MEGINT EGY EVANGÉLIUM
David Cronenberg új filmje, a Crimes of the Future se az ökológiai katasztrófa által sújtott jövőbeli világában, se bonyodalmainak feloldásával nem tud igazán érdekes megállapításokra jutni. Eljövendő bűneinken túl viszont jövőképében fontos szerepet játszik a body art és a performance művészet, fiktív műalkotásai és bemutatott művészeti közege a mozi legizgalmasabb és leggondolatébresztőbb koncepciói.
VISSZASEEDELT MÁR A PATYOMKIN PÁNCÉLOS, MON AMI?
A Pécsi Tudományegyetem oktatójaként és filmes szerzőként is ismert Lichter Péter újabb kísérleti játékfilmmel jelentkezett a nyár elején. A titokzatos stylesi eset című Agatha Christie-adaptáció következetesen folytatja a művész egyre öntörvényűbbé váló alkotásainak sorát.
Memento mori
Napjainkban a kortárs képzőművészet kiemelten fontos témája bolygónk kizsákmányolása, a klímakatasztrófa, illetve az ezekkel járó disztópikus következmények. Ahogy a különféle növényi és állati fajok szépen lassan kezdenek eltűnni a Földről, úgy egyre inkább körvonalazódni látszik egy mesterséges, az egykori valóságot már csak illúzióként megjelenítő világ képe. A digitális fejlődés éppen ebben nyújt segítő kezet: a virtuális platformok fő célja is az, hogy minél hitelesebben leutánozzák a valódi létet. Martinkó Márk és Vadászi Zoltán fotósorozatai nemcsak egy ilyen disztópikus jövőt tárnak elénk, hanem a növényvilágot az idő múlása és a halál allegorikus alakjaként jelenítik meg.
68 89 21–22 420
Fridvalszki Márk a magyar alkotók azon szűk csoportjához tartozik, akiknek munkáit, korszakait, sőt side-projectjeit is mindig lereagálta a kortárs kritika, részletesen és értő módon dolgozta fel az elmúlt években, talán pont aktualitásuk és intellektuális megközelíthetőségük miatt. Ez a tavaly előtt a dunaújvárosi ICA-D-ben megrendezett Future Perfect – Befejezett jövő című kiállításban csúcsosodott ki, ahol Zemlényi-Kovács Barnabás áramvonalas kurátori gondozásában ismerkedhettek meg a befogadók a hatvannyolcas és nyolcvankilences jövőcsonkok látszólag színes és felszabadult, a mélyben viszont már bizonyára repedező világképeivel.
FULL PARA METÁL BABA
Julia Ducournau tavaly a díj történetében második nőként vehette át Cannes-ban az Arany Pálmát Titane című testhorror mozijáért. A francia rendezőnő második egész estés alkotása az Alexia (később Adrien) nevű, tuningautó-showkon fellépő táncosnő bűnbeesését, menekülését, testi, lélektani és identitásbéli átalakulását, illetve nem mindennapi techno-metál várandósságát követi végig, miközben egyszerre idézi fel műfajainak meghatározó alkotásait és épít belőlük (többnyire) egy autonóm, ádáz alkotói világot, ami egyidejűleg játszódik egy bizarr mód benzinvérű és istentelen világban, de napjaink Franciaországából sem lóg ki egyáltalán. A Titane egyedülálló moziélmény, amin csak az csorbít valamennyire, hogy a (test)horrorfilmek történetében már minden elemét láthattuk valahol máshol.
Hogy vagy, magyar design?
1972. október 18. és 29. között 10 kísérlet címmel egy utóbb designtörténeti jelentőségűvé vált kiállítás volt látható a Fészek Klubban. Létrejöttének körülményeit és hatását a közelmúltban a MOME designelmélet szak designkurátori specializációjának hallgatói feldolgozták, és az egykori bemutató helyszínén tisztelgő rendezvénnyel emlékeztek meg a közel fél évszázaddal ezelőtti kezdeményezésről.
Meditatív absztrakció
Ismétlődő minták, pontok és vonalak összetett rendszere adja Szíj Kamilla és Fábián Erika műveinek harmonikus egységét. Mindkét művész munkássága határozott szisztémát követ: egymásra épülő, következetes lépések sorozataként alkotnak meg minden egyes művet, legyen szó monokróm vagy színes kompozícióról, kézi vagy gépi eljárásról. Két női alkotó, akiknek alkotásai szigorú renden alapulnak, miközben finom lágyság lengi körül őket, s ösztönösen és intuitív módon hatnak.
