A képzőművész magányossága
A címet Alan Sillitoe regényétől – A hosszútávfutó magányossága – kölcsönöztem, aktualitását meg a koronavírus-járvány miatti lakásba zártság, szerencsés esetben otthonról dolgozás, rosszabb helyzetben fizetés nélküli szabadságolások, elbocsájtások adják.
Az ördög ünnepe
A farsang az egyik legismertebb, világszerte elterjedt ünnepi időszak, szerteágazó és változatos hagyományokkal. A magyar nyelvben manapság két szóval is megnevezzük ezt az időszakot, hiszen a hagyományos farsang szó mellett gyakori a karnevál elnevezés is. Mindkét elnevezés a vízkereszttől hamvazószerdáig, a húsvétot megelőző negyven napos böjt kezdetéig tartó időszakot jelöli. A farsangi időszak csúcsa az úgynevezett farsangfarka, az utolsó három nap: vasárnap, hétfő és a húshagyókedd.
SUBTLE TRAGEDY
Jövő héten zár a Magyar Nemzeti Galéria Farkas István-kiállítása, ami számos kérdést felvet: hogyan lehet ma, a 21. században szemlélni festményeit, mit jelenthetnek alkotásai és milyen üzenetet rejt életútja napjainkban?
Szubjektív eufória
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Eufória? című kiállítása egyetlen szóval leírva (ahogy az alcíméből is sejthetjük) a rendszerváltással foglalkozik. Harminc éve történtek az államszocialista rendszer leváltásának legemblematikusabb eseményei, így a kiállítás időzítése nem hagy kérdést maga után. De lehet-e még újat, érdekeset mondani egy kiállítás keretein belül a történelemkönyvekből, filmekből és dokumentumokból még a fiatalabb generációk számára is köztudott történésekről? Természetesen lehet, ha nem a jól ismert narratívához nyúlunk.
Az idegen alak – megnyitóbeszéd
„A művész ugyan saját korának fia, de rosszat jelent, ha ezzel egyidejűleg a kor növendéke vagy akár kegyence is. Egy jótékony istenség a csecsemőt idejekorán szakítsa el anyja keblétől, azután ő maga egy jobb kor tejével táplálja, s a távoli görög égbolt alatt érlelje felnőtté. Amikor férfivé lett, visszatér, mint egy idegen alak, saját századába; de nem azért, hogy megjelenésével örömet okozzon ott, hanem félelmetesen, mint Agamemnón fia, hogy megtisztítsa azt.”
Megjegyzések a Ludwig Múzeum Király Tamás. Out of the box című kiállításához
Közel öt év telt el az első Király Tamás-kiállítás óta, amely épp a budapesti Király utcában kapott akkor helyet, a tranzit.hu szervezésében, a Majakovszkij 102 kiállítóterében. Idén már a Ludwig Múzeum ad otthont a „divatellenes divattervező” retrospektív kiállításának.
„A buborékban néha elfogy a levegő, vagy én leszek épp túl nagy…”
„Nekik buborék, nekünk tenger” – szólt az idei Bánkitó Fesztivál hivatalos mottója. A fesztiválé, amely egy hosszúhétvége erejéig megsokszorozza az apró nógrádi település lélekszámát, és amely már jó pár éve tudatosan, az aktuálisan tematikához illeszkedve készül képzőművészeti kísérőprogramokkal is.
Zenélő kerámiák, buboréklámpák, egy megvadult slag és más kedvencek
Az idei Velencei Képzőművészeti Biennálé örvendetesen maga mögött hagyta elődje látványosság központú szelekcióját, hogy átadja helyét egy higgadtabb koncepciónak; a főkurátor Ralph Rugoff szavaival mintegy tükröt tartson a nyitott gondolkodás számara.
„Nem a tárgy, hanem az ember a cél”
A hazai formatervező szakma 1988 második felében vált nagykorúvá. Többéves előkészítő munka után ugyanis ekkor indult útjára a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj. Az alapító minisztériumok és az Országos Magyar Fejlesztési Bizottság nagy reményeket fűztek az ösztöndíjhoz, a tehetséggondozáson túl az ország versenyképességének fokozása is a szemük előtt lebegett. Hová jutott az ösztöndíjprogram az elmúlt három évtized alatt? Megnéztük.
