2013 tavaszán jelent meg Martos Gábor Műkereskedelem – Egy cápa ára című könyve. Ennek függelékében a szerző sokoldalas táblázatokban közli a világon 30 millió dollárnál, illetve az idehaza 30 millió forintnál magasabb összegért elkelt műalkotások listáját. Az alábbiakban a 2018-as év legfontosabb nemzetközi és hazai műtárgypiaci eredményeivel egészítjük ki az akkori adatsort. Egyébként olvasóink már hatodik éve láthatják, kik aratják a legnagyobb sikereket a világ műtárgypiacain.

Azt, hogy a tavalyi év mekkora sikereket hozott a világ műkereskedelmében, nemcsak az egymást követő újabb és újabb árverési csúcsok, vagy a magánüzletekben gazdát cserélt sok millió dollár mutatja, hanem például a világ mindeddig legnagyobb bevételt hozó, különleges hagyatéki aukciója. 2018. május 8-án a Christie’s New York-i árverési csarnokában a Rockefeller-örökség piacra dobásának első estéjén a kalapács alá vitt, mindössze negyvennégy darab – persze nagyon is nem akármilyen – festményért (a leütési árakra fizetett jutalékokkal együtt) 646 133 594 dollárt (171,853 milliárd forint) pengettek ki a licitharcok végén nyertes vásárlók; az összesen öt napon át – plusz még mellette az interneten is – zajló árverés több ezer tételéért pedig végül összesen 832 573 469 dollárt (219,447 milliárd forint) adtak. Azon a bizonyos első estén hét mű ára lépte át a 30 millió dolláros értékhatárt (ezeket – és persze az összes többi tavalyi csúcstételt – lásd az I. táblázatban); olyan alkotók értek el új egyéni leütési rekordot, mint Claude Monet, Henri Matisse és Juan Gris, vagy éppen Diego Rivera, akinek a Los Rivales (Vetélytársak) című, 1931-es festménye az érte megadott 9 762 500 dollárral a legdrágább latin-amerikai alkotás lett a világon árveréseken elkelt munkák között; nota bene: Rivera ezzel a leütéssel éppen feleségét, Frida Kahlót taszította le a latin-amerikai árverési csúcsról. A Rockefeller-siker mellett azonban ez a május hozta a tavalyi év talán legnagyobb műkereskedelmi csalódását is. Ugyancsak a Christie’s vitte ugyancsak New Yorkba Pablo Picasso Le Marin (A tengerész) című vásznát is árverésre; az 1943-ban készült kép becsértékeként előzetesen 70 millió dollárt adtak meg. A festményt 1952-ben Victor Ganz 11 000 dollárért vette meg, 1997-ben viszont a Ganz hagyatéki árverésen (4,5–6 millió dolláros becsérték után) már 8 802 500 dollárért kelt el. Nos, aki ezek után újabb látványos árrekordot várt a csíkos trikós önarcképért, annak csalódnia kellett: a művet a ház az aukció előtt pár nappal visszavonta; a kiadott közlemény szerint „a kép az árverés előtti utolsó előkészítési fázisok során megsérült”, olyannyira, hogy „külsős szakembereket kell bevonni a javításába”. Hogy mi történhetett pontosan, azt persze alighanem sosem fogjuk megtudni, mindenesetre érdekes, hogy a kép beadója ugyanaz a Steve Wynn, aki egyszer már járt így, amikor 2006-ban 139 millió dollárért akarta eladni egy magánüzlet során Steve Cohennek Picasso La réve (Az álom) című festményét, ám az üzlet megkötése előtt azt a festményt is „baleset érte”: a súlyos szembetegséggel élő, gyakorlatilag alig látó Wynn állítólag belekönyökölt a vászonba és kilyukasztotta azt, így az üzlet akkor elmaradt. Igaz, később, 2013 márciusában – nyilván egy alapos restaurálás után – Wynn végül mégiscsak eladta Cohennek a képet – ráadásul akkor már 155 millió dollárért. Lehet, hogy ez a mostani „tengerészbaleset” is csak egy hasonló árfelverő sztori lenne...? Ami a Rockefeller-árverés kapcsán már emlegetett egyéni szerzői rekordokat illeti, nos ezek között David Hockney kétszer is megdöntötte a magáét. Először májusban, amikor a Sotheby’snél egy 1990-ben festett, hatalmas tájképéért (Pacific Coast Highway and Santa Monica) 28,5 millió dollárt fizetett ki valaki (miközben Hockney korábbi leg- magasabb ára „csak” 11,7 millió dollár volt), másodszor pedig novemberben, amikor a Christie’s New York-i árverésén a Portrait of an Artist (Pool with Two Figures) – Egy művész portréja (Medence két figurával) – című, 1972-es munkájáért 90 312 500 dollárt (24,750 milliárd forint) adtak, amivel az Amerikában élő brit festő nemcsak saját új rekordját állította be, de egyúttal a legdrágább élő művész is lett a világon (Jeff Koonst taszítva le erről a trónról a maga 58 405 000 dolláros, hatalmas, fém lufikutyájával; megjegyzem 1972-ben még Hockney is csak 20 000 dollárért adta el a mostani csúcsképét).

