Ezt nézd! – Londoni kertektől a budapesti mészkőbányáig

Ez a hét is bővéledik kiállításmegnyitókban, ezért most a legkülönfélébb témákat szedtük össze: például egy képzőművész és egy költő koprodukciója a Molnár Ani Galériában, de megnézhetjük a tárgyakban tobzódó londoni kerteket is a Kahán Art Space-ben vagy egy önelemző-személyes fotóválogatást a Trafó Galériában, sőt az art quarter budapest pincerendszerét is felfedezhetjük egy kiállításnak köszönhetően.

Csütörtökön 17:00-kor startol Ember Sári képzőművész és Kállay Eszter költő közös kiállítása a Molnár Ani Galériában. A kenyér kőből van című közös tárlaton Ember Sári tárgyai és Kállay Eszter versei, rövid prózai szövegei egymással szoros párbeszédben és kapcsolatban, különböző módokon dolgozzák fel a saját test tapasztalatát és az arra rávetülő társadalmi tekintetet.

Unnamed

Ember Sári: Fekete kis váza sok fejjel, 2020, kerámia,17x15x15 cm

Szintén csütörtökön, 18:00-kor a Kahán Art Space is új kiállítással jelentkezik. Zékány Dia Helyidentitás című solo show-ján bemutatkozik a London calling festménysorozat, amely bebizonyítja, hogy annak ellenére, hogy az angolokat elég pedáns embereknek gondoljuk, a gyűjtögetés, a holmik felhalmozása nagyjából mindenhol jelen van, struktúrájában hasonlóak egymáshoz, és egy meglehetősen fontos, a fogyasztói társadalom egyik mellékhatásának, problémájának is tekinthetjük.

Pénteken 19:00-kor kezdődik Perlaki Márton egyéni kiállításának megnyitója a Trafó Galériában. A Puha sarkok című tárlat az elmúlt években készült fotókból, nagy méretű krétarajzokból, absztrakt fotogramokból és luminogramokból álló nagyobb műegyüttes első bemutatása. Korábbi műveihez képest a Trafó Galériában bemutatásra kerülő anyag egyértelmű és bátor nyitás egy olyan önelemző, a családi viszonyokat is újravizsgáló személyesebb hang irányába, amiben feloldódik az alkotói folyamatok feletti kontroll, és teret kap a kiszámíthatatlan.

Perlaki

Perlaki Márton: Fatörzs (relief), 2018

Szombaton 18:00-tól érdemes ellátogatni az art quarter budapestbe, ugyanis ekkor nyit a MMM című kiállítás az aqb bányarendszerében. Már csak azért is érdemes ellátogatni  a megnyitóra, mert csak ezen az estén és a tárlatvezetések alkalmával lehet megtekinteni az anyagot. A résztvevők – Bolla Szilvia, Borsos Lőrinc, Kophelyi Dániel, Ppillovv, Kiss Adrian, Mátrai Erik, Muskovics Gyula – Páll Tamás – Szeri Viktor és Tóth Márton Emil – új műveket, létező munkák újraértelmezéseit, nagy méretű, immerzív, összetett installációkat mutatnak be az aqb korábban mészkőbányászatra használt pincerendszerében, ami először ad otthont kiállításnak. 

szilagyilenke.jpg
Ezt nézd! – Fókuszban a fotó és a festészet

A hétre kizárólag olyan kiállításokat ajánlunk, ahol vagy a festészet, vagy a fotó médiuma kerül központi szerepbe. A fotográfia iránt érdeklődőknek ajánljuk Szilágyi Lenke solo show-ját a MÉSZ Székházban, valamint az FFS új tagjainak bemutatkozóját a SKURC-ban. A festészet két rangos képviselőjének is ellátogathatunk egy-egy önálló kiállítására: a héten startol Sean Scully retrospektív tárlata a Magyar Nemzeti Galériában és a LAVOR Collective szervezésében Halász András egyénije az Art Salonban.

hiszt_01b_web.jpg
Ezt nézd! – Fókuszban a nők

A héten több olyan kiállítást is ajánlunk, amelyek kifejezetten a nőket, illetve női művészeket érintő kérdésköröket járják körül. Ilyen a FERi szereti sorozat legújabb tárlata, valamint a Várószoba című projekt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. Ugyanakkor a héten adják át a Capa-nagydíjat is, érdemes a nyilvános beszámolóval és a hozzá kapcsolódó kiállítással indítani a hetet, illetve Balatonfüreden, a Vaszary Galéria katalógusbemutatóján zárni.

pulse-kapolna-1-k.exact1980w.jpg
Ezt nézd! – Őszi dömping

Ez a hét is bővelkedik izgalmasabbnál izgalmasabb programokban: megnézhetjük a PINCE-ben, hogyan tűnnek el elavult eszközeink és a hozzájuk kapcsolódó emlékeink, miközben az Easttopics egy mindennapi tárgyakból épített, interaktív tornatermet kínál nekünk. Ellátogathatunk egy friss hely, a Kápolna kiállítására is, amit a Design Week keretében valósítanak meg, és meghallgathatjuk Barabási Albert-László hálózatkutatót és beszélgetőtársait a Ludwig Múzeumban.