Birkás Ákos és az építészek

Ekler Dezső

Kutya nehéz úgy emlékezni, ha az ember nem emlékszik tényekre. Nagy szerencse, ha kézzel fogható bizonyítékok vannak a keze ügyében. Birkás Ákosról szép számmal maradtak ilyenek negyvenévnyi barátságunk nyomán. Gyerekvigyázással indult a kapcsolatunk – jóval fiatalabbak voltunk a párommal, Madarász Ildikóval, mint Ákos. Szerettünk a közelében lenni, ha erre alkalom kínálkozott. Aki ismerte, vonzódott hozzá. Mégsem vitt nagy társaságot, a munkája magányra kárhoztatta. Viszont ha nem dolgozott, jöttek a kirándulások a Budai-hegyekbe, a Cserháton, a Mátrában, később Várgesztesen, már ott alvósan.

Birkás Ákos: Új ház, 1973, olaj, vászon, 100 × 120 cm, az Einspach Fine Art & Photography jóvoltából / HUNGART © 2022

Birkás Ákos: Új ház, 1973, olaj, vászon, 100 × 120 cm, az Einspach Fine Art & Photography jóvoltából / HUNGART © 2022

Kivételes eset volt 1992-ben a közös nyaralás Héderváron. Ákos a délelőttöket magányos sétákra és olvasásra szánta, többnyire csak a napi fürdést töltötte a társasággal a közeli bányatónál. A hetvenes évek vége felé Zalaszentgróton szervezett művésztelepet Halász Andrással és Károlyi Zsigával. Látogatni mentünk Ákost, hogy aztán biciklivel túrázzunk pár napot négyesben. Élveztük a tájat, és imádtuk a kihalt falvak kocsmáit. Ha bementünk, köszöntünk, nem válaszolt senki. Bámulták a tévét. Ákos, érthetően, fekete lyuknak nevezte a plafonon függő fekete-fehér herkentyűt. Sokat nevettünk, libasorban tekertünk, s ő kitalálta, hogy legközelebb walkietalkie fejhallgatónk lesz a menet közbeni dumához. 

Nyaralás Héderváron, bal oldalon Birkás Ákos, középen a cikk szerzője, 1992

Nyaralás Héderváron, bal oldalon Birkás Ákos, középen a cikk szerzője, 1992

Körtemplomokat, barokk kastélyokat láttunk, és ámultunk Ákos építészettörténeti jártasságán. Később is ritka szerencse volt vele épületet járni és megmártózni bámulatos műveltségében, ahogy egy-egy almádi vagy müncheni séta során templomokat elemzett a homlokzattól az oltárképig. Persze tudtuk, hogy kamaszként évekig kiadták nyáron Velencébe a rokonokhoz nyelvet tanulni, s addig unatkozott, míg a képtárakat meg a templomokat fejből tudta már. (1) Hogy mennyire értette az építészet hatalmi és szociális vonatkozásait, azt korai, úgynevezett szociologizáló festményeinek mély érzékenysége tanúsítja. (2)

