Hallgass az orrodra!
Az érzékek hierarchiájának lebontása
Itt ez a magára hagyott, kietlen kiállítási tér, Dorota Gawęda és Eglė Kulbokaitė RYXPER1126AE című kiállítása a Trafó Galériában. Fehér falak, mesterséges intelligencia által generált, félelmetes videoloopok, egy litván népdal csontig hatoló ereje, fémrúdra felöklelt szalmabála, fura, szúrós fémtárgyak és nyálminták. Online minden látható és hallható, csakhogy a matematikai szikárságú cím egy illatot jelöl, ami ha nem lenne koronavírusos izoláció, akkor betöltené a teret. Betöltené a testünket, a tüdőnket. A belégzéssel a részünkké válna. Még csak tisztában sem vagyunk a hiánnyal, de észlelésünk, így a megismerés töredékessége is, elkerülhetetlen.
RYXPER1126AE – Az illat
Az illat zöldből indul, majd barnává válik, hogy aztán úgy is maradjon. Mint a kiszáradó, a lassan és kimérten elrothadó fű vagy széna. Vertikálisan szagolva az első, legmagasabb pontja a zöld, frissen vágott fű, apró fuvallat a természetességből. Pár pillanatig érezhető csupán, mert a helyét átveszi a kiteljesedő és az őt eluraló édesség. A kissé mandulás, fás, papírszerű homokszín, aminek keretet ad egy furcsa szervesség, az emberszag, az emberi kipárolgás és testváladékok: nyál, izzadság kissé sósan szúrós membránja. Ez a membránréteg az egyensúlyozó a hideg és meleg között. A legutolsó réteg ugyanis – a legstabilabb – a kesernyésen és fűszeresen édes gyanta, a mirha és gyógynövény meleg mélysége. Földes, kissé füstösen édes, megmagyarázhatatlan ünnepélyességet és tartást sugall, bár kissé nyugtalanítóan vegyül bele valami fémesség érzete.
Vajon ez az illatleírás hozzátesz-e a virtuális néző értelmezési horizontjához, amikor tekintete a fémrúdra és a szénabálára téved, vagy amikor megpróbál értelmezhető alakokat kiolvasni a falra vetített, növényi és állati részekből összeszerkesztett, fura létezőkből. Valós fiziológiai szaglásélmény hiányában vajon közelebb visz-e a megismeréshez egy másik ember által szavakba öntött illat elképzelése? Valóban csak fejben képzeljük el, vagy képesek vagyunk az orrunkban is érezni ezt az illatot?
Az International Flavours and Fragrances szakértőivel együttműködésben létrehozott esszencia egy korábbi performansz molekuláris replikája, illatemléke, mely koncepcióból kiolvasható az alkotópáros azon törekvése, hogy az emlékmegőrzés ne csupán képi eszközökkel és szövegdokumentációval történjen. Az illékony, ám pontos arányok és képletek által reprodukálható hordozó használata egyfajta megkérdőjelezése a fennálló hierarchiáknak, amit Gaweda és Kulbokaitė számtalan kapcsolódási ponton működtet – legyen szó a feminista és queer ideológiák és a kapitalizmus vagy akár az ökológia vagy kolonializmus viszonyáról.
Az illatnak több összetevője is reflektál a jelenlegi kiállítás egy-egy objektjére. Az egyik, a fű illatáért „felelős” molekula neve adja az szénabálás installáció címét: Hexanol, ahol a hagyományos farúd helyett egy acélpenge meredezik a bála közepén, ezáltal felkeltve a természetes-mesterséges dichotómiát, illetve megidézve a hexe (boszokány) szó és az acélpenge agresszivitása által a máglya konnotációt is. A hexanol a régi könyvek (lebomló cellulóz) illataként bevonja az olvasás aktusát is az értelmezésbe, ami a páros Young Girl Reading Club projektjére is reflektál. Az illat másik fő összetevője a kerti ruta. Ezt a gyógy- és fűszernövényt (vagy ha akarjuk, mérget) énekli meg „a fű képének hanggá történő transzformációjaként” az a litván népdal, mely több hangszóróból árad a kiállítás terébe. A növénynek szintén füves, ám kesernyés, karakteres illata van, a litván folklórban a nők által gondozott kertek főszereplője – így a női terek és funkcióik vizsgálata elkerülhetetlen. A növény egyik legfőbb „tudománya” az igen erős és hatékony terhességmegszakító hatása.
A mirha mint gyanta fizikai valójában is megtalálható az egyik installáció részeként, ahol a headspace technológia eszközeit láthatja a laikus, és gondolkodhat el rajta, vajon mire is hasonlít ez a szerkezet, ami segít kinyerni és analizálni a levegőből vagy az adott tárgyból az illatmolekulákat. A mirha kultúrtörténeti jelentősége a női, földelő erő megtestesítése (a szellemi tömjénnel szemben), illetve a rituálék ünnepélyessé tétele – így nem kell magyarázni, miért is képez szerves egységet a projekt többi részével.
