Ókori csillagászati diagramok, Botticelli Vénusza, képek a világegyetemről és a zeppelinről. Mi közöttük az összefüggés? Miért lehet érdekes egy kortárs intézmény számára egy közel száz évvel ezelőtt készült projekt bemutatása? A válaszokat Aby Warburg rejtélyes Mnémoszüné-atlasza adhatja meg.

A berlini Haus der Kulturen der Welt művészeti központ kortárs szellemiségű, ám csaknem százéves projektet mutatott be. A kiállítás egy különc művészettörténésznek állít emléket, akinek kutatási módszerei messze megelőzték a korát, és aki olyan legendás képgyűjteményt hozott létre, ami téren és időn átívelve mutatja be a művészet történetében előforduló emberi, mitológiai, tárgyi motívumok ismétlődéseit az ókori csillagjegyektől a modern plakátokig bezárólag.

A kurátorok – Roberto Ohrt művészettörténész és Axel Heil művész – a londoni Warburg-intézettel együttműködve tárták elénk a szinte kimeríthetetlen témát komplexen feldolgozó enciklopédikus képgyűjteményt, ami nem földrajzi térképek kollekciója, hanem vizuális gondolattérkép, képi motívumok vándorlását bemutató atlasz.

Ma már a vizuális kultúra tudománya elismeri, hogy a képeket interdiszciplinárisan kell értelmeznünk, ez azonban viszonylag új fejlemény. A mai, képek által totálisan uralt kultúrából visszatekintve tehát még lenyűgözőbb Aby Warburg több ezer elemből álló képgyűjteménye, ami nemcsak művészeti alkotások reprodukcióit, fényképeket, posztereket, bélyegeket, hanem ősi csillagászati táblázatokat, családfákat és asztrológiai ábrázolásokat is magába foglal.

De ki volt Aby Warburg, és mi a Mnémoszüné-atlasz?

Aby Warburg hamburgi tudós a művészet és vizuális kultúra kutatásának (képtudomány) úttörőjeként az elsők között volt, akik a képekre és a művészetben előforduló ábrázolásokra a kulturális emlékezet hordozóiként és lenyomataiként tekintett. Tulajdonképpen ő alkalmazta elsőként az ikonológiai módszert, melyet később Erwin Panofsky fejlesztett tovább. Kutatásaiban a reneszánsz művészetén keresztül vizsgálta az „antikvitás utóéletét”, vagyis hogy miként szivárgott vissza és született újjá az ókori kultúrák képi világa a középkori, majd a reneszánsz Európában. Értelmezési rendszerben gondolkodott, a természettudomány módszereit igyekezett alkalmazni vizsgálódásaiban. Módszere messze megelőzte korát: lebontotta az akkor érvényes, lineárisan szerveződő művészettörténeti szemléletmódot, interdiszciplináris elvekre épült, azaz a különféle területek – mint tudomány, irodalom, művészet, filozófia és vallástudomány – szétválaszthatatlanságát tartotta kutatásai alapkövének.

Hiába a 20. század elejének forrongásai a művészetben Aby Warburg egyetemi éveitől kezdve mindvégig kitartott a reneszánsz kutatása mellett. Élete során sok időt töltött Olaszországban, ahol végiglátogatta az ottani műemlékeket, könyveket gyűjtött, de Amerikába is elutazott, ahol a pueblo és navaho indiánok rituáléit tanulmányozta. Az élő kígyókkal végzett tánc különösen mély benyomást tett rá.

A világháború és az annak következtében előálló bizonytalanság megviselte, a háború után évekig kezelték szanatóriumokban és intézetekben mániás depresszió diagnózissal. Hullámzó intenzitású kutatásai, gyűjtései grandiózus képgyűjteményében, a Mnémoszüné-képatlaszban csúcsosodtak ki, amelyen gyógyulása után kezdett dolgozni. Életének utolsó éveit, vagyis az 1924–29 közötti időszakot enciklopédikus képgyűjteményének szentelte; fekete anyaggal borított panelekre fényképeket, illusztrációkat, grafikákat, újságkivágásokat, bélyegeket, tudományos dokumentációkat és plakátokat, égitestek, érmék, naptárak, különféle tárgyak és genealógiai táblázatok reprodukcióit tűzte fel.

A képeket alapvetően médiumként, illetve a társadalmi kommunikáció és a kollektív emlékezet hordozóiként értelmezte, ezért is választotta műve címadójaként Mnémoszünét, az emlékezés istennőjét, aki a múzsák, így a művészetek anyja volt a görög mitológiában. 

Az Aby Warburg: Bilderatlas Mnemosyne: The Original című kiállítás

Aby Warburg különleges projektjét sokévi kutatómunkát követően most először rekonstruálták a teljesség igényével. Minthogy az eredeti panelek nem maradtak fenn, a kiállítás az 1929-ben, legutoljára dokumentált állapot alapján jött létre. A kiállítótérben 63 panel volt látható, különleges rendszerként mutatva be az összegyűjtött ábrákat. A reprodukciók többségében az autentikus, Warburg által összegyűjtött és felhasznált képek, amelyek vagy teljes műalkotásokat ábrázolnak, vagy bizonyos részleteket felnagyítva hangsúlyoznak egy-egy gesztust, arckifejezést, mozdulatot.

