Artmagazin 98
E számunk korszakcentrikus, legtöbb cikke a hatvanas-hetvenes évek jelenségeivel foglalkozik. Először is az absztrakt művészet felbukkanásával különböző akkori Műhelyekben és műtermekben. Aztán a geometrikus művek kiáramlásával az épületekre, közterekre vagy egyenesen a természetbe, tájba, és mindennek közösségi vonatkozásaival. Ugyanakkor az olvasó abba is betekintést kaphat, miként zajlott mindez egy művészpályán belül, hogyan, milyen lépésekben alakult például Maurer Dóra alkotó-módszere. Arról egy New Yorkban rendezett kiállítás kapcsán olvashatnak, hogyan válik világossá mondjuk egy amerikai számára, hogy ez a fajta művészet miért számított a korszakban az ellenállás egyik formájának, és milyen más formái léteztek akkoriban a szabadság iránti igény kinyilvánításának. Például az, ha valaki leszíjazott szájjal kiült egy székre az Intercontinental háta mögé, tesztelve, hány perc múlva száll ki hozzá a rendőrség.
Egy másik cikkben érdekes lesz látni azokat a módszereket is, amelyekkel igyekeztek minél inkább szétforgácsolni az amúgy is nagyon heterogén, különböző felfogások mentén vitatkozó értelmiségi közeget; ennek egyik legellentmondásosabb, legkomplexebb esetét, a Kondor Béla emlékét Erdély Miklós ellen kijátszó nekrológot elemzi és próbálja a megjelenés összes részletét kinyomozni Sugár János. Hivatkozik arra a könyvre is, Németh Lajos harminc évvel az elkészülte után idén végre megjelent életútinterjújára, amely nagyon sok szempontból revelatív: egészen új szemszögből (egy budapesti úri kisfiúból lett pártfunkcionárius művészettörténész professzor szemszögéből), nagyon átélhetően rajzolja elénk a magyar történelem máig összevissza értékelt és értelmezett időszakát, különös tekintettel persze a művészeti közegre. A vasfüggönyön túl a szabad művészet pedig körülbelül ugyanolyan helyzetben volt, mint a nőművészet nagy általánosságban a világban. Emiatt éppolyan radikális gesztusokra kényszerült és éppolyan kevéssé volt képes belesimulni a közönség művészet iránti hagyományos elvárásaiba.
A különböző történetek át- meg átszövik egymást, Erdély Miklós egy kockakövet akart leejteni Kondor műterméből, Maurer Dóra a rézkarchoz használt lemezt dobta le. Beke László neve mindenhol szóba kerül, hogy aztán a Németh Lajos életútinterjúról szóló részben képpel is megjelenjen, egy olyan Bak Imre-kép előtt, amely akár felbukkanhatott volna a korszak nem hivatalos művészetét bemutató New York-i kiállításon is. Amelyen számtalan olyan mű is szerepelt, amely a most újra a figyelem középpontjába került Pécsi Műhely Ludwig-beli kiállításán is feltűnt. Úgyhogy e számunkat összevissza lapozgatva érdemes olvasni, az illusztrációk sokszor az összes többi cikkre is vonatkoznak, nemcsak arra, amiben szerepelnek. A dolgok néha összeállnak, néha meg elcsúsznak, mint Szentjóby Tamás esetében, aki úgy gondolta, 20 percen belül kijönnek rá a rendőrök, de azok csak a 21. percben jöttek.
t.t.
TARTALOM:
4 – 5
ARTANZIX
6 – 9
Köztér
Mucsi Emese: A TETOVÁLT LÁNY (THE GIRL WITH THE CHERRY TATTOO)
A 2017-es Münsteri Szoborprojektről
10 – 17
Kiállítás
Fenyvesi Áron: PÁRHUZAMOS ABSZTRAKCIÓK
18 – 23
Külső szemmel
Joseph R. Wolin: AVAGY RÁJÖTTEM, HOGY NEM KELL FÉLNI A MAGYAR MŰVÉSZETTŐL,
MEG IS LEHET SZERETNI
24 – 30
Interjú
Topor Tünde:
SEMMIFÉLE KÖTELEZETTSÉGET NEM ÉREZTEM, CSAK A SZABADSÁGOT, A JÁTÉKOT...
