Egy fénykép megfejtése
A Fortepanra 2022. január 8-án fölkerült fényképek közül egy különösen megragadott. A Fortepan adatai szerint 1932-ben készült, és három nőt ábrázol egy bérház tágas erkélyén. Mindenekelőtt lenyűgözött az előtérben felénk forduló fiatal hölgy rejtélyes szépsége, de ugyanígy felkeltette szakmai érdeklődésemet az erkély kovácsoltvas korlátjának art deco mintája. Vajon hol állhatott ez az épület, és azonosíthatók-e a fényképen látható személyek?
Egy sorsközösség emlékei
A kortárs művészettörténet-írás legtöbbször említett feladatainak egyike az évszázados hagyományok felülvizsgálása. Így aztán a leginkább nyugat-európai férfi alkotókból álló névsor nemcsak az újonnan belépőkkel bővül, felülvizsgálata a korábban elnyomott csoportok, ignorált földrajzi területek és a nemek egyenlőtlen reprezentációja miatt is szükségesnek tűnik. A kánon, amely a kultúra részeként a művészeti oktatás alapját is jelenti, szinte napról napra alakul az új, kritikai nézőpontok bevezetésével. Régiós példa erre az egyenlőtlenségek és az általánosan nehéz érvényesülés ellensúlyozására létrehozott Secondary Archive, amely fejlődő adatbázisként három generáció nőművészeit teszi megismerhetővé (a róluk szóló esszék és tanulmányok által pedig a kurátorok, szerzők neveit is).
Piros csíkos Nirvána
1930 júliusában egy „világszabadalmat” reklámozó, érzékletes illusztrációval ellátott hirdetés jelent meg a Színházi Élet egyik utolsó lapján, „NIRWANA” felirattal.
Leonora visszakacsint ránk
A hallókürt. Szürrealista festő ad ilyen címet egy regénynek, mintegy kivetítve vagy tükrözve a hallójáratot (fülkürtöt). Egyébként is, anatómiai ábraként, ha a fejünk metszetét nézzük, a hallójárat eleve olyan, mint egy szürrealista festmény.
A két Edith. Szemezgetés az Adattárból II.
Folytatódik sorozatunk, amelyben a Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet Archívum és Dokumentációs Központ (SZM – KEMKI ADK) gyűjteményéből csemegézünk. Mostani esszénk egy nemrég hozzánk került dokumentumot, pontosabban belőle kibontakozó furcsa egybeesést jár körül.
Csontváry Grecóról, avagy bekerülni a kánonba. Szemezgetés az Adattárból I.
Ez a cikk egy sorozat első része. A rövid esszék a Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet, Archívum és Dokumentációs Központ (SZM-KEMKI ADK) gyűjteményéből csemegéznek. Egy-egy dokumentumot járnak körül: ismeretleneket és olyanokat, amelyeket már közöltek ugyan a szakirodalomban, de valamiért feledésbe merültek vagy alaposabb elemzésük elmaradt.
A magányos cédrus és libanoni barátai
Joggal pályázhat a leghíresebb magyar festmény titulusra. Számtalan címlapon szerepelt, bélyegen sokszorosították, végtelen mennyiségű másolat és poszter készült róla. A Magányos cédrus a hazai festészet egyik legismertebb ikonja, mégse tudtuk róla eddig, hogy hol készült, ki vagy mi volt a modellje. Pőrén, valóságtól elemelve áll a szikla peremén, heroikus pusztulásának narancsszín felhőjébe burkolódzva. A Google Street View és a Kongresszusi Könyvtár segítségével viszont most fény derült titkára: előkerült az igazi „magányos” cédrus. Egykori és mai formájában.
Lehetséges együttható
Rajk László egykori műterme a Paulay Ede utcában mostantól Art Department néven nyilvános művészeti térként működik, így az első kiállítást, amelyet Rajk László, a Kis Varsó és Schmied Andi munkáiból állított össze a kurátor, Soós Andi, szemlélhetjük egyrészt intézményi szempontból, másrészt önmagában. Az intézmény profilja, szerepe és súlya persze csak hónapok vagy évek múlva látszik majd igazán, egyelőre annyi bizonyos, hogy a művészeti szabadgondolkodás kapott újabb teret, amelyben a tervek szerint több generáció elképzelései találkozhatnak, illetve ütközhetnek.
