Nagy kép arany keretben
Karneváli tömeg a kertben, a Giardini legszélesebb utcáján. A vírust megregulázták, az idegenforgalmat felturbózták, mindenki itt van. Legsűrűbben a szivárványszínű alternatívok és a szolid szakértelmiségiek, a kopaszra borotvált kékharisnyák és a Benetton-zöldbe burkolt divatérzékenyek vonulnak itt. Hömpölyögnek, özönlenek, és egy ponton akadályba ütköznek. Kényszerpályára váltanak, mert a való világ performansza beleszólt a nagy hejehujába. Két fegyveres vigyáz egy üres, magányos, de piros festékkel azért helyenként jól megpocsékolt pavilonra. Az oroszra. Alekszej Scsuszev (a Lenin-mauzóleum építőjének) pravoszláv hangulatú épülete lett az idei Biennálé versenyen kívüli, de fenyegetően érvényes mondanivalója. Lesz-e világvége, fenyeget-e nukleáris háború, vagy alsóbb hangon: vége lesz-e annak a nemzetközi klímának, amelyet a liberálisnak hitt glóbusz teremtett?
A lótuszon született istennő és egyéb hindu istenségek
A British Museum indiai gyűjteményében található egy 1830 körül Tandzsávurban készült, kilencvenegy kiemelkedő művészi értéket hordozó festményt tartalmazó album. (1) A képek a hindu mitológia különböző alakjait mutatják be: isteneket, istennőket, szenteket, valamint különféle mitikus jeleneteket. A dél-indiai Tamil Nadu régióban az ún. Company School, vagyis a Társa sági Iskola stílusában, a brit Kelet-Indiai Társaság hatalmának megszilárdulása idején létrejött album érdekessége, hogy míg inspirációt jelentett a nyugat számára, a festmények az indiai előzményekhez képest nyugati hatásokról tanúskodnak, és feltehetően brit megrendelésre készültek.
Nem helyettesíthető sikerek, avagy a császár új ruhája
„...a vírus mindent pusztító hatásai ellenére is van itt pénz, vannak művek, van műkereskedelem. A folytatást meg majd meglátjuk [...]” – ezzel zártuk egy évvel ezelőtt, a járvány okozta bizonytalanság előző csúcsán a 2020-as év műkereskedelméről szóló összefoglalónkat. És bár a hivatalosan SARS-CoV-2-nek nevezett kis paraziták újabb és újabb mutációi okozta fenyegetettség még 2021 során sem múlt el a fejünk fölül, azért tényleg volt mit meglátnunk – és amit láttunk, attól bizony a maszkok mögött sem győztük tátani a szánkat.
Szinyei visszafelé. Mi lett volna, ha...
Hol az igazgató? Beszélni akarok az igazgatóval! Ez felháborító! Talán hangosan mondtam, lehet, hogy magamban, de az indulat igazi volt, még ha akkor a tett, hivatalos jogosítvány hiányában, el is maradt. A vatikáni Borgia-lakosztályokban berendezett modern és kortárs gyűjtemény XVII. termében, a 181. tétel alatt, 64 × 81 cm nagyságban szerepel ugyanis a Majális. A mi Majálisunk. Piciben, de pontosan, színhelyesen, ám valódi szerzőjétől megfosztva. Az aláírás Félix Vallotton – egyébként kitűnő – svájci mesterről tud. Nincs Szinyei, de még „az ismeretlen szerző másolatának” enyhítő felirata sincs.
Az atlasz megtalálása
Gerhes Gábor sokéves csúszással, végül a Kiscelli Múzeumban létrejött Atlas című kiállítására egészen máshogy rezonál ma a befogadó, mintha az az első tervezett dátum szerint, öt évvel ezelőtt jött volna létre. A pandémia miatt felgyülemlett frusztráció- és melankóliatöbbletet lehetetlen kiszűrni, a közelgő itthoni választások és a globális politikai közbeszéd kaotikus állapota egyre megterhelőbb. Mindeközben a virtualitás térnyerésével azonos ütemben omlik össze a kulturális tér, éppen minden arról szól, hogy lerójuk régi adósságainkat, és a tudományos-fantasztikus fikciók felvetésein túl is igyekezzünk végre valami érdemlegeset állítani arról, hol lehetnek a valóságunk határai.
