner Lászlóval

Véri Dániel

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

Lakner László (1936) festő, grafikus, konceptuális művész, 1974 óta Németországban él.
 

Kultúraközvetítés, Malraux

Ez a kiállítás olyan híres dolog volt kultúrkörökben, hogy egész Magyarországon minden entellektüel tudott róla. Aki iskolába járt még, aki már idős tanár volt – mindenki. Mert ez volt az első lépés, az ügyes és fantasztikus, okos Malraux[1] ötlete, hogy a legjobb szubverzió a keleti országokban – akik teljesen el voltunk szakadva, súlyos határvédelemmel el voltunk vágva a nyugati világtól –, ha az ember egyszerűen semmi mást nem csinál, mint kultúrát közvetít. Kultúrát visz be.

Az ő ötlete volt. Legjobb barátja az akkori államelnök, Charles de Gaulle[2] volt, ugyanakkor kollégája is, mint katona – mindketten tábornokok voltak. Tudták, hogy a keleti országokban állati igény van, ami alig várja, hogy kielégítsék. Elkezdtek tárgyalni nyilván – ahogy ezt most elképzelem – annak idején az uralkodó magyar kultúrfőnökökkel. Nem tudom, hol járt még ez a kiállítás, úgy tudom, más országokba ment aztán tovább. Néhányak szerint csak Magyarországon valósult meg. Nem tudom, a lényeg az, hogy Magyarország volt az első állomás.


Lakner László, részlet a videóinterjúból, operatőr: Berényi Márta


Könyvkiállítás

Úgy készültünk rá mindnyájan, a saját korosztályom és a tanáraink is, mint valami csodára. Nem akartunk hinni a fülünknek, amikor olvastuk, hallottuk, hogy rövidesen megnyílik. A Műcsarnokot jelölték ki, ami a legnagyobb kiállítóhelyiség volt. Egy hónapig tartott, azt hiszem, de lehet, hogy kicsit tovább.

A Műcsarnok bejárata előtt olyan hosszú sor kígyózott, hogy egészen a földalatti városligeti állomásáig tartott, tehát még az Andrássy út utolsó szakaszán is sokan álltak. És nem egy ember, hanem négyes-ötös sorokban, egész nap. Mindig újra- és újratöltődött a várakozók sora, de ezzel együtt ügyesen organizálták, és gyorsan be lehetett jutni.

Megnéztem egyszer a kiállítást, és utána feltett szándékom lett, hogy nekem ebből valami kell. Apámnak volt egy öreg lódenkabátja, amely már teljesen el volt vékonyodva az öregségtől, talán az ő nagyapjának volt a kabátja. Második látogatásom alkalmával azt vittem magammal, mert hosszú volt és széles, tehát nem testreszabott. Anyukámtól pedig elkértem egy övet: volt neki egy majdnem húsz centi széles gumírozott öve – termetesebb hölgyek hordták hiúságból. Ezt az övet én a szekrényében kiszúrtam magamnak, hogy jó lesz, mert tágul. Fölvettem, bekapcsoltam először a legszorosabbra – ezzel és a köpennyel pedig elmentem a kiállításra.

Végigállva a sort, bekerülvén megint megtaláltam az általam már kiszúrt és tervszerűen célba vett Max Ernst-könyvet,[3] Patrick Waldberg művét.[4] Figyeltem, minden idegszálam remegett, miközben megragadtam a könyvet az állványokon lévő sok-sok könyv között, miközben mindenki, aki mellettem, mögöttem állt, figyelt. Mindenki akart valamit. Így nem vette észre senki, amikor ezt a könyvet anyukám öve alá bedugtam.

Sőt, maradt hely arra is, hogy a feleségemnek, aki francia fordítóként dolgozott,[5] ajándéknak egy Ionesco-kötetet[6] is elrakjak, amelyet akkor frissen adtak ki. Majdnem mindegyik frissen kiadott könyv volt: az egész francia könyvkiadást bemutatták, szerepelt minden, természetrajzi könyvtől a művészetig, irodalom is. Ionesco akkor éppen divatban volt, és megjelent egy kétkötetes könyv, franciául természetesen, a műveiről, drámáiról.

