Hogy vagy, magyar design?

A 10+1 kísérlet 50-1 év után

Vadas József

1972. október 18. és 29. között 10 kísérlet címmel egy utóbb designtörténeti jelentőségűvé vált kiállítás volt látható a Fészek Klubban. Létrejöttének körülményeit és hatását a közelmúltban a MOME designelmélet szak designkurátori specializációjának hallgatói feldolgozták, és az egykori bemutató helyszínén tisztelgő rendezvénnyel emlékeztek meg a közel fél évszázaddal ezelőtti kezdeményezésről.

Az 1901-ben alakult Fészek művészklubot elsősorban azok látogatták, akiket a társaság vonzott a Dob és a Kertész utca sarkán álló épületbe, mások inkább az étterem és a bár kedvéért jártak ide. Az intézmény a Kádár-kor derekától – a könyvtáros Molnár Éva áldozatos szervezőmunkája jóvoltából – egyszersmind a kortárs képzőművészet fontos hazai kísérleti műhelyének számított, így szép számmal akadtak, akikre a szellemi táplálékok is nagy csáberőt gyakoroltak. Magam annak idején egy iparművészekből álló kisebb körhöz csapódva ez utóbbiak közé tartoztam. Mivel a klubot kizárólag az egyesület tagjai látogathatták, magyarán a nyilvánosság előtt gyakorlatilag zárva volt, másutt nem (vagy ritkán) látható filmeket is vetítettek a nagy előadóteremben, az olvasóterem polcain pedig a kortárs nyugat-európai és amerikai képzőművészet jelenségeit bemutató jónéhány olyan album és folyóirat sorakozott, amelyekhez sem az üzletekben, sem a főiskolákon, sem a múzeumokban nem lehetett hozzáférni. Sok művész először csak olvasni-tájékozódni járt a Fészekbe; emlékeim alapján az akkor még fiatal Bak Imrével példálózhatnék. Ezek a konzervatív hivatalos képzőművészeti életbe integrálódni nem akaró, illetve ilyen-olyan okoknál fogva nem tudó vagy onnan kiebrudalt alkotók (idősebbek is voltak köztük) a hatvanas évtized derekától mind türelmetlenebbül keresték munkáik bemutatásának lehetőségét. Így szaporodtak meg az évtizedfordulón az egyetemi klubokban és művelődési házakban a bontakozó magyar neoavantgárd képviselőinek féllegális bemutatói, amelyeket – rövid időtartamukra és zártságukra hivatkozással – nem tartottak kötelezőnek az arra illetékes a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal zsűriztetni. Ebbe a sorba illeszkednek a Fészek kiállításai, amelyek rendezői között képzőművészek (Nádler István, Kemény György, El Kazovszkij) mellett az építészet és az iparművészet hasonlóképp experimentális alkotói is szerepeltek. Ez utóbbiak közül két tárlat talán a legjelentősebb. Az egyiket a Csete György vezette Pécs Csoport rendezte, a másik pedig (teljes címén) a Magyar design/10 kísérlet című bemutató volt, amelyet – mint a katalógusban olvashatjuk – Pohárnok Mihály szervezett.  