Tiszta ész és fűszerszósz
Az alighanem két legjelentősebb, Kant filozófiáját, azon belül is a Tiszta ész kritikáját direkten tematizáló neoavantgárd mű történetesen szinte egyszerre készült el 1971-ben, Joseph Beuys és Adrian Piper merőben eltérő pályájának váratlan – és egészen idáig fel nem ismert – metszéspontjaként. 1971 nyarán döntött úgy a City College of New York filozófia szakán tanuló Piper, hogy egy privát projekt keretében bezárkózik a loftjába és a nyári szünet heteit kizárólag A tiszta ész kritikájának szenteli, miközben jógázik és léböjtöt tart.
Kényszerből váltunk természetközelivé. Beszélgetés Erőss Istvánnal, a Képzőművészeti Egyetem rektorával
Itt végzett művészként, de külsős tanárként érkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektori posztjára. Kezdeti grafikusi karrierje fokozatosan fordult át abba a helyspecifikus, a környezettel aktív kapcsolatot kialakító művészeti gyakorlatba, amit természetművészetnek nevezünk. Esetében ennek fontos része más, sokszor távoli kultúrák megismerése és a szinte folyamatos utazás. Művészi pályájának alakulása mellett a természetművészet oktatási gyakorlatba illesztéséről, a reménybeli új szak hallgatóinak kilátásairól is kérdeztük.
Terebélyes fa
Nemrégiben zárult a Szépművészeti Múzeum Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig című nagyszabású kiállítása. A francia mester életműve és az európai avantgárd művészet 1906 és 1930 közti kapcsolatait vizsgáló tárlatnak volt egy nem várt, a magyar hatástörténetben eddig ismeretlen hozadéka, amely talán megfejtést kínál egy régi, rövid életű, ám az Európai Iskola kutatása kapcsán sokat emlegetett kiállítótér nevének eredetére
Fajó János. Gameometriák
Az alábbi írásban bemutatott kísérletek ötletgazdája a médiumra jellemző kötöttségek nélkül volt képes szintetizálni a geometrikus absztrakt képzőművészet és a funkcionális formatervezés eredményeit egy olyan korban, amikor a nonfigurativitás a klasszikus művészeti kánon számára fenntartott kultúrtermékek esetében tabunak számított. A magyar neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként számontartott Fajó János festményeivel és térplasztikáival azonos kvalitást képviselő, de a sokszorosíthatóság és a vizuális nevelés kívánalmával megkonstruált játékai annak köszönhették frissességüket, hogy „a szuverén grandart és az alkalmazott művészet határán” 1 hasítottak ki maguknak egy periferikus területet
Gőg és Van Gogh
El se hiszi az ember, amit a The Courtauld Institute of Art állít, hogy ez volna a legelső kiállítás Van Gogh önarcképeiből. Nyilván nagy munka összeszedni a képeket, de annyira kézenfekvő ötlet megmutatni a sokból a sokat, ha nem is az összeset, és az egész kiad valami… mit is? Hogyan fejlődött a művész? Hogyan lett Vincent van Goghból Van Gogh? Hogyan borult el az elme?
Misztérium, amit mindenki érzékel. Beszélgetés Ladik Katalinnal
Ladik Katalin a jugoszláviai és a magyarországi neoavantgárd nemzetközileg is elismert alakja, az utóbbi évek legnagyobb újrafelfedezése. Itthoni megítélésének változása (a „meztelen költőnő” megbélyegzett kategóriájából lett a hazai művészeti élet képzőművészként, költőként, de leginkább radikális női performerként számontartott, meghatározó szereplője) jól mutatja azt a felfogásbeli fordulatot, aminek szélesebb körű elterjesztése érdekében az utóbbi évek olyan fontos kezdeményezései is említhetők, mint a közép-kelet-európai női alkotók életművét részletesen és speciális szempontok szerint feldolgozó Secondary Archive – a legfrissebb, nők által írt művészettörténet.
Mélyről könnyű magasra ugrani
Az utóbbi években számos női művészekkel foglalkozó cikk és könyv jelent meg, ám Martos Gábor Önarckép nyaklánccal című könyve speciális szempontból közelít ehhez a többféleképpen is feldolgozott problémakörhöz: a műkereskedelem felől. A szerző évtizedek óta tanulmányozza a műkereskedelmi tendenciákat, s ebben a témában már több kötete is megjelent, úgy is mint a Műkereskedelem. Egy cápa ára (2014), valamint az Ilyet én is tudok. Sokmilliós művek kalapács alatt (2018).