Fények nyomában
Az Új Budapest Galéria Több fény! - Fénykörnyezetek című kiállításáról
„Mehr Licht” mondta a derengő fényű hálójában halála előtt Goethe, amely kijelentésre – egyesek szerint tévesen, mások szerint joggal – aztán egy egész eszmerendszer, a felvilágosodás épült. Kisebb léptékben, de hasonlóan megtermékenyítő hatású volt az UNESCO idei felhívása is. A világszervezet 2015-öt a Fény Nemzetközi Éveként hirdette meg, amely jó alkalmat kínált a vizuális kultúrával foglalkozók számára a téma által ihletett események szervezésére. A hazai közönség például ennek keretében találkozhatott Csáji Attila lézermunkáival a Műcsarnokban. Párhuzamosan az Új Budapest Galéria egy reprezentatív, a fénnyel, a fényművészettel kapcsolatos tudásunkat rendszerező csoportos kiállítás szervezésére vállalkozott. Bár ebben az esetben nem csak a Fény Nemzetközi Éve jelentette az apropót, hanem Paksi Endre Lehel áttekintő igényű doktori kutatása is, aki kurátorként a tárlat címében szintén Goethe utolsó szavait idézi meg, a kiállításban pedig a fény jelenlétének mágiájáról beszél.
Eperjesi Ágnes: Rövid ima (2009) Fotó: Eln Ferenc ©Új Budapest Galéria
A közelmúltban a nemzetközi színtéren számos intézmény foglalkozott a fényművészet tendenciáinak bemutatásával. Ilyen hivatkozási pontnak számít például a Peter Weibel által rendezett Lichtkunst aus Kunstlicht című tárlat (ZKM, 2006), valamint ebbe a sorba illeszthető a budapesti Fényjátékosok is (Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, 2010), amely inkább az alkotói pályák (Kepes György, Frank J. Malina) szakmai kapcsolódási pontjainak feltárására koncentrált.
Borsos János: Szentháromság modell (2010) Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
Öt pontban foglaltuk össze, hogy miért érdemes átfogó fényművészeti kiállítást életre hívni ma Magyarországon:
1. A fényművészet vakfolt a magyar művészettörténetben. Az elbeszélés folytonossága helyett az egyes életművek határozzák meg történetét1 - állítja joggal a kurátor. A magyar származású, külföldön elismerést szerző mesterek (Kepes György, Moholy-Nagy László, Nicholas Schöffer) és a rájuk irányuló szakmai figyelem pont az általuk képviselt komplex művészeti szemléletet hagyja a feldolgozatlanság homályában.
Az albertfalvai újkőkori falu tájolását bemutató makett Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
2. A Több fény! című kiállítás izgalmas, kettős narrációt választ e homály eloszlatására, hol történeti elbeszélést követ: a neolitikumtól az optikai eszközök fejlődéstörténetéig, hol pedig a 2000-és évben keletkezett, fénykörnyezetként2 definiált, hazai művekből válogat. Az elmúlt öt-tíz évben született magyar munkák látványa és mennyisége igazolja a demonstrálni kívánt folytonosságot. Bár bizonyos esetekben ez a kiállításrendezői szándék a nagyobb léptékű fényinstallációk érvényesülését nehezíti3 a kiállítótér két szárnyában, az érezhető, hogy a Bálna adottságaihoz képest a tárlat jól gazdálkodik a tartalom térbeli elosztásával.
3. Kifejezetten szerencsés eljárás az egy térbe installált archeológiai tárgyak4 és a landart-dokumentációk5 párhuzamos tárgyalása, vagy a hasonlóan történeti analógiára építő barokk oltárkép fénynyalábjainak, Méhes Lóránt szakrális mandaláinak és Domián Gyula Nyomkövetés című művének egymás melletti bemutatása. Ehhez a muzeológiai hangvételhez jól passzol az első tér egyik központi műve, Szigeti Gábor Csongor mobilszobra. A Naptű egyesíti magában azt az interdiszciplináris gondolkodásmódot, amelyet a tárlat az eltérő tudományterületről érkező történeti referenciák (régészet, vallás-, kultúra- és tudománytörténet) felsorolásával teremt.
