A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

Gábor Eszter (1937) művészettörténész, 1971–87 között a Szépművészeti Múzeum könyvtárának vezetője volt, szakterülete a 19–20. századi építészettörténet.

Francia könyvkiállítás

Honnan hallott a francia könyvkiállításról, hogy emlékszik rá?

A tanszéken másról sem beszéltek, mint hogy a Műcsarnokban van egy francia könyvkiállítás. Kimentünk, megnéztük. A főtengely hátsó termében voltak főleg a művészeti könyvek, amire mi vevők voltunk. Sokan voltak: a Műcsarnokban és abban a teremben is, ahol a művészeti könyveket állították ki. Igazi tömeg volt mindig. Hű, micsoda remek könyveket lehetett látni!

Kevéssel később elterjedt, hogy elhoztak onnan egyes darabokat, mert nem nagyon nézik, hogy az ember mit hoz el a kabát alatt. Csak a kiállítás végén derült ki, hogy a franciák ezt így is szánták, bele volt kalkulálva. Azon mérték le a kiállítás sikerét, hogy mennyi könyv tűnt el. Világos volt, hogy egy kiállított könyvet eladni már nem lehet, hiszen ötszázan vagy több ezren végiglapozzák.

Emlékeim szerint a fiúk voltak a menők – akkor már ismét voltak a tanszéken fiúk. 1959-ben negyedéves voltam, az utánam következő évfolyamon volt Kovács Péter,¹ Kovalovszky Márta,² Askercz Éva.³ Az utána következőn Marosi,⁴ Nagy Ildikó,⁵ és utánuk jött közvetlenül Tóth Sanyi⁶ – vagy csak két évvel utánuk? De együtt volt az egész társaság. Az én évfolyamomban, meg az előttem lévőben még tévedésből sem volt férfi. Csupa liba volt. Valahogy innen visszanézve meglehetősen libák voltunk.

Szigethi Ágnes⁷ az évfolyamtársam volt, kevésbé liba, icipici és nagyon helyes, kedves. Francia festészettel foglalkozott, később a Szépművészeti Múzeumban dolgozott az egyetem elvégzésétől egészen haláláig. Nagyon kedvelték akkor a fiúk. Azt tervezték, hogy Ágit a kiállításon leütik, ő összeesik, ráteszik a sienai festészeti albumra, és azzal együtt ki lehet majd vinni. Az az album akkora volt, hogy nem lehetett kabát alá tenni. El lehet képzelni, mennyire gondolták ezt komolyan, tény azonban, hogy aznap, amikor kimentünk a kiállításra, a sienai album nem volt ott, mert a képzősök már elvitték. Hogy milyen formában, nem tudom.

Mi volt, ami tetszett, amire vágyakozott az ott látottak közül?

Nem tudom megmondani. Építészettel foglalkoztam, és az nem nagyon volt. Lehet, hogy elvitték már a műegyetemisták, mert mire én odaértem, már semmit nem találtam. Le Corbusier⁸ például kellett volna, hogy legyen, de nem emlékszem, hogy láttam volna. Egyetlen építészeti könyv sem jut az eszembe; szép színes festészeti albumokra, francia középkori művészettel foglalkozó könyvekre emlékszem. Lehetett rendelni könyveket, de megfizethetetlen áron, továbbá lehetett rendelni elég jó minőségű A1-es reprodukciókat, amik a falra is ki voltak rakva. Az megengedhető összeg volt.

Könyvlopás

Ezt a könyvet – Malraux-tól Az Istenek metamorfózisát⁹ – a férjem hozta el. Nagyon jó felöltője volt, ami alá befért. A legtöbben úgy vitték a könyveket a kabátjuk alatt. Nem hiszem, hogy ellenőrzés lett volna, csak teremőrök voltak, igazi félelem nem volt. Én nem mertem volna. Az itt látható könyvön kívül volt még egy másik, azt szintén a férjem hozta, engem nem izgatott különösebben. A pszichopatologikus festészetről szólt, egy konferencia előadásai voltak benne, paperback kiadásban. Hozzá tartozik, hogy nem tudok franciául, ezért csak távolabbról érintett.