Ugyancsak megdöntötte saját korábbi rekordját Edward Hopper, akinek Chop Suey (1929) című vásznáért novemberben a Christie’s New York-i árverésén 91 875 000 dollárt (26,3 milliárd forint) fizettek, miközben Barney Ebsworth, akinek a hagyatékából most árverésre került, 1973-ban még csupán 180 000 dollárt adott a képért. És akkor lássunk még néhány új egyéni árrekordot. Frans Hals egy férfi-női ikerportréval ért el decemberben a Christie’s londoni aukcióján 10 021 250 fontos (12 747 030 dollár; 3,624 milliárd forint) csúcsot; Max Beckmann Weiblicher Kopf in Blau und Grau (Die Ägypterin) – Női fej kékben és szürkében (Az egyiptomi), 1942 – című vásznával májusban a berlini Villa Grisebach árverésén 5 530 000 euróval döntötte meg korábbi, 2005-ös, 3,9 millió eurós legmagasabb leütését; Rene Magritte Le Principe du Plaisir (Az öröm alapelve, 1937) című, „lámpafejű” portréja novemberben a Sotheby’s New York-i árverésén ért meg valakinek 26 830 500 dollárt (7,689 milliárd forint), míg Oskar Kokoschka 1910-ben festett Joseph de Montesquiou-Fezensac portréjával szintén novemberben hozott ugyanott 20,4 millió dollárt. Ugyancsak megdöntötte korábbi legmagasabb leütését Bernardino Luini is: egy olvasó szentet ábrázoló mellképe novemberben a Christie’s párizsi árverésén 400 000–600 000 eurós becsérték után 1 207 500 euróért (390,5 millió forint) került új tulajdonoshoz. Kérdés, hogy ebben az árban már benne vane, hogy tavaly több művészettörténész adott hangot annak a véleménynek, hogy nem Leonardo, hanem Luini festette az egy évvel korábban 450 millió dollárért elkelt Salvator Mundit, a világ mindeddig legdrágább műalkotását; az viszont tény, hogy a most rekordáron elkelt Luini-képet viszont többen sokáig Leonardo munkájának vélték. 

És végül mindenképpen meg kell említenünk egy, korábban a műkereskedelemben még soha meg nem fordult festőt: az egyik alkotó tavaly festett, Portrait of Edmond Belamy (Edmond Belamy arcképe) című vászna októberben a Christie’s New York-i árverésén alig 7 000–10 000 dolláros becsérték után nem kevesebb mint 432 500 dollárt (123,3 millió forint) is megért valakinek. A művész, vagyis a Generative Adversarial Network névre hallgató, de a fenti formulával leírható algoritmus tizenötezer létező, a 14. és a 20. század között készült, ezen belül jórészt 18–19. századi festményportré digitalizált adatbázisát összesítve hozta létre a képet, sőt, nemcsak ezt az egyet, hanem az egész fiktív Belamy família családi arcképcsarnokát, vagyis az első mesterséges intelligencia által festett és elárverezett mű után akár még további sikereket is várhatunk a műkereskedelmi pálya új, de egyből ilyen sikeresen debütált versenyzőjétől. Megdőlt tavaly az élő nőművészek rekordja is: Jenny Saville Propped (mondjuk talán Megtámasztva, vagy Támaszkodva) című, 1992-ben festett – és egy feminista szöveggel is kiegészített – meztelen önarcképéért októberben a Sotheby’s londoni árverésén 9 537 250 fontot (12 427 037 dollár; 3,530 milliárd forint) adtak, amivel a brit festőnő alaposan túlszárnyalta korábbi, 2016 júniusa óta tartott, 6 813 000 fontos egyéni csúcsárát. És ugyancsak megdőlt az élő afrikai művész rekordja is: Kerry James Marshall Past Times (Elmúlt idők) című, 1997-es vásznáért májusban a Sotheby’s New York-i árverésén fizettek 21,1 millió dollárt (miközben Marshall korábbi rekordja mindössze 5 millió dollár volt). Az élők után pedig álljon itt egy igencsak régi művészet új csúcsa is: októberben a Christie’s New York-i árverésén egy Nimrudból, II. Assur-nászir-apli korából, vagyis Kr. e. 883–859-ból származó, szárnyas géniuszt ábrázoló asszír relief az érte megadott 30 968 750 dollárral (8,753 milliárd forint) lett a legdrágább asszír művészeti tárgy (a korábbi rekord 1994-ből „csak” 7 701 500 font, azaz akkori árfolyamon 11,93 millió dollár volt). És ha nem kifejezetten szépművészet is, hanem „csak” alkalmazott, de a plakátok piacán is születtek új csúcsok. Roger Kastelnek a Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág című filmhez készített eredeti plakátterve 1980-ból a dallasi Heritage Auctions júniusi árverésén hozott 26 400 dollárt (7,26 millió forint), amivel a legdrágább Star Wars-plakát lett. Egy hónappal később viszont ugyanennél a háznál a másik űruniverzum rajongói is visszavágtak: Bob Peaknek a Star Trek IV: The Voyage Home 1987-es eredeti plakátja 46 800 dollárt (12,95 millió forint) ért meg valakinek, amivel ez pedig a legdrágább Star Trek-plakát lett. És ha már mozi: szeptemberben egy online aukción a világ legelső, 1896-os mozgókép-plakátja, Henri Brispot Cinématographe Lumièreje 40 000–60 000 fontos becsérték után 160 000 fontért (58,4 millió forint) cserélt gazdát.

