Szalonmodor
A kiváló szemű francia műgyűjtő, Louis Lacaze 1869-es halálakor úttörő jelentőségű festménykollekciója már közel 600 darabot számlált. A Louvre-nak ajándékozott gyűjteményben olyan kiváló alkotások is szerepeltek, mint Watteau híres Gilles-je vagy Rembrandt fürdőző Betsabéja. Lacaze végrendeletében kifejezte óhaját, hogy különleges ízléséről tanúskodó kollekciója a jövőben, a múzeum falai között is együtt maradjon. Kívánságával ellentétben a gyűjtemény szétszóródott a francia múzeumok között. De a Louvre munkatársai most mégis érvényt szereztek Lacaze végakaratának.
A Nyári palota kincse
A világ második legnagyobb aukciós háza, a Sotheby's különös tételt bocsát kalapács alá hongkongi árverésén. Az október elején megtartandó esemény csúcspontja a kínai császár Nyári palotájából, a Yuan Ming Yuanból származó szoborfej. A lovat formázó bronzfőt jezsuita misszionáriusok öntötték Qianlong császár megrendelésére a 18. század derekán.
Európa keleti peremén - Balti körkép
A balti államok között örökös és termékeny küzdelem zajlik az elsőbbségért minden műfajban és minden műnemben. Egységes rangsor felállítása lehetetlen, bár nehézkes következtetéseket le lehet vonni az adatbázisok végtelen számoszlopaiból. Például hogy Észtország lakossága a legkisebb (1,3 millió), Lettországhoz (2,4 millió) és Litvániához (3,6 millió) viszonyítva, miközben a GDP 2006-ban Észtországban nőtt a legdinamikusabban (11,8%), alig megelőzve Lettországot (10,2%), és kicsivel jobban Litvániát (7,4%); ugyanakkor míg az orosz kisebbség aránya a letteknél (30%) és az észteknél (25%) jóval magasabb, mint a litvánoknál (5%), addig Litvániában az orosz érdekeltségű vegyipar a húzóágazat, Lettországban a szállítmányozás, Észtország pedig jobbára skandináv szomszédaival üzletel; a finnugor nyelvet beszélő észtek hagyományosan evangélikusok, a balti nyelvcsaládba tartozó litvánok katolikusok, a szintén balti lettek között pedig sok a katolikus, a lutheránus, a pravoszláv és az újpogány is. Ebbe a mozaikba – tetszőleges kauzális összefüggésháló felrajzolásával – beilleszthető a három balti köztársaság eltérő karakterű képzőművészeti élete is. Ha sarkítani akarunk és mindenáron rangsorolni, akkor első helyre Lettországot, a másodikra Észtországot, a harmadikra pedig Litvániát helyeznénk. De ennél alighanem többet mond a részletekbe menő – bár szubjektív meglátásoktól terhes – elemző körkép.
A pszeudo-pszeudo - A nyelv és a képzőművészet kapcsolata
Nyelv és kép
A legritkább esetben szokás egy fogalmat vagy nyelvi kifejezést a képzőművészeti értelmezés vagy a kritika központi problémájaként vizsgálni. Hacsak nem valamilyen markáns, a művészettörténetben, illetve az esztétikában bevett fogalom eltévesztéséről vagy erősen vitatható nyelvhasználatról, kifejezésről, hamis állításról van szó – amikor is az ilyen megközelítés elfogadott –, a figyelem ritkán terelődik a műalkotást vagy képet értelmező szavakra, nyelvi kifejezésekre. Úgy tűnik, hogy ez is csak a megértés pontosságát segíti, azaz a nyelvnek az észleléshez való hozzáigazítását. A nyelvhasználat azonban ezzel az általánosan elterjedt hiedelemmel ellentétben segítségére lehet az érzékelésnek és az észlelésnek a „megfelelő látás” kialakításában, amennyiben ezen azt értjük, hogy a befogadó eljut az alkotói intencióhoz, a korszak vagy az általánosan elvárható felfogás megértéséhez. De ha a nyelv valóban aktívan segítségére van a megértésnek, akkor egyben cselekvés is. Nem csak az áldás, az átok, a dicséret és a szidalmazás értelmében, de mint aktus és mint a cselekvési formák egyike, valamint más cselekvési formákat helyettesíteni képes kommunikáció is az emberi egzisztencia részét képezi.
„Ragyogó magyar sikerek krónikája” - Az 1906-os milánói világkiállítás magyar pavilonja, avagy ember tervez, Isten végez
A 19. század végén az európai kiállításokon elért egyre kiemelkedőbb magyar sikersorozat állomásait az 1873-as bécsi, az 1889-es és az 1900-es párizsi kiállítások jelentik. Az ország világkiállításokon való szereplésének módja együtt alakult a nemzeti függetlenség kivívásával, a kiállítók főleg az osztrák bemutatótól igyekeztek minden alkalommal hangsúlyosan elválasztani a magyar anyagot. A világkiállításon való részvétel minden ország számára fontos nemzeti reprezentációs célt szolgált, valamint lehetőséget adott az árucikkei és ipari termékei iránti figyelem felkeltésére. A világkiállítás koncepciója a nemzeti versengés és az európai fejlődés eszméjének jegyében fogant.
