Waliczky Tamás Kamerák kiállítása Hongkongban
Waliczky Tamás (1959) újmédia-művész. Kilencéves korában kezdett el animációkat készíteni. Később festőként, illusztrátorként, fotográfusként dolgozott. Számítógépekkel 1983-óta dolgozik. 1992-ben meghívott művész volt a ZKM Vizuális Média Intézetében, majd később az intézet kutatócsoportjának a tagja lett. 1998-99-ben a japán IAMAS intézet (Ogaki, Gifu) Waliczkyt választotta meghívott művésznek. Több német művészeti egyetemen oktatott, 2010 szeptemberétől a School of Creative Media, City University of Hong Kong egyetemi tanára. Waliczky munkái több jelentős nemzetközi díjat nyertek, beleértve a linzi Prix Ars Electronica fesztivál Golden Nica díját, részt vettek nagyszámú kiállításon világszerte, mint például a Biennale de Lyon, az ICC Gallery Tokióban, a Multimediale Karlsruhéban vagy a sevillai Bienal Internacional de Arte Contemporáneo, és megtalálható különböző közgyűjteményekben, mint például a párizsi Centre Pompidou-ban vagy a budapesti Ludwig Múzeumban.
„A saját szakmádat nem küldöd le az utcasarokra”
A szokatlan helyzetre való tekintettel, amelyben a tavasz ellenére az a legbölcsebb, hogyha kerüljük a népes baráti társasággal együtt töltött időt, és a természetben tett séták mellett saját nappalinkba menekülünk, ezért mi most nem kiállításokat ajánlunk, hanem olyan korábbi Artmagazin-cikkeket, amiknek éppen aktualitása van, vagy egyszerűen: nagyon szeretjük őket.
Kényelmetlen építészet
Az épített környezet által teremtett kényelmi állapottal és ennek folyamatos megkérdőjelezésével foglalkozik az au műhely (angolul: architecture uncomfortable workshop). A nevükben jelen lévő „kényelmetlen építészet” kifejezés nem véletlen. A budapesti építészekből álló tervezőcsapat szerint az épített környezetnek nem feltétlenül az emberi komfortérzést kell növelnie.
Aurora Borealis – Egy tünékeny emlékműről
Majd’ egy hónapja, hogy mesterséges fényjelenséggel bővült az éjszakai Budapest látképe. Ideiglenesen kékeslila tónusokba borult a Gellért-hegy Rudas Gyógyfürdő felőli tömbje. Az Aurora Borealis, a finn függetlenség kikiáltásának centenáriumára készült audiovizuális installáció alkotóit, Nagy András médiaművészt és Kovács Andrea kurátort kérdeztük a mű születésének hátteréről, a médiaművészet és az emlékállítás viszonyáról, illetve a fényművészet finn kultúrában betöltött szerepéről. S bár az év legsötétebb napjain már túl vagyunk azóta, a finn fővárosban a témához kapcsolódó aktualitásként (január 6-a és 10-e között futó Lux Helsinki Festival keretében) épp a napokban volt látható Bordos László Zsolt, az Aurora Borealis egyik alkotójának, nagy ívű épületvetítése, amelyet a város jelképének számító székesegyházra szabott. Az Aurora Borealis a FinnAgora támogatásával a Gellért-hegyi vízesésnél valósult meg 2017. december 3-a és 6-a között.
„Az élmények újrakollázsolása alapvető módszerem”
Fátyol Viola fotográfus Debrecenben született 1983-ban. Művészcsaládban nőtt föl, de csak a Debreceni Református Kollégiumban töltött meghatározó középiskolás évek végén döntött úgy, hogy maga is a családi szakmát folytatja, és művészi pályára lép. A családi, privát fotók készítésén túllépő első fotós kísérleteit Egerben végezte, ahol az Eszterházy Károly Főiskola (ma már egyetem) rajz- és vizuális kommunikáció tanár szakára járt. Innen rövid út vezetett a MOME Vizuális környezetkultúra tanár és Fotográfia képzéseire, onnan pedig még rövidebb az intézmény Doktori Iskolájába. Készülő doktori dolgozata a vámospércsi népdalkört bemutató, Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című munkájának kimerítő elemzését tartalmazza. A sorozattal tavaly megnyerte a Capa-nagydíjat. Munkái a szociológia, az antropológia és a művészi képalkotás határterületén helyezkednek el, és egy hangsúlyosan személyes nézőpontból közelítenek a választott témákhoz. Budapesten él és dolgozik. Sokat nevet.