Imgf01

Imgf02

Képek az 1972-es kiállításról, fotó: © Zsótér László

Nem a mai kiállítóteremben, hanem az emeleten, egy alig néhány négyzetméteres kis helyiségben rakta ki nyolc tervező a Hungexpo egyszerű-szabályos kockáira összesen tíz munkáját. Ennek a kicsi és szerénynek is látszó eseménynek mégis óriási visszhangja támadt – a szakma vezető folyóiratában, a Művészet hasábjain vagy fél éven át folyt róla a szenvedélyes vita. Több más orgánumban is reflektáltak rá. A reakció mindenekelőtt azzal a részben hasonló tematikájú, Edénykultúra címen alig fél évvel korábban a Műcsarnok irdatlan termeiben nyílt, ámde heterogenitása folytán érdektelenül jelentelenné zsugorodott seregszemlével (ma úgy mondanánk: szalon) összevetve volt feltűnő, amelynek a száz résztvevője között – hogy még kiáltóbb legyen a paradoxon – a tíz kísérlet öt résztvevőjét is megtaláljuk. Azt olvasom a mostani tárlat egyik reflexiójában, hogy a polémiát Pohárnok Mihálynak a Magyar Nemzetben a tárlat megnyitását követően megjelent írása indította el. Ami csak részben igaz, mert nem elsősorban a design (azon belül is annak) módszertanán és magyarságának értelmezésén nyilvánosan meditáló újságcikk váltott ki a szellemi életben provokációt, hanem maga az anyag. Mert mit is láttunk? Lámpákát és gördülő acélcső fotelt (Borz Kováts Sándor), néhány asztali készletet porcelánból (Horváth László), kőedényből (Minya Mária) és majolikából (Semsey Gabrialla, illetve Szekeres Károly), továbbá az ezek elvitelére-szállítására alkalmas hullámpapír csomagolást (Semsey Gabriella), valamint gyerekbútort (Deákné Blázsek Gyöngyvér) ugyancsak papírból, fából pedig gazdaságosan gyártható szériabútort (Jahoda Maja). A tálalás szellemében: csupa magától értetődő – mindennapi életünk szerves részét képező – dolgot. S ami talán még fontosabb: hasonlóképp magától értetődő módon megformálva, mindenfajta művészkedő allűr híján: anyagszerűen és a funkcióra szorítkozva, közben a gyárthatóság szempontjait érvényesítő harmonikus összképet teremtve. Amint ezt a mai néző is megerősítheti a kiállításon látható fényképeken és reprodukciókon. Csakhogy 1972-ben az még nem volt logikus, amit sokan – legfőképpen maguk a tervezők – már annak idején természetesnek gondoltak, jobban mondva szerettek volna. Merthogy munkáik közül mindössze kettő volt úgy-ahogy (kis példányszámban vagy házilagos-kisipari előállításban) szériatermék; a többi egyelőre prototípus, akként – a korabeli gyakorlat szerint – a sorozatgyártás megváltó kapujában örökös bebocsáttatásra várva. Erről az üzletek soványan egyoldalú kínálatában konkludáló, ily módon a társadalom széles körét közvetlenül és negatívan érintő áldatlan helyzettől annak idején mindannyian szenvedtünk, akik már akkor felnőttek voltunk. Illusztrációjaként legyen szabad személyes példával előhozakodnom: magam akkoriban egy téglavörös színű düftin trapéznadrágot hordtam, amit egy vállalkozó szellemű fiatalember (amúgy szabó) készített nekem – a Május 1 Ruhagyár ilyesmivel nem foglalkozott. 

Mg 9342

Horváth László Saturnus edénykészlete (1972) a Magyar Design 10+1 kísérlet című kiállításon, fotó: Füzesi Dorka, Kovács Zsófia, Faddi Bianka

A 10 kísérlet anyagára visszatérve azonban látványosan szemléltethető ez az abszurd (a hiánygazdálkodásnak nevezett szocialista rendszer működési zavaraiból fakadó) állapot Horváth Lászlónak a kiállításon bemutatott készletével is. A Herendi Porcelángyár munkatársaként tervezte, de hiába aratott – alig egy évvel a szóban forgó kis bemutatót követően – a világ legjelentősebb nemzetközi szilikátipari fórumán kitüntetett elismerést két világnagyság (az olasz Gio Colombo és a finn Tapio Wirkkala) társaságában, cége nem tartott rá igényt. Csak öt évvel később és erősen limitálva a Hódmezővásárhelyi Porcelángyár vette gyártásba – amolyan jutalomként lehetett karácsony előtt hozzájutni a hazai értelmiség jól értesült körének, pénzért persze, az Alföldi márkaboltjában. Megalázó parkolópályára kényszerültek a bútor-, a textil- és az üveggyárak, a legkülönfélébb üzemek olykor faliújságdekorálásra kárhoztatott iparművészei is, akiknek terveiből a kereskedelmi-gazdasági vezetés értetlensége (végső soron a rendszer tehetetlensége) folytán sosem lett termék.  A feleslegesség érzetéből fakadó gyötrő szakmai frusztráltságukról nem sokkal később (1979-ben) egy többkötetes dokumentum-, akarom mondani, panaszgyűjteményt jelentetett meg a művészeti szövetség Az iparművészet jelene és jövője címmel. Ez a felmerés aligha jött volna létre a hovatovább fél évszázada a Fészekben rendezett bemutató nélkül, amely látványos alternatívaként mondott ítéletet a korabeli jelenről. Megmutatta, hogy mire való – volna valójában – képes a tervezőművészet, amennyiben lehetőséget kap, miként sok más országban, a maga törvényei szerinti szabad működésre.