A francia könyvek vonzereje

A magyar könyvekhez képest nemcsak az volt vonzó, hogy franciák, hanem hogy milyen szép kiállításúak a könyvek, a képeket milyen jól lehet látni és értelmezni. Malraux nevét már ismertük,¹⁰ és több, mint ötven évvel ezelőtt az akkori magyar nyomdatechnikához képest ez a könyv csodának számított. Pedig nem képzőművészeti albumról van szó, hanem művészetelméleti könyvről, illusztrációkkal. El lehet képzelni, milyenek lehettek a sienai albumok. Még ha nagyon jó szövegek jelentek is meg akkor itthon, a hozzájuk tartozó színes, vagy akár fekete-fehér, jó felbontású kép magyar nyomdákból csak jóval később jött ki.

Divat

Mi pedig elhoztunk egy kis francia szabáskönyvet. Ez a libasághoz tartozik. Egy páran igencsak szegények voltunk, nem tudtunk ruhát venni, de tudtunk valamelyest varrni. Egyikünk Molnár Vera,¹¹ aki középkori építészettel foglalkozott, tehetséges volt, még a fiúk is száz százalékig emberszámba vették. Később Poitiers-ban járt ösztöndíjjal, ahol megismerkedett egy kanadai kollégával, akihez hozzáment feleségül. Nagyon hamar meghalt. A másik volt Szigethi Ági és a harmadik voltam én.

Nem tudom, hogy melyikünk talált rá a „kiváló NDK-s divatlapra”, a Praktische Mode-ra. Szabásminták voltak benne, mint később a Burdában. Ebben találtunk egy olyan blúz mintát, amit könnyen meg lehetett csinálni abból a rongyból, ami otthon rendelkezésre állt. Aztán feltűntünk benne a tanszéken. Nem emlékszem már, ki kérdezte, lehet, hogy Galavics Géza:¹² „Ti egyenruhában jártok?” Ezt az egyet tudtuk megvarrni.

Ezután a szakmai tudásunkat bővítendő, ezt a kis francia szabáskönyvet én loptam el. Kitaposott útra léptem – akkor már sokakról lehetett tudni, hogy hoztak el könyvet. Jellemző, ha már építészet nem volt, akkor a mindennapi élethez hoztam valamit. Ez a könyv kézen-közön eltűnt, közkinccsé vált. Nem tudom, kik használták. Jó kis könyv volt, ügyes, még az én franciatudásommal is remekül lehetett használni.

A könyvek megosztása

A Malraux-kötet is körbejárt?

A Dávid Ferenc¹³ – Askercz házaspár elvihette valószínűleg, mert ők voltak akkortájt a legtöbbször nálunk. Elképzelhető, hogy kölcsönadtam másnak is, de nem hurcoltam be a tanszékre.

Idegennyelvű Könyvesbolt

Az egész francia könyvkiállításnak főleg a hangulata maradt meg. Azt hiszem, akkor már megnyílt az egyetemmel szemben az Idegennyelvű Könyvesbolt. Ott már lehetett könyveket venni. Sőt, az is fölmerült talán, hogy a maradékot, amit nem loptak el, ott eladják. De nem volt arra pénzünk. Egy kisebb méretű Skira könyv került százkilencven forintba, az ösztöndíjunk jobb esetben háromszáz forint volt. Vásárolni nem tudom, hogy ki tudott.

Bernáth Marilinak¹⁴ volt rendes könyvtára. Valamennyire Passuth Krisztinának¹⁵ is, neki is volt háttere. De ők sem voltak olyan könnyen anyagilag akkor még. Néha előfordult, hogy az ember egy-egy könyvre összekuporgatott valami pénzt.

