Georg Ladányi: New Paintings – záróbeszéd
Vigyázat! Önmagát azonnal hiteltelenítő vélemény következik. Aki tovább követi, annak vállalnia kell, hogy szövegemet egy pillanatra sem veszi komolyan, azzal nem próbál egyetérteni, nem osztja meg e figyelmeztetés nélkül, és tartalmát semmilyen módon sem használja fel mások befolyásolására.
Ellentmondások a Çamlica hegyén
Az Hagia Sophia mecsetté alakítását jóval kisebb nemzetközi visszhang kísérte, mint mikor Isztambulban bő egy évvel korábban átadták Törökország valaha épült legnagyobb mecsetét. A Çamlıca-hegy tetejére épített, 63 000 hívőt befogadó épületet sokan Európa legnagyobb mecsetének tartják – annak ellenére, hogy az ázsiai kontinensen fekszik. A megaprojektet azzal harangozták be, hogy ott „pozitív diszkriminációban” részesítik az odalátogató nőket. Lássuk, mi valósult meg ebből.
Vizuális hálózatkutatás a múlt századból, modern szellemben
Ókori csillagászati diagramok, Botticelli Vénusza, képek a világegyetemről és a zeppelinről. Mi közöttük az összefüggés? Miért lehet érdekes egy kortárs intézmény számára egy közel száz évvel ezelőtt készült projekt bemutatása? A válaszokat Aby Warburg rejtélyes Mnémoszüné-atlasza adhatja meg.
Andy Warhol bemutatja: Evelyn McHale: Fallen for FREEDOM – my beautiful jump into the sky
Állandó véleménycikk-szerzőnk, Jósvai Péter a művészetben bevett gyakorlatnak számító kisajátításról ír, két olyan példát vizsgálva, ahol ezzel nem volt minden rendben. Legalábbis mai szemmel nézve. Most, amikor minden művészeti ágban átalakulóban vannak az eddig bebetonozottnak hitt hatalmi viszonyok, visszamenőleg is kritika tárgyává lehetnek akár a legnagyobb idolok is.
Karizmatikus ruhaköltemények a színpadon
A japán divattervező legendás ruhái nemcsak a 70-es, 80-es évek színpompás-bohém légkörében tűntek ki a tömegből, hanem napjaink popsztárjai is előszeretettel viselik egyszerre merész, mégis harmonikus kompozícióit. Kansai Yamamoto idén nyáron, július 21-én hunyt el leukémiában, ennek apropóján összeszedtük, miben volt korszakalkotó munkássága.
Brutalista templomépületben immerzív szoborinstalláció
Templomépület betonból, benne teniszpálya és három fehér színű, életnagyságú szobor – ez a Rövid történet. A tér már önmagában is érdekes élmény, az installáció pedig többféle művészeti ág: a szobrászat, az építészet és a színház határterületén jár. Berlin legbefolyásosabb kortárs galériája, a König Galerie kiállítása olyan komplex élményt nyújt a látogatók számára, melyben az installáció a kiállítótérrel összhangban mutat be mindenki számára sajátosan értelmezhető jelenetet a felnőtté válásról, individualizmusról és azokról a keretekről, amelyek közé szorítva kell élnünk. Elmgreen & Dragset: Short Storyja.
Makovecz és a Városmajori Szabadtéri Színpad
A Városmajori Szabadtéri Színház felújítása már jó ideje várat magára, leharcolt állapotában nem éppen a legvonzóbb téma, ám annál több érdekességet rejt, ezért áttekintjük az épület múltját. És hogy mi köze Makovecz Imrének az egykori szabadtéri mozi vetítőgépházához? Cikkünkből kiderül.
Hol van Valdo?
2017-ben az Európai Filmdíj gáláján A négyzet volt a legsikeresebb alkotás, a svéd–német–francia–dán koprodukció hét jelölésből ötöt váltott díjra. A film, amely a cannes-i fesztivál fődíját, az Arany Pálmát is elnyerte, egy múzeumigazgató kényelmes, rendezett életének abszurd fordulatokkal teli összeomlását meséli el. A főszerepet játszó Claes Banget most újra láthatjuk a mozivásznon A hazugság színe című alkotásban, ezúttal kritikusként.
Couturissime
A magyar múzeumok divat és öltözködés tematikájú kiállításai elkényeztettek minket az elmúlt évben, és a sorozatnak még nincs vége.
Hallgass az orrodra!
Itt ez a magára hagyott, kietlen kiállítási tér, Dorota Gawęda és Eglė Kulbokaitė RYXPER1126AE című kiállítása a Trafó Galériában. Fehér falak, mesterséges intelligencia által generált, félelmetes videoloopok, egy litván népdal csontig hatoló ereje, fémrúdra felöklelt szalmabála, fura, szúrós fémtárgyak és nyálminták. Online minden látható és hallható, csakhogy a matematikai szikárságú cím egy illatot jelöl, ami ha nem lenne koronavírusos izoláció, akkor betöltené a teret. Betöltené a testünket, a tüdőnket. A belégzéssel a részünkké válna. Még csak tisztában sem vagyunk a hiánnyal, de észlelésünk, így a megismerés töredékessége is, elkerülhetetlen.
Falak közé zárt falak
Amikor hónapokkal ezelőtt elindultak a kiállítás előkészületei, természetesen még nem sejthettük, hogy már a megnyitót sem tudjuk megtartani és bizony falak közé zárul Ország Lili tárlata.
„A művészet mint antivírus”
FeLugossy Laca vetette el ezt a gondolatmagot a saját spontán blogján, egy, az ismerőseinek kiküldött group mail formájában, és hozzátette, „kellemes elmélkedést”.
A képzőművész magányossága
A címet Alan Sillitoe regényétől – A hosszútávfutó magányossága – kölcsönöztem, aktualitását meg a koronavírus-járvány miatti lakásba zártság, szerencsés esetben otthonról dolgozás, rosszabb helyzetben fizetés nélküli szabadságolások, elbocsájtások adják.
Az ördög ünnepe
A farsang az egyik legismertebb, világszerte elterjedt ünnepi időszak, szerteágazó és változatos hagyományokkal. A magyar nyelvben manapság két szóval is megnevezzük ezt az időszakot, hiszen a hagyományos farsang szó mellett gyakori a karnevál elnevezés is. Mindkét elnevezés a vízkereszttől hamvazószerdáig, a húsvétot megelőző negyven napos böjt kezdetéig tartó időszakot jelöli. A farsangi időszak csúcsa az úgynevezett farsangfarka, az utolsó három nap: vasárnap, hétfő és a húshagyókedd.