Ezzel a két kötettel – összesen három könyvvel – hagytam el a helyszínt. Mentem kifelé, és akkor megborzongott a hátam, mert volt egy posztófüggöny a bejárat előtt, de nem a kinti bejárat előtt, hanem még a Műcsarnok épületén belül. A félkör alakú függönyt minden alkalommal elhúzták, és a mögött álltak – ezt az ember nem vette észre, amikor bejött. Ahogy nyílt a függöny, kiment egy fiatal pár, akiket elkaptak. Egyszerűen elkapták őket és visszavették tőlük a könyveket – én pedig mögöttük kisétáltam.


Lakner László és a Max Ernst-album napjainkban beszerzett másodpéldánya. Fotó: Véri Dániel


A Max Ernst-album utóélete

Ezután egy darabig senki sem beszélt erről. Vége lett a kiállításnak, és akkor kezdtek el egymással közlekedni, akik loptak, meg akik nem loptak. Az én könyvemnek iszonyú vége lett. Úgy nézett ki, mint most ez [a napjainkban beszerzett másodpéldány], csak az volt a különbség, hogy először kölcsönadtam Kovásznai Gyurinak.[7] Ő volt az egyik első, akit a Képzőművészeti Főiskoláról kirúgtak, és átment egy másik főiskolára, így Korniss-tanítvány[8] lett. Kovásznai megkért telefonon, hogy hadd adja tovább egy-két hétre, Korniss állatira meg akarja nézni.

Két év múlva úgy kaptam vissza a könyvet, akkor már egy harmadik vagy negyedik embertől – mert Ország Lili[9] is végignézte, és aztán mindenki –, hogy a lapok kijártak. Minden egyes lapot ki lehetett venni. Úgy szétnyirbálva, hogy úgy mondjam, szétkaszálva könyvet még nem láttam, mint ahogy az visszajött hozzám. Ez már nem sokkal volt az elmenetelem [1974] előtt, állandó hiányában éltem ennek a Max Ernst-könyvnek, miután kölcsönadtam. De hát nem lehetett akkor Kornissnak nem kölcsönadni valamit, noha semmilyen kapcsolatban nem voltam vele. Én ott álltam az ajtóban, csöngettem, kinyílt az ajtó, és ő nem jött ki, nem nyújtott kezet, hanem átvette tőlem a könyvet, kösz szépen. És ugyanígy adta vissza! Tehát mikor egy évvel később visszakaptam – de az is úgy történt, hogy én fölhívtam, hogy szeretném vissza a könyvet –, akkor ugyanígy zajlott a visszaadás, hogy kinyitotta az ajtót, bennmaradt a lakásban, átnyújtotta a könyvet, és jó napot, becsukta az ajtót. Nem mondta, hogy köszönöm, semmit. Sok művén különösen meglátszik Max Ernst.

Nagy hatással volt rám ez a könyv. Sokan azt hitték, hogy Csernust[10] követem – nem, én állandóan a Max Ernstet lapoztam. Boldog voltam, hogy kapcsolatba léphettem Csernussal, hogy ő engem elfogadott, mint barátot. Ennek az lett a folytatása, hogy az összes magyar művész kollégámat, aki akkor ebbe a táborba, tehát a kísérletezők, mást akarók táborába tartozott, én mutattam be Csernusnak. Ő volt a tótumfaktum, és mindnyájan tiszteltük.

Erről a könyvről mindenki tudott, és én úgy hittem, hogy ez az egyetlen ellopott könyv. Most hallom először, hogy mások is loptak, úgyhogy ezen meg vagyok lepődve, de ugyanakkor természetesnek találom – hiszen nem lehetett másképp, mint ahogy én magam is tettem. Könyvesboltban nem árulták, nem volt francia könyvesbolt. Volt egy francia könyvtár, ami később, a hetvenes évek elején indult, ahol ki lehetett kölcsönözni francia könyveket, de ennyire új eresztés, mint ami ezen a kiállításon volt, nem volt sehol látható.

