A fotográfiát készítette: Shunk–Kender

Meglepő fotókreditek története a nagyvilágból

Szilágyi Róza Tekla

A háború utáni művészeti élet egyik legátfogóbb fotográfiai archívumát részben egy magyar fotográfusnak, Kender Jánosnak köszönhetjük. Kender a német származású Harry Shunkkal dolgozott együtt, kettejük hagyatéka pedig néhány éve a világ legnagyobb gyűjteményeit gazdagítja.

Harry Shunk 1923-ban született Lipcsében, majd tinédzserként költözött Párizsba, ahol egy fotóstúdióban helyezkedett el asszisztensként. Kender János 1937-ben született Baján, majd 1956-ban menekült a francia fővárosba. Itt találkozott nagyjából egy évvel később Shunkkal, akivel romantikus viszonyuk mellett megkezdték több tíz éven át tartó együttműködésüket is. 

Sk enlarge

Harry Shunk (bal oldalon) és Kender János egy Lucio Fontana vacsorán a párizsi La Coupole-ban, forrás: getty.edu

A Shunk–Kenderként ismert páros több évtizeden keresztül, az 1950-es évek végétől az 1970-es évek közepéig dokumentálta a háború utáni párizsi, New York-i és nemzetközi képzőművészeti életet – ez idő alatt kiállításmegnyitókat, műveket, performanszokat, művészeket és műtermeket is megörökítettek. Ahogy az a felsorolt témákból is látszik, fotográfusi tevékenységüket leginkább fotóműtermükön kívül végezték – habár a jól ismert, a művészeti életet dokumentáló képeken kívül több műteremben készült, beállított fénykép és fotogram is fennmaradt hagyatékukban.

Gri 2014 r 20 19618

Egy Shunk–Kender fotogram az 1950-es évekből, forrás: J. Paul Getty Trust

Shunk és Kender az 1950-es évek végén találkozott Párizsban, ahol hamar a Galerie Iris Clert és a Galerie J. körül összpontosuló baráti társaság és közösség tagjaivá váltak. Közelebbi kapcsolatba kerültek nemcsak Niki de Saint Phalle-lal és Jean Tinguely-vel, de Yves Kleinnel is, akivel aztán hosszú évekig tartó barátságuk több, a dokumentarista fotókon túlmutató művészeti projektet is eredményezett. Kleinnel 1958-ban ismerkedtek meg, amikor az pár nappal a megnyitó előtt épp Le Vide (Az üresség) címet viselő kiállításának installálásán dolgozott a Galerie Iris Clert-ben. 

Shunk, Kender és Klein olyan hamar megtalálták a közös hangot, hogy aztán az elkövetkező években a német–magyar páros vált a művész legkedvesebb fotósaivá. Sőt Shunk és Kender dokumentálta Klein először Robert Godet párizsi lakásán bemutatott Anthropométries (Antropometriák) sorozatának – amely során Klein az ecsetek helyett női testek segítségével festett –  több performanszát is. 

Gri 2014 r 20 00046
Shunk–Kender: Yves Klein első Anthropométries performansza Robert Godet lakásán, 9 rue Le Regrattier, Île Saint-Louis, Párizs, 1958. június 5., forrás: J. Paul Getty Trust

Így például az 1960. március 9-én a Galerie Internationale d’Art Contemporain-ben tartott Anthropométries de l’Époque (A korszak antropometriái) című eseményt is Kenderék örökítették meg. Habár Shunk komoly szerepett játszott Klein 1962 januárjában, a Musée d’Art Moderne de Paris-ban véghezvitt Zone de sensibilité picturale immatérielle (Az immateriális képi érzékenység zónája) című performanszának dokumentálásában, a Klein–Kender–Shunk trió talán leghíresebb együttműködése egy 1960-ban készült fotómontázs lett. Az október 19-én készült képen Klein saját, Fontenay-aux-Roses-i, a rue Gentil Bernard ötös száma alatt található lakásából ugrik ki a levegőbe, az utcán pedig egy rá sem hederítő biciklis teker el éppen a repülni látszó alakja mellett. 

