Artmagazin ›

SCREAM! SCREAM! SCREAM!

Kortárs művészeti munkák, projektek, akciók híre, illetve azok dokumentumai ritkán járják be a hazai netes sajtót. Pláne villámgyorsan. Nemrég azonban ez történt Monhor Viktória performanszával. 2014. szeptember 19-én, pénteken, az MKE intermédia szakos hallgatója előadta Dick Higgins Danger music partitúra sorozatának 17. darabját, egy kimerülésig tartó sikoly-sorozatot a budapesti Szabadság téren, a vitatott szoborkompozíció előtt. Az intenzív figyelmet is részben a tudatosan megválasztott helyzetnek és helyszínnek köszönhette. A performansz az Eleven Emlékmű aznapi beszélgetésébe építve, ahhoz kapcsolódóan zajlott, közvetlen közönsége pedig az csoport volt, amelynek tagjai jelenlétükből és beszélgetéseikből kívánják megépíteni a Magyarország német megszállása 1944. március 19. című emlékmű alternatíváját.
Az Artmagazin néhány nappal később a teljes, majdnem húsz percig tartó esemény dokumentációját közzétette videón. A másodlagos beszámolók sora itt vette kezdetét.

Sétálunk, sétálunk…

Kétségbe vagyok esve.

Nemrég még lelkesen határoztam el, hogy az FKSE hagyományőrző éves kiállításának helyszínei közül gyalogszerrel keresek fel annyit, amennyit csak tudok, mert napsütéses ősz van. Leszűkítettem a művek sorát, és úgy döntöttem, hogy az egész kiállítást egyetlen, kiterjedt konceptuális műalkotásként értelmezem. Elindultam, kezemben a leporelló a művészek listájával és egy idegesítő, rózsaszín térképpel, aminek segítségével felderíthettem az utcán, téren, homlokzaton, kirakatban látható műveket.

Aki keres, talál

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület hagyományos éves kiállítása idén a megszokott kiállítási forma helyett kísérleti modell szerint szerveződött. A ~~kurátor~~ felelős szervező,¹ Timár Katalin és a Stúdió tagjai hosszas előkészítő workshop során dolgozták ki az október 1. és 19. között, Budapest negyvenegy különböző pontján – köztereken, vitrinekben, kocsmákban, turkálóban, kirakatban, zöldségesnél – a város mindennapi helyszínein fellelhető kiállítás felépítését. A kurátor-művész kapcsolatot alkotótársi viszonyként kezelő projektben az alapot a mini kiállítások szövevényes hálózatstruktúrája, a résztvevők együttműködéséből kibomló kísérletezés, valamint a közös gondolkodás jelenti. Ugyan erről a közös előkészítő munkáról a bemutatott művek nem árulnak el sokat, a projekt folyamatszerűségének hangsúlyozása mindenképpen indokolja, hogy a kiállítási forma maga is a kiállítás részeként értelmeződjön – az egyéni munkák mellett a résztvevő művészek és a felelős szervezőközös műalkotásaként.

Fenségesség és kicsinyesség Debrecenben

A fenségesség és a kicsinyesség csapott össze Debrecenben. Jelentés a MODEM legújabb kiállításáról, ami a friss sajtóhírek szerint akár az utolsó saját produkció is lehet.

Terra Nova és Szatellit-módszer

Idén teljesen eltérő megközelítésből, mégis alapvetően hasonló kérdésekre reflektáltak az MKE Képzőművészet-elmélet Tanszék mester szakos diplomaprojektjei: mindkét kiállításon megjelent az utópia és a fiktív jövő fogalma. Azonban míg a Terra Nova „megoldási javaslatai” – gyakorlati elemei mellett is – abszolút értelemben vett utópiák, addig a Szatellit-módszer avagy a Magyar Guggenheim a címéből is sejthető módon olyan felvetéssel él, ami legfeljebb Magyarországon minősül valóságidegen fikciónak.

Álmodtam neked

... Költői kérdése, amelyre fotósorozata egy tavalyi leírásában bukkanhatunk, már közelebb jár az igazsághoz, mint maguk a precízen lefotózott tételek. „Vajon az, hogy megtaláltam a polcokra rakódott porból kirajzolódó tájképeket a kötetek helyén, közelebb vitt-e anyámhoz?” A kiállítás ilyen és ehhez hasonló leképeződések számba vétele.

Te hogy nézed meg?

Az A kis cigány (1996) c. kisjátékfilm akkor készült, mikor Kállai Henrik még a szegedi tanárképző főiskolára járt. Egy videokamerán keresztül kezdte el rögzíteni családja mindennapjait, így az A kis cigány története is az alkotó családjának, pontosabban nagybácsikájának, Pikács Gábornak – aki a film főszereplője, illetve a kiállításon is résztvevő művész – az életéből merítkezik. A mesemondói narrációval kiegészült néhány jelenetből álló történet egy kisnövésű roma fiú nehéz sorsát és tragikus halálát mutatja be, s mindennek egészen különös atmoszférát kölcsönöznek – a szalagok roncsolódása és az újrarögzítés eredményképpen – az olykor nehezen kivehető alakok, illetve az alig érthető párbeszédek.