És akkor ez egyszer valahol véget ért: nem tudom, akkor nem figyeltünk oda, hogy a kiállítás hova ment tovább, Cseszkóba vagy Lengyelországba. A további sorsát nem tudom, csak azt, hogy a kiállítás végén a könyvek fele érkezett csak vissza. És állítólag mindenki, mármint a mi magyar társaságunkban mindenki röstelkedett, hallgatott róla, és közben egyszer csak megjelent egy magyarra fordított cikk, amelyben Malraux örömmel meséli el, hogy a francia kultúra akkora sikert aratott, hogy a könyvek felét ellopták a kiállításon. Habár ő teljesen pozitívan rögzítette az egészet, a magyarok szégyellték magukat, az akkori kulturális vezetés pedig inkább nem szólt hozzá semmit. Erről nem esett szó egyáltalán.

Mindenesetre ezzel a Max Ernst-könyvvel lettem én ismert Magyarországon, mindenki tőlem kölcsönözte ki, mert azt hiszem, ez volt a legértékesebb azok között, amiket ott lehetett látni – és meg is lehetett rendelni külön! Mert meg lehetett rendelni. De azt az ember nem merte, mert olyan volt a helyzet, hogy az ember tartott tőle, hogy a magyar kulturális vezetés is jegyzi, hogy ki rendelt meg francia könyvet.


Lakner László, részlet a videóinterjúból, operatőr: Berényi Márta


Miért éppen Max Ernst?

Max Ernst volt kezdettől, gyerekkoromtól fogva az ideálom. Amióta művészet iránt érdeklődtem, nem tudom megmondani, miért, a szürrealizmus tetszett nekem mindig, minden formájában – úgyhogy mindent megvettem; például le volt magyarra fordítva Aragon.[11] Tőle, mert kommunista volt, olyan művek kerülhettek Magyarországra, amelyek mástól nem.

Természetesen Picassót[12] sokkal többet lehetett látni, mint bármely más magyar művészt. A béke plakát mindenütt ott volt, de magáról Picassóról is állandóan szó volt! Noha senki nem követhette Picassót. Ezek az abszurdumok megvoltak. Ha egy Picasso utánzatú kép jelent meg, azt kidobták. De Picassótól magától állandóan lehetett látni, amiket éppen csinált, minden változtatás nélkül és dicsérettel, mert kommunista párttag volt. Amikor ’57-ben kilépett – éppen a magyar események hatására – a kommunista pártból, attól kezdve megváltozott a helyzet.

Hogy miért épp Max Ernst? Nem tudom. Talán azért, mert nekem van egy bizonyos, hogy is mondjam, különös elvárásom a technikától. Azzal tűntem föl már korábban is Bernáthnál, hogy mindig valami technikát kitaláltam, de az is igaz, hogy ennek az inspirálója Csernus volt.


Lakner László: Hajógyári hegesztők, 1959, magángyűjtemény. Fotó: Berényi Zsuzsa

A Hajógyári hegesztőkről (1959), amely a 2010-es években került újra elő, Fehér Dávid azt írta, hogy utal rajta motivikusan Max Ernst Erdő sorozatára.[13]

Két hajógyári képem van, mert amikor egy évvel a diplomaév előtt kérdezték, hogy mit fogok, mit akarok festeni, mondtam, hogy a hajógyárat. Mert gondoltam, hogy az adja nekem a legtöbb szabadságot, és akkor engem a gépek érdekeltek. Gépek és ember viszonya. A képen az a poén, hogy mindenki háttal áll. Minden figura háttal áll, és köztük látszik a hatalmas hajócsavar: egy hajócsavart vesznek körül, a háttérben pedig tulajdonképpen csak szétszedett gépek vannak. Ez hat úgy, mint Max Ernst.


Reprodukciók, Skira albumok

Mielőtt ezt a könyvet elhozta a Műcsarnokból, látott már eredetiben Max Ernst-művet?