A kiállítótér kialakításánál a kurátorok fő szempontja volt, hogy a térben érzékelhetővé tegyék a Mnémoszüné-atlasz többdimenziós és nem lineáris jellegét, ezért a megszámozott paneleket ovális alakzatban lógatták a kiállítótérbe. Így az egész helyiség beláthatóvá vált, és a tér bármilyen tetszőleges pontjából szinte az összes kiállított panel egyszerre volt látható. Így nemcsak az atlasz anyagának kiterjedt voltát lehetett érzékelni, hanem az egészet egységként is. Az ovális forma egyébként fontos szerepet töltött be a kiállításon, mivel a Kepler-féle ellipszis meghatározó alakzat volt Warburg számára; ez jelképezte a szabad gondolkodást, ami egyesítette a racionális és a mágikus világot. Könyvtárában az olvasóterem tetőablaka és maga a szoba is ellipszis alakú volt.

Atlasza dinamikus gondolkodási térként is működött, Warburg a manuálisan variálható képtáblákat át- meg átrendezte és a könyvtárában tartott előadásain használta őket. A 63 panelből és csaknem 1000 elemből álló képgyűjteményt könyv formájában is ki is szerette volna adni, ám hirtelen bekövetkezett halála miatt ez akkor meghiúsult. Most viszont megvalósult, a Hatje Cantz kiadó gondozásában megjelent grandiózus album nemcsak méltó emléket állít Warburg életművének, de önmagában is egy művészeti alkotás, pontosabban Warburg művét akként is értelmezi. A panelek Haus der Kulturen der Welt-beli rekonstrukciójával párhuzamosan a közönség az atlaszban szereplő eredeti műalkotások némelyikét megtekinthette a berlini Gemäldegalerie-ben.

A HKW a pandémiára való tekintettel digitálisan is látogathatóvá tette a tárlatot, ami külön előnyére vált az kiállításnak és még a hivatalos november 30-i zárás után is elérhető maradt. Az érdeklődők így jobban elmélyedhetnek a széles körű anyagban. Az informatív és igényes virtuális kiállításanyag lehetővé teszi, hogy az Aby Warburg által kijelölt nyomvonalon haladhassunk vagy akár saját kalandozásba foghassunk. Online audioguide, virtuális séta, kurátorokkal készített videók és a kiállítás kapcsán megrendezett konferencia előadásai is elérhetek az interneten.

„Isten a részletekben rejlik”

Warburg számára kihívást jelentett az írás, ezért szívesebben fejezte ki gondolatait képek egymás mellé rendezésével. Talán ezért sem egyszerű feladat szavakba foglalni a Mnémoszüné-atlasz lényegét és rendszerét. Egyszerre érdekelték a legapróbb részletek, ugyanakkor mindent egy nagy egész részeként képzelt el, ahol minden mindennel összefüggésben van. Warburg meggyőződéseinek, illetve a művészettörténetben előforduló mitológiai ábrázolások és rítusok ismételt és visszatérő formáinak leírására saját kifejezéseket alkotott.

A Nimfa útja

Warburg rávilágított az eredetileg pogány kultúrából származó, felismerhető attribútumokkal rendelkező, lobogó hajú és libbenő ruhájú, fején gyakran gyümölcskosarat cipelő női alak jelentőségére. Disszertációjában vizsgálta először Sandro Botticelli két ikonikus alkotásában, a Tavaszban és a Vénusz születésében ezt, az addig mellékszereplőként számontartott, ám Warburg által kulcsfiguraként értelmezett, mozgásban lévő nőalakot, ami egyik példája volt az ókori motívumok reneszánsz kori újjászületésének.

Warburgot különösen foglalkoztatta a mozgás: nemcsak annak megjelenítése, hanem a képek földrajzi mozgása is, amit „képvándorlásnak” (Bilderwanderung) nevezett el. A Mnémoszüné-atlasz egyik fő fonala „a Nimfa útja”, annak ókori és reneszánsz megjelenéstől egészen a modern plakátokig, ahol Warburg felismerése szerint ugyanez a motívum jelenik meg egy tengeri hal hirdetésen vagy egy golfbajnoknőt ütés közben ábrázoló plakáton.

Érdekes példa még a ferrarai Palazzo Schifanoiában látható freskóciklus motívumainak és furcsa karaktereinek „vándorlása”. Ezek eredetét Warburg a 9. századi Bagdadba vezeti vissza, Abu Ma’shar indiai és görög asztrológiát ismerő feljegyzéseihez, ami aztán 700 év alatt különböző útvonalakon, kereskedők közvetítésével jutott el Spanyolországon és Franciaországon keresztül Észak-Itáliába. Egy másik ilyen visszatérő motívum a görög mitológiai hős, Meleagrosz halála és siratása, amely a Krisztus levételét a keresztről megjelenítő ábrázolásokban él tovább.