A megjelenés és ami mögötte van
Csontó Lajos Munkácsy Mihály-díjas képzőművész az egri Eszterházy Károly Egyetem Média és Design Tanszékének vezetője, valamint újraindulása óta a Debreceni Nemzetközi Művésztelep (DNM) egyik művészeti vezetője is egyben. Nem meglepő tehát, hogy utóbbi ezúttal a „tervezett alkotás” kérdését, s ennek összefüggésében a dizájn sokrétű megközelíthetőségét helyezte középpontba. A képzőművészet és a dizájn közti határok elmosódásáról, a szöveges munkákban rejlő kifejezőerőről, illetve a telepzáró kiállításra készülő, a totalitárius diktatúrák arculatépítési logikáját összegző munkájáról beszélgettünk.
„Azt szoktam írni, hogy konceptuális művész vagyok, aki jelenleg a hangra fókuszál”
Zilahi Anna 1990-ben született Pécsett, és már általános iskolában a magyart tanító nagymamája támogatásával megírta első zsengéit. A középiskolában más médiumokat is kipróbált, ennek ellenére ezt követően mégsem a művészeti pályán folytatta. Budapesten tanult tovább nemzetközi kapcsolatok, majd esztétika szakon, mígnem Párizsban egy egyetemi fotókurzus a képzőművészet felé terelte. Járt egy ideig a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakára, jelenleg pedig a bécsi Universität für angewandte Kunst hallgatója. Képzőművészet és irodalom határmezsgyéjén alkot: a Soharózával együttműködve elemeire bontotta és újrastrukturálta például a Szózatot, első verseskönyvében pedig versképi kísérleteket is találunk.
„...nem csinálok szemet gyönyörködtető műveket, mert nem ez érdekel, persze van, amikor valami véletlen szép lesz”
Szalay Péter 1981-ben született Pécsett, ahol hüllők és más nehezen kifürkészhető élőlények vizsgálata mellett művészeti tanulmányait is kiteljesítette: a középiskolai keramikus képzést követően a Pécsi Tudományegyetemen folytatta pályáját szobrászhallgatóként. Bár környezete szerint a kézügyessége „ördögi”, hamar felismerte, hogy a szobrászatban őt nem ez érdekli. A mesterségbeli tudás újra és újrajáratása helyett ezért a talált tárgyak helyzetbe hozása és a kinetikus installációk DIY kivitelezése felé fordult. Mellébeszélés nélkül mesélt nekünk többek között arról, hogy mi érdekli Arnold Schwarzenegger életművében, vagy hogy milyen felkészültséggel nyúl a nagymamájától örökölt kecses kis szemüveghez.
A szívünk egy másik ország – interjú Muskovics Gyulával és Soós Andreával, a kiállítás kurátoraival
A szívünk egy másik ország című nemzetközi csoportos kiállítás a barátságban kibontakozó, meghitt játékteret mutatja be, ahol lehetőségünk nyílik a társadalmi elvárásoktól, ideálképektől és normáktól való elrugaszkodásra. Szerepváltások és csínytevések titokzatos univerzumába enged bepillantást, amely kívül esik a mindenkori politikai kontroll, a törvények, az egyház és a kulturális mintákat továbbörökítő család normatív hatáskörén is. Egyúttal rámutat e változatos és személyre szabott emberi kötelék felszabadító erejére egy olyan kultúrában, ahol erkölcsi szabályok, intézményesített szertartások és a házasság törvényi keretei határozzák meg a szeretet és az intimitás megélésének lehetséges módjait. A kiállítás kurátoraival, Muskovics Gyulával és Soós Andreával beszélgettünk baráti és munkakapcsolatokról, kurátori együttműködésekről, továbbá az intimitás és a szeretet heteronormatív intézményeinek queer szempontú kritikai olvasatáról.