Camera Lucida – megnyitóbeszéd
Mindent feljegyezni – így szól Jovánovics György egyik hetvenes évekbeli művének címrészlete. Holos graphos. A cím, ha önmagában tekintjük, vonatkozhat egy adott személy vagy akár egy egész társadalom és a világ viszonyára, ahol a „mindent feljegyezni” nem más, mint egy kulturális stratégia leírása. De a két szó elsősorban felszólítás: fel kell jegyezni mindent, hogy ne vesszen el az időben, hogy megmaradjon az emlékezetben, hogy dacoljon a halállal. Ebben a térben állva mindig eszembe jut Jovánovics György, akinek kiállításán itt, az egykori Ludwig Múzeumban emlékezetesen átalakult a lépcső: gipszkonstrukcióvá átformálva írta felül az egykori Munkásmozgalmi Múzeum ünnepélyes terét. Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban jártam volna a Munkásmozgalmi Múzeumban, de később – már a Ludwig Múzeumot látogatva – sokszor elképzeltem, milyen lehetett azoknak ide belépni, akik még jártak a királyi palota fogadásaira? Milyen érzés lehetett egy egykori, a harmincas években akár Horthyhoz is bejáratos katonatiszt számára a hetvenes években körbejárni a vörösmárvánnyal borított térben?
Salgótarján, te csodás…
Salgótarján azon kevés magyar városok egyike, amely igazán csak a lakói számára kedves – a kedves pedig nem egyenlő az érdekessel. Márpedig az Artmagazin nem csak azért választotta úticéljául a szocialista iparvárosként ismert megyeszékhelyet, mert háborítatlansága miatt eredeti formában őrzi egy korszak lenyomatát. Branczik Márta építészettörténész vezetésével a városba látogató turisták a „múzeumi” szemlélődésen felül arra is vállalkoztak, hogy felfedezzék Salgótarjánban azt, ami valóban érdekes.
Green Box – megnyitóbeszéd
Gondolkoztam, honnan induljak, de legjobb, ha az ajtónál kezdem és a kiállítás címénél: Green Box – mindkettő egy zárt térbe invitál, egy doboz belsejébe. A galéria megszokott white cube, azaz fehér doboztere most zöld dobozzá alakult – egy üvegházba léptünk, ahonnan éppen „csak az a szép zöld (gyep)”, az hiányzik. A halvány rózsás, távolabb vöröses megvilágítás az üvegházi növekedést serkentő fényforrásokat idézi – de élő növényt itt csak egyetlen egyet találunk, hátul a falfülkében – kitüntetett hely, olyan, mint egy kápolna, eleven oltárképpel. A kirakatüveget és a nagyméretű akvarelleket üvegkamrás polikarbonátlemez borítja, amiből sok egyéb mellett például kifinomult technikai apparátussal felszerelt üvegházakat építenek, mivel a polikarbonátlemez rugalmas, rendkívül ellenálló, jégverést, vihart jól bír, kiváló hő- és hangszigetelő, a fényt pedig átengedi. Kérdés, hogy itt kit véd és mitől?
Mélyi József: Falak nélküli múzeum
2019-ben a Frazon Zsófia és az általa vezetett tudós közösség kutatási projektje (egyben könyve és honlapja), a Nyitott Múzeum kapta a MúzeumCafé Díjat.
Collector's Choice – megnyitóbeszéd
A How to build a collection című elképzelt útmutató, tanácsadó könyv feltehetőleg valahogy így kezdődne: „Ha eldöntöttük, hogy gyűjtünk, első lépésként pontosan meg kell határoznunk a gyűjtés tárgyát – tematika, méret, korszak, anyag, szín…” A szerző a folytatásban feltehetően meghatározná, mit is értünk gyűjtésen, illetve valamennyire szűkítené magának a tevékenységnek a sokféleképpen értelmezhető fogalmát. Ezt követően néhány jó tanáccsal, praktikus információval látná el az olvasót, hiszen ennek a fiktív könyvnek az alapvető célja nem lehetne más, mint hogy segítse és tanácsokkal lássa el a gyűjtés iránt érdeklődőket.
Palota a népnek
Az idei építészeti filmnapokon a népek szpartakiádjának nyertese egyértelműen Jugoszlávia lett. Egyrészt a Hotel Jugoslavija című francia film miatt, ami bemutatta a volt föderációs állam legnagyobb szállodájának történetét, és a benne zajló életet Liz Taylorral, Nixonnal, Che Guevarával, jugó keresztapákkal és elképesztő luxussal. Aztán ott volt a Szkopjét bejáró film, a Kenzo Tange által eltervezett új városszerkezettel, felülnézetből is fantasztikus brutalista épületekkel, közterekkel és az egyetlen megvalósult Kenzo Tange tervvel, a ma már alig használt, lerobbant vasútállomással. (Érdekes volt látni azt is, hogy a városban, ahonnan Nicola Gruevskit kaptuk, egy idő óta szinte minden középületet neobarokk burkolattal látnak el, és egy akkora Nagy Sándor-szobor áll a főtéren, hogy Andrássy Gyula kismiska hozzá képest.)