Picture file 1709

A repülő Yves Klein Shunk–Kender fényképén, forrás: J. Paul Getty Trust

A kép Kleint ábrázoló részét úgy rögzítették, hogy a zuhanást a valóságban egy tatami matrac könnyítette meg – a montázst pedig a fotóspáros párizsi laborjában készítették. Az együttműködés végeredménye Klein magazinja, a Dimanche a címoldalán jelent meg 1960. november 27-én a következő szalagcímmel: Une homme dans l’espace! (Ember az űrben!). Yves Kleinhez fűződő viszonyukról 2020-ban az olaszországi MASI Luganóban rendeztek kiállítást, amely mind a mai napig bejárható online.

Picture file 1710 1

A Dimanche címlapja 1960. november 27-én

Yves Klein mellett a párizsi évek során Christóval és Jeanne-Claude-dal is szoros baráti viszonyt ápoltak. Christo 1964-es, a Trocaderót becsomagoló projektjét is ők dokumentálták – majd az elkövetkező időszakban az efemer és helyspecifikus műveken dolgozó páros szinte kizárólagos házi fényképészeként tevékenykedtek. Nem csoda, ha több, ekkoriban született Christo- és Jeanne-Claude-mű reprodukciója alatt az ő nevüket látjuk viszont fotósként.

Gri 2014 r 20 e0417 07380 r

Shunk–Kender: Christo Minerva szobrát csomagolja 1964 februárjában a Párizsban (Place du Trocadéro), forrás: J. Paul Getty Trust

A háború utáni Párizs egyik fontos alakja, Ileana Sonnabend is Kenderék közeli ismerőse lett. Az amerikai művészet európai népszerűsítésében úttörő szerepet vállaló nő 1962-ben nyitotta meg párizsi galériáját Sonnabend Gallery néven – innentől kezdve a Shunk–Kender páros a kiállítótér szinte állandó fotográfusaként működött. Ennek ismeretében talán nem meglepő, hogy az amerikai művészet iránti érdeklődésük hamar a tengerentúlra csábította őket – Shunk és Kender 1967-ben New Yorkba költözött, hogy immár ott folytassák tevékenységüket. Itt is hamar megtalálták azt a közeget, amelyben otthonosan mozogtak: a posztminimalista, konceptuális és performatív művészettel foglalkozó galériák és alkotók társaságában töltötték idejüket. 

Claes oldenburg portraits paris 1964 augusztus 17

Shunk–Kender: Claes Oldenburg 1964. augusztus 17-én, forrás: J. Paul Getty Trust

Sokat dokumentálták Claes Oldenburg és Richard Serra alkotói folyamatát, azonban a New Yorkban töltött évek alatt is találkozunk olyan fotográfiákkal, amelyek túlmutatnak a dokumentarizmuson – sőt olyanokkal is, amelyek során Shunk és Kender alkotótárssá emelkedett egy-egy neves művész mellett, mint ahogyan ez a már említett Yves Klein-kép esetében történt. Ilyen a MoMA gyűjteményében található 1971-es John Baldessari-mű, a Hands Framing New York Harbor (A New York-i kikötőt keretező kezek) is. 

Screenshot 2021 04 09 at 17.12.18

John Baldessari, Harry Shunk és KenderJános: Hands Framing New York Harbor, 1971, forrás: moma.org

A mű Willoughby Sharp Pier 18. (A 18-as móló) névre hallgató innovatív projektje során született. A művészként és független kurátorként tevékenykedő Sharp 1971-ben 27 művészt – Vito Acconci, David Askevold, John Baldessari, Robert Barry, Bill Beckley, Mel Bochner, Daniel Buren, Jan Dibbets, Terry Fox, Dan Graham, Douglas Huebler, Lee Jaffe, Richards Jarden, Gordon Matta-Clark, Mario Merz, Robert Morris, Dennis Oppenheim, Allen Ruppersberg, Italo Scanga, Richard Serra, Michael Snow, Keith Sonnier, Wolfgang Stoerchle, John Van Saun, George Trakas, William Wegman és Lawrence Weiner –  hívott meg, hogy performanszokat hozzanak létre a Hudson folyó egyik elhagyatott mólóján. Shunk és Kender feladata volt, hogy a művészek segítségére legyenek a performanszok megörökítésében, hogy aztán a teljes anyagot bemutathassák a MoMA-ban nyíló kiállításon

A hatvanas évek New Yorkjában a Pier 18. performanszainak fotózása mellett Shunk és Kender együtt dolgozott Yayoi Kusamával is, többek között híres tükör performanszainak dokumentálásán. 

