Artmagazin ›

A világ száz legfontosabb embere és a képzőművészet

Hol a helye a kortárs képzőművészetnek napjaink globalizált világegészében? Valahol a hátsó sorokban. A Time magazin idei százas listájára, amin azok a férfiak és nők szerepelnek, akiknek „ereje, tehetsége vagy erkölcsi példamutatása megváltoztatta a világot”, mindössze egy képzőművész jutott be.

A Seuso-kincs újabb rejtélye?

A világ egyik legcsodálatosabb római kori ezüstleletének, a Seuso-kincsnek homályos és véres története tovább bonyolódik. Legutóbb a neves műkereskedelmi lap, a The Art Newspaper szellőztetett meg két hivatalos dokumentumot, amik a tulajdonos, Northampton lord peren kívüli egyezsége miatt eddig nem kerülhettek a nemzetközi nyilvánosság elé.

„Szopjá’ bébi, ha magyar művész vagy!” – Erőlködésmentes művészet avagy tényleg szőke nő-e Nagy Kriszta?

A WAX Kultúrgyárban megrendezett Eddig című, Nagy Kriszta eddig készült munkáit felvonultató kiállítás régóta időszerű volt. Olyan alkotói aktivitás darabjai az ex-MEO-ban bemutatott művek, amely minimum megosztja a hazai szakmai közeget. Kriszta-Tyereskova szinte minden megnyilvánulása szélsőséges reakciókra sarkallja a laikust és szakmabelit. Mint legutóbbi emlékezetes szereplése a tavaly őszi politikai események csúcspontján, amikor képet jelentetett meg magáról letolt bugyival, amint éppen odacsinál a Parlament árkádjai alá. Kriszti (ejtsd: x-T) tökéletesen, egyben radikálisan ragadta meg a lényeget, hogy tudniillik az egész vita és küzdelem célt tévesztett, mert nem ott van a fókusz, ahol sejteni véltük: a népképviselet intézményének falain(ál) fejti ki, hogy a képviselők szarnak azokra, akiknek szavazatai a falakon belülre juttatták őket.

KEMPELEN – avagy a szentimentalizmus, mint búvó patak kanyarog a Török által eluralt felszín alatt

Már éppen azon voltam, hogy – a trendeknek megfelelően (v.ö. 44. oldal) – statisztikát készítsek a Kempelen-kiállításon szereplő művészek nemi megoszlásáról, szomorúan kimutatva azt, hogy a nők maximum csak „bábuként“, vagy rosszabb esetben, mint Mária Terézia törökös dresszben egy metszeten, vannak jelen a Mélyi József és Kálmán Rita által válogatott anyagban, amikor….inkább harmadszor is elmentem megnézni.

Anton Prinner különös világa

Ellentmondások sokasága nehezíti, hogy Anton Prinnerről valós képet alkossunk, mivel tudatos félrevezetéssel épített védőfalat maga köré. Sok barát vette körül, egy bizonyos ponton túl azonban megközelíthetetlen, kiismerhetetlen volt. Ha igaz történetbe fogott, azt kitalált mesével folytatta. Választékosan fogalmazott leveleket írt magyarul és franciául, eközben rézkarcait nemegyszer a legsúlyosabb helyesírási hibákkal teletűzdelt, primitív stílusban írt kis szövegekkel „gazdagította”. Azt állította, hogy sohasem vesz könyvet a kezébe, de hosszú verseket szavalt fejből.

Párnacsata - Wahorn Andrással Mezőszemerén

Bokalengetős mackónadrágban áll a fiú, nézi, ahogy ég a faluszéli tarló. Mellette még ketten, az egyik lány, ő is bámulja a lángokat. Őket nem zavarnám meg, noha az volt Wahorn instrukciója, hogy csak kiabáljuk oda a nevét bárkinek Mezőszemerén, majd az elmondja, hol lakik a Fábry sofőrje.
Hát egy parasztházban, de nem olyanban, amiben egy pesti meglátná a romantikát, amit majd olasz minimálbútorral hangsúlyoz, hanem egy rendes falusi parasztházban. Bicikli a kertben, virágágyások mellett út a házba. Itt lakik a Wahorn András, aki azt mondja körbemutatva a ház mögötti földjén, hogy itt olyan energiák sűrűsödnek, mint sehol Közép-Európában.

A magyar kapcsolat

Kitől származott az a gondolat, hogy a Van Gogh-kiállítás mellett bemutatásra kerüljön egy olyan kamaratárlat, mely a magyar festészet remekműveiből ad válogatást?
Geskó Judit, a kiállítás kurátora keresett meg engem az ötlettel. Most is jól emlékszem, Amszterdamból hívott fel, még 2005-ben, és megkérdezte, lenne-e kedvem együtt dolgozni vele a Van Gogh-kiállítás munkálataiban. Én furcsa módon éppen a Szépművészeti Múzeum könyvtárából léptem ki, mikor csörgött a telefon. Persze rögtön igent mondtam, s nem csupán a feladat nagyszerűsége miatt, hanem azért is, mert a Monet és barátai tárlat kapcsán már írtunk egy közös tanulmányt a katalógusba, és nagyon jól tudtunk együttműködni.