Tokaj téremléki jegyzéke 

Tokajban nyaranta hagyományos amatőr művésztelep működött. Két héten át a miskolci régióból jött fiatalok és nyugdíjasok tájképeket festettek a mestereik felügyelete mellett. Mi Ákos kivételes kurzusára mentünk. Akkoriban többnyire a konceptuális művészettel foglalkozott. Azért csinálhatta a kurzust, hogy időt teremtsen magának az olvasáshoz. Reggelente fordított németből meg angolból. Joseph Kosuthot meg Beuyst, aki akkor nagy téma volt, de Warhol meg Nam June Paik is gyakran szóba került. Minden nap előjött valamivel, szórta elénk a kincseit. Volt, hogy kasseli anyagokat mutatott, a documentáról. De kezdte például Jackson Pollockkal, történetileg is előkészítve a kortárs művészetet. Szisztematikusan nyomta. Nyolcan, tízen lehettünk, nagyrészt volt képzős gimisekből verbuválódott a társaság. Izgalmas volt, hogy mi is alkothatunk. Ment ott minden, fotózás, koncept, környezetművészet. (3) Ketten Ildikóval azt sütöttük ki, hogy hasonló lesz a munkánk az akvarellista nénikékéhez, akik a Tisza-parton festik a városképet. Csakhogy nem festői eszközökkel dolgozunk, hanem „konceptuálisan”. Azt gondoltuk, megpróbáljuk ábrázolni, ami a tokajiak fejében él Tokajról. Ákosnak tetszett a dolog, és beszállt a munkába. Ebből lett a Tokaj téremléki jegyzéke. Egy kartonlapokból álló katalógus, melyben interjúkat dokumentáltunk. Leállítottunk helyieket a Tisza-híd szomszédságában, és megkérdeztük tőlük, hogy merre van a rév. A rév jóval odébb volt, a belváros másik végén; a Bodrog és a Tisza öszszefolyása közötti földnyelvre vitt át. Ahogy faggatóztunk, a túlsó járdáról Birkás fotózott bennünket. Ilyesféle válaszokat kaptunk, például idős néniktől: „A révet? Mennek itt egyenesen és akkor az egyirányú utcán mennekmennek, és azt’ ott le kell térni, és ott a rév. Ott mindjárt az emeletes épület mellett jobbra van az egyirányú utca, ott van a tábla, és akkor ott lemennek azon az utcán, mennek végestl’végig, és ott megtalálják a bodrogpartot, a bodrogparton van egy jó kilométerre.” Ezeket lejegyeztük, s a kartonokon fotókkal illusztráltuk, majd Ákos megjegyzéseket fűzött hozzájuk. Ő jött rá, hogy az emberek ilyenkor furcsa táncot lejtenek, a mondandójukat táncolják hadonászva, hajladozva, mintha kanyarokat vennének. Ezért fotózni kezdtük őket. Megfigyeltük, hogy kezdetben össze-vissza beszél a delikvens, mintha ide-oda röpülne. S egyszercsak kiszúr valami fontosat – a férfiak rendszerint a kocsmát, az asszonyok a templomot –, majd törli az addigiakat, és egyetlen mondattal megmondja a tutit: „Forduljanak be a kocsmánál, és ott a rév.” Rájöttünk, hogy úgy úsznak a levegőben, mint Chagall hegedűsei a tetők fölött. Képzeletben végigrepülik az utat, ezért hadonásznak nekünk. Mert ez zajlik a fejükben. Ez volt a Tokaj-képük, azaz a városképük. S mi ezt dokumentáltuk, miután napokig ott kérdezősködtünk ahelyett, hogy a Tisza-parton festve rögzítettük volna a révet. (4) 

Birkás Ákos, Ekler Dezső, Madarász Ildikó: Tokaj téremléki jegyzéke hozott össze Galántai György (Artpool) , részlet, 1978 / HUNGART © 2022

Birkás Ákos, Ekler Dezső, Madarász Ildikó: Tokaj téremléki jegyzéke hozott össze Galántai György (Artpool) , részlet, 1978 / HUNGART © 2022

