Elalvás előtt van egy szakasz, amikor az aznap elfogyasztott vizualitás maradékai lebegnek a szemed előtt. Egymáshoz úszva laza kötésű kapcsolatokat alkotnak, mert összehúzza őket a tekinteted felszínén létrejövő tömegvonzás, egybeolvadnak, mint a buborékok a fürdővízen. Megfejtheted a származásukat, hiszen mindet ismerned kell, már láttad őket. Illetve megfejthetnéd, ha a te életed részei lennének, de ezek itt nem a tieid, hanem Szűcs Attiláé.
Kísértetek és kísérletek a címe Szűcs Attila Ludwig Múzeumban február 19-ig látogatható kiállításának. Találó cím. Az egész kortárs festészet problematikáját leírja két szóban. Jellemzi azt a kortárs képzőművészetet, amely képtelen megküzdeni a saját démonaival, kiüresedésével, kérdőjeleivel és mégis kísérletet tesz arra, hogy valami maradandót hozzon létre.
Valami hiányzik. A kiállításon elsősorban az az érzés járt át. Hiányzik a valódi mélység, a valódi tartalom. Ez a felszínesség hatotta át számomra a képeket, erős kontrasztot alkotva a falszövegekkel, melynek egy részét maga Szűcs Attila írta. Az irományok és néha még maguk a címek is egészen komoly, sokszor már szinte metafizikai, filozófiai témákat feszegettek. Számomra ezek a mélységek nem jöttek felszínre a festményeken. Ez volt az első fontos dilemmám. Nem azt állítom tehát, hogy Szűcsnek nincsenek érdekes, vagy jelentőségteljes gondolatai, inkább azt, hogy képein azok nem manifesztálódnak. Fényképeket láttam, és rájuk festett elemeket, nem kapcsolódtak szervesen, inkább csak lefedték, kitakarták egymást.
Az avantgarde ellenkultúra kultikus zenészével, a Throbbing Gristle vagy a Psychic TV zenekarok frontembereként ismert Genesis Breyer P-Orridge-dzsel lehetett kedd este élőben találkozni a HAU színpadán. A koncert előtt bemutatták a zenei múltján kívül radikális életprojektjéről elhíresült művészről készült dokumentumfilmet.
A héten szinte minden napra jut egy megnyitó – sőt, akár kettő is. A kortárs művészet budapesti és vidéki intézményei sem tétlenkednek: régi-új sorozatok, videoművészet, tárgykultúra és néprajz, valamint festészet is lesz.
II. Edward és az elbaszott work-life balance
A CTM – Festival for Adventurous Music and Art minden évben jól kiszámíthatóan január végén következik. Az éjszakai programok live act-jeit nappal muzikológusok előadásai, interaktív installációk, performanszok, filmvetítések és kiállítások váltják. A fesztivál idei témája – FEAR ANGER LOVE – jól jelzi az érzelmek felértékelődésének megatrendjét, annak a tudatosan alkalmazott érzelmi alapú politizálásnak a mindenütt jelenvalóságát, ami az utóbbi időszak felívelő populista gyakorlatát leginkább jellemzi. A művészeti műfajok közül köztudottan a zene hat legjobban az idegrendszerre, ennek köszönhető, hogy az idei CTM esetében nem tátongott akkora lyuk a sokszor kötelességszerűen megfogalmazott általános hívószó és a valódi zenei tartalom között. Annak ellenére sem, hogy az egyik elméleti előadásból kiderült, hogy a túlélési funkciókkal összekötött hétköznapi érzelmek nem feltétlenül azonosak azokkal az „esztétikai érzelmekkel”, amelyek a zenehallgatással alakulnak ki bennünk.
Ország Lili képe jutott eszembe ma, ahogy újraolvastam Nelly Sachs versét Domonkos István fordításában. A vers címe
Majdan megszületendők kórusa, nekünk, a búcsú betegeinek.
2016 decemberében jelent meg Forgács Éva: Hungarian Art: Confrontation and Revival in the Modern Movement című könyve a Los Angeles-i székhelyű kiadónál.
Január vége-február eleje élénk időszak Berlin kulturális életében: idén ünnepli fennállása 30. évfordulóját a nemzetközi art&tech élvonalához tartozó Transmediale fesztivál (ever elusive). Előtte a Fear Anger Love témában a kísérleti zenét pártoló CTM – Festival for Adventurous Music and Art 18. kiadása jelentkezik, a két szervezet kezdeményezésére létrejött Vorspiel pedig megannyi más (több mint 45) lokális résztvevőt csatornáz be ebben az időszakban a programkínálatba. Európa kreatív iparának fővárosában persze akkor is van látnivaló, ha a szezonális eseményeken túl csak az önjáró galériaszíntérre vagy az örökségőrző kőlétesítményekre koncentrálunk. A BERLIN, TRAVELOGUE abból az elhatározásból született, hogy a berlini évelőn meglátogatott intézmények és a rajtuk keresztül kibontakozó témák felkerüljenek egy naprakész, szubjektív várostérképre.
Úgy tűnik a szerelem témája mindig érdekes – a kortárs képzőművészet is folytatja az ősidők óta tartó párbeszédet. Akinek pedig a gyomrában éppen nem repdesnek pillangók és a társkeresés komikus és szomorú momentumai is hidegen hagyják, azokat a héten kortárs muráliák várják, sőt lakhatási kérdésekkel kapcsolatos ismereteiket is mélyíthetik.
Nagy hidegben érdemes kiállítóterekben felmelegíteni a jeges időben megfagyott végtagjainkat – nem beszélve arról, mennyi újdonsággal találkozhatunk. A héten természetesen folytatódik a kiállítási szezon, úgyhogy fennáll a lehetősége annak, hogy eddig nem látogatott művészeti intézményekbe zarándokoljunk el. Az Artmagazin szeretettel ajánlja ezt opcionális újévi fogadalomként és ígérjük, a fogadalmat betartani kívánók egész évben számíthatnak Ezt nézd! rovatunkra!
Lassan belejövünk az új évbe és talán többet nem rontjuk el a dátumokat sem – menthetetlenül 2017 van. Január második hetében finisszázsok és vernisszázsok váltják egymást kereskedelmi és független intézményekben egyaránt.
Mobil videógaléria több mint 20 képzőművész munkáival, klubkörnyezetben, álldogálás helyett kanapéról élvezve. A projekt 2016-ban debütált a Bánkitó Fesztiválon, február 1-jén pedig a Trafóklubba költözik. A rendhagyó kiállításon nemcsak el lehet mélyedni az alkotásokban, de kapcsolgatni is lehet közöttük, az esti eseményen pedig szakavatott kommentátorok változtatják sitcom élménnyé a képzőművészeti projektet. Rögzített nevetés nincs, távirányító van.