Artmagazin
full_004459.jpg

Artmagazin 78

E számunk érdekes ellentmondásra épül: miközben Malevics szerint az ember egyetlen valóságos kötelessége a művészi teremtés és az, hogy képes legyen érzékelni az igazi műalkotásokban megtestesülő isteni lényeget, és minden gyakorlatiasság ennek ellenében hat, azt elismeri, hogy a gyakorlatiasság az éhség érzetéből ered, és mint ilyennek, van némi létjogosultsága. Mit kezdjünk tehát az éhséggel és a belőle következő gyakorlati tennivalókkal? Érdekes kérdés ez akkor, amikor a Velencei Biennále, ahonnan öt tudósítást is olvashatnak, különös figyelemmel viseltetik az afrikai kontinens iránt, miközben minden olyan pillanatban, amikor ezzel valamilyen direkt vagy áttételes kapcsolatban álló művet nézegetünk, épp menekültek százai próbálják elérni az európai partokat. Milánóban épp az étkezés rítusának változásait bemutató megakiállítás van, itthon pedig olyan biennále, ami a múzeumi szakma kiéheztetése miatti panaszkodást elunva szigorúan állami pénzek nélkül és a meglévő intézményi kereteken kívül szervezte meg magát. Rengeteg érdekes dolog, mind-mind kapcsolatban az éhséggel és kapcsolatban a művészi teremtéssel, mégis távol a hagyományos művészetfelfogástól. Vannak persze a fentieknél kevésbé öszszetett témáink is, bár ezek meg más miatt rendhagyóak. Biztos nem gondolná senki, hogy valaha a Kisdobos című lapban futó történelmi képregények vizuális nyelve a legvadabb sci-fikével volt rokon. Vagy hogy a Szépművészeti Múzeum olyan freskót, freskótöredéket őriz, amit olasz templomok faláról szedtek le és adtak el olasz műkereskedők Pulszky Károlynak. Mindezek mellett persze a hagyományos művészetfelfogással is találkozhatnak: ha elmennek mondjuk a Petőfi Irodalmi Múzeumba, és megnézik Füst Milán és felesége gyűjteményét, ha a Ludwig Múzeumban Zsigmond Vilmos fotói között sétálgatnak. Ha pedig eljutnak Velencébe, mindenképpen látogassanak el a Palazzo Fortunyba, ott kiderül, hogy Ars Una Species Mille. Magyarán, akármiben fel lehet fedezni a művészi szépet. A konyhában is.
(TT)

Tartalomjegyzék:

4 Artanzix 

6 Felosztottuk Velencét
Topor Tünde: Fenntartható MAtracok
Szikra Renáta: a fák nyomában
Német Szilvi: itt a tőke adja el a belépőjegyet?
Mucsi Emese: Szórni a pénzt velencében
Winkler Nóra: a hála hangjai 

18 OFF Share – Az OFF-Biennále Budapest emlékezete 

24 Farkas Viola: ember az űrben – Kazimir Malevics és akiknek kell 

30 Vadas József: Rituális látványshow a konyha körül – Egy milánói megatárlatról 

36 Páldi Lívia: „A félelmek mozgatják a világot” – Louise Bourgeois boldogságos pokoljárása 

41 Gréczi Emőke: schulek frigyes megdicsőülése 

42 Fehér Ildikó: HONNAN ÉRKEZETT BUDAPESTRE A LORETÓI MADONNA? – A Szépművészeti Múzeum egyik freskótöredékének kalandos sorsa, amiben felbukkan Pulszky Károly is 

46 Bakos Katalin: Köszönet a plakátokért! – Kapcsolódó életművek, építkező gyarapítás a Magyar Nemzeti Galéria plakátgyűjteményében I. 

52 Tokai Gábor: Az „art comics” kezdetei Magyarországon 

58 Mélyi József: Sokszoros könny – Zsigmond Vilmos-kiállítás a Ludwig Múzeumban 

62 Fáy Miklós: MILÁNRA VÁRVA – Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban