„Mindig a fotó egyfajta destrukciójával foglalkoztam.”
Bolla Szilvia tanulmányait Londonban, Berlinben és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végezte. Először a MOME-n készített színátmenetes munkáival tűnt ki itthon a fotós mesterképzés hallgatói közül, majd Budapesten és Európa-szerte is részt vett csoportos kiállításokon és más művészeti projektben egyaránt. A fénykép határaival és az installáció, az absztarkció valamint a térbeliség lehetőségeivel foglalkozó munkái a képek és a tárgyak közötti komplex viszony mibenlétéről tanúskodnak. Műalkotásait nem csak a posztmediális dualitás jellemzi, de az olyan egymással elsőre ellentétesnek tűnő minőségeket is ütköztetik, mint a látható és a láthatatlan, az ipari és a költői, a törékeny és az agresszív. Jelenleg Amszterdamban és Budapesten él, többek között saját alkotói fejlődéséről, médiumokhoz való viszonyáról és itthoni megítéléséről kérdeztük.
„Egyetlen mém sem műremek önmagában”
Hosszú órákat töltöttem már a @freeze_magazin Instagram-oldal szellemes, a kortárs művészeti világ történéseit és művészetelméleti kérdéseket érintő mémjeinek böngészésével. Amellett, hogy az oldal nagy rajongója vagyok, kíváncsi voltam, milyen motiváció és történet rejlik a több, mint kétéves és e cikk megjelenésekor már 1347, a művészeti világ napi és egzisztenciális kérdéseire fókuszáló posztot eredményező működés mögött.
„Az Odú egyaránt szolgálhat búvóhelyként és kriptaként is”
Bús Martina és Kophelyi Dániel közös formációja, a WOFT már állított ki csoportos tárlatokon, most viszont első önálló kiállításuk látható az FKSE újonnan visszafoglalt pincéjében. A név jelentése a wet (nedves) és soft (puha) szavak összegyúrása, amit némiképp árnyal, hogy az internetes szlengben a betűszó a Waste of Fucking Time (kb. „kicseszett időpocsékolás”) rövidítése.
„Nagyon fontos, hogy minden természetesen jöjjön”
Husz Ágnes keramikusművész 1993 óta él Japánban. Első budapesti kiállítása a TOMEISHI / MEGÁLLÍTÓ KŐ / STOP STONE című nemzetközi projekt folytatása, ami Tokióban debütált, most pedig a K.A.S. Galériában látható, kibővülve a Magyarországon, a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban készült legfrissebb alkotásaival. A művésszel a Galéria kiállítóterében beszélgettünk, többek között arról, hogy mit is jelképez a tomeishi, és miért annyira releváns szimbólum napjainkban is, de előtérbe került Japán is egy keramikusművész szemszögéből.
Vető János: Iron Print Paintings
Vető János 2020. szeptember – 2021. május között harminc új festményt, a festéssel párhuzamosan több órányi zenefelvételt, a zenékhez a festményekből videókat készített. Ezeket a YouTube-csatornáján (NahTe53) rendszeresen publikálja. A festmények Skandináviában vannak, a reprodukciókat és a készülés fázisfotóit nézve beszélgettünk.
„Egy köztéri szobor nemcsak egy mű, hanem egy politikai kérdés is.”
Az 1953-ban átadott Népstadion mellett a tervekhez képest késve alakították ki a dromoszt, vagyis a sétányt, aminek tizenhat szobra közül elsőként Makrisz Agamemnon Éneklő fiatalok című alkotása foglalhatta el a helyét. Ezt a művet dolgozza fel Böröcz Judit, Pálinkás Bence és Szigeti Máté kórusszínháza, aminek a bemutatója a Trafó által szervezett Liberty Fesztiválon, ma látható. Az előadásról, a köztéri szobrászatról, a múlt és a jelen azonosságairól, különbségeiről beszélgettünk az alkotókkal.
Fajó egyáltalán nem tartotta az életművébe illeszkedőnek ezt a sorozatot, neki ez ujjgyakorlat volt
Gróf Ferenc az ISBN könyv+galéria kiállítóterében látható Konkrét idő című kiállítása a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Gyorsuló idő ismeretterjesztő sorozat azon borítóit dolgozza fel, amelyeket a sorozat első éveiben, 1975 és 1980 között Fajó János tervezett. A mára kultikussá vált sorozat borítói, a kiállítás művei és a kiállítás apropóján magyarra fordított és magánkiadásban publikált Valerie Solanas-könyv kapcsán Gróf Ferenccel beszélgettünk.
„Úgy lóg a nyakamban a fényképezőgépem, ahogy egy turista nyakában is lógna.”