Az újabb, technikai médiumok esetében a közönségnevelés, az információ közvetítése kulcsfontosságú. Ez a történetit és a kortársat párhuzamosan láttató prezentációs technika pedig egy olyan mediációs helyzetet teremt, amely egyszerre ad át tudást magáról a technikáról és alakítja ki a látogatóban az új médiumokkal kapcsolatos „fogyasztási szokásokat” is. Úgy vezeti a látogatót, hogy miközben ismerős formákat sorakoztat fel (tárlók, archív felvételek, képeslapok), humora és idegensége révén kizökkent. Egyedül a kommentáló feliratok lakonikussága miatt marad bennünk egy kis hiányérzet.
Szigeti Gábor Csongor: Naptű (2006) Fotó: Eln Ferenc ©Új Budapest Galéria
Méhes Lóránt: Ősfény-ösvény (1988–1992, részlet) Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
4. A történeti folytonosság és a kiállítás fifikás elbeszélésmódja mellett még egy fogalmi vezérfonalat is kapunk, hogy annak mentén a fényművészet nyomába eredhessünk. A kiállítás már alcímében – Fénykörnyezetek – lefekteti azt a központi kategóriát, amely kellemesen tág, ugyanakkor inspiráló fogódzót nyújt a művek értelmezéshez. A fénykörnyezet terminus elmésen oldja fel azt a fényművészettel kapcsolatos definíciós dilemmát, hogy a fényművészet műnemén belül a műfaji (anyaghasználathoz kötődő) vagy inkább a tematikus megközelítés a helyénvaló. A fénykörnyezet fogalmának belső feszültsége – amelyre a kurátori koncepció a kiállítás elején rögtön fel is hívja a figyelmünket – hogy a két komponens, a fény és a környezet kölcsönösen határozzák meg egymást. A fény – legyen szó külső, fizikai vagy belső, szellemi fényről – mint jelentéshordozó jelenik meg, a környezet pedig „egy ember számára téri jelenlétének a fény által ad észlelhetőséget”. Ez a fogalmi szimbiózis legszebben Mátrai Erik Szivárványemberek című munkájában, a sötétbe tartó, fehér overálon megtörő szivárványsugarak példáján mutatkozik meg. A fénykörnyezet kifejezés kettős természetét megragadó munkákhoz sorolhatjuk még Eperjesi Ágnes Rövid ima című interaktív művét, Borsos János Szentháromság modell installációját vagy Halász Péter Tamás Vasglóbuszát.
Borsos János: Szentháromság modell (2010) Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
Mátrai Erik: Szivárványemberek (2012, 2015) Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
5. Utolsó szempont lehet, hogy a Több fény! kiállítás mindamellett, hogy ritkán látható vagy frissen debütáló munkák értelmezésére ad alkalmat, olyan megközelítésmódokat, tendenciákat is felvillant, amelyek a közelmúltban a fény városi térben betöltött szerepét firtatják. Ez a nézőpont szintén történeti kontextusba ágyazva jelenik meg. A fény köztéri és városképi jelentőségű használata az alkalmazók körét tekintve is nagy utat járt be: a '30-as évektől (az Albert Speer Fénykatedrálisának monumentális esztétikáját idéző ex-Horthy híd és a Gellérthegy fénynyalábos kivilágítása), a '60-as évek neonfényben úszó Rákóczi útjáról készült pillanatfelvételeken és a '90-es évek digitális fényújságain át az elektronikus partikultúra VJ-szettjeiből a köztérre átkúszó homlokzati fényfestésig, a mappingig. Hatalmi reprezentáció, alternatív kultúra, mainstream. A fénykörnyezetek a városi táj részévé váltak, ahogy a fény által teremtett jelenlét a kezdetektől szervesen az emberi kultúra része volt. Ezért is lehet számunkra megvilágító erejű az Új Budapest Galéria kiállítása, mert ebben a fénytörésben a fényművészet sem csak egy távoli, megfoghatatlan, luxus art & tech kategóriaként tűnik fel előttünk, hanem egy a mindennapi érzékelés számára elérhető esztétikai tapasztalatként is.