Ami a kínai művészetet – és persze az ottani komoly anyagi hátterű felvevőpiacot – illeti: egy, a Csing-dinasztia, azon belül Kang-hszi császár idejéből, vagyis az 1720-as évekből való, 14,7 centiméter átmérőjű kínai porcelántálka áprilisban a Sotheby’s hongkongi árverésén 238 807 500 hongkongi dollárig (30 426 463 dollár; 7,698 milliárd forint) jutott; júniusban a Sotheby’s párizsi árverésén pedig egy ugyancsak Csing-dinasztia korabeli, a 18. század második feléből, Csien-lung (1711–1799) császár idejéből származó porcelánváza árát verték fel az 500 000–700 000 eurós becsértékéről 16 182 800 euróra (19 046 670 dollár; 5,187 milliárd forint), pár perc alatt több mint hússzoros áremelkedést produkálva ezzel. De még ennél is jobban, több mint 140-szeresére szaladt fel annak az 58 centiméter magas, 18. századi kínai vázának az értéke, amelyet decemberben a salzburgi Nagel árverezőházban 50 000 eurón indítottak, ám a licitek végén csak 7,315 millió eurón tudtak leütni. Mielőtt rátérnénk az itthoni műkereskedelmi eredményekre, „útközben hazafelé” nézzük meg, hogyan szerepeltek a legsikeresebb magyar (vagy legalábbis magyar származású) alkotók tavaly külföldön. Ezen a listán a dobogó mindhárom fokán Hantaï Simon áll: egy 1980-as Tabulájáért júniusban az Artcurial párizsi árverésén 753 000 eurót (881 010 dollár; 245 421 463 forint; pedig a becsérték mindössze 350 000–450 000 euró volt) fizettek; ugyanott ugyanakkor, de a Sotheby’snél egy másik, 1975-ös Tabulája 465 000 eurót (546 663 dollár; 150 144 152 forint; becsérték: 250 000–350 000 euró) ért, az Artcurial aukció egy másik Hantaï tételét, a Peinture című, 1958–59-es képet pedig 321 000 eurónál (377 374 dollár; 103 647 898 forint; becsérték: 200 000–300 000 euró) ütötték le. Ugyancsak jól szerepelt ugyanezen az árverésen Reigl Judit is, akinek egyik 1964-es, Ecriture en masse (Tömbírás) című vásznáért 273 000 eurót (320 944 dollár; 88 154 259 forint; becsérték: 150 000–200 000 euró) adott a nyertes licitáló.

