Raffaello előkerül
A Christie's július 5-i londoni árverésén gazdára talált a közelmúlt egyik legkiemelkedőbb klasszikus arcképe, Raffaello Lorenzo II. de Mediciről készített csodálatos portréja. A reneszánsz festőfejedelem szinte összes képét rangos múzeumi gyűjtemény őrzi. A 18,5 millió fontért elkelt virtuóz portré egyike az utolsó szabadlábon lévő Raffaellóknak. Mint minden jó klasszikus régiségnek, Lorenzo arcmásának története is bővelkedik kalandokban.
Közgyűjtemény az eBayen
Rendhagyó utat választotta a holland Kulturális Örökség Hivatal kellemetlenül felduzzadt kollekciójának tehermentesítésére. A közgyűjtemény az eBay oldalán, vagyis a világháló virtuális árverező portálján bocsájt áruba 1000 műalkotását. Az internetes eladás már megindult, hetente 50 műtárgy kerül kalapács alá, egészen októberig.
Buborék, léggömb, lufi
A Velencei Biennále idei kurátora, az amerikai Robert Storr bon mot-ját a művészeti kritika úton útfélen hangoztatja: „A pénz beszél; de nincs mondanivalója a művészetről.” Miközben mindenki tudja, hogy a képzőművészet – legalábbis a világ fejlett régióiban – bombaüzlet. A szédítő iramban emelkedő árak, főleg a kortárs művészeti árak, sok elemzőt kételkedésre indítanak. Richard Feigen a The Art Newspaper hasábjain osztotta meg fenntartásait az olvasóval. Következzék pár részlet tanulságos elemzéséből:
Lezuhant asztronauta
A tapasztalt amerikai űrhajós, David Scott egy vacsorafogadáson ismerkedett meg Paul Van Hoeydonckkal. A kiváló asztronauta egészen különleges kéréssel fordult a világűr iránt érdeklődő belga képzőművészhez: tervezzen neki egy szobrot a Holdra. Az Apollo 15 parancsnoka az Emberiséget jelképező plasztikát egyéni kezdeményezésként kívánta a Holdra szállítani. A projekt rendhagyó körülményei miatt David Scottnak volt pár különleges feltétele.
Terjeszkedő Ermitázs
„Csak az egerek és én tudjuk csodálni” – mondta Nagy Katalin az 1764-ben alapított egyszemélyes cári magán múzeumáról, amit kedélyesen remetelaknak, azaz Hermitage-nak nevezett. A szentpétervári múzeum – az egerek és a cárnők helyett – ma már több millió látogatóval büszkélkedhet évente. De ezzel sem elégedett, hiszen a világ legfontosabb három múzeumának egyikeként rengeteg műtárgyat nem tud bemutatni. A túlzsúfoltság enyhítése végett megindult a tapogatózás Teherán felé.
Nagy múltú műkereskedelmi cég keres...Interjú Szentpétery Kálmánnal, a BÁV Zrt. vezérigazgatójával
A magyarországi műkereskedelemnek hosszú ideig volt meghatározója a BÁV és annak jogelődjei. A cég történetét az Artmagazin egy sorozat formájában már feldolgozta, de a rendszerváltás körüli időszak izgalmas eseményeinek, illetve az 1999-től kezdődő változások lényegének ismertetésével még adósok vagyunk. Nézzük tehát, hogy mi történt attól kezdve, hogy ön idekerült a céghez!
A műkereskedelmi tevékenység a BÁV egész forgalmának hány százaléka, mennyire stratégiai jelentőségű, terveznek-e bővítéseket, vagy ez az üzletáguk inkább csak imázsépítő elem?
Amikor én 1999-ben idekerültem, a BÁV-nak csak egyik ága volt a műkereskedelem. Az alapító okirat, illetve a cégbíróság szerinti fő tevékenységünk a használtcikk-kereskedelem. De nem az a fő jövedelemszerző tevékenységünk.
Pornózúza versus művészetfar-hát, avagy Szöllősi Géza belsőséges művei
Szöllősi Géza idén ismét egy sikeres magyar filmprodukció special art designereként tűnt fel Szász János Ópium című, többszörösen díjazott filmjében. Ezzel egy időben, 2007. február 1–24-ig látható egyéni kiállítása a Körzőgyárban.
A megnevezés mágiája
Új terminus technicus született: „magyar vadak”. A Nemzeti Galéria nagy sikerű kiállítása és kitűnő katalógusa olyan magától értetôdôen jó művek között teremtett magától értetődően szoros szellemi kapcsolatot, mintha fogalom és tartalma között a kapcsolat, a néven nevezés mögött sok évtizedes lenne a tradíció. Valószínűleg azért gyűltünk egybe, mert a magától értetődés még sem volt azért annyira magától értetődő. Valami történt a szakmában, amelynek nyilvánvaló következményei lesznek az akadémiai művészettörténet-írásban, a műgyűjtői praxisban, sőt talán a közművelődés alapszókincsében is.
Biennale 2007
Ein Ungar in Venedig
Január végén megszületett a döntés az 52. Velencei Biennále magyar résztvevőjéről. A beadási határidőig 12 kurátor nyújtotta be pályázatát, amelyet öttagú zsűri (András Edit, Boros Géza, Nemes Attila, P. Szűcs Julianna, Páldi Lívia) bírált el. A nemzeti biztos szerepét ellátó Petrányi Zsolt részletes sajtóközleménye szerint a zsűri első körben a kiírásoknak tökéletesen megfelelő pályázati anyagokat vitatta meg, „de ezek között nem találtak egy olyat se, amelyet a dolgozatokban prezentált formában megvalósíthatónak ítéltek volna” (1). Majd a hiányos és hibás pályázati anyagokat szemrevételezték (a 12-ből 4 db!), amiből az egyik felkeltette a testület figyelmét.