2021. június 24. és július 22. között Budapesten, a Madách téren látható válogatás a holland fotográfus, Hans Eijkelboom Fotójegyzetek, 1992 - napjaink című projektjéből. Különlegesség, hogy a kiállítás kapcsán Eijkelboom budapesti képekkel is bővítette sorozatát, ezek a fotográfiák azonban nem szerepelnek az itthoni kiállítás anyagában. A köztéri tárlat apropóján mi is találkoztunk a holland fotográfussal és a hosszú évek óta tartó képzőművészeti projektjéről, a street photography műfajához fűződő viszonyáról, valamint a fővárosban is látható projekttel kapcsolatos jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Gold und Liebe XI. – Bublina
A Bublina online magazin szerkesztői a brnói FaVU VUT művészeti egyetem különböző stúdióinak hallgatói. Olyan multimediális platform, amelyen keresztül a digitális magazin médiumának, valamint a prezentáció, a dialógus és az együttműködés lehetőségeit vizsgálják. A Bublina harmadik kiadásával – Brave Space – a feminista művészeti intézmény gyakorlatához csatlakozik, amely lényegében lefedi a szerkesztők munkamódszerét és saját szabályait. A csapat legfontosabb célja, hogy támogassa hallgatótársait és olyan, önszerveződő intézményt hozzon létre, amelyet a progresszív attitűd és kommunikáció jellemez, nemcsak a nyilvánosság felé, de a kollektíván belül is.
MI NEM HAGYOMÁNYŐRZŐK VAGYUNK, MERT A MI HAGYOMÁNYUNK ELJÖVENDŐ
A magyar és most már a közép-európai művészeti vérkeringésben is jól ismert és sok visszhangot kiváltó Hungarofuturista mozgalom (HUF) avantgárd gesztussal újabb folyóiratot indított Xenotopia címmel. Bár az első szám már pár hónapja létezik, bemutatójára végül csak most került sor az OFF-Biennálén. Nemes Z. Márióval és Miklósvölgyi Zsolttal, a lap két szerkesztőjével beszélgettem munkamódszereikről, a HUF esztétikai stratégiáit érő kritikákról, NER-ről és letisztított hagyománycsomagokról.
„Sohasem voltam egy múltba révedő ember” – Interjú Koronczi Endrével
Az elmúlt év arról szólt, hogy a kialakult kényszerhelyzetben a hazai és nemzetközi élet jelentős része megkezdte programjainak digitális térbe költöztetését. Annak köszönhetően, hogy a kiállítóterek hosszú ideig zárva tartottak, rengeteg új felületen találkozhattunk programokkal – mindezt azért, hogy a bezárt ajtók mögött rendezett kiállítások valamilyen formában megtalálhassák közönségüket. Ennek apropóján ültünk le beszélgetni az egyik legelső hazai, kifejezetten az online térben működő kulturális vonatkozású oldal, az ikOn alapítójával. Az ikOn huszonegy éve működik és azóta a hazai képzőművészeti élet eseményeinek egyik legfontosabb adatbázisává vált.
Munka, munka, láthatatlan munka
Múlt héten nyílt meg az Alicja Rogalska, Erdődi Katalin és Annus Réka által jegyzett és a Kartali Asszonykórussal együttműködésben megvalósult Hírdalcsokor című projekt bemutatókiállítása.
A hiánypótló „másodlagos” archívum
Az elmúlt évszázadokban a művészettörténet jelentős részét férfiak írták férfiak számára – a művészeti oktatás pedig nagyobb részt férfiaknak nyújtott lehetőséget a főként férfi oktatók melletti fejlődésre és tanulásra. A felvázolt konstrukcióban pedig a nőművészek a legtöbb esetben mellékszereplőkké váltak. A Secondary Archive éppen erre a helyzetre kívánja felhívni a figyelmet – mindezt úgy, hogy fejlődő adatbázisával, a régióban élő nőművészek saját történetén keresztül igyekszik felvázolni a hiányzó narratívát.
Visszavonulás, bizakodás, jövőbe tekintés
Március 26-ig látogatható a Deák Erika Galéria Néha az óceánnal merülök című csoportos kiállítása. Kihasználva a lehetőséget, hogy egyszerre négy, együtt kiállító fiatal művészt – Kalán Viktóriát, Kárándi Mónikát, Rédling Hannát és Sztefanu Marinát – kérdezhetünk, vírusbiztos e-mail-villámkörkérdést intéztünk hozzájuk.
Cubism helyett Cuteism* – Interjú Bozó Szabolccsal
Bozó Szabolcs 2020 közepén lépett a nemzetközi művészeti világ színterére.