Soha nem láttam. Semmit nem láttunk eredetiben, csak azt a néhány klasszikus, nagy mesterművet, amelyek máig is a Szépművészeti Múzeum csodái, amelyeket valamikor magyar milliomosok, akiknek érzékük is volt, megvettek külföldi árveréseken, és úgy kerültek oda. Például, hogy csak egyet mondjak, az a Greco.[14] Van több Grecónk. De az a Greco, a Magdalénát ábrázoló, az egyedülálló. Olyan Greco még egy nincs![15]

Reprodukcióban találkozott korábban Max Ernsttel?

Persze, valamilyen reprodukciót azért láttam – Boskovits Miklósnál[16] [a Szépművészeti Múzeumban]. A Képzőművészeti Gimnázium után először nem vették fel – mi ott lettünk jóban, mikor egyszer első díjat nyert rajzversenyen. Később véletlenül abban az utcában lakott, ahol én, amikor megnősültem közvetlenül a forradalom után, ’57-ben: a Felvinci utcában.

Egyszer csak megyek be a Szépművészeti Múzeum könyvtárába, mert ki akartam venni Vuillard[17] különben ritkán vagy sehol sem látható sorozatát – létezik belőle öt példány. Családi hangulat, gyönyörű színben, kicsit olyan gyermekesen rajzolva, de az is tulajdonképpen jó – a Nabis csoport.[18] Ezt a litográfiai sorozatot megvette a múzeum. Meg lehetett nézni a Szépművészetiben: fölírta az ember egy cédulára, azt vitték magukkal, mint ez alkalommal Boskovits, mentek a raktárba, kikeresték és hozták. Minden asztalnál ültek emberek, olyan volt, mint egy nagy angol könyvtár, a British Museum könyvtára. Kevesen tudják, hogy a Szépművészetinek van egy csodás könyvtára. Boskovits volt az egyik, aki kihozta az embereknek a különböző asztaloknál, amit kértek. Ez volt a foglalkozása, amivel pénzt keresett.

Onnan ismertem Max Ernstet, hogy volt egy Skira kiadvány a Szépművészeti Múzeumban. A Skira volt a legnagyobb a hatvanas években,[19] az első, aki tényleg modern művészetet adott ki, perfekt formában: Rouault-ról[20] egy könyv, Paul Klee-ről.[21] Kisebb könyvek, fehér vászonborítással, nem tudom, ma megvannak-e még ezek, egyáltalán lehet-e még kapni valahol antikváriumban. A lényeg az, hogy csináltak egy olyan könyvsorozatot, hogy A 20. század művészete.[22] És ebből ismertem sokat.

 


Maurice Raynal et. al.: History of modern painting (vol. 3.) from Picasso to Surrealism: Cubism, The Blue Rider, Metaphysical painting, Dada, Abstract art, Purism, The Realist reaction, The Bauhaus, Poetic painting, Surrealism, Geneva, Skira, 1950; Maurice Raynal et. al.: History of modern painting (vol. 2.): Matisse, Munch, Rouault, Fauvism, Expressionism, Geneva, Skira, 1950

Kikölcsönöztem, és nem is gondoltam volna, hogy milyen jó: csak színes reprók, Dalítól[23] kezdve Picassóig, Modigliani…[24] – aki létezik, él és mozog a 20. században, akit akarsz, mindenkitől van egy repró. A csodálatos német expresszionista Paula Modersohn-Becker[25] is benne volt. Aki élt és mozgott, benne volt. Egy vastag, nagy Skira könyv. Hogy mi volt a pontos címe, már nem tudom, mindenesetre többször vettem ki. Legalább négyszer kivettem ezt a könyvet, mert minden benne volt, amire kíváncsi voltam. És ebben volt benne Max Ernst is – az akkori ízlésem szerint ő tetszett a legjobban.

Már ’56 után látta ezt a Skira albumot?

’56 után, igen. Így ismertem meg a modern művészetet, a Skirának egy kiadványából. Meg hát természetesen sok más könyvet tanulmányoztam, ami modern művészetről szólt.

 

Az interjú A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítást előkészítő kutatás keretében készült. (Szentendrei Képtár, 2019. 09. 20. – 2020. 03. 01., kurátorok: Árvai Mária, Véri Dániel)
Ennek alkalmából 2020-ban kétnyelvű, magyar–angol kiadvány jelenik meg, amely három bevezető tanulmány mellett közli a tíz interjú teljes, szerkesztett szövegét.
Az interjút Véri Dániel készítette Berlinben 2019. január 3-án, a szöveget ő és Árvai Mária szerkesztették, az olvasószerkesztő Zelei Bori volt.

 



[1] André Malraux (1901–1976), francia író és politikus, 1959–69 között kulturális miniszter. Malraux: La Métamorphose des Dieux (Az istenek metamorfózisa) c. kötetét lopta el a könyvkiállításról Gábor Eszter férje, ld. a vele készült interjút.

[2] Charles de Gaulle (1890–1970), francia katona és politikus, a II. világháború alatt az ellenállás vezetője, 1959–69 között köztársasági elnök.

[3] Max Ernst (1891–1976), német festő, grafikus és szobrász.

[4] Patrick Waldberg: Max Ernst, Paris, Société des Éditions Jean-Jacques Pauvert, 1958.

[5] Csernovits Jolán.

[6] Eugène Ionesco (1909–1994), román származású francia drámaíró. Az említett kötetek: Eugène Ionesco: Théâtre I–II., Paris, Gallimard, 1954, 1958.

[7] Kovásznai György (1934–1983), festő, animációs filmkészítő.

[8] Korniss Dezső (1908–1984), festő.

[9] Ország Lili (1926–1978), festő.

[10] Csernus Tibor (1927–2007), festő, grafikus, 1957-ben Párizsba utazott, 1964-től ott élt.

[11] Louis Aragon (1897–1982), francia szürrealista költő.

[12] Pablo Picasso (1881–1973), spanyol festő.

[13] Fehér Dávid: Avantgarde-Arrièregarde. Történetiség, képiség, referencialitás Lakner László művészetében, PhD disszertáció, Budapest, ELTE, 2018, 137.

[14] Doménikos Theotokópoulos, El Greco (1541–1614), görög festő, életműve jelentős részét a spanyol királyságban hozta létre.

[15] El Greco: Bűnbánó Magdolna, 1576–77, Budapest, Szépművészeti Múzeum. A festményt Nemes Marcell (1866–1930), műgyűjtő ajándékozta a múzeumnak.

[16] Boskovits Miklós (1935–2011), művészettörténész.

[17] Édouard Vuillard (1868–1940), francia festő, a Nabis művészcsoport tagja.

[18] Nabis (próféták), francia posztimpresszionista művészcsoport.

[19] A Skira kiadót Albert Skira alapította 1928-ban, Lausanne-ban. Később Genfbe költözött a központ, de Párizsban is volt irodájuk. Albert Skira 1973-ban meghalt, ezután a kiadó válságba került és többször tulajdonost váltott. 1996-ban a tulajdonosok Milánóba helyezték át a székhelyüket.

[20] Georges Rouault (1871–1958), francia festő. A könyvkiállításról lopott Rouault-albumról ld. a Kovalovszky Mártával és Kovács Péterrel készült interjút.

[21] Paul Klee (1879–1940), svájci festő, grafikus.

[22] Maurice Raynal et. al.: History of modern painting (vol. 3.) from Picasso to Surrealism: Cubism, The Blue Rider, Metaphysical painting, Dada, Abstract art, Purism, The Realist reaction, The Bauhaus, Poetic painting, Surrealism, Geneva, Skira, 1950; Maurice Raynal: Peinture moderne, Genève, Skira, 1958 [1953]. Ld. továbbá: Maurice Raynal et. al.: History of modern painting (vol. 2.): Matisse, Munch, Rouault, Fauvism, Expressionism, Geneva, Skira, 1950; Maurice Raynal et. al.: History of modern painting (vol. 1.) from Baudelaire to Bonnard: The birth of a new vision, The Honfleur school, Impressionism, Neo-impressionism, Symbolism, Post-Impressionism, Geneva, Skira, 1949. A kötetek megtalálhatók a budapesti Szépművészeti Múzeum könyvtárában.

