Lehúzhatsz még egy bőrt, van alatta másik
Alexander Wessely Kortex című kiállításáról a Fotografiska stockholmi bázisán.
Szénbe száradt sikolyok
Dezső Tamás munkásságának egyik fő fókusza humán és nonhumán viszonya. Legújabb munkái az Einspach galériában megrendezett, Kóda című kiállításán pedig ezen belül is az emberi megismerés és értelmezés lehetőségeivel foglalkoznak.
Önszerveződés és önreflexió – gondolatok A másik Nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben című kiállítás kapcsán
Idén nyáron országszerte nyíltak kiállítások 20. századi magyar alkotónők műveiből, melyek különböző nézőpontok, koncepciók szerint mesélnek a művészetet hivatásul választó nők helyzetéről és megítéléséről. A pécsi Modern Magyar Képtár igen nagy feladatra vállalkozott, hiszen a téma egyik origójának tekinthető az az 1931-ben megalakult csoportosulás, az Új Nyolcak, vagy hivatalos nevén a Magyar Képzőművésznők Egyesülete Új Csoportja, amelynek műveiből időszaki tárlatot rendezett. A kurátorok a múzeum munkatársai: Nagy András esztéta és Szakács Vanda Kíra művészettörténész, a kiállításhoz tartozó szöveget pedig a téma egyik szakértője, Kopócsy Anna állította össze.
A művészet értékelés-elmélete (művészetfilozófiai kísérlet)
2022 tavaszán Pólya Zsombor fiatal képzőművész bedobozolta Kolodko Mihály Dunakorzón álló bronzszobrát (2014), amely Roskovics Ignácot ábrázolja festés közben, s amelynek eredetijét Kolodko először Ungváron állította fel 2012-ben. Pólya „fragile” feliratú deszkadobozát gerillaakcióként helyezte el Kolodko szobra körül, miután a szobrot becsomagolta, hogy ne érhesse kár, és ezzel „elszállításra ítélte”, mivel, mondja a művész „szeretném azt gondolni, hogy nem ez jellemzi a budapesti ízlést…”. Az akciót a 24.hu-n megjelent cikk írója számára azzal indokolta, hogy Roskovicstól „távol állt a plein air festészet, azaz valószínűleg soha nem festette ilyen módon egyik képét sem, így szobra többszörösen is hazug, jelentéktelen, harmadlagos tákolmány, a festészet közérthető és perverz metaforája, nem műalkotás, így műélvezeti értéke sem lehet” (Benedek 2022).
„Látás mozgásban” – A kép időbelisége David Hockney-nál
A különböző kultúrákban alkalmazott térábrázolási megoldásokat kutató David Hockney munkásságában művészet és tudomány folyamatosan összefonódik, ezzel megidézi a reneszánsz művészek habitusát. A klasszikus akadémiai módszert meghaladva nem pusztán lemásolja a klasszikus képeket, hanem az adott kor optikai, geometriai hátterének ismeretében analizálja, értelmezi és gyakran újraalkotja őket. Ennek eredményeit gyakorló művészként nemcsak rengeteg műalkotása őrzi, hanem a gyakorlaton alapuló elméleti művei is.
MEGINT EGY EVANGÉLIUM
David Cronenberg új filmje, a Crimes of the Future se az ökológiai katasztrófa által sújtott jövőbeli világában, se bonyodalmainak feloldásával nem tud igazán érdekes megállapításokra jutni. Eljövendő bűneinken túl viszont jövőképében fontos szerepet játszik a body art és a performance művészet, fiktív műalkotásai és bemutatott művészeti közege a mozi legizgalmasabb és leggondolatébresztőbb koncepciói.
VISSZASEEDELT MÁR A PATYOMKIN PÁNCÉLOS, MON AMI?
A Pécsi Tudományegyetem oktatójaként és filmes szerzőként is ismert Lichter Péter újabb kísérleti játékfilmmel jelentkezett a nyár elején. A titokzatos stylesi eset című Agatha Christie-adaptáció következetesen folytatja a művész egyre öntörvényűbbé váló alkotásainak sorát.
Memento mori
Napjainkban a kortárs képzőművészet kiemelten fontos témája bolygónk kizsákmányolása, a klímakatasztrófa, illetve az ezekkel járó disztópikus következmények. Ahogy a különféle növényi és állati fajok szépen lassan kezdenek eltűnni a Földről, úgy egyre inkább körvonalazódni látszik egy mesterséges, az egykori valóságot már csak illúzióként megjelenítő világ képe. A digitális fejlődés éppen ebben nyújt segítő kezet: a virtuális platformok fő célja is az, hogy minél hitelesebben leutánozzák a valódi létet. Martinkó Márk és Vadászi Zoltán fotósorozatai nemcsak egy ilyen disztópikus jövőt tárnak elénk, hanem a növényvilágot az idő múlása és a halál allegorikus alakjaként jelenítik meg.
68 89 21–22 420
Fridvalszki Márk a magyar alkotók azon szűk csoportjához tartozik, akiknek munkáit, korszakait, sőt side-projectjeit is mindig lereagálta a kortárs kritika, részletesen és értő módon dolgozta fel az elmúlt években, talán pont aktualitásuk és intellektuális megközelíthetőségük miatt. Ez a tavaly előtt a dunaújvárosi ICA-D-ben megrendezett Future Perfect – Befejezett jövő című kiállításban csúcsosodott ki, ahol Zemlényi-Kovács Barnabás áramvonalas kurátori gondozásában ismerkedhettek meg a befogadók a hatvannyolcas és nyolcvankilences jövőcsonkok látszólag színes és felszabadult, a mélyben viszont már bizonyára repedező világképeivel.
FULL PARA METÁL BABA
Julia Ducournau tavaly a díj történetében második nőként vehette át Cannes-ban az Arany Pálmát Titane című testhorror mozijáért. A francia rendezőnő második egész estés alkotása az Alexia (később Adrien) nevű, tuningautó-showkon fellépő táncosnő bűnbeesését, menekülését, testi, lélektani és identitásbéli átalakulását, illetve nem mindennapi techno-metál várandósságát követi végig, miközben egyszerre idézi fel műfajainak meghatározó alkotásait és épít belőlük (többnyire) egy autonóm, ádáz alkotói világot, ami egyidejűleg játszódik egy bizarr mód benzinvérű és istentelen világban, de napjaink Franciaországából sem lóg ki egyáltalán. A Titane egyedülálló moziélmény, amin csak az csorbít valamennyire, hogy a (test)horrorfilmek történetében már minden elemét láthattuk valahol máshol.