Berlini cikcakk
Az idei, 5. alkalommal megrendezésre került Berlin Biennále, hogy stílszerűek legyünk, az árnyékra vetődés tipikus esete. Ha azt mondjuk, hogy a bázeli Kunsthalle vezetője, a lengyel származású Adam Szymczyk és társkurátora, az amerikai Elena Filipovic szervezte kiállítás, az Amikor a dolgok nem vetnek árnyékot, nem váltotta be a hozzáfűzött, tulajdonképpen megalapozottnak tűnő reményeket, lehet, hogy finoman fogalmazunk. Megalapozottak voltak a remények azért, mert a kortárs képzőművészeti köztudatba a kilencvenes évek végén olyan kiállításokkal, mint a Roundabout (CCA Varsó, 1998), a Mark Kremerrel és Charles Eschével közösen rendezett Amateur (Kunstmuseum Goeteborg, 2000), a Painters Competition (Galeria Bielska BWA, Bielsko-Biala, 2001) stb. berobbant Szymczyktől mindenki nagyon sokat várt.
„Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi” - Kovács Lola művészete
Nyolc éve osztja ki Kovalovszky Márta, Néray Katalin és Hegyi Loránd a Strabag (korábban Magyar Aszfalt) által felajánlott díjat, illetve az azzal járó összeget fiatal festők között, s állítja ki a díjazottak munkáit a Ludwig Múzeum. A cég neve a következő festők életrajzában szerepelt, eddig és fog fennmaradni, mint a kortárs mecenatúra elegáns formája: Szűcs Attila, Baranyai Levente, Hajdú Kinga — a teljesség igénye nélkül.
Az idei fődíjas Kovács Lola, aki a bölcsészkar elvégzésével szinte párhuzamosan mégis inkább festőnek tanult, hiszen indíttatása úgyis erre volt Kovács Tamás grafikus (1942—1999) és a szintén festő Bikácsi Daniela lányaként.
A bölcsészkar azért nem múlt el nyomtalanul: Kovács Lola festészete erőlködés és komplexusok nélkül, magától értetődően filozofikus és történeti. Nála a komplex gondolkodás az alap: ez és a káprázat (mint jelenség) transzformálódik nála megfogható, szemlélhető, birtokolható, az elmúlás (vagy a pillanat) és örökkévalóság viszonyával foglalkozó festményekké.
„A titokzatos álmok hercege” - Odilon Redon (1840–1916) – retrospektív (Schirn Kunsthalle Frankfurt 2007. január 27. – április 29.)
Azokban az években, amikor mindenki az impresszionistákról, a színekről beszélt, egy teljesen külön utat járó művész fekete-fehér szénrajzaival és litográfiáival egészen különös, furcsa, megdöbbentő képi világot hozott létre – többféle értelemben is a sötétséget fürkészve.
Mikor Redon 1840-ben világra jött Bordeaux-ban, Paul Cézanne egyéves kisgyerek, Claude Monet két hónapos kisbaba, Renoir pedig csak egy év múlva fog megszületni.
Redon ősi bordeaux-i család sarjaként mélyen kötődött a francia kultúrához, mégis az idegenség érzése, mássága meghatározó volt egész életében. Apja évekig New Orleansban élt, kreol nőt vett feleségül, és közvetlenül második gyermeke születése előtt tért vissza Franciaországba; kis híján Redon is a senki földjén, feneketlen, végtelen mélység felett, egy óceánjárón látta meg a napvilágot, mint Baricco zongoristája. Valószínűsíthető betegsége, a 19. században stigmatizált epilepszia miatt kellett családjától elszakítva, magányosan élnie Médocban, egy félreeső, apai birtokon. A csöndes, titokzatos helyet képzelete különös figuráival népesítette be.
Garanciavállaló árverezők
A jól megszokott árverési gyakorlat szerint a tételt beadó tulajdonos – a néma terem vagy a csigalassúsággal zajló licitálás láttán – szaporán törli az izzadságcseppeket a homlokáról. Reméli a legjobbakat – miközben az árverezőház egykedvűen várja a lehetséges profitot. De van egy másik forgatókönyv is, amikor az aukciósház garanciát vállal egy minimum eladási árra. Ehhez a keresletélénkítő eszközhöz a műkereskedők a biztos piaci felfutás idején nyúlnak. Most eljött ez a pillanat.