Látens ízélmények
Az elmúlt időszakban több olyan kezdeményezéssel is találkozhattunk, amelyek az étkezés jövőjével kapcsolatos kérdéseket járták körül – többek között ilyenek Mucsi Emese és Szalipszki Judit, a MENÜ imaginaire néven futó páros projektjei. A kurátori kollektíva tagjai legújabb kiállításukon ismét az ételt, az étkezést helyezik középpontba, ám ez alkalommal a vizuális befogadás, tapasztalás oldaláról közelítik meg. A Capa Központban látható kiállítás rendkívül fiatalos, üde és nem utolsó sorban jó adag humorral átitatott – s bár a látványra helyezi a hangsúlyt, egy cseppet sem felszínes.
Férfiuról szólsz nékem, Múzsa?
Enyedi Ildikó filmje, A feleségem története, úgy tűnik, nem mindenkinek tetszik. Találgathatunk, hogy hol húzódnak a választóvonalak: az európaiaknak igen, az amerikaiaknak nem? Az idősebbeknek igen, a fiataloknak nem? A férfiaknak nem, a nőknek igen? A valaha volt budapesti alternatív kultúrát ismerőknek, a Balázs Béla Stúdió filmjein felnőtteknek igen, vagy nekik pont, hogy nem? Illetve ott van még az is, hogy akik olvasták a Füst Milán-regényt, azok csalódnak-e?
A jövő asztala
Tengerimalac-pörkölt, maniókás krumpli, hínárgulyás ivókürt, gombabár, földevés, csomagolásfétis és fröccsöntött ételek.
Szájával szólnak a szellemek
Kiss Kata Dóra és Horváth Gideon az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség keretében közös kutatást végzett, amelyben a magyar őshonos ökológiai tudást keresték. Hamar szembesültek a ténnyel, hogy a táltosok világáról semmilyen írásos emlékünk nincsen, pusztán szórványemlékeink és az azokkal járó spekulatív tudás. Kutatásuk tehát nem történeti, hanem saját élményeikkel (kiégés, ökoszorongás) aktualizált, kisajátító gesztus. A táltos alakját egy interdiszciplináris szemlélet által saját szempontrendszerük szupermetaforájává teszik, kiemelve a nacionalista narratívából. Az ACLIM! terében Horváth méhviasz szobrokból álló installációja és közös videóinterjúik jegyzetes bemutatása látható, illetve Kiss esszéje, amely először az Artmagazin Online felületén jelenik meg.
Rafinált rendszer
A 20. század megkerülhetetlen amerikai műkritikusa, Clement Greenberg 1939-ben megállapította, hogy a giccs az avantgárd és a magaskultúra felhígításával jön létre, s csupán a művészet effektusait utánozza. Greenberget követően számos teoretikus foglalkozott magas- és alacsony kultúra viszonyával, kölcsönhatásaival, azzal, hogy vajon – ahogy Greenberg gondolta – az előbbi nyújt témát és táptalajt az utóbbinak, vagy éppen fordítva. A téma és a kérdés még ma is aktuális, bár az utóbbi években inkább olyan fogalmakból indul ki, amelyek Greenbergnek még eszébe sem juthattak. Ilyen például a fehér felsőbbrendűségi patriarchátust megjelenítő és időnként kritizáló magasművészeti és tömegkulturális alkotások közti átjárások, összefüggések, témacserék kérdése.
Pogány Madonnák 2. rész
József Attila szavait akár annak a szocializmus kori betörőhálózatnak a tagjai is idézhették volna, akiket a költő anyafigurájához rendkívül hasonlító, átható tekintetű idős asszony arcképe buktatott le.
A fotográfiát készítette: Shunk–Kender
A háború utáni művészeti élet egyik legátfogóbb fotográfiai archívumát részben egy magyar fotográfusnak, Kender Jánosnak köszönhetjük. Kender a német származású Harry Shunkkal dolgozott együtt, kettejük hagyatéka pedig néhány éve a világ legnagyobb gyűjteményeit gazdagítja.
Belakott kirakatok Debrecenben
A vírus miatt átrendeződött világban meg kellett tanulnunk új, eddig ismeretlen szabályok szerint élni. A túlélés a tét, a néhány négyzetméteren zajló napi rutinunk ehhez alkalmazkodik. És mivel társas lények vagyunk, ezért nemcsak a maszk, a kesztyű és a rögeszmés tisztaság kezdi ki mentális állapotunkat, hanem a proxemikai szabályok szigorodása, társas kapcsolataink, szociális mozgásterünk fizikai beszűkülése is. Már számos publikáció született a tartós izoláció hosszú távú, negatív hatásairól, ahogyan arról is, hogy milyen alternatív megoldások segíthetnek bennünket e disztópikus helyzet kezeléséhez. A kényszerű szociális korlátozások a képzőművészeti színteret, múzeumokat, galériákat sem kímélik. A közösségi kulturális intézmények ezért a művészetet mint médiumot online csatornákon juttatják el a befogadókhoz – ami kényszerű távolságtartást jelent mű(vész) és befogadó között.