Makovecz Imre érkezik 

Tokajban Ákossal szokásunkká vált, hogy amúgy férfi módra ebéd előtt kiülünk a Tisza-hídra néző Taverna kocsma teraszára. Hegybe vájt barlang volt ez a város közepén, betonplaccon zöldre mázolt pléhasztalokkal, lécülőkés vasszékekkel. Szakadt vidéki hangulat. Fröccsöztünk. A telepen közös előadások is voltak, híres előadókkal. Tudtuk, hogy Makovecz Imre fog jönni. Ahogy üldögélünk, elmegy a kocsma előtt Makovecz. Kérdi Ákos: „Te, ez nem a Makovecz?” „De, ő az.” „Persze, jön előadni” – míg en - nyit mondtunk, már jön vissza, nézelődik, odajön. „Jó napot, Birkás úr. Leülhetek?” – és hármasban fröccsöztünk tovább. A két ismert művész – én akkor csóró egyetemista –, akik számon tartották egymást és közel is laktak egymáshoz, kölcsönösen bókoltak egymásnak. „Láttam az utolsó kiállításodat” stb. Egyszercsak rám néz oldalról Makovecz: „Na és te mit csinálsz itt?” Rövid úton elmondtam, hogy nem értek egyet azzal, ahogy ő gondolkodik, nem szeretem a házait, és szerintem sületlenség, amiben nyomul. (A hátizsákom tele volt Lukácsmeg Heller-portékákkal, hoztam magammal.) „Igen – mondta udvariasan –, érdekes, amiket mondasz.” A nagysikerű előadása után aztán ebből rettenetes veszekedés támadt a tábortűznél. Ittunk is, s ő tudott rendesen. Ákos elmondása szerint, és ezt később megerősítette, tettlegességig fajult a dolog. Így ismerkedtem meg a mesteremmel. Ha úgy vesszük, Birkás lelkén szárad ez is.

Találkozó Marcel Duchamp 100. születésnapja alkalmából, ELTE Esztétika Tanszék, Budapest, 1987. december 11., fotó: © Galántai György

Találkozó Marcel Duchamp 100. születésnapja alkalmából, ELTE Esztétika Tanszék, Budapest, 1987. december 11., fotó: © Galántai György

1983-ban aztán Makoveczről írtunk értekezést Ákos meg én is, Beke Lászlóval és Németh Lajossal karöltve, a Magyar Építőművészet 83/6-os Makovecz-számába. Szép és fontos írás az Ákosé, kár, hogy a Makoveczirodalomban nincsen visszhangja, pedig jól jönne ma az értő elemzés a sok méltatás mellett.(5)

Unszolásomra Ákos Rudolf Steinert olvasott, igaz, az első próbálkozások után már németül, a fordítások pongyolasága miatt. Nem jutott sokra, prüszkölt tőle, ideológiának vélte. Viszont roppant eredeti meglátásokra és jóslatokra késztette az antropozófia és a nemzeti építészet eszméje iránti ellenszenve. Például a követőkről ezt írja: „az ideológiai feszültségeitől megfosztott műből előbb-utóbb csak giccs marad. […] az eszméket kevésbé értő vagy vállaló utánzók működése nyomán halványodna el a steineri eszmerendszer. Akkor a Makovecz teremtette formák a rossz ízlés jelképeivé válnak majd.” Vagy, ahogy a befogadó szemszögéből mérlegel: „Hosszabb távon nehezen fogadható el, hogy az [ideológiai] frontvonal egy nagy kohéziójú, eleven belső vérkeringésű életművet hosszában szeljen ketté.” Mennyire igaza lett. Birkás a Makoveczben munkáló feszültség igazi forrásának nem a steineri eszméket vélte, hanem a magyar nemzeti építészet kérdését, pontosabban a Makovecz lényének belsejéből fakadó elkötelezettséget. S innen már a számára otthonos freudizmust használja fogódzónak Makovecz értelmezéséhez. Birkás szerint Makoveczet kiválasztottság- és küldetéstudat hajtotta Steinerig. „Eredendően egy KÉP határozza meg küldetés-tudatát: a centrálisan szerveződő egész víziója. Ezt ismeri fel a steineri én – külvilág kettősségéből keletkező alakzatokban” – írja Birkás. „Épületeivel akarja megtestesíteni középpont vízióját; [...] Házai ezért olyanok, mint a bunkerek vagy más hadi létesítmények: nehezek és zártak, a belsejük elrejtett.” Fontos és pontos meglátások. Írása végén vallomással hitelesíti mondandóját. Elrugaszkodik Makovecztől, és saját alkotói vívódására tér át, különös párhuzamot tárva fel ezzel kettejük imaginációjában: „Megismertem a középpont élményét, de nem voltam felkészülve. Aztán, mint festő, 15 évig kínlódtam azzal a kényszerképzettel, hogy más beszél helyettem, mert a képen, mint középpontban, végtelen ismétlődésben rakódik egymásra a világ már megfogalmazott, tudatos és öntudatlan emléke, ami az élmény átélhető jelentését kioltja és megfejthetetlen »olvashatatlan« fantommá összegződik. Több egybeeső nagyszerű élmény vezetett végül arra a gondolatra, hogy ezt az összegződött palimpszesztust könyvként, szimmetrikus formára próbáljam meg kinyitni. A szimmetriában a kép olyan organikus formát kapott, amelyből beszéd tört elő anélkül, hogy összegző jellegét elvesztette volna.” (6) Úgy vélem, ez a Makovecz-értelmezéshez fűzött leírás fontos adalék lehet Kopf képei keletkezéstörténetéhez.