Biennial of Quadrilateral - Hagyományteremtő kezdeményezés Rijekában
A rijekai Modern és Kortárs Művészeti Múzeum (MMSU) egy régen várt nemzetközi kiállítási projektet hívott életre.
A legendássá vált Fiatal Jugoszláv Művészek Biennáléja (1960-1991) , majd a Mediterráneum ifjú művészeinek bemutatkozási lehetőséget biztosító kiállítások (1993-1997) után újra regionális koncepcióban gondolkoztak. A kiállítás katalógusában egyértelmű deklarációként négy közép-európai(!) ország bemutatkozását hirdették: Olaszország, Szlovénia, Horvátország és Magyarország. A történelem bizonyos korszakaiban - eltérő kombinációkban ugyan - de a fent említett országok időszakos forgatókönyvek szerint egy-egy (geo)politikai egységet alkottak, jelenleg pedig közülük hárman tagjai az Európai Uniónak, Horvátország pedig a következő bővítés során csatlakozik – így valamennyien az „európai identitás” részévé válnak.
Szívügyek / Hearts expressed
Mi lehet a szívügyed? Isten? Saját magad? Egy sztár? A munkád? Egy régi munkád? Egy hely, egy ország? Egy eszme?… A szentendrei Művészet Malom ad helyet a Szívügyek/Hearts expressed című tematikus kiállításnak, mely ezt az ősi szimbólumot és annak valamennyi megjelenését járja körül.
Első hallásra talán arra gondolna az ember, hogy női boudoire-ok titkai tárulnak fel, szerelmes naplórészletek elevenednek meg, vagy kézimunka minták kedvelt elemeit vonultatják fel. A kiállítás azonban ellentmond a címben rejlő jellegzetesen femininnek tartott témának. Akár formai hasonlóság, akár tartalmi - vallási vagy profán megfeleltethetőség - vagy pusztán a vér forró, vörös színe – a felkért alkotók különbözőképpen nyúltak e témához legyen szó iparművészeti vagy képzőművészeti alkotásokról.
„Rendezni végre…” - Közös tér - Az etnikai kisebbség és a kulturális identitás kérdése a Kárpát-medence művészetében (Ernst Múzeum 2006. május 10 június 21)
Az a művészet, amely tartósan belehelyezkedik saját, úgymond kisebbségiségébe, etnikai mivoltában sérülékennyé válhat és kiszolgáltatottá. A művészetnek akár a hagyományos terminológiákkal nézzük, akár az intermediális korszakra jellemzőkkel, nem lehet specialitása egyik művészeten, esztétikán kívüli kategória sem.
Egy kortárs grófnő a Dunán
Lehet, hogy az én hibám, de a Habsburgokról elsőre kosztümös filmek, másodikra Habsburg Ottó tekintélyes figurája ugrik be, épp ezért nagyon kíváncsi voltam Francesca von Habsburgra, aki amúgy Thyssen-Bornemisza lánynak született. Az Artmagazin 2005/4. számában írtunk az általa létrehozott TB-A21 alapítványról, amely kortárs és erősen médiaművészeti gyűjteményét Bécsben tette látogathatóvá. Most a Küba projekt miatt járt Magyarországon, a Dunán több ezer kilométert utazó Negrelli uszályt kísérve. A Negrellin Kutlug Ataman 40 képernyős projektje.
PICASSO, GRECO, KÖBÜKI MEG A TÖBBIEK - Kósa János festészete
Teljességgel történelmietlen, ám annál izgatóbb kérdés, hogy vajon Picassót magával ragadná-e a Mátrix képi világa, átformálná-e festészetét Lara Croft agresszív szépsége, a Roxfort virtuális valósága avagy a japán mangák hatásvadász képkockái. Efféle történelmietlen (ám annál izgatóbb) kérdéseknek csak a művészet, különösképp pedig az ezredforduló festészetének világában van létjogosultsága. A harmadik évezred piktorai szívesen öltik magukra az időutazók gúnyáját, és hónuk alatt a Galaxis-útikalauzzal bátran fejest ugranak az időkapu fortyogó mágneses terébe. Ebből a nézőpontból Kósa János inkább hajaz az ötödik elemet védelmező csillagközi héroszra, mint Pablo mesterre. Éppolyan biztonsággal navigál az eltérő stíluskorszakok idősíkjai között, mint amilyen otthonosan mozog a múzeumok gondosan hibernált műremekeket őrző tereiben. Az értelmezés nyűgével birkózó művészettörténész itt megnyugodva hátradőlhet, tanulmányaiból ismert stílusok, ikonográfiai toposzok népesítik be Kósa vásznait. Festészetének élettere a história, beszédmódja az ezredforduló számára oly ismerős historizálás. Ahogy az egy képzett tudós festőhöz illik, művei szomjazzák a szöveges magyarázatot, mozgósítva egy tanult bölcsész veretes irodalmi és filozófiai kelléktárat.