Töredékek
Az időtlenség melankolikus világába rögzített wendersi képterek szinte azonnal elfedtetik a látogatóval, hogy mit is keresett pontosan, amikor belépett a londoni Blain|Southern galéria súlyos üvegajtaján. Zárásig lehetne körözni a termekben, elmerülve a képek előtti lassú csordogálásba, az idővel mit sem törődve, zavartan követve az értelmezés apró jeleit, melyek elvezethetnek a megoldáshoz. Hiábavaló, a rejtély csak mélyül, és a kíváncsiság helyét a gyanú veszi át.
„Hiszünk a halál előtti életben” – megnyitóbeszéd
Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjének egyik legfeszültebb jelenetében a nékoszos fiatalok a Dubniczay-palota előtt állnak szemben az egyházi iskolásokkal. A film vége felé járunk, az újonnan hatalomra került ifjúsági vezetők már a terror elméleti és gyakorlati lehetőségét mérlegelik. Az állítólagos provokációkra hivatkozva a mozgalmi dalokat éneklő kommunista fiúk és lányok először máglyát készítenek elő az egyházi könyvekből, majd új rigmusokba kezdve ellenfeleiket behajtják a palotába: „Nem állunk meg félúton, reakció pusztuljon! Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni! Ez még csak a kezdet! Folytatjuk a harcot!” A háttérben és a tér fölé kifeszítve vörös és fehér alapra festett jelszavak állnak: „Egységes ifjúságot!”, „Szabadságot az ifjúságnak!” és „Erőszakra erőszakot!” Felcsendül az Avanti popolo, és a radikális nékoszosok kövekkel kezdik dobálni a málladozó vakolatú palota ablakait. Csörömpölve törnek be az üvegek; az egyházi iskolások az utolsó jelenetekben már nem tűnnek fel.
Heterogenitás és abszurd mélység Győrffy László művészetében (18+)
A csonkolás, a test felsértése kínosan élvezetes érzéseket is szülhet. Olyan érzeteket, amelyek hirtelen előbukkannak egy abszurd mélységből. Ebből az abszurd mélységből hiányzik minden mérték, gátlás, visszafogottság és mesterkéltség. A következő kérdésre kell választ adnunk: miképpen válhatunk alkalmassá a formátlanságot formáló művészetre? Bizonyos szempontból az esztétika eszközeit megszüntetve kell haladni ahhoz, hogy a szubjektum beleolvadhasson az abszurd mélység zavarba ejtő formátlan torzultságába.
„állítólag tényleg negyven millióan vannak!”
Permanens forradalom! Trockista kiállítás a Ludwig Múzeumban Fabényi Julia gondozásában! Milyen meglepő! – gondolhatná az ember. Pedig nem erről van szó. A budapesti intézményben a kortárs ukrán képzőművészetet bemutató kiállítás nyílt április 5-én. Európában az eddigi legátfogóbb tárlatot láthatja a magyar közönség.
Az alef felé
Török Ferenc tavalyi filmje már címében is – 1945 – hangsúlyozza, hogy a második világháború lezárásának évére egyúttal mint egy zavaros, átmeneti időszak kezdetére kell tekintenünk a Horthy és a Rákosi-korszak között. A „nulla év” megnevezés, ahogy a történészek gyakran utalnak rá, nem csupán egy új időszámítást jelez, hanem társadalmi, gazdasági és szellemi amortizációt: az elpusztult infrastruktúra, élelmiszerhiány és sosem látott infláció, a háborús traumák és emberi veszteségek valóban „lenullázták” a lakosság döntő részét. Ebben a rendkívül kiélezett időszakban érkeztek vissza azok, akiket senki sem várt, viszont elhurcolásukban nem sokkal korábban aktívan vagy passzívan segédkezett a túlélő zsidóság. A konfliktust fokozta, hogy a háború alatt jogtalanul vagy az átmeneti szabályok szerint „jogosan” eltulajdonított zsidó javakat, otthonokat, üzleteket és ingóságokat vissza kellett szolgáltatni, ami hosszú perekhez és kölcsönös vádaskodáshoz vezetett, majd az ország különböző pontjain véres atrocitásokig, pogromokig fajult. A követelésként megélt igények újraélesztették és egyfajta igazolást adtak a nyilasok eltűnésével csak kismértékben csökkenő antiszemitizmusra.
Gerber Pál: IN SITU – megnyitóbeszéd
Gerber Pál képzőművész, Munkácsy-díjas festőművész, tanár, író, költő, filozófus, műgyűjtő, amatőr asztalos, szeret kerékpározni, de autót is vezet, számon tartja a művészettörténet ismert és kevésbé ismert pillanatait, így elmondható, hogy tanárként a kanonikus művészetszemléletet is elfogadja, de vizuális művészként egyéni világképpel rendelkezik. Gondolkodóként objektív, távolságtartó attitűdöt képvisel. Megszállott szabadságfüggő, Istenfélő, patrióta, romantikus művész-ember, aki humorral és iróniával átitatott sajátos nyelvet hozott létre. Munkássága a nyolcvanas évek elején indult, de a hetvenes évek Magyarországában, valamint a késő posztmodern európai kultúrában gyökeredzik.
„Energia és káosz”
A Golden Boundaries perfekt, izgalmas, érzékeny, átgondoltságát és installálását tekintve is a magyar mezőnyből kimagasló munka. Tárgya a youth culture, amit a kiállítás kurátora, Oltai Kata kényszerűségből „kamaszkornak” fordított, jobb magyar terminus híján. Az öt magyar résztvevővel dúsított, nemzetközi anyag fotográfiákból, videókból, szobrokból és installációkból áll. A négy teremben, de alapvetően hat térbe elhelyezett művek érzékeny értelmezési hálót alkotva beszélnek az ifjúkor, a kamaszkor és az életkorhoz nem szükségszerűen kötődő (szub)kultúrák különböző aspektusairól. Oly módon, hogy az életkorbeli, társadalmi, kognitív határokat törlendő segédegyenesnek tekintve, az élet egy korszakánál jóval többet mutatnak meg. Az anyag nem valami kamasz-rezervátumba nyújt megnyugtató bepillantást. Nem a különöset, a vadat, a bűnöset és a megregulázandót mutatja meg biztonságos határok között, felkeltve a felnőtteknek a gyorsan elrepült kamaszkor iránti nosztalgiáját is, hanem azt a Másikat mutatja meg, aki potenciálisan bennünk van, bennünk lehetne, ha tudatosítanánk magunkban a szilárdnak hitt énünk rögzíthetetlenségét és illékonyságát, identitásunk társadalmi konstrukció voltát.
Az állatok összefognak a dizájnerekkel?
Hogyan gondolkodik a dizájner, ha munkához lát? Mi születhet abból, ha egy madár, egy kígyó, egy patkány vagy néhány apró rovar a dizájnerrel együttműködésben dolgozik? A tervező miként vonja be, miért veszi igénybe az állatokat, milyen módon használja ki a képességeiket, tulajdonságaikat a céljai eléréséhez? Cikkünkben olyan tárgyakat és dizájnprojekteket mutatunk be, melyek létrejöttében az állatok központi szerepet töltöttek be, a tervezővel közösen oldottak meg problémákat, kettőjük összefogásának köszönhetően születtek meg az ember számára fontos, hasznos és praktikus megoldások.
Az anyagtól a fényig és vissza
Szeptemberben rendezték meg Szabó Dezső A fény határai című kiállítását a Vintage Galériában, amely tematikájában szorosan kapcsolódik a tavalyi Exposed, valamint a tavaly előtti Black & White/Fekete-fehér kiállításhoz. Mindhárom anyagnál a fotográfia, mint eszköz és anyag, a fotografikus kép, mint kép, mint nem-festmény, a kép mint tárgy és a kép mint mű áll a középpontban. Ezek a teoretikus kérdések foglalkoztatják Szabó Dezsőt már a kezdetektől, a korai absztrakt, majd monokróm képektől a kilencvenes évek végének, illetve a kétezres évek elejének fotográfiáin keresztül, az utóbbi évek munkáiig bezárólag. Az utolsó kiállításokon a fókusz a tisztán fotográfiai eszközökre irányult.