A Gellérthegy fénynyalábos kivilágítása Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
Neonfényben úszó Rákóczi út a '60-as években Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
Sugár János Blaha Lujza téri beavatkozása - fényújság Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
Mapping Fotó: Rosta József ©Új Budapest Galéria
1“Több más hazai művészettörténeti folthoz kísértetiesen hasonlóan érthetetlennek tűnik, hogy ahhoz mérten, milyen nemzetközileg is meghatározó jelentőségű fényművészek származtak Magyarországról (a fényművészet extrém álláspontból tekintve, ha nem dán, akkor magyar találmány), az anyanyelvi narratíva minderről igen szaggatott. Értem ez alatt, hogy a monografikus földolgozások mellett magának a műnemnek még csak el sem indult bármiféle tudományos elbeszélési kísérlete a nyilvánosságban.” In: Paksi Endre Lehel (2015): Fényművészet-történet – magyarul, Új Művészet Online http://www.ujmuveszetfolyoirat.hu/2015/04/fenymuveszet-tortenet-magyarul/ (Utolsó letöltés: 2015.08.12.)
2lásd: 4. pont
3Több tért!
4Az albertfalvai újkőkori falu tájolását bemutató makett, vagy a napmotívumos halotti urna.
5Például: Kecskés Péter 1999. augusztus 21-re, a napfogyatkozás idejére időzített fóliás akciójának dokumentációja.
TÖBB FÉNY! Fénykörnyezetek
ÚJ BUDAPEST GALÉRIA (1093 Budapest, Fővám tér 11–12., [Bálna Budapest])
2015. április 13 – augusztus 23.
A kiállítás kurátora:
PAKSI ENDRE LEHEL
Kiállító művészek:
BLOCK CSOPORT (SEBESTYÉN ZOLTÁN | KATONA ZOLTÁN | PALKÓ TIBOR | NAGY ISTVÁN | NAGY ÁRPÁD PIKA) | BORDOS LÁSZLÓ ZSOLT–ERDÉLY DÁNIEL | BORSOS JÁNOS | BORTNYIK ÉVA–TUBÁK CSABA | CSÁJI ATTILA | DARGAY LAJOS | DOMIÁN GYULA | EPERJESI ÁGNES | ERDÉLY MIKLÓS | FALCONER XAVÉR FERENC | FERENCZI ZOLTÁN ZOLA | GALÁNTAI GYÖRGY | GYARMATHY TIHAMÉR | HALÁSZ PÉTER TAMÁS | HOPP-HALÁSZ KÁROLY | JÚLIUS GYULA | KECSKÉS PÉTER | KEPES GYÖRGY | KIÉGŐ IZZÓK | KOMORÓCZKY TAMÁS | KORODI LUCA | KUCHTA KLÁRA | MÁTRAI ERIK | MÉHES LÓRÁNT | MENGYÁN ANDRÁS | PÉTER ÁGNES | PPML (BERNÁTH ZSIGMOND | KRÁLL SZABOLCS | KOÓS ÁRPÁD | JUHÁSZ ANDRÁS | ANTALL GERGŐ | MÓCZÁR KRISZTIÁN) | SUGÁR JÁNOS | SZIGETI G. CSONGOR | SZILÁGYI LENKE–DÓRA BERKES | SZTOJÁNOVITS ANDREA | VÁRNAI GYULA | VICSEK VIKTOR | ZAWAR KOLLEKTÍVA (CSERNÁTONY-LUKÁCS LÁSZLÓ | GYARMATI ZSOLT | LUCZA ZSIGMOND)