A reneszánszban a mitológiai és a keresztény ikonográfia párhuzamosan létezett. Az atlaszban ez az egyik főbb téma, ami pedig ebben Warburgot foglalkoztatta, az az ebből fakadó ellentmondások vizuális megjelenése volt. Jó példa a furcsa feszültségre Domenico Ghirlandaio firenzei Santa Maria Novellában található freskóján egy gyümölcsöstállal érkező „Nimfa”, aki mozgásban lévő alakjával, libbenő ruhájával teljesen kilóg a többi statikus, korhű ruhában ábrázolt alak közül.

Egyéb izgalmas kifejezések:

„Képjárművek” (Bilderfahrzeuge): Ezt először azokra a Firenzébe érkező, Németalföldön gyártott kárpitokra használta, amelyek a Mediciek körében voltak használatosak. Később azonban ezt vonatkoztatta az összes könnyen mozgatható médiumra, mint például nyomatok, fatáblák, könyvek, kéziratok és grafikák, mert ezek sablonból sokszorosíthatóak voltak és általában népszerű jeleneteket ábrázoltak.

„Mozgás-kiegészítők” (bewegtes Beiwerk): Ez a furcsa szókapcsolat a Warburg által fontosnak talált, a mozgás érzékeltetésére szolgáló elemeket jelöli, például szélben lobogó haj és ruha (általában a Nimfa alakjának attribútumai).

„Pátoszformulák” (Pathosformeln): Ez vált Warburg egyik legismertebb szófordulatává. A „rögzített érzelmi megnyilvánulásokra” használta, legyen ez egy démoni vagy kaján arckifejezés, vagy egy gyászoló anya alakja, vagy bosszútálló hősi harcosé, vagy a legyőzött ellenfélé.

A Warburg Intézet és Könyvtár

A Warburg bankárfamília komoly szerepet töltött be a háború előtti Németországban, így Abyre fényes karrier várhatott volna, de kíváncsi természete nem egyezett ki sem családja zsidó vallási szigorával, sem az üzleti pályával, ezért felajánlotta öccsének az elsőszülöttséggel járó jogokat. A cégigazgatásról való lemondásáért cserébe arra kérte öccsét, Maxot, hogy élete végéig finanszírozza azokat a könyveket, amikre szüksége lesz a tanulmányaihoz. Ennek az egyezségnek köszönhetően jöhetett létre a Warburg Könyvtár, ami hivatalos 1926-os megnyitástól kezdve mai napig a kultúra, a művészet és a tudományos kutatás egyik központja. A művészettörténet-tudományban jelentőset alkotó Ervin Panofsky és Ernst Gombrich mellett sokan mások is itt találtak megfelelő közeget kutatásaikhoz. Az eredetileg Hamburgban alapított, majd a nácizmus elől Londonba átmenekített könyvtár Warburg magángyűjteménye volt. Halála után épületében alakult meg a Warburg Intézet, ami mára a Londoni Egyetemmel összevonva működik és Nagy-Britannia egyik leghíresebb tudományos intézménye. 

A könyvtár különlegessége nemcsak a ritka példányoknak, hanem a Warburg által kigondolt fogalmak mentén szerveződő osztályozási rendszernek is köszönhető. Ez hasonló logikával működött, mint az internetes keresők, amik a célkeresésből kiindulva felkínálnak egyéb ajánlott tartalmakat. Warburg szisztémája elősegítette, hogy a böngészés alatt az olvasó „nemcsak azt a könyvet találja meg, amit keres, hanem azt is, amire még szüksége lehet”.

Habár Aby Warburg visszautasította, hogy részesévé váljon a sikeres családi üzletnek, gyökerei hatással voltak rá/karrierjére. Elsők között volt, akik a művészeti folyamatokat gazdaságtörténeti szempontból is vizsgálta. Sok, a Medici és Sasetti mecénáscsaládok reneszánszban betöltött nélkülözhetetlen szerepével kapcsolatos kutatást végzett. Családi hátterének köszönhetően függetlenedni tudott intézményektől és az általuk akkor egyedül érvényesnek tartott eszméktől és keretrendszerektől. Nem kis mértékben ez volt az, ami lehetővé tette, hogy megalkothassa sajátos művészet- és képértelmezési rendszerét.

A magát „vér szerint zsidónak, szívében hamburginak, lélekben firenzeinek” valló Aby Warburg ellentmondásos karakter volt. Munkáját és személyiségét is bipolaritás jellemezte. Pályája során hol spirituális, hol tudományos nézőpontból vizsgálódott, illetve valamikor történeti és mitológiai, valamikor pedig formai megközelítésekre alapozott. Életműve ezért is volt saját korában nehezen elismerhető tudományos szempontból. Nem volt a technikai fejlődés ellen, és örömmel fogadta a kor vívmányait, ugyanakkor ezek néha aggodalommal töltötték el. A Wright testvéreket modern Ikarusznak tartotta, a távírót és a telefont viszont olyasminek, ami fenyegetést jelent a mítoszokra.

Érdekes lenne tudni, vajon mit gondolna a mai technológiákról. Végül is maradtak még mítoszaink, vagy neki lett igaza?