Artmagazin
full_005078.jpg

Artmagazin 93

Alig tudunk elszakadni 2016-tól, pedig elég nehéz év volt. Nagy-Britanniában például a Morus Tamás-évforduló miatt az Utópia éveként hirdették meg, aztán jött a Brexit – maga a negatív utópia. Azért egy sajátos, orosz irodalmon edződött szempontból (szerzőnk a Nabokov-fordító Hetényi Zsuzsa) áttekintjük, hányféle megjelenése volt az utópikus gondolatoknak és milyen fajta kiállításokat szenteltek nekik Londonban, hogy legalább lássuk, honnan kell visszafordulnunk.

Szerencsére a műkereskedelem egyelőre még a kutya ugat, a karaván halad-elv mentén működik, úgyhogy azt is áttekintjük, milyen árrekordok születtek, miért fizettek a legtöbbet azok, akik már Utópiában laknak. Egy pici infografikával azt is érzékeltetjük, hol állnak a magyar piac árai a nemzetköziéhez képest. Ebből a szempontból érdemes megnézni azt is, miért fontos a magyar művészek jelenléte a tekintélyes külföldi múzeumokban, illetve a rangos nemzetközi vásárokon, és hogyan zajlik egy szerzeményezés például Londonban. Egyik interjúnk ezzel foglalkozik, a másikban pedig arról olvashatnak, hogyan valósult meg itthon ez a nemzetköziség, akkor, amikor még alig lehetett külföldre eljutni. Hogyan sikerült a népi hagyományoktól elindulva a világ kerámiaművészeit idecsábítani közös munkára, Kecskeméten. Ennek kapcsán azt is megnézzük, milyen új útjai vannak a kerámiának mint műfajnak, pontosabban, hogy ki miért és hogyan nyúl ehhez a technikához. Szó lesz még teljes életműveket áttekintő kiállítások tanulságairól, és mondhatni körüljárjuk a magyar színháztörténet egyik legfontosabb figuráját, a zöld szamarat, illetve ennek kapcsán a dadaista színház itthoni megnyilvánulásait. Hogy mindezt majd tényleg megfelelő kontextusba lehessen helyezni, ajánlunk egy új könyvet, amely a magyar turanizmus történetét dolgozza fel. A hab a tortán pedig az a cikkünk, amelyből kiderül: valaha egy holland művésztelepen Mondrian magyar cigányzenére mulatott.

Topor Tünde 

 

ARTMAGAZIN 93
TARTALOM:

4 –5 ARTANZIX

6 – 13 Műkereskedelem –  Martos Gábor: SOK DOLLÁR, SOK FORINT, SOK HŰHÓ, SOK HŰHA –  2016 legnagyobb és legérdekesebb nemzetközi és hazai műtárgypiaci sikerei

14 – 15 Kiállítás –  Mélyi József: FÁTYOL ÉS VÁSZON – Szűcs Attila kiállítása a Ludwig Múzeumban

16 – 18 Kiállítás – Fáy Miklós: MINT A CSIRKÉT – Artemisia Gentileschi Rómában

20 – 23 Artmagazin-díj – Szilágyi Róza Tekla: Artmagazin-díj az Art Marketen – A 2016-OS NYERTES: A VIOLUK CONTEMPORARY

24 – 29 Interjú – Topor Tünde: ÚJRAFELFEDEZÉSEK KORA – Interjú Valkó Margittal, a Kisterem Galéria vezetőjével

30 – 36 Esszé – Hetényi Zsuzsa: NEURONIA

38 – 41 Kiállítás – fókuszban a kerámia – Horányi Attila: A GYÚRT TUDÁS SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL – Ai Weiwei és Edmund de Waal kerámiái Grazban

42 – 43 Egy kép – fókuszban a kerámia – Mucsi Emese: Halálfélelem ide vagy oda –  CSUTAK MAGDA: KITÜNTETÉS

44 – 48 Interjú – fókuszban a kerámia – Torma Beatrix: A TALENTUMOKAT VISSZA KELL FIZETNI – Beszélgetés Probstner Jánossal, a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió alapítójával

49 Fókuszban a kerámia – Topor Tünde: ROSKÓ GÁBOR: FALBURKOLAT 

50 Fókuszban a kerámia – Mucsi Emese: Gyorsan, mint a gondolat – KOMORÓCZKY TAMÁS KERÁMIÁIRÓL

51 Fókuszban a kerámia – Winkler Nóra: MIRA BIRODALMA

52 – 56 Tanulmány – Galácz Judit: S JÖTT A ZÖLD SZAMÁR, ÉS HELYESEN BŐGÖTT... – Avagy a dada mint lehetőség a színház újragondolására

58 – 61 Magyarok – Németh István: ZUNKI JÓSKA, KULCSÁR MÁRTON – Willy Sluijter magyar vonatkozású plakátjai

62 – 63 Gutenberg-galaxis – Katona Anikó: Kelet népe, avagy irány Turán – ABLONCZY BALÁZS: KELETRE, MAGYAR! A MAGYAR TURANIZMUS TÖRTÉNETE