Műegyetem könyvtára, Fészek Művészklub

Jártak könyvtárakba?

Könyvtárakban éltünk. A Francia Intézetbe nem nagyon jártam. Az Építőművész Szövetség könyvtárába és a műegyetemi könyvtárba jártam, de hogy akkortájt vagy később, nem emlékszem. A műegyetemi nagykönyvtárba és egy idő után már az építészettörténeti tanszékre is bejutottam, mert az 1930-as évek magyar építészetével foglalkoztam. Major Máté¹⁶ segített, aki a témám miatt maga is a kutatandó építészek között volt. Építészeti könyvet, Le Corbusier-ről például, lehet, hogy Fischer Józsefnél,¹⁷ otthon láttam először. Ő kölcsön is adott könyveket.

Mikor látott először Le Corbusier által tervezett épületet?

Amikor kimentem Franciaországba, ’77-ben. Már élemedett korú voltam, negyven éves. Ahhoz, hogy először lássak valamit, amit úgy tekintettem, mintha ismerném, nagyon késő volt. A Fészek könyvtárába is jártam, Molnár Éva¹⁸ megjelenése után. Nem tudom, ő mikor került a Fészek könyvtárába – a mi környékünkön járt levelező tagozatra művészettörténetet tanulni.

A tanszéki könyvtár és a vízipólósok

A tanszéki könyvtárban a friss irodalom az 1920-as évekből volt. A Neue Sachlichkeit¹⁹ még létezett, utána nem sok minden. Nem volt pénz. A könyv beszerzésnek egyik remek, Zádor Anna²⁰ által kidolgozott módszere az volt, hogy a tanszékre beiskolázott vízipólósoknak leadta a megrendelést, hogy amikor külföldre mennek, mit hozzanak. Működött, hazahoztak egy-két könyvet. Az előttem lévő évfolyamokra járt kettő-három vízipólós, én már nem találkoztam velük. Ha nem volt valamilyen igazolt elfoglaltságuk, akkor profi sportolóknak számítottak, és profiként amatőr versenyeken, például az olimpián, nem vehettek részt. Gyarmati²¹ is köztük volt. Szilágyi János György,²² aki rendszeresen eljárt reggelenként úszni (nem a Lukácsba, hanem a Sport Uszodába), mondta valamikor a nyolcvanas évek elején, hogy találkozott Gyarmatival, akinek elege van a vízipólózásból, és „visszajönne a szakmába”. Szilágyi azt is hozzátette, hogy kössük fel a fehérneműt, mert jön Gyarmati, aztán megnézhetjük, hogy mire megyünk.

Nagykövetségek, kulturális intézetek

Nagykövetségeken, kulturális intézetekben Budapesten hozzá lehetett jutni kortárs művészetre vonatkozó információhoz?

Biztos lehetett, de én nem jártam ilyen helyekre. Nem elvi okokból, hanem az időbeosztásom miatt nem jutottam el. Talán az Olasz Intézetbe egyszer-egyszer kivételesen mégis; a Francia Intézetben, amikor még a Rózsa utca és a Szegfű utca sarkán volt, jártam néhányszor, de nem rendszeresen.

Fellazítás céljából küldött könyvek

A francia könyvkiállításon kívül voltak-e más, korabeli források, amelyekből lehetett tudni, hogy mi történik a nyugati világban?

Valamivel később fellazítás céljából küldtek nekünk könyveket. Az remek volt. Ezek vagy megjöttek, vagy ott rekedtek a postán vagy a vámhivatalban. Bécsen keresztül érkeztek. Nem az UNESCO szervezete küldte, de egy ahhoz hasonló.²³ A legelső, akiről könyvet kaptam, Mies van der Rohe²⁴ volt – tehát olyan figurákról küldték, akikről tudtam, hogy kik és mi a szerepük, mert nagy összefoglalókat tudtak venni a tanszékre. Ezek kisebb könyvek voltak, nem igazi monográfiák, hanem inkább népszerűsítő kiadványok.

