Gold und Liebe XI. – beszélgetés Šimon Kadlčákkal Brnóról, a testiségről és a Spooky Butt (Rémisztő fenék) kiállítássorozatról
Šimon Kadlčák (Csehország) (*1990) interdiszciplináris kortárs képzőművész. Művészeti tevékenysége mellett a Zaazrak|Dornych kísérleti, független projekttér alapítója. Az egyén mind közösségben, mind módosult tudatállapotokban feloldódó identitása érdekli, amely olyan területekhez vezet, mint az autonómia, a freetekno, a futball vagy a huszita mozgalom. Az elmúlt években egyéni kiállításai többek közt a Nemzeti Galériában, a Berlinskej model, 35m2 és Jelení galériákban voltak Prágában, csoportos kiállításokon vett részt a PLATO Ostravában, a pozsonyi Kunsthalléban és az Emil Filla galériában Ústí nad Labemben. Brnóban él, itt végzett a helyi művészeti egyetem (FaVU) Intermédia Tanszékén.
Gold und Liebe XI. – Bublina
A Bublina online magazin szerkesztői a brnói FaVU VUT művészeti egyetem különböző stúdióinak hallgatói. Olyan multimediális platform, amelyen keresztül a digitális magazin médiumának, valamint a prezentáció, a dialógus és az együttműködés lehetőségeit vizsgálják. A Bublina harmadik kiadásával – Brave Space – a feminista művészeti intézmény gyakorlatához csatlakozik, amely lényegében lefedi a szerkesztők munkamódszerét és saját szabályait. A csapat legfontosabb célja, hogy támogassa hallgatótársait és olyan, önszerveződő intézményt hozzon létre, amelyet a progresszív attitűd és kommunikáció jellemez, nemcsak a nyilvánosság felé, de a kollektíván belül is.
Gold und Liebe X. – Hollow
A Hollow Szeri Viktor koreográfus, Páll Tamás játéktervező és Muskovics Gyula kurátor közös hallucinációit testesíti meg. A csoport 2018 óta valósít meg immerzív installációkat, tereket és valóságokon átívelő élményeket. Látható és immateriális erőiket zenével és játékmechanikával ötvözik, a koreográfiát és a kortárs tánc eszközeit pedig költészettel, kiterjesztett valósággal és szerepjátékos módszerekkel vegyítik. Munkáik világprototípusok, amelyekben a konszenzuális valóság uralkodó rendszerei megkérdőjelezhetővé és módosíthatóvá válnak. Eddig leginkább homály fedte témákkal foglalkoztak, mint például a dark roomok, a millenniarista szekták, az ökoszorongás, a természet mint feketedoboz vagy a séta mint pszichoaktív hatóanyag. Állandóan alakulnak, performanszaik pedig sosem ismétlődnek: ahhoz a térhez és pillanathoz igazodnak, annak alapján mozognak, transzformálódnak és mutálódnak, amelyben épp zajlanak.
Gold und Liebe IX – Šimon Sýkora
Šimon Sýkora (1990) Prágában és Bécsben él és dolgozik, 2019-ben végzett a prágai Képzőművészeti Akadémián (AVU). Részt vett az Unarte Bukarest (2016) és a TNUA Taipei (2018) tanulmányi programjain. Művészi attitűdjét a primitivizmus és érzékenység jellemzi – olyan témákkal dolgozik, mint az abszurditás, a szégyen, az irónia vagy az apátia. A festményein távoli karaktereket, olyan terek némán provokatív lakóit merevíti ki, amelyeknek szabályairól semmit sem tudunk; míg performanszain a politikai extrémizmus bizarr szféráiba merül.
Gold und Liebe VIII. – Az utópia a megvalósult hasztalanság
A Rhizome Parking Garage egy decentralizált művészeti projekt, amely vizuális művészeten, szövegeken és horizontális hálózatok létrehozásán keresztül igyekszik felkelteni a strukturális aszimmetriák elmozdításának vágyát.
