Nóra jelenti: Franciadrazsé, szopós matyó baba
Ha az embernek úgy alakult az élete, hogy külföldi ismerősei kizárólag idősebb japánok, akkor neki egyszerű.
Mert ki ne látott volna a ferihegyi reptéren, kezében frissen akvirált, csörgős celofánba csomagolt matyó babával, üdvözült arckifejezéssel a beszállás felé szaladó kicsi japán néniket? magamtól sose gondolnám, hogy egy ilyen kikeményített csipkeblúzos baba bárkiben átélhető emlékeket bír felidézni. Vagy hogy ez a majd lassan porosodó bábu egy üvegszekrényben visszahoz valamit egy budapesti kirándulásból. De ha kéne mondanom olyan tárgyakat, amik igen, nem biztos, hogy tudnék. pedig ahogy étterem/szálloda/program kérdésben is mást ajánlanék egy gyerekeivel utazó német párnak, mint New York-i újságíró barátnőmnek, úgy kellene tudni más és más ajándéktárgyakat is kínálni a sokféle idejövő turistának. Pillanatnyilag gyenge a felhozatal. A népművészetiből van a legtöbb, meg a teljesen nemzetközi humorospólókból, illetve gyerekeknek lehet vinni mesekönyvesre rajzolt nevezetességeket bumfordi betűs Hungary felirattal. Októberben négynapos szemináriumot tartott a Moholy-Nagy művészeti egyetem és a British Council, hogy a részt vevő tervezőhallgatók elkezdjék feltölteni ezt a szakadékot. Első körben a közös gondolkodás volt, szavak, fogalmak, képek szabad társítása a magyar szuvenír köré. Körbecserélődő összetételű csoportokban haladt tovább a munka angol dizájnerek vezetésével. Végül pedig háromnapos kiállításon lehetett megnézni, mi minden lehetne még a ferihegyi shopokban. Az aszta-pasta egy doboz betűtészta, mert velünk kapcsolatban sok a furcsaság, de az ú, ő, ű, ty, ny, gy betűk sokszor igazán viccesek, mondjuk egy angolnak, és Manchesterben egy közös vacsorán nyilván mulatságos lehet ezeket kikanalazni a levesből. A Camou divattervező cég eddig is olyan városi öltözékeket kínált, ahol nagyvárosi képeket hordhatunk szoknyán, ez most azzal bővült, hogy a várostérképpel ellátott pólóra ki-ki rávasalhat színes jeleket, olyan pontokra, ahol volt vagy ahol nagyon jó volt neki lenni.
A kajálás kényelme, ráérőssége volt a kiindulópont Fabricius Gábor tervében, esőkabátokon, papucsokon vihető el a két és fél órás reggelik, estig tartó ebédek emléke. A Gepetto európa formájú légycsapót javasolt, amin magyarországnyi luk van, itt menekülhetnek az okosabb legyek, biztos, mert híresen jóindulatú nemzet vagyunk, ezért juthatott eszükbe ez. Másik ötletük egy mobil kapaszkodó volt, amit metrón, villamoson, buszon frappánsan elő lehet kapni és ami voltaképpen egy stilizált matyó baba. a J’suis belle az abszolút hungarikum magyar cukorkákból indult – dunakavics, pemetefű cukorka, franciadrazsé és az abszolút nem pc negró. Fémdobozkájuk tetején a cukrokkal lehet labirintusosat játszani, a Gellért fürdő vagy a szimpla kert kistérképén. Múltunk révén meglévő ismertségünket tartják meg azok a képeslapok, amiket kicsit kapargatva viszont kijön, egy adott témában mit csi- nálunk ma. A Fegyverbe fegyverbe! plakát alól a Vízipók, csodapók kockái jönnek elő, népviseletbe öltözött lányra egy use-modell kapirgálható, liszt profilos arcképe alól pedig Yonderboi néz ki maga- biztosan. A Kolbászból kerítést csapat négy tervet is leadott, köztük a kis- lámpacsaládot, ahol a magyar géniusz – Teller Ede, Lugosi Béla és Puskás Öcsi világít dicsfénnyel. Kádba ragaszt- ható két panorámamatricájuk, a pesti és a budai oldal látképe, akár már azoknak, akik fapados szállójuk fürdőszobájából csak egy lichthofra látnának. Konkrét turisztikai célcsoportokban is gondolkodtak, a szexturistáké a paprika óvszer lehet majd.
Legeslegeslegkedvencebbem, a hosszú fehér limuzinokat kibérlő, a tetőablakon kihányó, házasulni készülő pasik és szimpatikus barátaik számára tervezett, úgynevezett legénybúcsúztató brit fiatal- embereknek megálmodott szopós szájú matyó baba...