Meghívók a Kortárs Művészeti Egyesület Építész Kerekasztalának két, a Tölgyfa Galériában 1988-ban és 1989-ben tartott eseményére

Meghívók a Kortárs Művészeti Egyesület Építész Kerekasztalának két, a Tölgyfa Galériában 1988-ban és 1989-ben tartott eseményére

Előadások, kurzusok, rendszerváltó évek

 Ebben az időben Ákos nagyon izzott, munkái tanúsítják, hogy az útját kereste. Műveltsége és tudásszomja is új irányok feltérképezésére sarkallta. (7) Egy Andrássy úti helyiségben tartott bibliás előadására emlékszem. Hónapokig bújhatta a szent könyveket. Eredeti, szépen formált nemes gondolatokat hallottunk tőle, mint általában, ha megszólalt. Szintén a nyolcvanas évek elején Henger utcai lakásunkban tartott előadásokkal fűszerezett kurzust, mikor még az új festészetet művelte háromszöghegyekkel meg ragyogó napkoronggömbökkel. Szimbólumszótárakkal jártkelt, a jelképek képződése foglalkoztatta. A Kopf képek érlelődhettek benne ekkor is. Játékos kurzus volt, ahova zömmel harminc körüli építészek gyűltek három-négy alkalommal. Köztük volt Vincze László, aki képzőművészként is ismert, s akit Ákos folyton korholt, hogy túl profin rajzol, legalábbis az ő szándékaihoz mérten. Alapformákat kutattunk, melyek világlátásunkat fejezik ki, s ehhez ártatlan elfogulatlansággal kellett volna hozzáállnunk. Görcsöltünk persze a világnézet-rajzolástól, lehetetlen feladatnak tűnt számunkra. Őt éppen ez foglalkoztatta. Beszélt, míg be nem indultunk, aztán követte, amit látni akart rajtunk. Élvezte és jókat mulatott, látva, hogy az építészekre is ráfér a tréning. 