Interjú Maurer Dórával, 2. rész
32 – 37
Kiállítás
Szikra Renáta: EGYRE ÉLESEBB KÉPEK
Feminista avantgárd a Verbund Sammlung gyűjteményében – kiállítás a bécsi Mumokban
40 – 43
Nagyvilág
Sághy Marianne: A SIVATAGTÓL A HOLTAK VÁROSÁIG
Kairói művészeti körkép
44 – 45
Kiállítás
Winkler Nóra: MALEVICSRE VÁRVA
Porcelánok a Merényi-gyűjteményben
46 – 51
Múzeum
Vadas József: AZ ELSŐ SZTÁRDESIGNER
René Lalique
54 – 59
Rekonstrukció
Sugár János: MINDEN MÁS EZUTÁN
60 – 63
Gutenberg-galaxis
Keserü Katalin: EMLÉKMEGHATÁROZÁS
Németh Lajos: „Szigetet és mentőövet!” Életútinterjú 1986
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
E számunk korszakcentrikus, legtöbb cikke a hatvanas-hetvenes évek jelenségeivel foglalkozik. Először is az absztrakt művészet felbukkanásával különböző akkori Műhelyekben és műtermekben.
Minden más ezután
A magyar művészet történetének vannak nagy, kibeszéletlen történetei. Az egyik ilyen Kondor Béla és Erdély Miklós barátságát, pontosabban annak utóéletét árnyékolja be. Az itt következő írás minden apró részletre kiterjedően vizsgálja az eset körülményeit, az akkori viszonyokat, mechanizmusokat, idézve az érintett két művészt, szemtanúkat, pályatársakat.
A SIVATAGTÓL A HOLTAK VÁROSÁIG
Mi fán terem a művészet Egyiptomban? Az élénken zajló kairói művészeti élet legizgalmasabb helyszínein jártunk, fáraókhoz illő gigaprojektek, lengyel örökségvédők, magyar szobrásznők nyomában, múzeumoktól építészstúdiókig, egyetemektől temetőkig.
AZ ELSŐ SZTÁRDESIGNER
Elzász-Lotaringia a francia szilikátipar központja. Metzben székel a Baccarat, ahol a 19. század elején kezdődött (és máig tart) a kristályüvegek gyártása. Nancyban az art nouveau idején két cég vívott ki magának ugyancsak nemzetközi rangot: az egyik Émile Gallé, a másik a Daum fivérek tevékenységéhez kötődik. S nem utolsósorban: a régió e kézműves hagyományára támaszkodva létesített éppen itt – egészen pontosan Wingen-sur-Moder-ban – üveggyárat 1921-ben a múlt század talán legnagyobb hatású francia iparművésze, René Lalique. Egykori villájában ma ötcsillagos szálloda működik; az olasz Mario Botta tervezett mellé ebédlőt és borospincét. A hajdani üzemet pedig a francia Jean-Michel Wilmotte szintén nagy hírű irodájának tervei alapján modern épületszárnnyal egészítették ki, ebben nyílt meg 2011-ben az alkotó teljes életpályáját mintaszerűen bemutató múzeum.
PÁRHUZAMOS ABSZTRAKCIÓK
Kísérletezés formákkal, színekkel, anyagokkal, sőt a léptékkel is, közösen, a közösségi felhasználás reményében, valami rendszerszerűséget keresve-építve, egy olyan korban, amikor még a nadrág neve is egy mértani alakzat… segítünk: a trapéz.
