Artmagazin
full_003906.jpg

Artmagazin 50

50. számunk elnőiesedett. Szerencsére a womenpower jegyében a következő oldalak többségén nem csak modellként vannak jelen a nők (vagy pláne mint anatómiai ábráinkon: felvágott hassal, de üdvözült mosollyal az arcukon), hanem ők az alkotók. Például Németh Ilona, aki Többfunkciós nő című tárgyával jelenítette meg mi mindenre használódik egy ember nőszerepben, vagy az a népes társaság, akik a modernista mozgalmak úttörőiként művészként is helyet követeltek maguknak a Nap alatt – így aztán energiájuk egy kis részét fürdőruháik megtervezésébe fektették. Vagy Besnyő Éva, aki fotósként most, halála után majdnem 10 évvel kezdi a világkarriert. Olvashatnak Eva Zeiselről és tárgy­teremtményeiről, egy olyan elfeledett életműről, mint az iparművész Márkus Lilié, vagy Kovács Margitról – az ő életműve most van átértékelődőben. Valamennyiüknek alkalmazkodni kellett a sokszor változó körülményekhez, szinte mindegyikükre jellemző az országok és kultúrák közötti átjárás – ez az élmény talán Vera Molnár művészetében jelenik meg a legéteribb formában, ha a szisztematikus geometriára használhatunk egy ilyen jelzőt. Más élmények jelennek meg a címlapképünket is adó Ujj Zsuzsi saját magáról önkioldóval készített fotóin – amik a női egyenjogúság legádázabb propagátorai. Mert a halálban tényleg mindenki egyenlő – legalábbis mai tudásunk szerint. A halhatatlanságban sajnos még nem egészen, de mint az Olvasó látja: már dolgozunk rajta.
T.T.


TARTALOMJEGYZÉK:

4 ARTANZIX

6 Winkler Nóra: KIS RÓKA, NAGY VITA 

8 Boros Judit: A SZÉP JEGYÉBEN – Ferenczy Károly és a századvég homoerotikus esztétizmusa 

12 Fáy Miklós: CINQUECENTO éS QUATTROCENTO KÖZÖTT – Tintoretto 

14 Várnagy Tibor: UJJ ZSUZSI: KÉPEK, 1986-1991 

16 Mayer Marianna: ELFOGADNA-E EGy SZLOVÁKIAI MAGYAR MŰVÉSZT, AKI NŐ, SZOMSZÉDJÁNAK, BARÁTJÁNAK, CSALÁDTAGJÁNAK? – Interjú Németh Ilona képzőművésszel 

22 Rieder Gábor: A KOLOZSVÁRI SIKERTÖRTÉNET 

28 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ

30 Szikra Renáta: HELYET A NAP ALATT! – Avantgárd nők a Louisianában 

34 Adél Thüroff: BESNYŐ ÉVA – Budapest - Berlin - Amszterdam 

38 Szikra Renáta: EVA ZEISEL – avagy a tárgy is ember 

42 Szikra Renáta: MODERN OTTHON KFT. – Art deco és modernizmus – Lakásművészet Magyarországon 1920–40 

48 Szikra Renáta: MÁRKUS LILI – Kettős asszimiláció 

52 Mélyi József: KOVÁCS MARGIT ÉLETE éS UTÓKORA 

54 Kumin Mónika: FONAL HALAD ÁT 400 TŰ FOKÁN – Vera Molnar életmű-kiállítása az egri Kepes Intézetben 

58 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ

60 A. Kovács Ágnes: MORBID VÉNUSZOK 

64 Kovács Zoltán: SCHOLTZ RÓBERT EGyKORI RAJZ- ÉS METSZETGYŰJTEMÉNyE II. – Adalékok az európai grafika gyűjtéstörténetéhez 

70 HyBRIDART – MÁS – íV&CANDIE