Maurer Dóra Londonba „költözött” – Interjú Katharine Kostyállal, a White Cube galériabeli Maurer-kiállítás szervezőjével
A világ kereskedelmi galériáinak fellegvárában, vagyis a nagy múltú londoni White Cube-ban július 9-ig Maurer Dóra szóló kiállítását tekintheti meg a mindig aktív londoni művészeti közeg. A mára ikonikussá vált galéria, a White Cube az 1990-es évek elején robbant be a köztudatba, amikor Jay Jopling és az ő lakásgalériaként induló kísérleti kiállítóhelye elsőként adott otthont a mára szupersztárrá váló YBAs1-generáció akkor frissen diplomázó radikális művészeinek. A White Cube huszonöt év alatt a világ vezető kereskedelmi galériájává nőtte ki magát, évente több mint húsz kiállítást mutatnak be hongkongi és két londoni kiállítótermében. Művészköre igen kiterjedt: a brit húzónevek (Damien Hirst, Tracey Emin) mellett jelen vannak a német neoexpresszionista iskola képviselői is (George Baselitz, Anselm Kiefer), csakúgy mint a legfiatalabb generáció feltörekvő alkotói (a Leo Gabin kollektíva, Christian Rosa, Jack Greer).
A White Cube galériabeli Maurer-kiállítás szervezőjével, Katharine Kostyállal a bemutató körülményeiről, a jövőbeli tervekről és persze Dóráról beszélgettünk.
„A fotóban számomra fontos, hogy helyet engedjek a félreértéseknek”
Óriásira fújt rágógumi; félig elfogyasztott dinnye; cérnával kifeszített, preparált madarak; egymásba hajló könyvlapok; szótanuló kártyák bescannelt rajzai és Elemér, a kopasz férfi alakja érzésekre és érzékekre egyaránt ható képeinek sorából áll össze Perlaki Márton Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato című fotósorozata. A festészeti hagyományokból és a filmek vizuális világából egyaránt építkező, erős szimbólumokkal bíró, váltakozó méretű tableau-szerű fotográfiák töredékes narratívával fűződnek egymáshoz, mely absztrakt asszociációkra készteti a nézőt.
Perlaki Márton a reklám- és divatfotográfiában már ismert és elismert fotográfus társalapítója a stílusteremtő The Room magazinnak, és többek között olyan cégeknek dolgozott, mint a Louis Vuitton, a Helmut Lang, a Dior, a Carven vagy az Hermes. Jelenleg a londoni – New York-i székhelyű Webber Represents kreatív ügynökség képviseli. Több éve New Yorkban él.
A FOAM Talent 2015 díjazottjainak rendezett csoportos bemutató és a Capa Központ – Project Roomjában látható első önálló kiállítása kapcsán beszélgettünk vele tanulmányairól, inspirációs forrásairól és munkamódszeréről.
„Akár tárgyat hozok létre, akár installációt, valamilyen rétegében mindig benne van a fotográfia mint inspiráció, gondolat vagy vezérelv”
A magyar kubizmus „egy olyan kvázi szűz terület, amely eddig még csak alfejezetet sem érdemelt kézikönyveinkben” - olvasható Barki Gergely megállapítása az augusztusi Artmagazin oldalain. A terület kutatása azonban úgy tűnik, manapság nem csak az elhivatott művészettörténész kedvelt tevékenysége. Puklus Péter képzőművész a magyar kubista szobrászat megteremtésében pionír Csáky József Férfi portré című szobrát „körbejáró” projektje szinte egy időben kerül most a figyelem középpontjába az említett cikk megjelenésével. Az amszterdami UNSEEN Photo Fair & Festival látogatói szeptember 18. és 22. között posztereken, meghívókon, belépőkártyákon, a katalóguson, egyszóval mindenen a Csáky-szobor parafrázisát láthatják majd, és vihetik haza a világ számos pontjára. A rendezvény teljes arculatért felelős Puklust Német Szilvi kérdezte arról, hogy hogyan figyelt fel erre a műre, milyen utakon próbált rálelni az eredetire, hogyan dolgozott a témával, és végül hogyan találta meg őt az UNSEEN felkérése.
„...engem sohasem zavart, hogy gyerekként nem ihattam Coca-Colát” // '...it did not really bother me that we did not have Coca-Cola'