Birkás Ákos falíveket rajzol ki Ekler Dezső családi házának építkezésén, 1992

Birkás Ákos falíveket rajzol ki Ekler Dezső családi házának építkezésén, 1992

1987 végén igazi rendszerváltós estét hozott össze Galántai György (Artpool) és György Péter (ELTE) Találkozó Marcel Duchamp 100. születésnapja alkalmából címmel, huszonkét felszólalóval. A felszabadult hangulatban Ákos elemében volt, szellemes előadást improvizált. A Picabia és Duchamp közti összefüggés érdekelte, mégis inkább a Duchamp–Beuys-párhuzamot kezdte boncolgatni, amit előtte megpendítettem én is. Sok rokon vonást talált köztük. „Mind a kettő rendkívül eredeti az eszközhasználatában, és ezzel […] nyelvteremtő. A másik vonás az, hogy ezzel a szédületes semmibe rohanással nem csúszott ki a talaj a lábuk alól, […] olyan elképesztő tartalékaik vannak a mindenkori emberi gondolkodást illetően […],” majd hozzátette: „És még egy vonás, […] mind a kettőben van valami alapvetően bohócos jelleg is.” Ez lehetett az est egyik fénypontja. (8) 1985-ben Klaniczay Júlia a művelődési miniszternek írt, hogy megalakíthassa a Kortárs Művészeti Egyesületet. Három év kellett, hogy választ kapjon. Lelket melengető dokumentum ma már az 1988-as alapító közgyűlés jegyzőkönyve, melyben szerepelnek mindazok, akik akkor együtt voltak a Fészek klubban: Ascher Tamás, Bak Imre, Birkás Ákos, Ekler Dezső, Forgács Péter, Földényi F. László, Galántai György, Hegyi Lóránd, Klaniczay Júlia, Nádas Péter, Szemző Tibor és Szőke Annamária, és azok is, akik személyesen nem jelentek meg az alapítók közül: Beke László, Esterházy Péter, Szikora János, Wessely Anna és Wilheim András. Az ügyvezető titkár Klaniczay Júlia lett, a választmány Birkás Ákost választotta elnöknek. Ő volt tehát az, akit valamennyien méltányoltunk, s akiben egyaránt bíztunk mindannyian. S hogy mi lett aztán az egyesületből? Nem tudok róla, hogy más szakmák összehoztak-e valamit az egyesületen belül.

Az Ekler-ház ellipszis formájú alaprajza

Az Ekler-ház ellipszis formájú alaprajza

Kivétel volt talán az Építész Kerekasztal. (9) Juli az alapításkor kérte, ki-ki adjon javaslatot, és én az Építész Kerekasztalt vállaltam. És meg is csináltam. 1988 októberétől másfél évig ment kéthetente a Tölgyfa Galériában. Kiállítások és előadások voltak, nagy beszélgetésekkel. Akkor még engedély kellett, hogy tíz-húsz embernél több összegyűljön nyilvánosan. Nekünk nem volt engedélyünk, és ott dobtuk össze a pénzt, hogy bérelni tudjuk a termet. Demonstráltuk, hogy független, sőt nem létező szerveződés vagyunk. Kezdéskor ezt mindig deklaráltam. 1988 végén már több száz ember jött össze, zömmel építészek, fiatalok és vének, mindenki a városból. Annyira ment a dolog, hogy Birkás is eljött egyszer. Szerencsére épp szemben laktunk, csak át kellett menni az utca másik oldalára, a „Tölgyfába”. A szünetet kihasználva siettem volna át a gyerekeket vacsoráztatni, s ahogy szaladok, hát jön Ákos. Örültem nagyon, hogy ő is itt van. Erre így szól: „Most már értem, szóval te vagy itt a plébános, ugye.” Nem felejtem el soha virtuális egyesületünk elnökének szavait.