10 1 magyar design 7

Enteriőrfotó a Magyar Design 10+1 kísérlet című kiállításról, fotó: Füzesi Dorka, Kovács Zsófia, Faddi Bianka

Ha csupán farmerhez nem lehetett volna hozzájutni Magyarországon akkoriban... Nehéz azt a régi világot elképzelni a mai olvasónak, hiszen az olasz design (annak volt meghatározó egyénisége Gio Colombo) immár évtizedek óta jelen van termékeivel a rájuk specializálódott kereskedésekben; a világhírű Rosenthal (annak dolgozott az ugyancsak fentebb említett Wirkkala) porcelánjait ugyancsak több webáruház forgalmazza. A minap bukkant fel ismét egy olyan hirdetés, amely – a közelgő ünnepekre tekintettel – jelentős kedvezménnyel kínálja a WMF márkás konyhai fémtárgyait. A szóban forgó hatvanas-hetvenes évtizedben ennek a német vállalatnak volt a vezető tervezője a Bauhausban tanult, ikonikus lámpájáról nevezetes Wilhelm Wagenfeld. Akad a viszonyok gyökeres fordulatára jól ismert hazai bezzegpélda is: a Karton Design, amely huszonvalahány országba exportálja a rendszerváltás tájékán a MOME-n diplomázott Terbe János papírbútorait. De, persze, tévedés volna azt feltételezni, hogy akkor most már minden tökéletesen működik; a gyökeresen megváltozott helyzetben ugyanis merőben új kihívások jelentkeztek. Az ökológiai és a szociális szempontok preferenciájára gondolok, az ezeknek való megfelelés pedig tevékenységük újra gondolására kell hogy késztesse a design művelőit. Az élet minden területére benyomuló digitális technológia ugyancsak számos tisztázandó kérdést vet fel. Nem kis érdeme a Fészekben rendezett hommage-tárlatnak, hogy ezt a korábbitól különböző perspektívát nyitó követelményrendszert hangsúlyosan érzékelteti. Mégpedig tizenegy, a fentiek jegyében született mai kísérlettel. (Ez magyarázza a 10+1 címet.) Ahogy annak idején, ezúttal is jobbára pályakezdő fiatal művészek munkáit láthatjuk. Az elődök örökségének folytatásáról tanúskodik a kiválasztott projektekre egyetemlegesen jellemző társadalmi felelősségvállalás, amely a 10 kísérlet alkotót döntő módon motiválta. Mint tudvalevő, az 1972 őszi kiállítás csupán a kezdete volt egy több éven át tartó, Házgyári konyhaprogram néven ismert olyan közös munkának, amelynek célja a sokszázezer panellakás konyhai eszköztárának korszerűsítésével többmillió ember otthoni életvitelének megkönnyítése volt. Ezen a mostani tárlaton sok érdekeset látunk: olyan ruhákat, amelyek a kerekes székbe kényszerültek öltözködését segítik (Pázmány Lili); gyengén látók és egészséges gyerekek közös memoriterjátékát (Orr Péter); cókmóknak keresztelt univerzális hátizsákot nevelőintézeti gyerekeknek, hogy legalább ennyiben legyen egy sajátjuknak mondható kis kuckójuk (Kovács Bori); a figyelemzavarokkal küzdők digitális szövegolvasását segítő eszközt (Vatány Szabolcs). Érezhetően a szociális problematikájú munkák dominálnak, az ökológiai vonatkozásúak szerényebbek. A jelen társaságot, illetve bemutatójukat ily módon nem volna szerencsés összevetni a fél évszázaddal ezelőtti alakulattal. Míg a mostani egy válogatás, az előd inkább egymás mellé sodródott emberek önszerveződése volt. Ezzel is magyarázható, hogy legjobb tudomásom szerint itt nincs szellemi vezető, miként egykor Borz, majd Pohárnok. Minthogy a 10 kísérlet köre jelentősen módosult az évek során, hasonlóval lehet, illetve kell számolnunk ezzel a gárdával is, ha egyáltalán lesz közöttük valamiféle együttműködés vagy közös projektjük. Programjukat egyelőre még egy többszörösen összetett mondatban sem lehet összefoglalni. Ez nem baj; csak jelzem, hol tartanak. Magyar design, mint olyan, különben sincs. Talán majd az új nemzedéknek sikerül.