Szépművészeti Múzeum könyvtára 1971–1987

Könyvtárvezető voltam a Szépművészeti Múzeumban 1971-től 1987-ig. A Merényi-érában²⁵ lettem elmozdítva, mivel egy Garas-girl voltam, tehát a Klára háttérintézménye.²⁶ Nagy viták voltak köztünk, de be kell ismerni, hogy mégiscsak nagyon jó volt. Az ritkaság, amikor az igazgató szakmailag fölötte áll a többieknek, és pontosan tudja, hogy miről beszél. Hogy egy kicsit egocentrikus vagy nem, ez másik kérdés. Ilyen szempontból Mojzer²⁷ is teljesen jó volt. Szilágyi János György mondta, hogy minden könyvtáron meglátszik, hogy aki szerzeményez, mivel foglalkozik. Ha nem látszik meg, akkor baj van. Persze, hogy mindenkinek maga felé hajlik a keze. Nyilvánvalóan több építészeti könyvet vettünk meg az én időmben, mint előzőleg, Aggházy Mária²⁸ idején pedig több szobrászati témájút.

Ebben az időszakban, 1971 után már könnyebb volt a szerzeményezés?

Persze, könnyebb volt, de olyan kevés pénzzel rendelkeztünk, hogy az elmondhatatlan. Volt százötvenezer forintunk könyvre. Akkor egy valamire való külföldi könyv súrolta a tízezret. A tanszéknek, azt hiszem, harminc- vagy negyvenezer forintja volt. Két könyvet, ha tudtak venni, vagy hármat. Az energiáim nagy részét az kötötte le, hogy hogy lehet a könyvekhez hozzájutni. Egy kiváló kolléganőm intézte a nemzetközi cserét négy-öt nyelven: a Pesten olcsón beszerezhető könyvekért tudtunk jó minőségű kinti kiadványokat kapni. És lehetett a költségvetésből maradék pénzeket megszerezni.

Az volt a trükköm, hogy a Szépművészeti Múzeum maradék pénzeit minden év december végén fel tudtam használni. Voltak az íróasztalomban előre elkészített számlák: előzőleg megbeszéltem a számlázóval, hogy lehet, hogy csak a következő évben fizetünk, de ha egy mód van rá, megkapják a fizetséget december utolsó napjaiban. Első évben, amikor kiderült, hogy ilyenkor van pénz, annyi szótárat vásároltam, amennyit csak lehet. Minden munkaszobában legyen szótár, mindenféle. Később ebből a decemberi maradékból intéztem a folyóirat-előfizetéseket, valamint az Idegennyelvű Könyvesboltban és az Egyetemi Könyvesboltban – ami nekünk több mint fél évszázada beszállítónk volt – a korábban félretett könyvek elszámolását. A maradék pénz és a csere azt jelentette, hogy volt olyan év, amikor a százötvenezer forintnyi költségvetésünkből egy millió fölött tudtunk leltározni.

Arra nagyon figyeltünk, hogy a jó, a fontos dolgokat vegyük meg. Folyóiratokból és prospektusokból tájékozódtam. Egyszer hirdettek egy négy kötetes, 19. századi osztrák festészeti összefoglalót.²⁹ Nem volt olcsó, de megrendeltem. Megjött, és olyan rossznak tűnt, hogy napokon keresztül szívgörcsöm volt, hogy kivágtam az ablakon harmincezer forintot. Aztán kiderült, hogy rettentő jól lehet használni, mert ugyan egy lazán tördelt lexikon, de minden huszadrangú osztrák festő is szerepel benne. Amikor ezek a képek fölmerültek, bejöttek azonosításra, volt mihez hozzányúlni. Nem volt könyv, amit ennyit használtak volna.