Birkás Ákos festménye az Ekler-ház lépcsőházának falán

Birkás Ákos festménye az Ekler-ház lépcsőházának falán

Birkás Ákos rajzolta 

1992 őszén kezdte foglalkoztatni Ákost a Birkás-kúria pajtájának műteremmé alakítása Szentbékkállán. Igyekeztem segíteni. A volt terménytároló nagyjából megfelelt festési igényeinek. Miután megtudta, hogy mi is építkezünk, eljött, hogy lássa, hogyan is zajlik az ilyesmi. Már lealapoztuk a házat, éppen hétvége volt. Hétfőre vártuk a kőműveseket, akik majd elkezdik körberakni a falakat. Nem volt mese, valahogy ki kellett rajzolnunk a ház kontúrját a betonalapokra, hogy reggel tudják majd hova tenni a lábazatot. És nem egyszerű szögletes alakzatról volt szó. Ellipszist úgy kell rajzolni, hogy a két fókuszából egybefüggő madzagot feszítünk a kerületéhez. Ha a feszes madzagon egy karót körben végighúzunk, akkor ki tudjuk rajzolni az ellipszis formájú házat. A leendő ház közepén viszont földkupacok akadályozták a kitűzést, a madzag folyton beléjük akadt, s ezért át kellett emelgetnem rajtuk. Így Ákosra maradt a falak ívének kirajzolása. Alaposan és pontosan rajzolt, eltartott órákig. Mikor elkészült, fölálltunk egy kupacra és megcsodáltuk a művünket. Kérdem tőle: „Ákos, te nagy ellipsziseket szoktál rajzolni, ugye?” „Igen” – válaszolta. „No, és ilyen nagyot rajzoltál-e már?” „Nagy csibész vagy te, vedd tudomásul” – válaszolta. Gyakran kérdik, hogy miért ilyen formájú a házunk. A családi hagyomány szerint azért, „mert a Birkás Ákos rajzolta.” És ez így is van. Úgy épült a ház, hogy a közepén, a lépcsőházi falon az alaprajzát ábrázoló festmény kapjon helyet. Így került hozzánk Birkás-kép. Míg épült, úgy éreztem, valaki támogatón követi föntről a munkámat, attól lesz olyan gyönyörű. Az építkezés kimerítő hajszájában talán rám is fért akkor némi felügyelet. De aztán rájöttem, hogy a ház alaprajzi vázlata valójában apám arca. Neki akartam talán megfelelni. Lehet persze, hogy ebben a felismerésben Birkás is szerepet játszott, mint apafigura. Évekig ellipszis alakú házakat rajzoltam, számos kisebbnagyobb épületem lett fej formájú. S a cégünk logója is a ház vázlata lett. (10)

A tervezett budapesti Expo mestertervének vázlata, Makovecz Imre és Ekler Dezső, 1992

A tervezett budapesti Expo mestertervének vázlata, Makovecz Imre és Ekler Dezső, 1992
A budapesti Expóra készült Hétház-terv, Ekler Dezső, 1993
A budapesti Expóra készült Hétház-terv, Ekler Dezső, 1993
Részletek Ekler Dezső Országkép-tervéből: Debrecen ballonkupola, szegedi Dóm tér felhőballonnal és Szombathely, Isis ugrálóház, Pusztavacs, 1996
Részletek Ekler Dezső Országkép-tervéből: Debrecen ballonkupola, szegedi Dóm tér felhőballonnal és Szombathely, Isis ugrálóház, Pusztavacs, 1996

Az Országkép tervrajza, Pusztavacs, Ekler Dezső, 1996
Az Országkép tervrajza, Pusztavacs, Ekler Dezső, 199