 10 1 magyar design 16

10 1 magyar design 11

Enteriőrfotó a Magyar Design 10+1 kísérlet című kiállításról, fotó: Füzesi Dorka, Kovács Zsófia, Faddi Bianka


Magyar Design 10+1 kísérlet, Fészek Galéria, Budapest, 2022. január-2-ig

A kiállítás főkurátora Földi Eszter művészettörténész, a kiállítást rendezték a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designkurátori specializáció kurzus hallgatói, illetve tervezőszakos hallgatók: Albert Réka, Csernus Anna, Forgách Anna, Gyöngyösi Eszter, Kolontai Dóra, Kovács Anna Zsófia, Lukács Edit, Márkus Dorottya, Mozga Tímea, Őze Sándor, Vezendi Vanessza, Vékony Anna, Viski Noémi, Keresztesi Andrea Diána, Málnási Bence, Majnár Rebeka Anna, Mocselini Balázs.

full_004463.jpg
Rituális látványshow a konyha körül

Hogyan változott az idők során viszonyunk az élőlények egyik alapfunkciójához, az evéshez? Milyen társadalmi helyzet milyen étkezési szokásokat alakít ki, és mindennek milyen tárgyi nyoma marad? Mire helyeződik a hangsúly: a funkcionalitásra, a tömeges igények ipari kielégítésére, a pazarlásra, az élvezetre vagy az egészségre? Kalandozások a konyha és az ebédlő körül, avagy hogy kerül az asztalnemű a múzeumba. Art & Food.

123_Vadas8.jpg
Borz Kováts Sándor

Ha otthon vagyunk a magyar dizájn történetében, és azt halljuk: Vargánya, nem a gomba fog először eszünkbe jutni, hanem egy emblematikus lámpa, és annak megalkotója.

full_006036.PNG
A mindentudó

Az AEG számára 1911–12 között Berlinben emelt Turbinacsarnokkal, amely hazájában az első acél-üveg-beton konstrukció volt, írta be magát Peter Behrens a modern építészet történetébe. Munkássága korszakos jelentőségét bizonyítja az is, hogy ugyanebben az időben kapott tervezőirodájában életre szóló útravalót, amolyan posztgraduális DLA-képzésként, az elmúlt század három építészóriása: Walter Gropius, Mies van der Rohe és Le Corbusier. Behrens születésének jubileumán a kölni iparművészeti múzeum (MAKK) több mint kétszáz (jelentős hányadában kölcsönzött, nem kis részben most először látható) alkotásának felvonultatásával rendezett munkássága előtt tisztelgő reprezentatív kiállítást, amely a sokoldalú, német kifejezéssel élve „alleskönner”, vagyis gyakorlatilag mindenben jártas tervező kevéssé ismert iparművészeti tevékenységéről ad átfogó képet.

full_004871.jpg
„ÉRZEM A RITMUST”

Jó látni, milyen hatalmas felfordulást okozott az afrikai kultúra beszivárgása az európai művészet már egyébként is repedező klasszikus máza alá. A jól nevelt kezdeti izmusok után az úgynevezett primitív hatások hatalmas felszabadító ereje mutatkozik meg a kubizmusban éppúgy, mint a vele párhuzamosan alakuló expresszionizmusban. Amikor aztán az afrikai gyökerű zene kap egy amerikai gellert, és így találkoznak vele a festők, nem csoda, ha valósággal felrobbannak a képek. Ennek a hatásnak, illetve különböző megnyilvánulásainak próbált utánajárni a stuttgarti Kunstmuseum kiállítása. Avagy mit adott a képzőművészetnek a dzsessz?