Screenshot 2021 04 09 at 17.14.00

Yayoi Kusama, Harry Shunk és Kender János: Mirror Performance, New York, 1968, forrás: moma.org

Párizsban és New Yorkban töltött éveik mellett rengeteget utaztak, így sok, korabeli, azóta mérföldkőnek számító kulturális eseményt is dokumentáltak. Részt vettek több Velencei Biennálén – például 1964-ben is, amikor Robert Rauschenberg Arany Oroszlánt kapott –, megörökítették a Biennale de Paris kiállításait, a montreali és oszakai World Expót – és azok előkészületeit –, sőt nekik köszönhetjük Harald Szeeman 1969-es, kurátori és művészeti együttműködések szempontjából paradigmaváltó When Attitudes Become Form (Amikor az attitűdből forma lesz) kiállításának dokumentációját is.

Robert rauschenberg awarded grand prize for painting venice biennale 1964 junius 20

Shunk–Kender: Robert Rauschenberg átveszi az Arany Oroszlánt Velencében, 1964, forrás: J. Paul Getty Trust

Gri 2014 r 20 02413

Shunk–Kender: A montreali World Expóra készülő Le Paradis Fantastique részét képező Jean Tinguely és Niki de Saint-Phalle művek a művészek párizsi műtermében 1967. április 30-án, forrás: J. Paul Getty Trust

Kender és Shunk munkásságának közös szakasza 1973-ig tartott, ezután mindketten egyedül tevékenykedtek tovább, egészen a 2010-es évek második felében bekövetkező halálukig. Annak ellenére, hogy nemzetközileg elismert alkotókkal töltötték idejüket, sőt több, a háború utáni időszak fontos műalkotásának születésénél jelen voltak, majd meg is örökítették azokat, mindketten viszonylagos ismeretlenségben hunytak el. 

Gri 2014 r 20 01259

Shunk–Kender: Andy Warhol munka közben, 1960-as évek, forrás: J. Paul Getty Trust

Jean tinguely during the construction of centre georges pompidou paris 1970es evek

Shunk–Kender: Jean Tinguely a Centre Georges Pompidou építkezésén, Páriz, 1970-es évek, forrás: J. Paul Getty Trust

Fotográfiai örökségük – amelyből 2019-ben a Pompidouban L’art sous l’objectif (Művészet a fényképezőgép lencséjén át) címmel nyílt kiállítás – láttán egyértelműen levonhatjuk azt a következtetést, hogy Shunk és Kender nemcsak, hogy otthonosan mozgott az előremutatóan gondolkodó művészeti közegben, hanem a művészek kreatív folyamatait is jól ismerték, így fotográfiáik szinte máshoz nem hasonlítható betekintést engednek az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek művészeti életébe. Azon túl, hogy dokumentálták a háború utáni éra ikonikus képeit, maguk is szerepet játszottak néhány megszületésében. Éppen abban az időben tevékenykedtek, amikor a művészeti világ legégetőbb kérdése önmagára irányult: mi számít művészetnek? Tehetségüknek és kapcsolataiknak köszönhetően annak a mai napig irigyelt csoportnak voltak tagjai, akik több, ma már művészettörténeti jelentőséggel bíró művet az elsők között láthattak – némely esetben még azok debütálása előtt, a műtermek és stúdiók nyugalmában. 

