A japán divattervező legendás ruhái nemcsak a 70-es, 80-es évek színpompás-bohém légkörében tűntek ki a tömegből, hanem napjaink popsztárjai is előszeretettel viselik egyszerre merész, mégis harmonikus kompozícióit. Kansai Yamamoto idén nyáron, július 21-én hunyt el leukémiában, ennek apropóján összeszedtük, miben volt korszakalkotó munkássága.

A divattervező 1944-ben született Yokohamában, egy szegény család három gyermeke közül a legidősebbként. Apja szabó volt, ő tanította meg varrni. Az egyetemen angol irodalmi tanulmányokkal indult pályája, de 1965-ben otthagyta, hogy a divat felé forduljon, s annál nagyobb hévvel és sikerrel vetette bele magát az új terület új kihívásaiba. Hirtelen jött elismerését az első, jelentős bemutatkozási lehetősége magával is hozta: 1971-ben első japán dizájnerként mutatkozott be a londoni divathéten, s robbant be a szűkebb, szakmai körökbe. Egyúttal a popkultúra szereplői is felfigyeltek rá, hiszen a divathetet követően a King's Road egyik üzletében lehetett rábukkanni egy-egy japán színházi jelmezére, amelyeket úgynevezett kabuki (a négy fő japán színházi műfaj egyike, táncos-énekes dráma, az előadások fő jellemzői a színpompás jelmezek, az erősen festett arcok, valamint a kötött, formalitásokban gazdag színjátszás) előadásokra tervezett. 1973-ban itt fedezte fel alkotásait David Bowie is, aki ekkoriban alkotta meg Ziggy Stardust karakterét, azaz földönkívüli alteregóját, aminek megformálásában nem kis szerepe volt Yamamotónak.

Miután beszerezte pár alkotását, Bowie meghívta Yamamotót New York-ba, hogy dolgozzanak együtt. A vörös hajú énekes figura általában fémesen csillogó szettben, magas talpú csizmában és hatalmas fülbevalókkal lépett fel, mindez megspékelve a tüzesen izzó vörös színnel. Ziggy karakterének több ruhája is Yamamoto munkásságát dicséri: ilyen például az az emblematikus, fényes fekete alapon futó, áramvonalas ezüstszálakkal tagolt kezeslábas (Tokyo Pop, 1973) is, amelyet Bowie az Aladdin Sane turnén viselt. A másik ikonikus Yamamoto–Bowie együttműködés a Space Samurai kezeslábas volt, amelynek viselésekor az énekes arcára a japán zászló színeit festette. Futurisztikus és androgün jelenség volt, ezt a két tulajdonságot csodálta Yamamoto Bowie-ban. „Ő se férfi, se nő. A fantázia aurája veszi körül” – mondta az énekesről a divattervező. Nem csoda, hogy Bowie-t megbabonázták Yamamoto kreációi, hiszen ő volt az első énekes, aki egy pop-rock koncertre úgy tekintett, mint egy színdarabra. Yamamoto alkotásai sokkal inkább szobrok voltak, mint a hagyományos értelemben vett ruhadarabok, ami azt is elősegítette, hogy a koncerteken a színpadoktól távol elhelyezkedő közönség is élvezettel csodálhatta Bowie show-ját.

Yamamoto 70-es évekbeli alkotómunkásságával hamar beírta magát a divattörténetbe: neve egybeforrt az avantgárd dizájnnal. Szobrászi formakialakításával egy új réteget képviselt a divattervezés terén, ahol az élénk színek és minták nem a káoszt kívánták előidézni, hanem a végtelen harmónia és egység megteremtésének eszközei voltak.

Ruhakölteményei azért is voltak különlegesek, mert a tradicionális japán motívumokat ötvözte kontrasztos, élénk színekkel és markáns formákkal. Fellázadt a 70–80-as évekbeli Japánban elfogadott, letisztultságot követő minimalista stílussal, a wabi-sabival. Merész ötleteit olyan témákból merítette, mint a japán munkásosztály mindennapjai, a kabuki színház színpompás világa, a tetoválások formakincsei, a szellemvilág kulturális öröksége vagy a paradicsommadarak különleges tollazata. Idővel az úgynevezett basara divatstílushoz sorolták munkásságát, amelyet elsősorban túlzó extravaganciával és a dendizmussal jellemeznek. Az egyéniség fitogtatásaként is emlegetett stílusról Yamamoto találóan csak annyit mondott: „a basara a DNS-emben van”.

Elsősorban David Bowie divattervezőjeként tartjuk számon, de érdemes kicsit körültekinteni, hiszen amellett, hogy többek között Elton John és Lady Gaga is viselte kreációit, alkotómunkássága kiterjedt a popvilágon túlra is. Nagyszabású divatbemutatói elvetették a klasszikus formát, mondhatni, színdarabok, performanszok voltak, melyeknél a hagyományos „vonulást” felváltotta a tánc, az akrobatika, valamint a japán fesztiválok díszletei. Itt már nem(csak) a ruhák kerültek reflektorfénybe, hanem egy komplex látványvilágot alkotott, ahol a kreációi szerves részét képezték a show-nak. Mindezt a világ legkülönfélébb részein valósította meg, Vietnámtól Indián át Japánig, de volt például 1993-ban a moszkvai Vörös téren is egy „szuper show”-ja (ahogy ő nevezte ezeket az eseményeit), amelyen 120 000-en vettek részt.

Az elmúlt néhány évben a jótékonykodás, a segítségnyújtás vált hivatásává: Japán 2011-es cunamikatasztrófája után fesztivált alapított Nippon Genki néven, hogy visszahozza a jókedvet a mindennapokba, illetve pályakezdő, fiatal dizájnereket mentoráljon. Ez a fesztivál halálát követően is továbbélt, idén is megrendezték – bár a pandémia miatt csak online lehetett követni az eseményeket.

Emblematikus outfitjeivel világhírű dizájner lett, számos divatmárkának – például a Louis Vuitton – tervezett ruhákat és kiegészítőket, sőt még filmszerepet (A kék fény, 2003) is vállalt. Életét és alkotómunkásságát a szüntelen öröm és jókedv, a pozitív szemlélet lengte körül. Betegsége diagnosztizálása után sem szűnt meg ez az optimizmus: tervezett egy színekkel és mintákkal tarkított pizsamát, amit haláláig viselt a kórházban, s amely magán hordozta mindazt az életigenlést, amely egész életét meghatározta.