Az Artmagazin Online – üdvözölvén az új kortárs vásár megjelenését a piacon – a szeptember 21 és 24 között megrendezésre kerülő Budapest Contemporary kapcsán körkérdést intézett a kiállító galériához: Milyen kiállítói programot visztek az új vásárra és mi a legérdekesebb mű/műegyüttes, amit nálatok láthatunk? Első rész.
Azt beszélik az Orczyn... A Gólya Szövetkezet szomszédsági programjából kinőtt szociológiai kutatás és részvételi művészeti projekt összefoglaló kiállítása szeptember 24-ig látható a Dobozi21-ben.
Miután 1949-ben politikai okok miatt eltávolították a budapesti Képzőművészeti Főiskoláról, Dargay Attila díszletfestő tanoncként talált munkát a Nemzeti Színháznál. Nagynénje személyesen ismerte Macskássy Gyulát, aki akkor a Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyárban dolgozott, és elsősorban reklámfilmeket készített. Bemutatta neki rajzfilmekért rajongó unokaöccsét, és Dargay mindenesként bekerült Macskássy keze alá.
Fenntarthatóság, amelyben a lokalitás mindenféle negatív felhang nélkül, a globális mozgásokkal és jelenségekkel összhangban jelenik meg: olyan fogalmak és elvárások, amelyek egyre határozottabban fogalmazódnak meg a művészettel szemben is, különösen az utóbbi évtizedben. Néma Júlia Folyékony föld című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában ezekre ad esztétikai és szellemi értelemben egyaránt érvényes, ugyanakkor a kerámia nyelvén megfogalmazott választ.
Köszönjük a Magyar Nemzeti Galériával közös játékunkra érkezett megfejtéseket, a helyesen válaszolók között két páros belépőt sorsoltunk ki a mai Borszerda programra, a nyerteseket e-mailben értesítettük.
Olivier Goethals belga építész, képzőművész. 2010 óta a genti KU Leuven építészkarának oktatója, a 019 művészeti kollektíva térbeli beavatkozásainak tervezője és megvalósítója. Szcenografikus munkái a térbeli tapasztalat és a jelenlét kapcsolatának értelmezésén keresztül a műalkotás és a galériatér közötti határvonal feloldásának lehetőségeit kutatják. Tér, idő és tudatosság csomópontját a gondolatok közötti üres térben megszülető, elszemélytelenedett játék segítségével bontja ki, feltárva ezzel építés és alkotás egylényegűségét. Művei városszerte megtalálhatóak Gentben, felkeresésének apropója egy parkban tett séta során véletlenül felfedezett építményére való rácsodálkozás volt, ami egy június végén megvalósult beszélgetéshez vezetett.
Szezonindító kiállításajánlónk!
Idén nyáron országszerte nyíltak kiállítások 20. századi magyar alkotónők műveiből, melyek különböző nézőpontok, koncepciók szerint mesélnek a művészetet hivatásul választó nők helyzetéről és megítéléséről. A pécsi Modern Magyar Képtár igen nagy feladatra vállalkozott, hiszen a téma egyik origójának tekinthető az az 1931-ben megalakult csoportosulás, az Új Nyolcak, vagy hivatalos nevén a Magyar Képzőművésznők Egyesülete Új Csoportja, amelynek műveiből időszaki tárlatot rendezett. A kurátorok a múzeum munkatársai: Nagy András esztéta és Szakács Vanda Kíra művészettörténész, a kiállításhoz tartozó szöveget pedig a téma egyik szakértője, Kopócsy Anna állította össze.
A Magyar Nemzeti Galéria Borszerda programsorozata ősszel is kiállításokkal, tárlatvezetésekkel és előadásokkal, zenével és borkóstolóval várja a művészet és a bor rajongóit. Az idei Borszerdák tematikái különböző ellentétpárokra épülnek, a szeptember 13-i alkalmon az „álom és valóság” témakörét járják körbe.
Az eseményre két páros belépőt sorsolunk ki azok között, akik helyesen válaszolnak kérdésünkre.
A felújított Nagyvárad tér metróállomásra falaira Brückner János képzőművész tervezett grafikákat. Az alkotóval a megújult tér májusi átadóeseményén készített az Artmagazin Online videóinterjút.
Kiss me hard before you go / Summertime sadness / I just wanted you to know / That baby, you the best
Miközben Budapesten lassabban folyik az élet, nem mintha unatkoznánk, visszajárunk a Szépművészeti Reigl kiállítására, és a szomszédos teremben végre újranyitott a grafikai gyűjtemény a gyönyörű fatárlókkal és friss, sárga grafikai arculattal, ami üdítően jó társítás, de vissza az elejére; miközben Budapesten kicsit lassabban folyik az élet, idén újra van európai kulturális fővárosunk is, Veszprém, így a következő héten a Balaton körül cikázunk, de hamarosan jelentkezünk pécsi LOKART-os ajánlónkkal is.
Beszélgetés Urbantsok Tímea kurátor és műkritikus, a Pursuit of Pleasures című, a posztpornográfia fogalmát körüljáró párizsi kiállítás kurátor-koreográfusa és az egyik részt vevő művész, Ádám Anna között.
Animációs pályája egy animációtörténeti anekdotával indul: az érettségi évében rajzokat küldött a Disney stúdiónak, amire válaszként egy animációs kézikönyvet kapott, a The Art of Animationt. Ekkor döntötte el, hogy rajzfilmes lesz.
Tavaly nagyjából ugyanekkor épp a Király utca 25. szám alatti önkormányzati ingatlan ablakában világított a PONR felirat. Üldögéltünk a vöröslő fénye alatt, néztük a kirakaton félszegen be-beleső érdeklődőket, és először beszélgettünk Klaudia munkáiról. Sok, ehhez hasonló párbeszéd után jutottunk el addig, hogy a Liget Galériában egy még kiforrottabb anyag részeként lóghasson a LED-sor.