
A felfedezés és megértés öröméről
Lopott Banksy-művel illusztrált kollekciót adott ki nemrég egy ismert ruhamárka, a különböző street art stíluselemek galériákban és a műtárgypiacon köszönnek vissza, de a graffiti mégsem a kánon része, és bizonyos esetekben a hatályos magyar jogszabályok szabadságvesztéssel büntetik. Nem könnyű rájönni, hogyan gondolkozzunk róla, sőt néha már alig vesszük észre.
Egy lebontott városrész rekonstruálása
„Tekintetes székesfővárosi Tanács! Tudvalevő dolog, hogy a Gellérthegynek a Tabánvárosrészhez tartozó oldalán levő házak lassanként ki fognak sajátittatni. [...] Az sem tagadható, hogy ez a hegyoldal a maga igénytelen, kidöltbedült rendezetlen házcsoportjaival, ha nem is értékes, de érdekes maradványa a régi Budának [...] épen ezért kár volna, ha e házikók ugy részletükben mint csoportok szerint teljesen eltünnének, mielőtt a jövő számára legalább képekben megörökittetnének.”
Arról, ami nincs, azzal, ami van
Eloxált alumínium, napvédő üveg, márvány, kerámiacsempe, lakkozott fa, farostlemez, márvány, glazúrozott kerámia, profilozott üveg, hőszigetelő üveg, parketta, hullámpala, hungarocell, acél. Többek között ezek az anyag- meghatározások szerepelnek a műtárgyak leírásában Andreas Fogarasi új, a Budapest Galériában megrendezett Skin Calendar – A város bőre című kiállításán.
Feminista Psycho?
1972 januárjában nyílt meg az Amerikai Egyesült Államokban a Womanhouse, az első nőközpontú művészeti kiállítás a kísérletezés és az együttműködés fúziójaként vagy épp (női) szellemi közösségként, amely a művészetnek számító tevékenység kereteit a performatív és helyspecifikus művek felé is tágította.
Elhervadt Rózsa
Halász András (Pecás) a magyar neoavantgárdból és az akkori elitista szubkultúrából startolt el, hogy Párizson át New Yorkba érkezzen, majd negyed század múltán megint egy nyugat-európai lépcsőfokot beiktatva hazatelepedjen, és tanítani kezdjen a Képzőművészeti Egyetem festő tanszékén. Így aztán belülről ismeri az akkori történetet, de kívülről, amerikai szemmel is rálát a budapesti művészeti életre, egyáltalán a magyar Művészetre (az ő nagybetűhasználata!). Facebook-posztok és barátokkal folytatott viták, beszélgetések generálták azt a szövegfolyamot, amelynek rövidített, szerkesztett változatát most közreadjuk, remélve, hogy bármennyire szubjektív is, sok fontos adalékkal tud szolgálni. Mindazonáltal ez csak egy a sok lehetséges narratíva közül!
Megtanultam minden hibát nagyra becsülni. Interjú Tölg-Molnár Zoltánnal
Régóta nézek fel egy műteremablakra a Rákóczi úton. Most két dolgot is sikerült ott bepótolnom: végre feltehettem Tölg-Molnár Zoltánnak az összes, alkotóművészetét érintő kérdésemet, és úgy tűnik, a dohányzásra is sikerült örökre visszaszoknom. Interjú.
Mit (nem) állítunk? Köztéri átalakulások a Duna-parton
A 2010-ben induló Duna-parti szobrok sorozatban a szerző a száz év múlva arra sétáló szemével is megkísérelte látni a szobrokat, a sétát hat fotóművész lencséjén keresztül követhettük. Ha száz még nem is, tíz év már mögöttünk van a jövőből megidézett tekintet távolságából. Mit üzen az elmúlt tizenkét évben felépített emlékezetpolitika?