EMLÉKMEGHATÁROZÁS
Németh Lajostól, a modern művészettörténet egységes, azóta több ágra (művészettörténet, művészettudomány, művészetelmélet) szakadt tudományának kimagasló művelőjétől és egyetemi tanárától, a művészetpolitika előbb névtelen, hamarosan azonban konfrontációt vállaló szereplőjétől, a művészeti közélet áldozatos, majd rövid ideig vezető személyiségétől 1991-ben kellett búcsút vennünk. 62 éves volt. Nem sokkal korábban (1986-ban) életinterjút készítettek vele – magnetofonszalagra – az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának munkatársai, akikkel akkor is együtt dolgozott, amikor munkahelye az ELTE lett: 1981-től vezette a Művészettörténeti Tanszéket.
MALEVICSRE VÁRVA
Építészettörténeti jelentőségű villáik, design-ikon státuszú foteljeik, iskolaalapító tevékenységük, képzőművészeti munkásságuk felől jobban ismerjük őket, de így érdekesebb látni, hogyan gondolkodtak különböző korokban feladott, de innen nézve közös feladványon: tervezzenek kávéskészletet. Josef Hoffmann, Walter Gropius, Pavel Janák, Vasarely, Marcello Morandini, Matteo Thun, Lutz Rabold és Ekler Dezső csak pár név a Merényi-gyűjteményből.
AVAGY RÁJÖTTEM, HOGY NEM KELL FÉLNI A MAGYAR MŰVÉSZETTŐL, MEG IS LEHET SZERETNI
Egész nyáron nyitva tartott New Yorkban a magyar neoavantgárd műveiből válogató, a hatvanas-hetvenes évek nem hivatalos művészetét bemutató kiállítás. Arra voltunk kíváncsiak, mit jelent mindez egy amerikainak. És mondjuk nem az átlagnak, hanem egy művészeti szakembernek, aki teoretikus, publicista és tanár is.
A TETOVÁLT LÁNY (THE GIRL WITH THE CHERRY TATTOO)
A Münsteri Szoborprojekt igazi hosszú távú, tervezhető rendezvény, az időben felkért művészek számára legalábbis mindenképpen. Decennálé, tehát tízévente van, az első 1977-ben valósult meg Klaus Bußmann és Kasper König kurátorok kezdeményezésére. A városban emiatt alapvetően szokatlanul sok a köztéri képzőművészeti alkotás, főként szobrokkal találkozhatunk lépten-nyomon, tehát van egy gyűjteményes „állandója”, amit tízévente kiegészít egy-egy nagyszabású időszakos bemutató. Idén több mint harminc új résztvevő munkáját lehet keresgélni a Debrecennél valamivel népesebb észak-rajna–vesztfáliai egyetemváros közterein, használaton kívüli ingatlanaiban, kiállítótereiben, házfalakon, homlokzatokon, sőt még az Ems vize alatt is.
EGYRE ÉLESEBB KÉPEK
Nem nagyon szeretünk szembenézni azzal, hogy a női egyenjogúság harcosai milyen radikális, megbotránkoztató, néha igazán idegbetegnek mondható lépésre kényszerültek, ha művészként akarták felhívni a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel ők előbb kerültek szembe, mint sorstársaik. Ha nagy általánosságban azt mondjuk, hogy a művészek helyettünk is érzékenyek, láthatjuk, hogy a feminista művészek aztán tényleg saját bőrüket vitték a vásárra.
Semmiféle kötelezettséget nem éreztem, csak a szabadságot, a játékot... – Interjú Maurer Dórával II. rész
94. számunkban olvashatták Esterházy Marcell-lel közösen készített videointerjúnk szerkesztett, rövidített változatának első részét. Most itt a folytatás, amiben igyekeztünk kiemelni nemcsak a korszak művészeti élete szempontjából fontos adalékokat, hanem azt is, hogyan alakult ki a módszer, amivel Maurer Dóra dolgozik. (Az Online-on persze mindez arccal-hanggal is elérhető.)