Káldi Katalin: Hő – megnyitóbeszéd
Káldi Katalin munkásságát műfaji kategóriákra való bontás nélkül, egészében érdemes szemlélni, hiszen egységében bontakozik ki művészetének médiumtól független konceptuális jellege. Bár legújabb festményein a korábbi szelídebb vásznakhoz képest szembetűnő az erőteljes vörös és sárga színvilág, a hangsúly továbbra is a minden alkotására jellemző renden, a dolgok egymáshoz való viszonyán van. Ez a rend azonban kiegészült egy fontos új minőséggel: a dinamikával, a dinamikussággal.
Amikor az internet pszichológushoz ment (18+)
Jon Rafman az internet legmélyebb bugyraiba ereszkedik le, és onnan tudosít saját kollektív tudalattinkról. Olyan helyek ezek, ahová mi, hétköznapi internetfelhasználók nem sokszor merészkedünk le, de létezésükről mindenesetre tudunk. A web pöcegödrének tartott 4chan, a Second Life virtuális világa, megrázó videók különféle fétisekről, rengeteg hihetetlen, de létező internetes szubkultúra fórumai, pornó extremitások, a darkweb és a deepweb világa. Nem vallanánk be soha és az előzményeinkből is kitöröljük, de kattintottunk már rájuk. Nem perverzióból, csak kíváncsiságból. Ugyanezt az élményt nyújtja a kanadai alkotó művészete.
Fejetlenség
A lovas szobrot felakasztották, majd kegyetlen hirtelenséggel le is fejezték. Még egy perc figyelmet sem szántak neki. Először csak egy óriási kampó közeledett vészjóslóan a lovas hős felé, ám addigra a „kivégzőtiszt” már elvégezte az ilyenkor szokásos előkészületeket. Akár emelt fővel is távozhatott volna a klasszikus művészet szimbóluma, helyet adva az új művészetnek. De ennél több kellett. Az alászállás méltóság nélküli, a végeredmény tragikus: a klasszikus művészet fejét vesztve csúszott az állványa mellé. Halálát csak néhány munkás gyászolta mobiltelefonnal a kézben: az elrepülő fej látványa hozhat pár lájkot és megosztást – ha már a meglepődés elmaradt.
Cinikus fiatalok
A Bloomberg New Contemporaries 1949 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a frissdiplomás, illetve mesterszakos művészeknek, amelynek legutóbb a Newcastle upon Tyne-ban található Baltic Gateshead és projektkiállítótere, a Baltic 39 adott otthont. A résztvevőket minden évben háromtagú zsűri választja ki kétrostás eljárással – hozzávetőleg 1500 jelentkezőből. A korábbi évek sikeres pályázói között szerepel például Mona Hatoum, vagy Damien Hirst, és olyan szakemberek zsűrizték már a pályázatokat, mint Hans Ulich Obrist, Dinos Chapman, illetve Phil Collins.
Közös ügyek az aranyló kupola alatt
Az Artmagazin berkeiben hagyománynak számít, hogy a lap körüli stáb amellett, hogy a nyomtatott és az elektronikus tartalom előállításáért, szerkesztéséért, a magazin szakmai színvonaláért felel, rendszeresen gazdagítja a hazai kulturális programkínálatot különböző, rendhagyó formátumú eseményeivel is. Itt nemcsak a kapcsolódó lapszám-bemutatókra kell gondolnunk, bár ezek közül is nemrég volt egy emlékezetes, amely a magazin életében mérföldkőnek számító 100. számot ünnepelte az Írók Boltjában. Az Artmagazin (ön)népszerűsítő tevékenysége mellett általános művészetszervezői szerepet is vállal: a vidéki, tematikus hely- és kultúrtörténeti sétáktól, az Art Market Budapesthez kapcsolódó díj kiosztásán át, egészen az időszaki kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetésekig ível a programok sora. Az évenként megrendezett, kortárs művészeti és dizájntárgyakat kínáló akció is ezen események közé tartozik, amely egyúttal hozzájárul a magazin éves költségvetéséhez, illetve a szerkesztőség által meghatározott közösségi célt is támogat, így idén az Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületet.
Miért ne?
A Magyar Képzőművészeti Egyetem aulájában a feje tetejére állt a világ. A térbe lépve egy “frissen mázolva” feliratú padba ütközöm, majd egy hatalmas, narancssárga lakkbőr „XD” vonzza magára a tekintetem. Közvetlenül ezután észreveszem, hogy éppen egy extrudált kukoricából és nyálból készült installáció mellett állok.