OFF FESTIVAL 2014

Nemzetközi Fotófesztivál Pozsonyban

OFF FESTIVAL 2014 - Nemzetközi Fotófesztivál Pozsony, 2014. november 7 - 21.

Artmagazin 60. - OFF FESTIVAL, Pozsony from artmagazin.hu on Vimeo.

A pozsonyi OFF FESTIVAL minden évben az Európai Fotóhónappal egy időben zajló rendezvény, amit idén ötödszörre rendeztek meg, és központi témája ezúttal a forradalmi kiáltvány volt. A szervezők legfőbb törekvése az, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak fiatal, pályakezdő fotósoknak, és más olyan művészeknek, akik gondolataikat a fotográfia médiumán keresztül közvetítik.

Az idei kiállítók a központi témát kezükbe véve arról tettek állításokat, hogy hogyan is nézhet ki egy kortárs manifesztum. Munkáikban számos olyan személyes és globális problémát mutatnak be, melyek lehetséges megoldások és válaszok arra a kérdésre, hogy mit is jelent a „kiáltvány” és a „forradalom” a pályakezdő generáció számára.

2014-ben huszonkét kiállítás valósult meg a fesztivál keretében, tizenhét ország közreműködésével: tizenhat egyéni bemutatót, valamint hat csoportos kiállítást szerveztek fotó szakos egyetemistáknak.

Az OFF Fesztivál helyszíne a pozsonyi Pisztory-palota, amely egy nagy múltú épület. Több mint száz éve épült, a második világháború alatt itt volt a német nagykövetség, később pedig a Lenin Múzeumnak adott otthont. A szervezők úgy gondolják, a hely szelleme erősíti a központi témát: a forradalmi kiáltványt.

A fesztivál fődíját, az ON AWARDot idén a Kaposvári Egyetem fotós hallgatói vitték haza.

 
full_004839.png
Artmagazin 77. – BORSOS LŐRINC: JELENTÉKTELEN / NONENTITY – Videóinterjú

Tavaly, felismervén, hogy az Artmagazin Online-on olvasható nyomtatott Artmagazin tartalmak között mennyi mindent lenne érdemes újra ajánlanunk, elkezdtük a szerdánként megjelenő HETI ARCHÍV rovatot. Itt az Artmagazin szerkesztőségének tagjai ajánlanak régebbi tartalmakat a magazin elmúlt éveinek cikkeiből. A Trafó Galéria online műteremlátogatás-sorozatában ezen a héten csütörtökön 21 órától Borsos Jánossal és Lőrinc Lillával, azaz a Borsos Lőrinc művészpárossal Nemes Z. Márió beszélget. A beszélgetés kapcsán most egy korábbi, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben rendezett Borsos Lőrinc egyéni show kapcsán készített Artmagazin-videóinterjút ajánlunk újranézésre.

full_004544.png
Artmagazin 74. – ÖRÜLÖK, HOGY ITT ÁLLTAM

Artmagazin videóinterjú Tót Endrével Budapest utcáin hagyott 2015-ös „örömdarabjairól” és az előzményekről.

Screenshot 2020-04-27 at 21.46.52.png
Artmagazin 64. – WELT OHNE HERZ

Altorjay Gábor kiállítása az acb Galériában

Screenshot 2020-04-29 at 14.13.30.png
Artmagazin 61. – WELTSCHMERZ

WELTSCHMERZ - Kis Róka Csaba kiállítása a Trafó Galériában