[23] Salvador Dalí (1904–1989), spanyol (katalán) festő.

[24] Amedeo Modigliani (1884–1920), zsidó származású olasz festő, nagyrészt Franciaországban élt.

[25] Paula Modersohn-Becker (1876–1907), német expresszionista festő.

 

full_004930.jpg
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM KÉPEI AZ EMLÉKEZET TERÉBEN

Milyen szerepet töltött be a Szépművészeti Múzeum az 1950-es vagy 1960-as években induló jelentős, Magyarországon dolgozó mesterek életében, milyen meghatározónak vélt benyomások érték őket a kiállítóterekben vagy a múzeum könyvtárában, akkor, amikor a külföldi és kortárs nyugati hatásoktól szinte hermetikusan el volt zárva a magyar művészet?

full_000388.jpg
Festőélet Magyarországon 2.

Mindig csupa ígéretet hordozott, és ezeket rendre be is teljesítette, ahogy Magyarországon, úgy Németországban is. Kossuth-díjas, élő klasszikus. A Ludwig Múzeum várbeli épületében ő rendezhette az utolsó gigantikus kiállítást. Csak megszületnie volt nehéz? Vagy nagyon is nehéz volt a születés és a világsiker közé eső idő?

full_004708.png
Miért Lakner?

Ritkán kezdek szabadkozással egy írást. Ezúttal mégis ezt teszem. Számomra Lakner László több egy művésznél, akinek a kiállítását megnyitom. Ez a kiállítás pedig több egy hétköznapi kiállításnál, hiszen az apropója Lakner László nyolcvanadik születésnapja. Mindez arra ösztönöz, hogy ezúttal elhagyjam a higgadt, távolságtartó műértelmezés biztonságosnak tűnő terepét. A kivételes alkalom kivételes személyességre késztet, arra, hogy megpróbáljak választ adni a lakonikus kérdésre, amit az elmúlt nyolc évben oly sokan feltettek nekem. Miért Lakner? Bővebben: miért tartom Lakner Lászlót a legjelentősebb magyar művészek egyikének? Mi késztet arra, hogy újra és újra visszatérjek műveihez, és hogyan kezdődött mindez.

jovan3.png
„A francia szabadságot nem merték betiltani”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd. 

view_006531.png
„Egy ismeretlen világ szaga, illúziója és a realitása jött be az ember kispesti kuckójába”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

view_006555.png
„Emlékszem, hogy az első kék színt hol és mikor láttam”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

Screenshot 2020-01-30 at 16.21.23.png
„Nem volt annyira hiány a külföldi művészetre vonatkozó információkban, mint ahogy azt ma általában gondolják”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók.

Screenshot 2020-04-29 at 11.25.02.png
„Ráharaptunk, és szemérmetlenül megindult a lopás, különösen, mikor kiderült, hogy a franciák nem fogják üldözni mindezt”

A Szentendrei Képtárban volt látható annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – az Artmagazin Online-on jelennek meg.

full_006508.png
„Volt ez az International Advisory Council, tőlük lehetett kérni [könyvet], és elküldték. Gratis!”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

view_006524.png
„És akkor beindult a gépezet: óriási sebességgel közlekedtünk a földalattival a Műcsarnok és a főiskola között”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

GaborEszter.png
„Összeesik, ráteszik a sienai festészeti albumra, és azzal együtt ki lehet majd vinni”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

Screenshot 2020-04-17 at 11.53.40.png
„Amikor Mathieu-t megismertem, egy olyan lökést kaptam, hogy oké, meg vagyok mentve”

A Szentendrei Képtárban volt látható annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók.