Ezek egyike pénteken 18:00-kor zár, míg a másik csütörtökön délután nyílik – helyszíneik, az Einspach Fine Art & Photography, valamint a Deák Erika Galéria nincsenek is messze egymástól, így csütörtökön vagy pénteken egy mindkét helyszínt érintő galéria-túra kereteiben akár egymás után is megtekinthetőek. Arról nem is beszélve, hogy a két kiállítás kiinduló gondolatát a művész két, egymástól majdnem tíz évre rendezett budapesti tárlata és azok apropóján megfogalmazott gondolatai adták.

Az Einspach Fine Art & Photography A látás számomra élvezet – Fajó János (1937-2018) című kiállítása a héten még keddtől péntekig, 14:00 és 18:00 között tekinthető meg. A tárlat címe  Fajó János 1968-as, a Fényes Adolf Teremben „önköltségen” megrendezett kiállításának katalógusából származó idézeten alapul: „A látás számomra élvezet, örömök forrása. Ez az élvezetigény-hajszolás tesz kíváncsivá a színek és a formák világára. (..) Látni akarom képzeteimet, ideáimat. Ezért festek.” 

Rieder Gábort idézve: „majd hozzátette, hogy azért fest, mert látni akarja »képzeteit«, »ideáit«. Szerzetesi türelemmel, nagy fokú technikai magabiztossággal dolgozott azokon az absztrakt alkotásokon, amelyek a hivatalos szocialista művészirányítás körein belül megütközést váltottak ki. De Fajót makacs akarat hajtotta, hogy a belül őrzött – a világ látványaiból csak nagyon sok áttétel után lecsapódott – ideáit képi-tárgyi formába öltse. Apró termetű mesteremberként, de óriási belső energiákkal építette fel gazdag, végtelenül következetes életművét. Pontosan ismerte geometrikus hangoltságú művészetének nyugati kontextusát, a konkretizmustól kezdve, az örökzöld konstruktivistákon át, a friss hard-edge-ig. Mindig ezzel a nemzetközi mércével mérte magát, bárhogyan is tiltotta és korlátozta absztrakt esztétikáját a pártállam.

Fajó az 1950-es évek második felében tanult az Iparművészeti Főiskolán, ahol szocmodern muráliák készítésére »képezték« ki. Döntő fordulatot jelentett pályafutásában, amikor 1964-ben megismerkedett a klasszikus avantgárd egyenes gerincű remetéjével, a hatalommal soha alkut nem kötő, absztrakt festészete miatt a nyilvánosság szélére szorított Kassák Lajossal. Kassák segítőjévé fogadta Fajót, Fajó pedig mesterévé avatta Kassákot. Az 1960-as évek második felében – többek között a kassáki képarchitektúrák hatására – kiforrt geometrizáló művészeti nyelve, benne olyan későbbiekben is meghatározó motívumokkal, mint az egymásba rétegződő háromszög formák, a női szeméremként fodrozódó idomok vagy az egymáson átható szögletes alakzatok. Mindezt a második és a harmadik dimenzió között szabadon átjárva valósította meg, ahogy ars poeticájában megállapította: »A szobrászat bevonult a festészetbe, a festészet formázott vásznaival belépett a térbe, helyreállt az egység, a plasztikai totalitás.«”

Megtekinthető: 2021. november 18 – 2022. január 28.
Nyitvatartás: hétfő-péntek, 14:00-18:00

A Deák Erika Galériában csütörtökön délután 15:00 és 20:00 között nyílik a Fajó János (1937-2018) – Vizuális játékok című kiállítás, amely március 4-ig látogatható.

„A játék a gyermek emberré épülésének eszköze, nekünk pedig életkérdés a gondolkodás szabadságának jelképe, ne mondjunk le róla!” – mondta Fajó János a Vizuális játékok című kiállításának megnyitóbeszédében a Józsefvárosi Kiállítóteremben. Az egyéves előkészítési munka után, 1977 szeptemberében megvalósuló „kisgalériás” tárlat lehetőséget adott arra, hogy olyan, egymástól független kezdeményezések kerüljenek egy térbe, amelyek az anyag, a forma és a funkció művészi egysége révén új utakat nyitottak meg a vizuális nevelés és a környezetalakítás területén. A kiállítás koncepciója egy konzekvens alkotói és galériavezetői program eredményeként született meg. A Kiállítóterem vezetőjeként Fajó tudatos programot alakított ki: a táj- és környezetformáló művészet bemutatását tűzte ki célul; ezt a szemléletet közvetítette a vizuális játékokat felsorakoztató kiállítás is. A művész hitt abban, hogy forradalmasítani kell a játékipart, és hogy ehhez a képző- és tervezőművészek érzékeny látásmódjára, kifinomult gondolkodására van szükség. 

Az ötvenes években a játéktervezés még nem számított autonóm területnek, sőt még a 60-as években sem jelentek meg tömegszámban művészi igényű játékok. A játéktervezés valódi fellendülésére az 1970-es években került sor Magyarországon. Az egyre inkább kibontakozó új játéktervezői szemléletnek nagy lendületet adott annak a pedagógiai szemléletnek az előtérbe kerülése, amely szerint a játéknak fontos szerepe van az oktatásban. A felismerés mentén kibontakozó mozgalmak igen lassan fejtették ki hatásukat, ám ez kiegészült egy újfajta szemlélettel is, amely a játék és a művészet összefüggéseire irányult, s így a világ megismerésének, befogadásának módjaiként fonódott össze a két terület. 

A 60-as években kezdődő, majd a 70-es években szélesebb körben kibontakozó új játéktervezői szemlélethez csatlakozott Fajó János is. Fajó János munkásságának egy kevésbé feltérképezett részét képezik a logikai készséget, a szín- és térérzékelés befogadását játékosan fejlesztő művek, amelyeket pályája első szakaszában, az 1960–70-es években készített. Bár elsőre tevékenységének ezen része csak egy mellékszálnak tűnik, valójában ezek az alkotások határozták meg egész életművét, s egyfajta nulladik pontként értelmezhetők. A kiállításnak nemcsak az a célja, hogy felsorakoztassa Fajó „vizuális játék”-ait, hanem hogy párbeszédbe állítsa azokat a különféle korszakok (60–70-es, 80–90-es és 2000-es évek) műveivel, illetve rávilágítson arra, miképpen kísérte végig a művész életútját a játékos, önfeledt, ösztönös formálási mód, ami a geometria feszes rendjében, az egzakt formák tiszta világában és az élettel teli színek harmonikus egységében öltött testet. 

Kurátor: Lépold Zsanett
Megtekinthető: 2022. január 28 – március 4.
Nyitvatartás: szerda–péntek, 12:00–18:00

Nyitókép: Fajó János: Hullám és kör, 1980-es évek vége, olaj, vászon, 30 x 30 cm