A sebezhetőség kollektivitása
A hierarchiák már említett megkérdőjelezése bár megtörténik, de a fennálló járványhelyzet miatt bekövetkező elzártság a megismerés sérülékenységére világít rá. Arra, hogy technológiával nem közvetíthető minden. Ez a hiányszituáció a testi érzékelés fontosságát csempészi vissza a befogadás aktusába. Kollektív tapasztalatunk azonban nem csupán az lehet, hogy testünk elzárt a megismeréstől, hanem még pontosabban; szaglásunk elzárt a megismeréstől. Ez pedig abszurd egybeesést mutat a vírus egyik állítólagos tünetével, a szaglásvesztéssel.
A kollektív tudás és szubjektív tapasztalat érdekes mozgást mutat azonban a járványhelyzet nélkül is. Hiába lennénk ugyanis a kiállítás terében és lennénk képesek szagolni a művészpáros olfaktorikus emlékképét, mégsem pontosan ugyanazt éreznénk és fordítanánk le belőle. Az olvasás szinonimájával élve: hiába vannak előttünk ugyanazok a betűk, az, hogy hogyan értelmezzük a szöveget, egyénenként változó lehet. Az irodalom teoretikusai szerint nincsen ártatlan olvasó; elárulom, ártatlan szagoló sem létezik. Minden szagélményünk életünk eddigi érzelmi, szociális, földrajzi, kulturális előzményétől függ. A biológiai adottságainkról pedig már ne is beszéljünk. A szagokat mi, emberek asszociatív tanulással sajátítjuk el. Életünkben először érzett szagokra adott reakcióink állandósulnak; amire először asszociálunk – érzelmileg, gondolatilag –, az egész életünkre belénk ivódik. Ezen szubjektív vonás mellett azonban ott a kevesebbet kutatott kollektív szagemlékezet témaköre, ami lehetővé teszi, hogy olyan tapasztalatokat vizsgáljunk, mely szerint létezik olyan szag, ami adott vallási és kultúrtörténeti közösségekből jövő emberek számára közel hasonló jelentéssel bír.
Emlékezz, ki vagy!
A fiatal női alkotópáros művészetében az identitás mint porózus, éles határokkal nem rendelkező, folyamatosan hatásoknak kitett énélmény létezik, ezért olyan magától értetődő, hogy mindig visszautalnak vagy (ahogy jelen esetben is) felhasználnak korábbi performanszok konkrét dokumentációit a soron következő projektbe. Azt vizsgálják, mi és hogyan alakul az identitás állandóságának vs. változásának szempontjából. Hogyan él tovább egy korábbi tapasztalat formálódva vagy éppenséggel maga formálva az újabb történeteket.
Ebben a folyamatos újrastrukturálásban fontos szerep jut az emlékezésnek. Ekkor pedig megint visszaérkeztünk a szagláshoz mint – biológiai elrendeltsége okán – az emlékezés legintenzívebb formájához. Az illatingerek befogadásának szerve, a szaglógumó ugyanis az agynak a limbikus részében helyezkedik el, ott, ahol az emlékek és érzelmek kezelésére „szakosodott” amigdala és a tanulás és hosszú távú emlékezés felelőse, a hippokampusz található. Közelségüknek köszönhető, hogy egy illat mindennél erőteljesebben képes felidézni egy elfeledett emléket. (Ezért is használható forradalmian új területen; a demencia kezelésében.) A fordított irányú emlékezés, azaz valaki vagy valami illatát újraidézve emlékezni, már nem ennyire nyilvánvaló. A szintetikus és természetes kettőssége a kiállítás illatidentitásában is megfigyelhető; egy korábban valós térben megtörtént esemény és résztvevői illatát (nyál, könyv, mirha) molekulákba fogalmazták, így állítva elő egy szintetikus identitást.
Ördögűzés
Azaz Gusla lengyelül. Az oszlopokra a művészek által gyűjtött képanyagból egy mesterséges intelligencia házasított különböző állatokat, növényeket, gombákat és élettelen dolgokat. A természetes összetevők mesterségesen összeállított véletlenszerű házasításában mégis tetten érhető egy olyan törekvés, mely azt mutatja, még a mesterséges intelligencia is igyekszik valami természetből ismert, beazonosítható végállapotot elérni. Ez a metódus reflektál arra a középkori képalkotói hagyományra, mely úgy hozott létre félelmetes szörnyszülötteket, hogy ismert állatok testrészeit kombinálta egymással minél meghökkentőbb módon. Tudjuk, a fantázia nem tud olyat kitalálni, amit nem ismer, maximum úgy kombinálja, ami eddig ismeretlen. Ekképpen a természetes és mesterséges identitás kérdése ezt a műrészletet is áthatja.
A járványhelyzetnek köszönhetően a RYXPER1126AE kiállítás, ami a látás hangsúlyosságának kibillentésére tett kísérletként is értelmezhető, szembesít minket azzal, hogy a jelenleg fennálló hatalmi viszonyok mellett a szaglás – általa pedig az ösztönösség, az érzelmek, a tudatos jelenlét – még mindig olyan sebezhető és könnyen láthatatlanná váló praxis, mint egy senki által nem látott kiállítás illékony lenyomata.
Dorota Gawęda & Eglė Kulbokaitė: RYXPER1126AE, Trafó Galéria, Budapest, 2020. március 24. – április 26.