Robert rauschenberg artist s studio lafayette street new york 1968

Shunk–Kender: Robert Rauschenberg New York-i műtermében, 1968, forrás: J. Paul Getty Trust

Gri 2014 r 20 01030

Shunk–Kender: Andy Warhol egy párizsi hotelszobában, 1965 májusában, forrás: J. Paul Getty Trust

Shunk archívuma évekkel ezelőtt került elő – szerencsére jó állapotban – nagy gyűjtögetőket és kacatfelhalmozókat is megszégyenítő hangulatú lakásából. A hagyatékot a Roy Lichtenstein Foundation vásárolta meg, hogy azt öt nagymúzeum között ossza szét: így ma a Pompidou, a MoMA, a National Gallery of Art, a Tate Modern és a Getty Research Institute adatbázisait böngészve is találkozhatunk a Shunk–Kender páros fotográfiáival.

dalimanray.jpeg
Híres művészbarátságok

Az esetleges rivalizálás elkerüléséhez egészen különleges barátságra van szükség művész és művész között. Íme néhány olyan baráti kapcsolat, amelyek hosszú éveken keresztül az elismerések – és azok esetleges hiánya – között is kiállták az idő próbáját.

full_000737.jpg
Jean Tinguely portréja

Newton almájával veszi kezdetét az olyan történetek sora, melyek a zsenialitás korán megmutatkozó előjeleként állítanak be gyermekkori eseményeket. A legenda szerint a brit tudóspalántának egy fáról lehulló gyümölcsöt megfigyelve sejlett fel először a földi és égi mechanika rendszere, mely majdnem három évszázadon keresztül szolgált egyedülálló alapként és kritériumként a tudományos világkép kialakításához. A newtoni episztémébe született bele James Watt, aki nagymamája konyhájában ült, amikor az egyik fazékról leröpítette a fedelet a forró gőz – a fáma szerint ekkor született meg a gőzgép ötlete, amely világra szóló lökést adott az ipari forradalomnak. A gépről, az iparosodott társadalom alapmítoszáról pedig senki sem alkotott sokszínűbb és nagyszabásúbb víziót annál a Jean Tinguelynél, aki gyerekkorában állítólag legszívesebben zörgő vízimalmokat fabrikált a Bázel környéki erdőkben csordogáló patakokra. 

Christo_JeanneClaude_48HowardNY-Photo-by-Wolfgang-Volz-©-The-Estate-of-Christo-V.-Javacheff-1024x698.jpg
KÖRKÉP – Christo és Jeanne-Claude gyűjteménye

Ritkán fordul elő, hogy egy legendás művészházaspár személyes gyűjteménye kerül kalapács alá. A Sotheby’s februári aukcióján Christo és Jeanne-Claude kollekciójára lehet licitálni, ami nemcsak azért érdekes, mert a két alkotó érdeklődéséről és ízléséről tanúskodik, hanem mert olyan kapcsolati szálakat is felvázol, amelyekre eddig nem derült fény.

816lWrsebSL-697x1024.jpg
Yayoi Kusama élete színes képregény formájában elevenedik meg

A könyvet Elisa Macellari thai–olasz művész írta és illusztrálta, és Kusama fiatal koráról szól Japánban, életének arról az időszakáról, amikor hallucinációkkal küzdött.

Screenshot 2020-10-05 at 12.57.32.jpg
A SZÁJAK ÉS SZEMEK MÁR TÚL NAGY FIGYELMET KAPTAK

2020. január 2-án hunyt el John Baldessari, a konceptuális művészet legszellemesebb képviselője.​ Ezt a reggeli sietség közepette tudtam meg a rutinból megnyitott közösségi médiából – ezt a talán érdektelen részletet csak azért említem, mert a továbbiakban éppen a művész internethez fűződő viszonyáról lesz szó.

full_004227.jpg
Niki, a mesterlövész

Niki de Saint Phalle neve hallatán leginkább a gravitáció vonzásának fittyet hányó, dús idomú, tarkára festett hatalmas asszonyszobrok, a táncos lábú Nanák jutnak eszünkbe, vagy Párizs talán legnépszerűbb és legvidámabb köztéri műalkotása, a Pompidou előtti Sztravinszkij szökőkút, amit Niki a férjével, Jean Tinguelyvel együtt készített. A szerencsések eljuthattak a toszkán dombok között rejtőző különleges szoborparkjába, a Tarot-kertbe is, amelyről lapunk hasábjain már olvashattak*. Niki de Saint Phalle útkeresése azonban drámai körülmények között indult, és a művésznő szó szerint fegyverrel vette be a hatvanas évek Franciaországának avantgárd köreit.