Mély mondanivalóba könnyű belefulladni

Akár a mottója is lehetne az Új Budapest Galéria nyitókiállításának a cikk elejére választott Gerber Pál munka címe. A Budapesti merítés című csoportos bemutatót összeállító Andrási Gábor, Fitz Péter és Török Tamás a kurátori koncepció tekintetében valóban nem merült veszélyesen mélyre. A három művészettörténész egy reprezentatív kortárs magyar művészeti tabló kialakításának igényével olyan meghívásos tárlatot rendezett, amely jórészt az általuk vezetett intézmények kiállításain – a Budapest Kiállítóteremben, a Lajos utcai Kiállítóházban, valamint a Kiscelli Múzeum templomterében és oratóriumában – már korábban bemutatott, közel hatvan képzőművész munkáiból állt össze.

Gerber Pál: Mély mondanivalóba könnyű belefulladni, 2012, kasírozott print

Mint a művészet

Az állatok viselkedésével foglalkozó etológia az állatvilág jelenségeit gyakran állítja párhuzamba az emberi kultúra jelenségeivel – összehasonlításként vagy ráközelítő magyarázati elvként. Kulturális magyarázatokra fogékony etnográfusként, bevallom, mindig borzongással töltött el a tudományos összeolvasásnak ez a formája. Még akkor is, ha elgondolkodtatott egy-egy sztori (például a falkáról, vagy a hangyabolyról). Mert nem tűnt elégségesnek, valóságosnak és relevánsnak. Számomra.

Frieze Fun Fair

A 2013-as Frieze Art Fair ismét egy kiárusítás jellegét öltötte. Az egyszeri vasárnap délutáni látogatókat a bejárattól elterelve a Frieze Masters másodlagos piacának zsúfolt sátra felé tessékelték a Regent's Park túloldalán, míg a jobban felkészült kortárs művészeti rajongók elvegyültek a benti divatos tömegben, rituálisan róva fel és alá a számozott fehér standok közti folyosókat. A többség a látványosságért jött, nem a csúcskategóriás alkalmi vételt keresve.

Betűvetés

A Gallery by Night a budapesti Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 1991 óta ismétlődő egyhetes eseménysorozata. Sűrű időszak ez a Stúdió Galériában, mert ilyenkor több hetet érdemlő kiállítások váltják egymást naponta. A Gallery by Night ugyanis nemcsak röpke bemutatók sora, hanem egy olyan sokszereplős, koncentrált eseménylánc, amely számos ismeretség, műfajokon átívelő, hazai és nemzetközi együttműködés apropója. Bár a program első sorban az FKSE-be tömörülő pályakezdő művészeknek, művészettörténészeknek és kritikusoknak jelent egyestés bemutatkozási lehetőséget, a sansz külsősöknek is adott. Mivel a résztvevők állandóan cserélődnek, a Gallery by Night természete is változó. Volt már ironikus horrorshow, író-képzőművész koprodukció, utazó rajziskola állomása és belépésre ingerlő kartonútvesztő is. Idén szöveg.

Live show

Ez az írás eredetileg a 2011. július 1. és 30. között a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Stúdió Galériájában megrendezett tárlat kapcsán született. Ott volt először látható a 2007 és 2011 között készült, és ebből az alkalomból összeállított installáció, amely később több helyen is kiállításra került. Idén a prágai Balassi Intézetben május 20. és november 15. között mutatták be ezt az anyagot, abban a városban, ahol a Radio Free Europe/Radio Liberty főszerkesztősége 1995 óta működik. Csoszó Gabriella művének és ennek a szövegnek az aktualitását ez a tárlat, valamint egy évforduló adja. A Szabad Európa Rádió magyarországi adását húsz évvel ezelőtt, 1993. október 31-én szüntették meg.

Signs of the Times – Az idők szavai

Mit tanulhatunk egy olyan művészcsoport munkamódszereinek rekonstrukciójából, amely a rendszerszintű változások bizonytalan éveiben prosperált, majd széthullott az intézményesülés nyomása alatt? Mi hasznosítható egy önmagát a szélre pozicionáló kiállítóhely harminc éves történetéből, amely kezdettől fogva az autonóm művészi gyakorlatok legendás hadállása volt? És milyen lesz a magyar művészet a válság után, vagyis remélhetőleg a nem túl távoli jövőben? Ezek a mai intézményes művészeti színtérnek szegezett kérdések a kurátori szakma új hangjaitól érkeztek három, nemrég bemutatott kiállítás formájában, amelyeket – mintegy a tétet hangsúlyozandó – stratégikusan helyeztek el a város különböző pontjain, és amelyek lehetőséget teremtenek a magyar kortárs művészet helyzetének és kilátásainak új szempontú értékelésére.

A vágy tárgya: a meztelen férfitől a kritikai diskurzusig

2013 márciusában nyílt A meztelen férfi című kiállítás a budapesti Ludwig Múzeumban. A linzi Lentos Kunstmuseummal való együttműködés eredményeképp létrejött tárlat a férfitest változó jelentését vizsgálja a századfordulós aktoktól a kortárs művészetben megjelenő szerep(lehetőség)ekig. A kiállítás az elmúlt évszázad különféle férfiasság elképzeléseit bemutatva hívja fel a figyelmet arra, hogy a maszkulinitás térben és időben változhat, társadalmilag konstruált. A tárlat a férfitest újszerű megközelítésmódjaival látja el a hazai közgondolkodást, s ezek helyi működését a linzi anyaggal párbeszédbe állított közép-kelet-európai példák szemléltetik.