pic8.jpeg
AZ ELSŐ SZTÁRDESIGNER

Elzász-Lotaringia a francia szilikátipar központja. Metzben székel a Baccarat, ahol a 19. század elején kezdődött (és máig tart) a kristályüvegek gyártása. Nancyban az art nouveau idején két cég vívott ki magának ugyancsak nemzetközi rangot: az egyik Émile Gallé, a másik a Daum fivérek tevékenységéhez kötődik. S nem utolsósorban: a régió e kézműves hagyományára támaszkodva létesített éppen itt – egészen pontosan Wingen-sur-Moder-ban – üveggyárat 1921-ben a múlt század talán legnagyobb hatású francia iparművésze, René Lalique. Egykori villájában ma ötcsillagos szálloda működik; az olasz Mario Botta tervezett mellé ebédlőt és borospincét. A hajdani üzemet pedig a francia Jean-Michel Wilmotte szintén nagy hírű irodájának tervei alapján modern épületszárnnyal egészítették ki, ebben nyílt meg 2011-ben az alkotó teljes életpályáját mintaszerűen bemutató múzeum.

full_005554.png
AZ ABSZTRAKT MŰVÉSZET SIXTUS-KÁPOLNÁJA: AZ AUBETTE KÁVÉHÁZ

Nem csak Hellász ma hófehér márványtemplomai tündököltek egykor élénk színekben. A gótikus katedrálisok belsejében az architektúra elemeit szintén lefestették – a chartres-i katedrális most ennek tudatában újul meg, heves szakmai vitát, sokakból ellenérzést kiváltva. A kolorit építészeti jelentőségére a legújabb korból – a végletesen puritánnak mondott húszas évekből – is akad bezzeg-példa: Theo van Doesburg és az Arp házaspár strasbourgi enteriőrje.

full_005805.PNG
EGY BAUHAUS-IKON MEGHEKKELÉSE

A kód Wilhelm Wagenfeld 1924-ben készült és csaknem minden Bauhausról szóló kiadványban szereplő asztali lámpáját jelöli. A designtörténet e klasszikus darabja feltűnik Walter Gropius rekonstruált igazgatói irodájának asztalán, valamint egy olyan fényképen is, amely Moholy-Nagy László dessaui műteremlakásának enteriőrjéről maradt ránk. Kiemelkedő jelentőségének adózik most az a Kiscelli Múzeumban rendezett kiállítás, amely a felváltva Budapesten és Brémában élő Schnepel házaspár gyűjteményének részeként rangos kortárs külföldi és magyar művészek reflexióival szemlélteti a tárgy szimbolikus kulturális jelentőségét és máig eleven hatását.

full_005924.PNG
Ékszerek, pálmák, nadrágkosztümök

A kobaltkék-citromsárga villa a faragott pergolával és ablakrácsokkal, pálma- és kaktuszligetével nagyon marokkói, miközben a szomszéd telken az új múzeumépület letisztult vonalú, rózsaszín mészkővel és rusztikus téglával borított falai akár Dániában is állhatnának. Két francia művész, a festő Jacques Majorelle, majd később a divattervező Yves Saint Laurent otthonaként és műtermeként szolgáló art deco villa és a 21. századi Musée YSL az európai és afrikai kultúra kivételes keveréke, amelyben a Matisse és Mondrian festészetét idéző pop-artos ruhák és a harsány színű afrikai textilek, pompás törzsi ékszerek jól kiegészítik egymást.

Screenshot 2020-02-21 at 19.16.00.png
AZ EZERMESTER

A 2018-as év a Secession jegyében telt a bécsi múzeumokban, ugyanis a mozgalom négy meghatározó egyénisége: Gustav Klimt, Koloman Moser, Egon Schiele és Otto Wagner egyidőben, éppen tavaly száz éve távozott az élők sorából. A sokoldalú festő-iparművész Mosernek az osztrák iparművészeti múzeum, a MAK rendezett reprezentatív életmű-kiállítást, látványos díszlet- és jelmezterveiből pedig a Theatermuseum válogatott.

Screenshot 2020-10-07 at 21.56.57.jpg
SKÓT KOCKA

A japonizmustól, Aubrey Beardsley-hatástól, Arts and Craftstól a tiszta mértani konstrukcióig.