Videóművészet Izraelből, Izraelről

Kiállításmegnyitó a Modemben

A kiállítás címe egy bibliai kifejezés, ami már önmagában különböző értelmezésekkel bír. Az ígéret földje az egymást kizáró értelmezéseken túl egyaránt jelentheti a közös múltat, jelent és jövőt.

Idén 70 éves Izrael állama. Sokan sokféleképpen közelítik meg az évfordulót. Jelen kiállítás arra törekszik, hogy bemutassa Izrael kulturális, társadalmi és politikai komplexitását az országban alkotó kortárs művészek videóművein keresztül. A videó médiumának használata látványosan felülreprezentált a helyi művészeti közegen belül. Ennek okai között szerepelhet, hogy sűrítetten képes összetett üzeneteket megfogalmazni, különböző dinamikákat egyszerre megmutatni. Így alkalmas többszempontú, akár kritikus vélemények megfogalmazására is, amelyekre sok példát találni az Izrael jelenéhez és történelméhez nyúló művek esetében. Ezekből a munkákból láthatnak válogatást a látogatók. A kurátor felkérte a résztvevő művészeket, hogy a bemutatott videókon túl egy-egy térképet is hozzanak magukkal. Ezek a térképek szimbolizálják az egyes művészek viszonyát Izraelhez.


Joseph Dadoune: Ofakim (részlet). Forrás: a Modem jóvoltából

Shahar Marcus: Seeds (részlet). Forrás: a Modem jóvoltából


Az ígéret földje – Videóművészet Izraelből, Izraelről
Kiállító művészek:
Joseph Dadoune, Nir Evron, Dor Guez, Alona Harpaz, Roy Menachem Markovich, Shahar Marcus, Ruti Seal és Maayan Amir, Tamir Zadok
Kurátor: Don Tamás
Helyszín: Modem (4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.)
Megtekinthető: október 14-ig
Megnyitó: augusztus 11. 18:00
A kiállítást megnyitja: Nagy Edina esztéta