Nagy kép arany keretben
Karneváli tömeg a kertben, a Giardini legszélesebb utcáján. A vírust megregulázták, az idegenforgalmat felturbózták, mindenki itt van. Legsűrűbben a szivárványszínű alternatívok és a szolid szakértelmiségiek, a kopaszra borotvált kékharisnyák és a Benetton-zöldbe burkolt divatérzékenyek vonulnak itt. Hömpölyögnek, özönlenek, és egy ponton akadályba ütköznek. Kényszerpályára váltanak, mert a való világ performansza beleszólt a nagy hejehujába. Két fegyveres vigyáz egy üres, magányos, de piros festékkel azért helyenként jól megpocsékolt pavilonra. Az oroszra. Alekszej Scsuszev (a Lenin-mauzóleum építőjének) pravoszláv hangulatú épülete lett az idei Biennálé versenyen kívüli, de fenyegetően érvényes mondanivalója. Lesz-e világvége, fenyeget-e nukleáris háború, vagy alsóbb hangon: vége lesz-e annak a nemzetközi klímának, amelyet a liberálisnak hitt glóbusz teremtett?
A lótuszon született istennő és egyéb hindu istenségek
A British Museum indiai gyűjteményében található egy 1830 körül Tandzsávurban készült, kilencvenegy kiemelkedő művészi értéket hordozó festményt tartalmazó album.(1) A képek a hindu mitológia különböző alakjait mutatják be: isteneket, istennőket, szenteket, valamint különféle mitikus jeleneteket.
Nem helyettesíthető sikerek, avagy a császár új ruhája
„...a vírus mindent pusztító hatásai ellenére is van itt pénz, vannak művek, van műkereskedelem. A folytatást meg majd meglátjuk [...]” – ezzel zártuk egy évvel ezelőtt, a járvány okozta bizonytalanság előző csúcsán a 2020-as év műkereskedelméről szóló összefoglalónkat. És bár a hivatalosan SARS-CoV-2-nek nevezett kis paraziták újabb és újabb mutációi okozta fenyegetettség még 2021 során sem múlt el a fejünk fölül, azért tényleg volt mit meglátnunk – és amit láttunk, attól bizony a maszkok mögött sem győztük tátani a szánkat.
Szinyei visszafelé. Mi lett volna, ha...
Hol az igazgató? Beszélni akarok az igazgatóval! Ez felháborító! Talán hangosan mondtam, lehet, hogy magamban, de az indulat igazi volt, még ha akkor a tett, hivatalos jogosítvány hiányában, el is maradt. A vatikáni Borgia-lakosztályokban berendezett modern és kortárs gyűjtemény XVII. termében, a 181. tétel alatt, 64 × 81 cm nagyságban szerepel ugyanis a Majális. A mi Majálisunk. Piciben, de pontosan, színhelyesen, ám valódi szerzőjétől megfosztva. Az aláírás Félix Vallotton – egyébként kitűnő – svájci mesterről tud. Nincs Szinyei, de még „az ismeretlen szerző másolatának” enyhítő felirata sincs.
Az atlasz megtalálása
Gerhes Gábor sokéves csúszással, végül a Kiscelli Múzeumban létrejött Atlas című kiállítására egészen máshogy rezonál ma a befogadó, mintha az az első tervezett dátum szerint, öt évvel ezelőtt jött volna létre. A pandémia miatt felgyülemlett frusztráció- és melankóliatöbbletet lehetetlen kiszűrni, a közelgő itthoni választások és a globális politikai közbeszéd kaotikus állapota egyre megterhelőbb. Mindeközben a virtualitás térnyerésével azonos ütemben omlik össze a kulturális tér, éppen minden arról szól, hogy lerójuk régi adósságainkat, és a tudományos-fantasztikus fikciók felvetésein túl is igyekezzünk végre valami érdemlegeset állítani arról, hol lehetnek a valóságunk határai.
Tiszta ész és fűszerszósz
Az alighanem két legjelentősebb, Kant filozófiáját, azon belül is a Tiszta ész kritikáját direkten tematizáló neoavantgárd mű történetesen szinte egyszerre készült el 1971-ben, Joseph Beuys és Adrian Piper merőben eltérő pályájának váratlan – és egészen idáig fel nem ismert – metszéspontjaként. 1971 nyarán döntött úgy a City College of New York filozófia szakán tanuló Piper, hogy egy privát projekt keretében bezárkózik a loftjába és a nyári szünet heteit kizárólag A tiszta ész kritikájának szenteli, miközben jógázik és léböjtöt tart.