Kultúr-túladagolás
A minisztérium adatai szerint az idei Múzeumok Éjszakája rekordot döntött a 235 ezres látogatói számmal. Budapesten 152 ezren, vidéken 83 ezren voltak kíváncsiak erre a nagyszabású kulturális megmozdulásra. Budapesti lévén csak a pesti éjszakáról tudok beszámolni. Délután hat felé már elég hosszú sorok kanyarogtak a belépőjegyekért, de ekkor még nem volt érezhető az a tömegőrület, ami az esti órákon eluralkodott.
Látogatóban El Kazovszkijnál - A Galatheák mindig férfiak voltak...
Ismerve mindazt, amit alkotsz, nagyon sok irányba elkanyarodhatott volna az életed, nem feltétlenül csak a képzômûvészet felé. Ez lehetett volna a színház, az irodalom, de akár a tudomány is. Mi az oka annak, hogy mégis rajzban, festészetben fejezed ki magad leginkább?
A legközelebb a nyelv állt és áll hozzám, a vers és a próza, a film és a színház is szóba jött, de az elsô helyen a természettudomány állt. Hosszú ideig nem akartam képzômûvészettel foglalkozni, a természettudomány ezer kérdése foglalkoztatott. A mikrobiológiától a csillagászaton át sok minden érdekelt, de még a pszichológia is vonzott. Ami igazán izgatott, az a kapcsolatrendszer a tudományágak között, illetve azok a szélsô értékek, ahonnan tovább lehet lépni. Ennek ellenére tudom, bármilyen egyetemre mentem volna, a végén festô vagy író lettem volna. Alkatilag alkalmatlan vagyok a tudóséletre.
Egy családregény vég nélkül - Túry Mária és Kádár György hagyatéka a budai Galéria Léniában
Miért van az, hogy nem szeretjük a szocreált?
Ennek több magyarázata is lehet: elsősorban ugye eszünkbe juthat a szoborpark elrettentő, atomizmú zászlóvivőivel és szovjet katonáival. Aztán másodsorban beugranak a békásmegyeri lakópark hegynyi hasábjai, végül a kultúrházak kalászlengető, oszloplábú asszonyokat megörökítő mozaikjai. Pedig a helyzet nem ilyen egyoldalú, csak a történelemnek még annyira friss, emésztetlen időszaka ez, hogy telve vagyunk előítéletekkel, és így nehéz csupán esztétikai szempontból bírálni az ekkor készült műveket. A politika ugyan keményen megszabott bizonyos esztétikai és különösen tematikai elvárásokat, de hát attól mi még nem tartjuk pár száz év múltán jónak Rubens Medici-falképeit, annak ellenére, hogy az színtiszta propaganda? Vannak olyan szocreál „művek”, melyekkel úgy járunk, mint a hagymával, csak hántjuk, hántjuk a rétegeket, hogy hátha…, de végül nem marad semmi. Akadnak viszont szép kivételek is, ezeket megéri hámozgatni.
Mûtárgyaink védettségérôl – hivatalból
Örömmel vettük az Artmagazin vállalkozását, hogy a 2006. évben két lapszámban is közölte a műtárgyak védettségére vonatkozó körkérdés válaszait. (Köszönet érte!) Örülnünk kell ugyanis, a vélemények akár a védettség jelenlegi rendszere mellett, akár ellene szólnak, hogy ez a téma az utóbbi hónapokban egyre inkább érdekli a nyilvánosságot is.
„A TÜKRÖN A LEHELET...” - Fábri Zoltán emlékkiállítása
„Az első világháború harmadik évében, a mérleg jegyében születtem. A háború végének közellátási nehézségeit még eszmélet nélkül éltem át. Nagyapám hatéves koromban gyûjteni kezdte a rajzaimat. Kilencévesen csodálkoztam, hogy az iskolában is felfigyeltek rám. Tízéves voltam, mikor a megromlott korona helyett a pengô lett a pénz. Tizenhat évesen a gimnáziumban Shakespeare-t játszottam, szavalóversenyeket, rajz-, festmény-, szoborpályázatokat nyertem. A Képzômûvészeti Főiskolán a felvételi vizsgám sikerült. Tizenkilenc éves koromban a Nemzeti Szalonban kiállítottam. Filmélményem Marcel Carné, Renoir, René Clair, Duvivier. A harmadik év végén Réti István mesterem közölte, hogy a következő évre tanársegédnek szemelt ki. Nem mentem vissza, mert felvételi vizsgát tettem a Színmûvészeti Főiskolára, s felvettek. Diploma után a Nemzeti Színház igazgatójától, Németh Antaltól négyéves szerzôdést kaptam. Grillparzert, Kós Károlyt, Shakespeare-t, Giraudoux-t rendeztem, kisoperasorozatot a Városi Színházban, díszleteket terveztem, játszottam. Katonai behívót kaptam.
A Rosette-i kő Egyiptomban?
Dr. Zahi Hawass, a Műkincsek Főtanácsának elnöke az egyiptomi kormány nevében tiszteletteljes kéréssel fordult a British Museumhoz. A tudományos főmunkatárs a londoni múzeum egyik leglátogatottabb „faragványát”, a Rosette-i követ igényli. Nem a gyarmati urak rablóhadjárataira hivatkozva – csak egy szerény, három hónapos időtartalmú kiállítás miatt. 2012-ben ugyanis új múzeum nyílik a nagy piramisoktól nem messze, ahol a kurátorok több szimbolikus jelentőségű, nyugatra hurcolt egyiptomi műemléket is ki szeretnének állítani.