9 perc – megnyitóbeszéd

Andreas Fogarasi: Skin Calendar – A város bőre

Branczik Márta

A bemutatkozással kell kezdenem, BM vagyok a Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum Újkori várostörténeti osztályának Építészeti és Épületelem gyűjteményének vezetője.

És azt is szeretném elmondani, hogyan kapcsolódom ehhez a kiállításhoz. Több éve dokumentálom kolléganőmmel, F. Szalatnyay Judittal az 1945 után épült budapesti középületeket, amiket rövid leírással, adatokkal a Kiscelli Múzeum Virtuális leletmentés oldalán teszek közzé. Sőt néha épületelemek, tárgyak is kerülnek ezen az úton a múzeum Épületelem gyűjteményébe. Ez a dokumentatív munka nagyon konkrét, sok adat, információ begyűjtésével és rendszerezésével jár. Ehhez képest nekem egyszerűen felszabadító érzés volt megpillantani Andreas Fogarasi közelmúltban készült munkáit. 

Fogarasi2

Fotó: Juhász G. Tamás / BTM - Budapest Galéria

Egy korábbi bécsi kiállításán (Nine Buildings, Stripped) bécsi épületek anyagaiból összeállított objekteket mutatott be, feszes, konstruktív kompozícióba foglalva az anyagokat, az elemeket ipari kötözővel rögzítve egymáshoz. Lebontott épületekből megmaradt, szépen megmunkált anyagdarabok, elsősorban kőlapok voltak a művek fizikai alkotórészei. Esetenként a régi helyén álló új épület jellemző anyagai is a régiek mellé kerültek. Ezen a mostani kiállításon is láthatunk hasonló munkát tőle.

Felszabadító érzés volt ezeket a műtárgyakat látni, mert miközben azt éreztem, hogy valakit ugyanaz izgat, mint engem, hogy valaki más is ugyanúgy felfigyelt ezekre az anyagokra, mint én, aközben ő egy egészen más mezőben, a képzőművészet komplex nyelvén és eltérő kommunikációs módján jeleníti meg az építészetet. És persze ez is működik.

Nem csak bontásról (végképp nem nosztalgiáról) szólnak ezek a munkái, hanem a város változásáról, arról, hogy lebontanak valamit és épül valami új, folyamatosan átalakul a környezetünk, mégis valamit megőrzünk, sőt alkotunk belőle.

Fogarasi1

Fotó: Juhász G. Tamás / BTM - Budapest Galéria

És a kőanyagokra feltétlenül szeretnék még külön is kitérni: épületeink egy-egy alkotóelemével – a burkolatával, bőrével legalábbis – gyakran találkozunk, tehát akár ismerhetnénk is őket. A hihetetlenül strapabíró norvég kvarcitot, bolgár márványt, tardosi vörösmészkövet, vagy a rózsaszín ruskicai márványt, a kékesen csillámló labradoritot, mégsem hiszem, hogy sokan lennének, akik jártukban-keltükben észrevennék ezeket. Ahogy a trapézlemezt és a luxaflex burkolatot is minden városlakó naponta látja, de ritkán nézi meg.

Bár Fogarasi munkáiban az anyagok a kompozíción belül önmaguk szépségében is megjelennek, nem csak önmagukat jelentik, mindenhol előbukkan egy-egy építészeti utalás vagy elem, még ott is, ahol szinte csak egy képet látunk, ilyenek például Roof Study sorozat munkái is. Tulajdonképpen lehetnének neutrális anyagok, csupán geometrikusan formázott felületek a kép összetevői, de a cím mégis utal az építészeti kapcsolatra. Nekem éppen ezért olyan fantasztikusan vibráló minden munkája, mert érzem benne az építészetet, mindenhol ott van, de konkrétan mégsem tetten érhető. Nem építészetről szól, csak egyszerűen mindenhol ott van benne az épített környezet anyagi vagy utalás szintű eleme. Ugyanúgy, mint ahogy a városi létben mindenütt. Ahogy itt most egy épület terében állunk, ha kimegyünk, egy épület udvarán állunk, ha azt elhagyjuk, egy városszövetben találjuk magunkat, és így tovább. Ez a város.

Fogarasi3

Fotó: Juhász G. Tamás / BTM - Budapest Galéria

Ez a nagyobb egység, a város, több munkájában is megjelenik (persze tulajdonképpen minden művében jelen van), különösen a videomunkákban – amik városi helyszíneket, történéseket, városi mozgásokat, napi cselekvéseket ábrázolnak szenvedélyes objektivitással. Azt hiszem ez is vonzó nekem Andreas Fogarasi munkáiban a szenvedélyes objektivitás. Az, hogy az ember megpróbál objektivitást imitálni, miközben talán nem is akarja bevallani, de szenvedélyesen vonzódik valamihez.

Fogarasi munkáiban a helyszínek, az épület, a város jelenlétén túl, a háttérben minden esetben ott van egy bonyolult történet is, ott van az építés, várostörténet, emberek története, a videomunkák mellett igaz ez például az itt kiállított Boríték-munkák esetében is. A vörösréz vagy színezett fém borítékokba félig bezárt régi rézkarcok, amik többnyire szintén épületeket ábrázolnak, a korabeli művészet-ipar, művészi egzisztencia egy sajátos történeti szeletére utalnak, az eladásra készített Képcsarnoki munkákra. Történet, anyag, konstrukció összekapcsolódik.

Andreas Fogarasi különféle megjelenési formájú műveinek komplexitása, valójában párhuzamba állítható az építészet érzékelésével. Egy épület esetében sem csak külön a teret, anyagokat, színeket érzékeljük, hanem mindezt egyszerre, sőt elválaszthatatlan ettől az épület társadalmi helyzete, városi térben elfoglalt helyzete, történelemben elfoglalt helyzete. Tehát mindaz, ami Fogarasi munkáiban a képzőművészet megfogalmazásában együtt jelenik meg.

Ez számomra azt a jóleső reményt is jelenti, hogy az ő munkái visszahatnak a befogadó, a városlakó komplexebb építészet-értelmezésére.  

Fogarasi5

Fotó: Juhász G. Tamás / BTM - Budapest Galéria


Andreas Fogarasi: Skin Calendar – A város bőre, Budapest Galéria, 2022. május 22-ig

full_006283.png
Kettős látás

Fogarasi analitikus és kutató művészete a múlt történéseiből merít, és azokat feldolgozva igyekszik feltérképezni a jelen problémáit dokumentatív és szobrászati eszköztárral. Nemcsak az épített környezet fizikai átalakulása érdekli, hanem társadalmi, közösségi szerepének változása is. Egyszerre foglalkozik az emlékezetpolitika kérdéskörével és a kulturális keretek átalakulásának problematikájával. A végeredmény mindig egy hosszú folyamat során több, egymástól (látszólag) különálló téma összefonódásaként jön létre.