Az interjú A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítást előkészítő kutatás keretében készült. (Szentendrei Képtár, 2019. 09. 20. – 2020. 03. 01., kurátorok: Árvai Mária, Véri Dániel)

Ennek alkalmából 2020-ban kétnyelvű, magyar–angol kiadvány jelenik meg, amely három bevezető tanulmány mellett közli a tíz interjú teljes, szerkesztett szövegét.

Az interjút Árvai Mária és Véri Dániel készítette, a szöveget ők szerkesztették, az olvasószerkesztő Zelei Bori volt.

^{1 Kovács Péter (1939), művészettörténész. Ld. a kötetben a vele készült interjút.}

^{2 Kovalovszky Márta (1939), művészettörténész. Ld. a kötetben a vele készült interjút.}

^{3 Askercz Éva (1938), művészettörténész.}

^{4 Marosi Ernő (1940), művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, szakterülete a középkori művészet. Ld. a kötetben a vele készült interjút.}

^{5 Nagy Ildikó (1940), művészettörténész.}

^{6 Tóth Sándor (1940–2007), művészettörténész, egyetemi tanár.}

^{7 Szigethi Ágnes (1936–2011), művészettörténész, 1961 és 2006 között a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának munkatársa.}

^{8 Charles-Édouard Jeanneret, Le Corbusier (1887–1965), francia építész.}

^{9 André Malraux: La Métamorphose des Dieux, Collection La Galérie de la Pléiade, Párizs, Gallimard, 1957.}

^{10 André Malraux (1901–1976), francia író és politikus, 1959–69 között kulturális miniszter.}

^{11 Gervers-Molnár Veronika (1939–1979), művészettörténész.}

^{12 Galavics Géza (1940), művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.}

^{13 Dávid Ferenc (1940–2019), művészettörténész.}

^{14 Bernáth Mária (1935–2017), művészettörténész, Bernáth Aurél festő lánya.}

^{15 Passuth Krisztina (1937), művészettörténész. Passuth László író lánya. Ld. a kötetben a vele készült interjút.}

^{16 Major Máté (1904–1986), építész, 1948-tól tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1949–71-ig az Építészettörténeti Tanszék vezetője volt.}

^{17 Fischer József (1901–1995), építész.}

^{18 Molnár Éva (1927–2019), művészettörténész, 1955-től a Fészek Művészklub munkatársa, 1957-től a művészeti szakkönyvtár létrehozója, a Fészekben számos kiállítás rendezője.}

^{19 Német művészeti mozgalom az 1920-as években, objektivitásra, tiszta, tárgyilagos ábrázolásmódra törekszik.}

^{20 Zádor Anna (1904–1995), művészettörténész, egyetemi tanár, szakterülete a klasszicizmus, a romantika és a kertművészet.}

^{21 Gyarmati Dezső (1927–2013), vízilabdázó, 1966-ban szerzett művészettörténész diplomát.}

^{22 Szilágyi János György (1918–2016), ókorkutató, művészettörténész.}

^{23 A postán érkező fellazító irodalmat a CIA küldte, különböző fedőszervezeteken keresztül. Az erről szóló tanulmányt ld. a kötet elején.}

^{24 Ludwig Mies van der Rohe (1886–1967), német származású amerikai építész.}

^{25 Merényi Ferenc (1923–2006), építészmérnök, építészettörténész, 1984–91-ig a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.}

^{26 Garas Klára (1919–2017), művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója 1964–84-ig.}

^{27 Mojzer Miklós (1931–2014), művészettörténész, 1991–2004-ig a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.}

^{28 Aggházy Mária (1913–1994), művészettörténész, 1947–67-ig vezette a Szépművészeti Múzeum könyvtárát, szakterülete a magyarországi reneszánsz és barokk szobrászat története volt.}

^{29 Heinrich Fuchs: Die österreichischen Maler des 19. Jahrhunderts, Wien, Selbstverlag, 1974.}