Németországi aukciós fotó-rekordárat ért el Moholy-Nagy László, amikor az 1923–25-ös Cím nélkül vintázs fotogramjáért májusban a berlini Villa Grisebach árverésén 487 500 eurót (570 000 dollár; 157,2 millió forint) fizetett ki valaki. Indiában pedig Amrita Sher-Gil döntötte meg korábbi ottani leütési rekordját, amikor novemberben a Sotheby’s mumbai árverésén a The Little Girl in Blue (Kislány kékben) című, 1934-es vásznáért 186 987 500 millió rúpiát (2 672 313 dollár; 764,5 millió forint) adtak, amivel ez lett a művésznő mindeddig második legdrágábban elkelt munkája. És végül lássuk még egy magyar plakát kiemelkedő sikerét is: Farkas Endre építész és plakáttervező (akinek György nevű öccsével volt közös építészirodája Németországban, Magyarországon, Londonban, majd végül az USA-ban – és akiknek a tervei alapján több ház épült Budapesten is) 1930 körül készítette azt a Modiano szivarkahüvelyt reklámozó plakátot, melynek árát novemberben a Christie’s híres londoni Annabel’s bár anyagának árverésén 1000–1500 fontos becsértékről nem kevesebb mint 193 750 fontra tornászták fel, vagyis csaknem kétszázszoros értéknövekedést értek el vele a licitek során. Végül lássuk a magyarországi műkereskedelem legnagyobb tavalyi sikereit. Az élen Rippl-Rónai József végzett, akinek Cyniák fehér vázában című, 1910 körül festett csendélete decemberben a Virág Judit Galéria árverésén ért el – egyéni árrekorddal – 170 millió forintos leütést, és lett ezzel itthon minden idők kilencedik legdrágábban eladott műalkotása. De nem sokkal maradt le tőle a 13-14. helyre befutott Vaszary János és Perlrott Csaba Vilmos sem, a mindkettőjüknek ugyancsak egyéni csúcsot jelentő 140-140 milliós leütéseikkel: előbbitől az 1934 körüli A pesti Dunakorzó decemberben a Virág Judit Galéria, utóbbitól az 1910 körüli Önarckép szoborral ugyancsak decemberben, de a Kieselbach Galéria árverésén ért meg ennyit valakinek. (A 30 millió forintnál magasabb áron leütött művek listáját lásd a II. táblázatban.) 

Az itthoni legnagyobb „vesztes” viszont Aba-Novák Vilmos lett, akinek Magyar hegyi falu című, 1937-es vászna decemberben a Kieselbach Galéria árverésén a 28 utáni szabályosan következő 30 milliós helyett „csak” 29 millió forintos utolsó ajánlatot kapott, így éppenhogy kimaradt a toplistából. Ami a kortársakat illeti, ott viszont tényleg jelentős áttörés történt: a világban már évek óta kiemelkedően szereplő Reigl Judit (aki eddig egy éppen tíz évvel korábbi, 28 millió forintos leütéssel vezette az élő művészek hazai aukciós listáját) most végre itthon is megközelítette a nemzetközi árszintjét: októberben a Virág Judit Galéria árverésén Broyage du vide (A semmi szétzúzása) című, 1954-ben festett vásznáért 65 millió forintot, két hónappal később pedig a Kieselbach Galéria aukcióján egy 1956-os Robbanás-képéért 60 millió forintot fizettek (meg persze a jutalékokat; enyhén zavarhatja ugyan az örömünket, hogy előbbit a hírek szerint egy franciául beszélő helyszíni licitálónak, utóbbit pedig egy telefonos érdeklődőnek ütötték le, vagyis ne lepődjünk meg, ha az itthoni magas árakat esetleg mégsem hazai gyűjtőinknek köszönhetjük). Reigltől messze leszakadva, mondhatni a „megszokott” hazai árszinten szerepeltek a további kortárs munkák: Lakner László 1970-es, Kötél című, nagyméretű képét májusban a Blitz aukcióján 9 millió forinton ütötték le; ugyancsak a Blitznél, de már decemberben adtak – kikiáltási áron – 5,5 milliót Luigi Rocca NY, Washington Square című, nagyalakú, fotórealista vásznáért (miközben ugyanezt a képet pár éve ugyanebben a galériában 10 millió forinton ütötték le); a tavaly meghalt Fajó János Fehér vonalak vörös alapon című képe októberben a Dobossy árverésén 4,8 milliós; Maurer Dóra Quod-libet-sor 15. Park című, 1990- es munkája decemberben, ugyancsak náluk, 4 millió forintos leütésig jutott. 

Érdemes lehet még kitérni arra is, hogy a kortárs árveréseken – illetve a nagy házak árveréseinek kortárs anyagában is – mennyire erős lett a hetvenes évek magyar avantgárd fotómunkáinak a jelenléte, és hogy ezek mennyire sikeresek is a gyűjtők körében. A Virág Judit Galéria decemberi árverésén például Kismányoki Károly Mások szemével című, 1974-ben készített, tíz darabból álló fotósorozatáért 1,9 millió forintot, Halász Károly 1977–78-as Cím nélküli, harminc fotóból álló sorozatáért 1,2 millió forintot, Szíjártó Kálmán 1973–74-es, nyolc darabos Art gesztusáért 1,1 millió forintot adtak, míg ugyanez a ház októberben 1 milliós leütést ért el Ficzek Ferenc 1974–76-os, Székek című munkájával. Ugyanennyi lett a leütése decemberben a Dobossy árverésén Halász Károly 1973-as, harminchat darabos Fotóakció és Méhes Lóránt Zuzu nyolc darabos, A láng című fotósorozatainak is.