Egy talált kép „megtisztítása” - Mattyasovszky-Zsolnay László: Harangvirág

„Mattyasovszky Zsolnay Lászlót java férfikorában ragadta el a halál. Művészetének nyugodalmas fejlődési menete elérkezett a finom leszűrtség szintjére, a sors azonban nem engedte a folytatást. Hirtelen és váratlan halála nemcsak művésztársait döbbentette meg, hanem azt a választékos társadalmi kört is, amelynek megbecsült tagja volt. Tisztelték férfias komolyságát, az átlagot messze felülmúló kultúráját, egyenes jellemét, halkszavú, finom modorát. Ezek a vonások megvannak művészetében is” – ezekkel a szavakkal kezdôdik a Magyar Mûvészet címû folyóirat 1935. évi 9. számában egy megemlékező írás (1), s akire a név nélküli szerző (talán maga a felelôs szerkesztő, Oltványi-Ártinger Imre? (2)) emlékezik, az bár mára a nagyközönség előtt talán már elfeledett, ám akkor igencsak közismert szereplôje volt a magyar képzőművészeti életnek.

Artmagazin 2007/2.

Tartalom:

REFLEX
KÖRKÉRDÉS: Hogyan képzel el egy ideális művészeti intézményt?
Topor Tünde: Fő terveim ebben a múzeumban… Beszélgetés Geskó Judittal
Gereben Kata: A magyar kapcsolat Beszélgetés Molnos Péterrel
Csizmadia Alexa: Lecsúszunk vagy dumálunk? Tudósítás a legutóbbi Tate-szimpóziumról
Einspach Gábor: Huszadik születésnap hívatlan vendégekkel – TEFAF Maastricht 2007

Reflex - „LEVÉDVE, LE…”

KISSZÓTÁR

Igen, a kulturális és mûvészeti emlékek, egyéb szellemi értékû és veszélyeztetett javakat az arra illetékesek védetté nyilvánítják. Bizonyos körök ezekre nem azt mondják, hogy védett, hanem hogy le van védve, „levédték”. Az eredeti jelentés így tökéletesen megváltozik. A „véd” egyszerû kijelentés, értelme: valamit, valakit, aki veszélyben van, megóv attól, ami vagy aki veszélyezteti. A „levéd” viszont már negatív tartalom kifejezôje. Sok ilyen szópár juthat eszünkbe. „néz – lenéz”; „épít – leépít”; „ír – leír”; „csinál – lecsinál”; „mond – lemond”; „tol – letol”; „ég – leég” stb., stb. Néhány oldalt elég gyorsan össze lehetne állítani hasonlókból.

Artmagazin 2007/1.

Tartalom:

Jósvai Péter: Madonna a művész, mindenki múzsája
REFLEX
Mravik László: „Levédve, le…”
Buzinkay Péter: Műtárgyaink védettségéről – hivatalból
Topor Tünde – Winkler Nóra: Art business – beszélgetés Szántó Andrással, a New York-i Sotheby’s Institute of Art tanárával

Art buisness - kaviárdömping és kríziskommunikáció, Channel táskák kínaiak, húszmillió dolláros művészeti piac és egy félreárzott Fehér László-kép

Hogyan lépdel el egy magyar szociológus fiú a művészeti piacig, amiről New Yorkban a Sotheby’snél tanít?
Eredetileg közgazdasági pályára szántak a szüleim, bár szociológia szakon tanultam és a kitelepítést kutattam. De mindig művészettel szerettem volna foglalkozni. Magyarországon ezt úgy éltem ki, hogy fordítója voltam több művészettörténésznek. Gyerekkoromban Londonban éltem, úgyhogy egész jól beszéltem angolul. Így, a szövegeken keresztül, a hazai művészettörténész-szakma krémjétől tanultam meg a mûvészettörténetet. Amikor 1988-ban kimentem Amerikába, még a magyar középosztály történetét terveztem megírni, de távol otthonról, engedélyt kaptam magamtól, hogy most már végre a művészettel foglalkozzam. Ekkor – a nyolcvanas évek végén – minden idôk legnagyobb konjunktúráját élte át a mûvészeti piac. Leendő szociológusként érdekelt, hogyan működik ez, hogy realizálódik a művészeti érték, mi történik a galériákban. New Yorkban élő magyarként a művészekkel akartam találkozni, mint a nagyapám generációja a húszas években Bécsben vagy Párizsban. Úgyhogy az összes nagy művésszel megismerkedhettem.

1. Mi az ön véleménye a védettség intézményéről?

2. Kielégíti-e a műtárgyvédelemmel kapcsolatos elvárásokat?

3. Ön milyen változásokat tartana szükségesnek?