Gold und Liebe VII. – Utca & Karrier
Az Utca & Karrier (U&K) egy underground platform, melynek fókuszában a politika, a kultúra és a művészet állnak. Célja, hogy reprezentálja a kritikus, fiatal alkotói közeget, teret biztosítson új véleményeknek, gondolatoknak és intézményellenesen építsen intézményt. A magazin 2018-ban alakult Budapesten, azóta is folyamatosan bővülő alkotói és szerzői körrel működik. Az eddigi öt lapszámot követően (Application, Violence, Knifes, Flames és Golden Age) az U&K jelenleg a hatodik, Phoenix című kiadására készül.
Gold und Liebe VI. – MŰTŐ
A MŰTŐ független, artist-run platform és művészeti kollektíva, amely 2016 óta mutat be változatos programokat, s fiatal, magyarországi és nemzetközi művészekkel együttműködésben dolgozik a képzőművészet határainak tágításán. A MŰTŐ közössége kritikus kurátori megközelítésen és DIY kultúrán alapuló, demokratikus struktúrákra épül. Ennek a közösségnek én is tagja voltam, valamint vagyok is az Alterum artist-run network projekten keresztül. Most Kókai Zsófiával, Pálhegyi Flórával és Romhány Veronikával beszélgettünk a MŰTŐ jelenéről és jövőjéről, változó struktúrákról és táguló horizontokról.
Gold und Liebe V. – A barátságról és a másság érzéséről szól
2020 nyarán felvettünk egy rádióműsort egy regionális együttműködési projekt résztvevőivel. Az együttműködést a budapesti MŰTŐ tagjaival együtt szerveztük, 2019-ben kaptuk meg rá az International Visegrad Fund támogatását.
Gold und Liebe IV. – Plague
A Plague Krasnodarban, Oroszországban működő kurátori kollektíva. Három fiatal művész, Arthur Golyakov és Stas Lobachevskiy alapították 2018-ban. Kurátori és művészi munkájukat a posztgraffiti-esztétika, a kapitalizmus okkult gyökerei, a nonhumán és objektorientált elméletek határozzák meg.
Gold und Liebe III. – Mesék mutánsoktól
A (New) Constellation, vagyis a T(n)C Várnai Ágnes és Tina Kult 2017-ben alapított együttműküdése. A Bécsben élő művészek a legkülönfélébb médiumokban dolgoznak, beleértve a virtualitást, a 3D szobrokat vagy a divattervezést. A T(n)C különböző diszciplínák ötvözésével kapcsolja össze a digitális és fizikai realitásokat és teremt immerzív installációs szituációkat; az együttműködésen keresztül keresi a kollektív történetmesélés határtágításának területeit.
Gold und Liebe II. – Nincsenek határok
A Hyperlink Athens két fiatal görög művész, Alexandra Koumantaki és Yannis Voulgaris projektje, független kurátori platformja és önálló, elasztikus művészi entitása. A kollektíva 2017 óta alakul át és újra a művészi és kurátori munkát, a valós és virtuális teret, illetve a műtárgy mediális határait lebontó és újraértelmező együttműködéseken, térspecifikus, off-site és in-situ munkákon keresztül.
Gold und Liebe I. – Beszélgetés Katie Zazenskivel gondoskodásról, (virtuális) identitásokról, a Stroboskop Art Space-ről és Lengyelország politikai valóságáról
A Stroboskop Art Space fizikai tere egy kis garázs, Varsó Ochota negyedében.
Gold und Liebe
Most, a vírushelyzet újbóli fellángolása idején fontos, hogy többet foglalkozzunk közvetlen környezetünkkel, a távoliak helyett a közelebbi történésekre fókuszálva. A pandémia a művészeti közegre is igen súlyos csapást mért, ezért nem árt, ha kicsit nagyobb figyelmet szentelünk régiónk friss és alternatív közösségeinek, kezdeményezéseinek, amelyek kiutat mutathatnak az adott helyzetből, illetve válaszokat adhatnak a valamennyiünket érintő kérdésekre. (A szerk.)