Birkás és az expók 

A kilencvenhatos budapesti Expóra több neves építésszel, köztük Makovecz Imrével készítettünk terveket. Ezek máig meghatározzák az ott épült egyetemi negyed középpontos utcaszerkezetét. A másfél éves lelkes munka utolsó etapja az úgynevezett Hétház terve volt. Persze nem valósult meg, ahogy az Expo sem. A kiállításváros középső terére a régi Magyarország hét nagy tájegységét jelképező házakat építettünk volna egymás mellé. Heten terveztünk egy-egy házat, Finta, Makovecz, Bán, Bodonyi, Dévényi, Reimholz, a koordinátor pedig Ferencz István volt. Nekem mint vasi születésűnek az Észak-Dunántúlt és a Felvidéket képviselő ház jutott. És hát honnan nézzük a Felső-Dunántúlt, ha nem a Balatonról? A Hétház rám eső része tehát Birkásék gyönyörű szentbékkállai kúriájából lett nagyítva, a közepén kis éttermet rejtő régies pinceházzal. A nagy épület felülről nyitott és üres volt, benne kert, ahonnan a vendégek csak magasan láttak ki a hatalmas ablakokon, ahogy a páréves gyerek lát a Balaton fölé, ha egy öreg vincellérház ablakain kinéz. Parafrázis volt a terv, bár történetileg igazolható. A komolyabb borházakat rendszerint régi pincékből bővítették a lejtő felé, az eredetük tehát a közepükből származtatható. Ákos csak futólag látta a terveket, nem beszéltük meg, akkor ő már többet volt külföldön, mint idehaza. (11) Másik Expo-tervem is összefügg Birkással, bár ezt sem sikerült kibeszélnünk. Ez is a Kárpát-medencét szimbolizálja. A négyszáz méteres földvár az országot képezte volna le Pusztavacson, Magyarország geometriai középpontjában. A földrajzi arányok kelet–nyugati irányban egyharmadukra zsugorítottak az északi–déli méretekhez képest. Ahogy az ma is így fest valahogy a mi kompországunkban. Nyomnak bennünket keletről és nyugatról is, s ettől az ország ebben az irányban mintha szűkebb volna. Jól kivehető talán a rajzon a Duna vonala, ahogy áttöri a középhegységet a Dunakanyarnál, meg a Tisza, ami az országképet keretező Kárpátok földsáncától ered. A terven a nagyvárosokat pavilonok képviselték, mind felfújt ballonépületek lettek volna. A szombathelyi Isis-szentély például gyerek ugrálóballonként szerepelt; a szegedi dóm tornyai felhőszerű lufival körítve. A debreceni pavilon Péchy Mihály debreceni nagytemplomra tervezett, soha meg nem épült ballonkupoláját lebegtette a képzetes főutca fölött. (12) Semmiből jött vállalkozók építették volna, akik pénzt reméltek a milleniumból. Akkor épült az M5-ös Szegedre vezető oldala, rengeteg földet hordtak el billenős teherautók. Közel volt a Pusztavacsra vezető lehajtó, így a beruházók elintézték, hogy a kitermelt földet ne messzire vigyék, hanem csak ide, át a projektünkbe. Hordták hetekig, s miközben irányítottam őket, pénzérméket dobáltam magam mögé, hogy a földvár hosszú életű legyen. Az is lett. Ha kinézünk az M5-ösről, láthatjuk ma is, ám nem sejti senki, hogyan keletkezett. Talán Birkás Ákos festette az égből szemlélhető hatalmas fejet valamelyik előző életében? Mint egy középpontból szerveződő országnyi egzisztencia képét? Ki tudja. Mindenesetre a társszerzőség megilleti. 

Az Országkép makettje, Pusztavacs, Ekler Dezső, 1996

Az Országkép makettje, Pusztavacs, Ekler Dezső, 1996
Légi felvétel birkákkal, 2022, forrás: Google Earth
Légi felvétel birkákkal, 2022, forrás: Google Earth
Birkás Ákos: Kopf, 1994, olaj, vászon, 103 × 183 cm, fotó: Ekler Artúr / HUNGART © 2022
Birkás Ákos: Kopf, 1994, olaj, vászon, 103 × 183 cm, fotó: Ekler Artúr / HUNGART © 2022


1 Birkás Ákos: Művek/Works. Budapest, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, 2006, 43. o.
2 Birkás 2006, 48. o.
3 Mai szóhasználattal: természetművészet – a szerk.
4 A Bercsényi Klubban volt látható csoportos kiállításon 1982 novemberében.
5 Birkás Ákos: Egy Makovecz Imre kép. In: Magyar Építőművészet, 1983/6., 33. o. Két utánközlése, némi stilizálással: Makovecz Imre kiállítása. Szerk. Ekler Dezső – Gerle János. Katalógus, Vác, Madách Imre Művelődési Központ, 1983, 13. o.; Makovecz Imre műhelye. Szerk. Gerle János. Budapest, Mundus Kiadó, 1996, 136. o.
6 Birkás 1983, 33. o.
7 Birkás 2006, 48. o.
8 Online elérhető: artpool.hu/Duchamp/MDspirit/ text/Birkas.html
9 Akkor nemhogy a magyar ellenzéki kerekasztal, de még a lengyel sem ült össze.
10 Ekler Dezső: Ember és háza. Budapest, Kijárat Kiadó, 2000, 115. o.
11 Ekler 2000, 71., 75. o.
12 Ekler 2000, 69. o.