Állandó újratervezés
Angol nyelvű katalógusokat lapozgatva biztos mindenkit ütött már szíven egy ilyen képaláírás: Lazlo Mednyanszky Austro-Hungarian. Vagy: Slovakian.
Kísérlet a figyelem újraelosztására
The Milk of Dreams, vagyis Az álmok teje – az 59. Velencei Biennálé címét a főkurátor, Cecilia Alemani Leonora Carrington egyszerre nyugtalanító és meghökkentően üdítő mesekönyvének címéből kölcsönözte. A brit születésű Carrington a harmincas évek végétől a szürrealizmus egyik központi alakja volt, akit már Max Ernsttel való 1937 és 1940 közötti kapcsolatát megelőzően rabul ejtett a mágia és a szimbolizmus. 1953-ban költözött Mexikóba, ahol a helyi boszorkányhagyományokat és a mexikói miszticizmust például Remedios Varóval, émigré pályatársával tanulmányozva alakította ki sajátos formanyelvét. Művei most a Biennálé központi kiállítása mellett a Peggy Guggenheim Museum Surrealism and Magic: Enchanted Modernity (Szürrealizmus és mágia: bűbájos modernitás) című válogatásában is szerepelnek.
Kémiai nász a szürrealista festészetben
Szeptemberig a velencei Guggenheimben, októbertől a potsdami Barberiniben látható egy tárlat a szürrealisták mágia iránti érdeklődéséről. (1) A téma talán legavatottabb művésze Kurt Seligmann volt, aki 1939 szeptemberében a szürrealisták közül elsőként emigrált New Yorkba. Itt elkezdett a varázslással, alkímiával és boszorkánysággal foglalkozó könyvritkaságokat gyűjteni: ő volt a szürrealisták legfőbb összeköttetése az okkultizmussal. Festészetében is ez az érdeklődés tükröződik, emellett mágiáról írt a szürrealisták folyóiratába, a VVV-be és az avantgárd Viewba. Összegző kötetét 1948-ban publikálta The Mirror of Magic: A History of Magic in the Western World (2) címmel (magyar fordítása, a Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban (3) 1987-ben jelent meg).
Genitálpánik
Szikra Renáta az Artmagazin 98. lapszámában megjelent cikkében a bécsi Mumok a Sammlung Verbundot, a feminista avantgárd alkotásait összegyűjtő kollekciót bemutató kiállítása kapcsán írt arról, hogyan használták az 1960-as, 1970-es évek feminista művészei a saját testüket médiumként. A feminista avantgárd Gabriele Schor kétezres évekbeli fogalma, és a bécsi Sammlung Verbund kialakulásával együtt jött létre. Az irányzatot a világháborúk utáni avantgárdok közé soroljuk, hiszen az alkotók az avantgárd művészekhez hasonlóan a társadalmi renden belül próbáltak elérni változást. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy maga a feminizmus is hozzájárult a művészeti irányzathoz, például relativizálta a túlnyomórészt férfiakhoz kötött avantgárdizmust.
Dalvonalak a kiállítótérben
Edinburgh egykori piacának épületeiben a nemrég átalakított és kibővített Fruitmarket Gallery közösségi és kiállítótérként működik. Tavaly novemberben itt nyílt meg A New Language (Egy új nyelv) címmel Howardena Pindell kortárs képzőművész kiállítása, amely hatvanéves pályafutásának két távoli idősíkját helyezi egymás mellé. Az alkotásait átszövő történeteken túl az Egyesült Államokban már a hetvenes években sikeresnek tartott művész életére is ráláthatunk; a rasszizmus és a jelenünket leíró antropocén kor társadalmi és ökológiai veszélyei úgy kapcsolódnak egymáshoz az életművében, hogy klisék helyett új nézőpontokat kínálnak a látogatóknak.